sorozat

Legyen az advent valóban várakozás – Adventi sorozat az evangelikus.hu oldalon

Budapest – Az evangelikus.hu idén is adventi sorozatot indít. Tartson velünk, hogy az adventi várakozás az Isten igéjére való várakozássá és a szeretet megélésének örömévé változzon.

Megjelent a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozata – Gáncs Péter elnök-püspök is ajánlott könyvet

Budapest – Hat kötet jelent meg a Nemzeti Könyvtár hatodik sorozatában kedden: Baktay Ervin, Szentgyörgyi Albert, Dékány András, Szenczi Molnár Albert, Krúdy Gyula és Nemeskürty István munkái.

A böjti meditációk sorozatunk bekerült a Magyar Elektronikus Könyvtárba

Budapest – Az Országos Széchenyi Könyvtár által működtetett, Magyarországon a legkiterjedtebb elektronikus tartalmat díjtalanul olvashatóvá tevő Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK) állományába immáron – több másik evangélikus vonatkozású digitális könyv mellett – a Böjti sorozat – belső utakon című meditációs füzet is elérhető lett. Szöveg: Galambos Ádám

Lapozhatóan is elérhető a Böjti sorozat – Belső utakon

Böjt 2014 – Vancsó Zoltán fotóművész alkotásain keresztül és az ahhoz evangélikus lelkészek – Bogdányi Mária, Czöndör István, Koczor Tamás, Zsíros András – által írt meditációkkal a böjti út kérdéseit kerestük. Most a tizennégy részes sorozat lapozhatóan is megtekinthető honlapunkon. Szöveg: Galambos Ádám, fotó: Vancsó Zoltán

Az utolsó szó – böjti sorozat

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Koczor Tamás, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Az értem történt szenvedés megértése – böjti sorozat

A közösség elfogadása – böjti sorozat

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Zsíros András, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Egyedül – böjti sorozat

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Koczor Tamás, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Elfogadni a nehézséget – böjti sorozat

Böjt 2014 – Hogyan lehet átélni azt az időszakot, amely nem a fény felé, hanem nagypéntekre mutat? Mit jelent az úton lét, a megfáradás, a kísértés vagy az imádság? Szakítunk-e naponta legalább pár percet arra, hogy ne csak napi igényeinkre figyeljünk, hanem észrevegyük a csendben, a természetben, szeretteinkben és a körülöttünk lévő világban a böjtölés megélésének lehetőségét? Az evangelikus.hu böjti sorozata alkalmat kíván nyújtani az olvasónak arra, hogy az elkövetkezendő időszakban egyre beljebb menjen, saját egzisztenciális kérdéseivel foglalkozzon. Szöveg: Bogdányi Mária, fotó: Vancsó Zoltán, sorozatszerkesztő: Galambos Ádám

Ima – Böjti sorozat

Oldalak

Feliratkozás RSS - sorozat csatornájára