reformáció

Megnyitják a reformáció röpiratait bemutató gyűjteményt

Gotha – A jövő évben nyílik meg a németországi Gothában a nyilvánosság számára is az a kiállítás, amely a reformáció idején keletkezett röplapjait mutatja be. Forrás: edp, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

2017-ben Namíbiában lesz az LVSZ nagygyűlése

Genf – A Lutheránus Világszövetség (LVSZ) 12. nagygyűlését a namíbiai Windhukban fogják tartani. Az LVSZ Tanácsa köszönettel fogadta el az LVSZ tagegyházának meghívását 2013. június 13. és 18. között tartott genfi ülésén. „Az LVSZ szívesen megy Namíbiába, hogy megünnepelje Namíbia függetlenségét és támogassa az ottani egyházak missziói szolgálatát!” – üdvözölte a döntést dr. Munib A. Younan LVSZ-elnök. Forrás: LWI, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

LVSZ: Felszabadítva Isten kegyelme által – A lutheránus közösség 2017-es terveiről

Genf – A Lutheránus Világszövetség Tanácsa globális közösségben szeretné megünnepelni a reformáció 2017-es, 500. évfordulóját. „A tagegyházakban már számos aktivitásról tudunk. Az LVSZ szerepe az lenne, hogy támogassuk ezeket, és globális perspektívába helyezzük az egyéni kezdeményezéseket” – húzta alá dr. Walter Altmann 2013. június 14-én a tanács ülésén. Forrás: LWI, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Újra ülésezett a reformációi emlékbizottság: Októberre újabb Luther-kötet várható

Budapest – A reformáció 500. évfordulóját előkészítő reformációi emlékbizottság újra összeült az Északi Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalában, hogy az aktuális fejleményekről tárgyaljon. A tagok a 2014-es plakát és jelmondat ügyében kiírt pályázat anyagairól is döntöttek. Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

A holokauszt áldozatainak magyarországi emléknapján – Interjú Fabiny Tamás evangélikus püspökkel

Budapest – Dr. Fabiny Tamást, a Magyarországi Evangélikus Egyház Északi Egyházkerületének püspökét, a Lutheránus Világszövetség Kelet–Európáért felelős alelnökét, egyben a Keresztény–Zsidó Társaság ügyvezető elnökét kérdeztük antiszemitizmusról, diszkriminációról, az evangélikus egyház és az előítéletek kérdéséről. Szöveg: Galambos Ádám; Fotó: Füle Tamás

Hogyan tovább az ökumenében?

Wetzlar – Ferenc pápával új remények születtek arra vonatkozóan, hogy az egyházak egységének útján továbblépések fognak történni. Ezzel összefüggnek azok a kérdések is, hogy 2017-ben az 500 évvel ezelőtti reformáció kezdetére való emlékezést katolikusok és evangélikusok együtt tartsák meg. Hogyan tovább, ökumené? A katolikus teológiaprofesszor, Hubert Windisch (Bernhardswald bei Regensburg) és az evangélikus egyházfőtanácsos, i. R. Klaus Baschang (Karlsruhe) az idea nevű protestáns hírügynökségnek nyilatkozott erről. Forrás: idea.de, szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, kollázs: PR/Alexander Sommerfeld

Luther-városi legendák – Makoviczky Gyulával beszélgettünk Wittenbergben töltött évéről

Wittenberg – Budapest – A Luther-évtized kezdete óta minden évben meghívnak egy külföldi ösztöndíjast Wittenbergbe. Magyarországról Makoviczky Gyula szegedi lelkész vehetett részt a programban. 2012 januárjában kezdte meg egy éves munkáját az EKD (Evangelische Kirche in Deutschland – Németországi Protestáns Egyház) wittenbergi képviseletén. Szöveg: Koczor Kinga, fotó: Makoviczky Gyula archívumából

Reformáció és tolerancia – avagy a türelem Luther-rózsát terem

Kiskőrös – Kiskőrösön idén egy evangélikus általános iskolával és egy gimnáziummal gazdagodott városunk és gyülekezetünk. Az önkormányzattól átvett intézményekben megkezdődött a keresztyén nevelés, melyet – Istennek hála – mindeddig pozitív visszajelzések és örömteli rendezvények kísértek. Gyülekezetünkben régi hagyománya van a téli teaestéknek, ahová a gyerekeket szüleikkel, családjukkal együtt hívjuk meg egy kötetlenebb szeretetvendégségre és előadásra, áhítatra. Idén a 2011 óta evangélikus Harangvirág Óvoda és városunk mindkét általános iskolájának evangélikus családjait láttuk vendégül négy estén keresztül. Szöveg: Farkasné Gombár Ildikó. Fotó: Kecskeméti Pál

Fabiny Tamás: meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház

Budapest – Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte. A kezdeményezés része annak az előkészületnek, amelynek eredményeként a protestáns világ a reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepli 2017-ben – mondta Fabiny Tamás evangélikus püspök az MTI-nek adott interjújában. Forrás: MTI

Margot Kässmann, a Luther követ

Berlin – A 2010-ben lemondott hannoveri püspöknő, Margot Kässmann újra nyilvános szerepet vállalt a Németországi Protestáns Egyházban (EKD). Szöveg: Takács Gábor

Oldalak

Feliratkozás RSS - reformáció csatornájára