Prőhle Gergely

Prőhle Gergely: „Csodálkozom azokon, akik kegyes naivitással tekintenek a menekült-helyzetre”

„Nem a keresztényi szeretet, vagy éppen humanitás problémakörébe tartozik ilyen tömegű ember lényegében ellenőrizetlen befogadása.” Menekült-kérdés hívő politikusként? Összeegyeztethető a kormányzati hivatás és a hit? Mi okozza a legnagyobb fejtörést? – ezekről kérdeztük Prőhle Gergely nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkárt, az evangélikus egyház országos felügyelőjét. Politikus-sorozatunk jövő héten folytatódik.

A damaszkuszi úton – befelé

A híradások szinte naponta beszámolnak arról, hogy hány „illegális bevándorlót tartóztattak fel” a rendőrök országunk déli határainál. A számok a tízes, húszas nagyságrendben maradnak, tehát elenyészően kicsik – főleg ahhoz képest, hogy hány ember igyekezett bejutni Magyarország területére még néhány héttel ezelőtt, s persze ahhoz képest is, hogy né- hány száz kilométerrel odébb még mindig mennyien igyekeznek az ígéret legújabb kori földje, vagyis Németország felé.

Lengyel-magyar két jó barát – Prőhle Gergelyt a Lengyel Köztársaság Tiszti Keresztje-érdemrenddel tüntették ki

Budapest – Roman Kowalski, a Lengyel Köztársaság budapesti nagykövete a Lengyel Köztársaság Tiszti Keresztje-érdemrenddel tüntette ki Prőhle Gergely államtitkár-helyettest, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelőjét 2015. november 11-én. Az alkalmon az evangelikus.hu is ott járt.

Eredményes misszió vagy lassú agónia – Felügyelői vita az áhított rendről

Révfülöp – Egyházunk missziói tevékenységét és az azért felelős intézményrendszerünket érintő erőteljes, érvekkel alátámasztott bírálatot fogalmaztak meg a gyülekezeti felügyelők konferenciájának küldöttei és a zsinati elnökök. Az egyház működésére vonatkozóan Prőhle Gergely országos felügyelő kijelentette: 25 évvel a rendszerváltás után bátran növelni lehetne a püspökök jogkörét, mert a jelenlegi, a vezetői cselekvőképességet jelentősen korlátozó működési modell is akadályozza az eredményes munkát.

Evangélikus műhely a migrációról

Budapest – A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Osztálya szervezésében Gáncs Péter elnök-püspök, Prőhle Gergely országos felügyelő és Fabiny Tamás püspök felszólalásával tartottak műhelymunkát a menekültek megsegítéséről. A jelenlévő gyülekezetek és intézmények képviselői nemcsak az országos egyház hozzáállásával, hanem a Diakóniai Osztály eddigi és tervezett tevékenységével is megismerkedhettek.

Köntörfalak nélkül a bevándorlásról

Budapest – Az Ökopolisz Alapítvány szervezésében szakértők és politikusok ültek egy asztalhoz, hogy megvitassák a bevándorlás aktuális kérdéseit. A beszélgetésben téma volt az egyházi és civil szerepvállalás is.

Az élet védelmében

Egy gyilkosság megrázza az ország közvéleményét. A gyász, a tehetetlen düh ösztönösreakciókat vált ki, s hamar a szemet szemért, fogat fogért ősi farkastörvénye kerekedik felül a közvéleményben – vagy legalábbis annak egy részében. A lefóliázott kaposvári trafikban elkövetett brutális gyilkosság után is ez történt. A „nép hangja” – ha van ilyen – bosszúért kiált, mert a felvilágosult jogállami keretekben csalódnia kellett. Hiába a büntető törvénykönyv szigorítása, hiába a rendőrség személyi és anyagi megerősítése, a szörnyű tett mégis megtörténhetett.

Társadalmi konfliktusok – Könyvbemutatót tartottak az EHE kápolnájában

Budapest – 2015. április 16-án az Evangélikus Hittudományi Egyetem kápolnájában Társadalmi konfliktusok címmel könyvbemutató került megrendezésre. A rendezvényt dr. Szabó Lajos rektor nyitotta meg, a köteteket pedig Prőhle Gergely országos felügyelő, nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkár mutatta be.

Éneklő egyház – Az Evangélikus Általános Iskolák I. Kórustalálkozóján jártunk

Budapest – 2015. április 18-án a Deák Ferenc téri evangélikus templomban került megrendezésre az Evangélikus Általános Iskolák I. Kórustalálkozója. A találkozón több mint kettőszáz-húsz gyermek énekelt. A rendezvényt Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő is köszöntötte. Több mint kettőszáz-húsz gyermek énekelte közösen az Erős vár a mi Istenünket, majd külön-külön is emlékezetes előadások hangoztak el. A jövő evangélikus nemzedékének zenei ünnepén jártunk...

Hogyan tovább magyarországi és nyíregyházi evangélikusok a közel ötszáz éves reformáció tükrében? – Prőhle Gergely előadása Nyíregyházán

Nyíregyháza – A 262 éves nyíregyházi gyülekezet elnökségének meghívására 2015. április 11­-én egész napos látogatásra érkezett a városba Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, nemzetközi és európai ügyekért felelős helyettes államtitkára, aki előadást tartott, az ételosztásban segédkezett és a helyi múzeumba is ellátogatott.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Prőhle Gergely csatornájára