Prőhle Gergely

Református egyházi vezetőkre támadtak – A MEE Országos Elnöksége nyilatkozatban ítélte el a történteket

Budapest – Rendőrök menekítettek ki három református egyházvezetőt az Országgyűlés keddi alakuló ülése után a Parlament elől – számolt be a Református.hu. A történtek után a Magyarországi Evangélikus Egyház országos elnöksége, dr. Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő levelet írt a református testvéreknek, amelyet az alábbiakban olvashatnak.

Szeretni az egyházat

Országszerte lezárultak a gyülekezeti választások, felügyelők, presbiterek százai kezdik meg vagy folytatják szolgálatukat. Ritka egybeesés, hogy az országgyűlési választásokra is ebben az időszakban kerül sor, így világossá válik az a kettős felelősség, amely minket, ennek az évszázadok óta demokratikusan működő egyháznak a tagjait terhel s egyben felemel.

Prőhle Gergely: Feljelentést tettem rágalmazásért!

Budapest – Még 2017-ben az Átlátszó.hu írt egy pénzmosási ügy részleteiről, amelynek szálai egészen az Egyesült Államokig vezetnek. A cikkben említésre került F. Péter András, aki az Interpol nyilvános körözési listáján is szerepel nagy összegű pénzmosási ügy miatt. Nevét több sajtóorgánumban is összehozták a napokban Prőhle Gergely nevével, akit az Evangélikus.hu megkérdezett arról, hogyan is kapcsolódik az evangélikus egyház országos felügyelője ehhez az ügyhöz.

Választási felhívás

Budapest – Alábbiakban olvashatják Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő szerkesztőségünkhöz eljuttatott nyilatkozatát a közelgő választásokkal kapcsolatban.

Nyitottsággal a szellemi tunyaság ellen

Budapest – A protestáns etika, világszemlélet és gondolkodásmód egyértelműen tetten érhető a református, illetve evangélikus vallásban nevelkedett magyar írók életművében – ez derült ki a Budavári Evangélikus Szabadegyetem (BESZ) legutóbbi előadásából. Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) igazgatója példákkal és idézetekkel szemléltette, hogy az irodalomban lépten-nyomon fellelhető protestáns kritikai szemlélet és nyitottság az elmúlt évszázadok során mindig a magyar társadalmat előbbre vivő szellemi erőnek bizonyult.

Évnyitás az Országos Irodában

Budapest – Évkezdő istentiszteletet tartottak 2018. január 8-án a józsefvárosi evangélikus templomban. Az alkalmon nem csak a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának dolgozói voltak jelen, hanem az egyházkerületek dolgozói is. Dr. Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök hirdette az evangéliumot az idei év igéje alapján: „Én adok majd a szomjazónak az élet vizének forrásából ingyen.” (Jel 21,6c)

Sokszínűségünk erény

Budapest – A mai egyházban a mély hit, a tudásvágy és az életrevalóság egyidejű meglétét keresi Prőhle Gergely. Egyházunk országos felügyelőjét a tavalyi, jubileumi esztendőben szerzett tapasztalatairól, állam és egyház jelenlegi viszonyáról, a támogatások alakulásáról és az ötszázegyedik év tennivalóiról is kérdeztük.

Prőhle Gergely: Az anyagi központú berendezkedés nem tartható fenn hosszútávon

Budapest – Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója volt a Napi Aktuális vendége. Többek között beszélt az evangélikus egyház szerepéről, a karácsony fontosságáról, az európai értékekről és az ezzel szemben helyezkedő iszlám vallásról.

Felhívás adventi adománygyűjtésre

Budapest – A Püspöki Tanács 24/2017 (11.25.) határozatával az Országos Presbitérium felhatalmazása alapján 2017. december 17-ére (advent 3. vasárnapjára) kötelező offertóriumot rendelt el a közel-keleti konfliktus áldozatai és kiemelten is az üldözött keresztények megsegítésére.

Mit üzen a reformáció?

Mi a reformáció, a reformációi emlékév legfontosabb üzenete egyházunk közössége számára? Egyházi vezetőket és egyetemi professzort kértünk arra, hogy osszák meg gondolataikat olvasóinkkal.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Prőhle Gergely csatornájára