segélyszervezet

A beköszönő hideg újabb fenyegetést jelent a kurdisztáni menekültek számára

Erbil – Mintegy kétszáz család, az Iszlám Állam fenyegetése elől Észak-Irak területére érkezett több mint 1000 fő kap segítséget a napokban az Ökumenikus Segélyszervezettől a hideg beköszöntével.

Vedd észre az erőszak jeleit! – Figyelemfelhívó kampány indul

Budapest – Az otthon négy fala között zajló erőszakról a legtöbb esetben csak akkor értesülünk, amikor már megtörtént a tragédia. Pedig az erőszak, legyen az fizikai vagy lelki, minden esetben nyomokat hagy maga után. Magyarországon a kapcsolati erőszak áldozatainak száma több százezerre tehető. A bántalmazói kapcsolatból való kilépés nehéz. A testi, lelki sérülések negatív hatásai hosszú évekre meghatározzák az áldozatok életét (szégyen, kapcsolati nehézségek, tanulási, magatartási zavarok, pszichológiai problémák). Fontos a jeleket felismerni, illetve fontos, hogy a segítség minél hamarabb érkezzen.

2014. október 27-étől lehet pályázni hűtőcsere-támogatásra!

Budapest – Már csak néhány nap, és október 27-től meg lehet kezdeni a pályázatok benyújtását az államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-programra. A háztartásigép-gyártók szervezete, a CECED Magyarország Egyesülés sajtótájékoztatóján új pályázati tanácsadó oldalt mutatott be (www.csereprogram.hu), valamint a gyártók által rászoruló családok számára felajánlott 20 darab új, energiahatékony hűtőszekrényt átadták az Ökumenikus Segélyszervezetnek.

Háromnapos szemináriummal folytatódik az első, magyar civil szervezet által önállóan végrehajtott fejlesztési program Belaruszban

Minszk – Belarusz civil szervezetek, a kormányzat illetve az önkormányzatok szociális szakemberei számára tartanak háromnapos szemináriumot Minszkben az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai október 20-22 között. A képzést speciális igényű álláskeresők munkaerő-piaci reintegrációjának segítése témakörében szervezték. A rendezvény célja, hogy a részt vevő 30 belarusz szakember betekintést nyerjen az Ökumenikus Segélyszervezet által Magyarországon eredményesen alkalmazott új munkaerő-piaci és szociális segítő módszerek alkalmazásába.

’Játék határokkal’ – Két esztendő mérlegén a szerencsejáték-függőség veszélyeire figyelmeztető modellprogram

Budapest – A legkiemelkedőbb szakértők részvételével szervezett konferenciát a játékszenvedélyről 2014. október 16-án az Ökumenikus Segélyszervezet Debrecenben. A program során második alkalommal megrendezett, 100 pedagógus, szociális munkás és a téma iránt érdeklődők részvételével zajló szakmai napon újra felhívták a figyelmet, hogy a játékszenvedély milyen jelentős veszély a fiatal korosztályra és hogy a prevenció milyen fontos az eddig még kevésbé figyelt probléma megoldásában.

Folytatja a zalai árvízkárosultak támogatását az Ökumenikus Segélyszervezet

Rédics – Murarátka – Murakeresztúr – Letenye – Csákánydoroszló – Az Ökumenikus Segélyszervezet által több mint egy évtizede bevezetett támogatási módszer keretében, építőanyagra és ingóságok előre meghatározott körére (pl. bútor és háztartási gépek) beváltható utalványokat kaptak 2014. 10. 15-én a Zala megyei települések árvízkárosultjai.

Az újjáépítésben segít Boszniában az Ökumenikus Segélyszervezet

Bijele Ploca, Bosznia-Hercegovina – Újabb szakaszába ékezett az Ökumenikus Segélyszervezet balkáni segélyprogramja. A nyár eleji azonnali segítségnyújtás során a kitelepítetteknek nyújtott segítséget, később pedig a visszaköltözőket támogatta a magyar segélyszervezet. Most, az újjáépítési szakaszba lépve pedig 2000 nm padlóburkolat és 135 tonna szigetelőanyag kiosztását kezdte meg mai napon a boszniai Bijele Plocaban (Maglaj járás) az Ökumenikus Segélyszervezet. Az építőanyagok mostani kiosztásával balkáni segélyprogramjának eddigi legnagyobb, 20 millió forint értékű szakaszát valósítja meg Bijele Plocaban a magyar szervezet.

Jóleső segítség az álláskeresőknek – Megállapodást kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Budapest – Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal, 2014. október 7-én, Budapesten. A dokumentumot a Segélyszervezet elnök-igazgatója, Lehel László és a Nemzeti Munkaügyi Hivatal főigazgatója, Komáromi Róbert írta alá az álláskeresők fejlesztése és mielőbbi elhelyezkedése érdekében.

Szolnokon adták át a rekordtámogatást – 100 millió forinttal segítik az álláskeresést

Szolnok – Szombaton, Szolnokon a Soproni Sörfesztiválon vette át jelképesen az Ökumenikus Segélyszervezet a HEINEKEN Hungáriától azt a 100 millió forintot, amellyel álláskeresők munkahelyhez jutását segíti majd a Soproni Jóleső Segítség program keretében. A szakmai tanácsadással, képzésekkel segítő szervezet 10 forintot kapott minden korsó – a nyár folyamán értékesített – csapolt Soproni sör árából.

5000 családhoz juttatja el az Ökumenikus Segélyszervezet a Földművelésügyi Minisztérium által vásárolt magyar almaszállítmányt

Budapest – A Földművelésügyi Minisztérium felajánlásának köszönhetően 28 tonna gyümölcs kerül Budapest és Debrecen környéki rászoruló családokhoz, idősekhez, gyermekekhez a következő hetekben. Az adomány szétosztásában az Ökumenikus Segélyszervezet központjai és azok partnerszervezetei vesznek részt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - segélyszervezet csatornájára