segélyszervezet

Az önkéntesség sokszínűségére hívta föl a figyelmet a világnapon az Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – December 5-én, az önkéntesség világnapján Lévai Anikó jószolgálati nagykövet és Lehel László elnök-igazgató együtt kereste föl az Ökumenikus Segélyszervezet Adománypontját, amelynek a Bazilika előtti karácsonyi vásár ad otthont. Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Fekete Dániel / MÖS

Új honlapot indított a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet

Budapest – Advent első vasárnapján nemcsak a 1353-as adományvonal és a szervezet Bazilika előtti adománypontja indult el, de a világhálón is egy új honlap fogadja az érdeklődőket és segíteni akarókat. Forrás: segelyszervezet.hu

Ételt, Otthont és Esélyt a rászorulóknak! – Ünnepi összefogás kampány a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél

Budapest – 2013. december 1-jén, advent első vasárnapján 18. alkalommal hirdette meg Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. Ahogy a gyűjtés jelmondata az ’ÉTELT az éhezőknek, OTTHONT az otthontalanoknak, ESÉLYT az esélyteleneknek!’ is hangsúlyozza: ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a Segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Idén december 1. és 31. között minden korábbinál többféleképpen lehet csatlakozni az adománygyűjtéshez! Forrás: segelyszervezet.hu

MÖS: Kiút a szociális intézményi csapdából, kiút a szegénységből

Somogy megye egy kis falujában, egy egykori Erdődy-vadászkastély épületeiben és földterületein 2013-ban egyedülálló szociális és fejlesztő központot hozott létre az Ökumenikus Segélyszervezet. Az elmúlt hónapokban olyan családok költözhettek be az év első felében kialakított családok átmeneti otthonába, akik vállalták: egy modellprogram résztvevőiként mindent megtesznek azért, hogy az intézményben töltött idő alatt képessé váljanak segélyektől független, önálló életvitelre. A modellprogramot Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Miniszterének látogatása keretében mutatta be a sajtó számára Lehel László a Segélyszervezet elnök-igazgatója és Lévai Anikó jószolgálati nagykövet. A bemutatást követően köszönetet mondtak az adományozóknak, partnereknek, akik nélkül a nagyszabású beruházás nem valósulhatott volna meg. Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Kiss Tamás

Átadták az Ökumenikus Segélyszervezet új, szendrői szociális és fejlesztő központját, melynek egyedülálló módon része egy árvízi logisztikai központ is

Szendrő – Az Ökumenikus Segélyszervezet a 2010. évi árvízi segélyezés kapcsán került kapcsolatba Szendrővel és vonzáskörzetével. A segélyszervezet a katasztrófa utáni újjáépítésen túl olyan többlépcsős felzárkózást elősegítő program megvalósításán dolgozik a térségben, mely valós esélyt jelenthet a leszakadó társadalmi rétegeknek a szegénységből való kitörésre. E felzárkózási program részeként valósult meg a most átadott Szociális és Fejlesztő Központ. Forrás: segelyszervezet.hu

Elkezdődött az adventi készülődés az Ökumenikus Segélyszervezetnél

Budapest – Sokéves hagyomány, hogy az Ökumenikus Segélyszervezet szociális intézményeiben segített gyermekek adventre készülve mézeskalács szívet sütnek. Évről-évre, advent első vasárnapján kezdődik az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. mottóval meghirdetett Országos Adventi Pénzadománygyűjtése, melynek szimbóluma a tört mézeskalácsszív. Forrás: segelyszervezet.hu, fotó: Kiss Tamás

Ismét szeretet.éhség. kampány a Tescóban

Budaörs, – Idén is rendhagyó sajtóesemény keretében indította el a Tesco és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet azt a nagyszabású adománygyűjtő akciót, amely november 19-től december 31-ig tart a Tesco összes magyarországi üzletében. A pénztáraknál kihelyezett 250 forintos kuponok megvásárlásával bárki csatlakozhat az Ökumenikus Segélyszervezet szeretet.éhség. mottójú, országos adventi pénzadománygyűjtéséhez, és támogathatja a nélkülöző családokat segítő egész éves munkát. Forrás: segelyszervezet.hu

Elsőként érkezett meg az Ökumenikus Segélyszervezet segélyszállítmánya a Fülöp-szigeteki Basai településre

Basai – Több mint 620 család először jut élelmiszersegélyhez a tájfun pusztítása után. Az Ökumenikus Segélyszervezet z ACT Alliance kötelékében végrehajtott segélyprogramjának keretében ma először jutnak élelmiszersegélyhez a Tacloban várostól 30 kilométerre fekvő Basai településen élők. A kisvárosban a mai napig nincs áram, illetve az adományok eljuttatásának szempontjából hátránya, hogy a forgalmasabb útvonalaktól távolabb fekszik. Az odajutás számos rendőrségi és biztonsági ponton keresztül lehetséges. Forrás: segelyszervezet.hu

2 millió ember fedél nélkül maradt a Fülöp-szigeteken – Egy hét alatt 6 millió forint gyűlt össze a 1353-as MÖS adományvonalon

Budapest – Manila – A becsült számokhoz képest dupla annyian, azaz 2 millióan maradtak fedél nélkül a világ eddigi legpusztítóbb tájfunjának pusztítása után a Fülöp-szigeteken. A természeti katasztrófa által teremtett körülmények miatt eddig akadozó segélyszállítmányok lassan elértek a leginkább károsult területekre is, de még mindig tart a romok eltakarítása, s nem fejeződött be a holttestek összegyűjtése sem. A nemzetközi segélyszervezetek munkásainak százai erejüket megfeszítve arra törekednek, hogy mihamarabb viszonylagosan normalizálódjon a helyzet. Forrás: segelyszervezet.hu

Már 4,3 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezetnél a tájfun áldozatainak megsegítésére

Budapes – Öt nap alatt 4,3 millió forint gyűlt össze az Ökumenikus Segélyszervezet adományvonalán a Fülöp-szigeteki tájfun áldozatainak megsegítésére – közölte a segélyszervezet csütörtökön az MTI-vel. Forrás: MTI

Oldalak

Feliratkozás RSS - segélyszervezet csatornájára