sport

Megtartották a Partitúra zenei és sport tábort

Szolnok – Szárnyra kelnek, mint a sasok… (Ézs 40, 31) Idén a tizenharmadik alkalommal került megrendezésre a szolnoki partitúra zenei és sporttábor, melyen ötven gyermek vett részt. A 2019. augusztus 4-től 10-éig tartó esemény kapcsán elmondható, hogy ez a létszám teljesen be is töltötte a szolnoki evangélikus és református gyülekezetek befogadó és ellátó képességét.

Edzőpálya épült a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskolában

Sopron – Sportnap keretében adták át a Hunyadi János Evangélikus Általános Iskola új szabadtéri edzőparkját. A létesítmény csaknem 5 millió forintból valósult meg. Az átadón elhangzott: az iskola futópályája, kosárlabda- és focipályája nagyon népszerű nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek körében is.

Két Európa-bajnok, egy evangélikus iskola

Bár minden iskolában megvoltak már az évzárók, mi most mégis egy evangélikus gimnáziumra és annak két egykori diákjára hívjuk fel olvasóink figyelmét. Balla Virág Európa-bajnok és Devecseriné Takács Kincső világ- és Európa-bajnok kenus a győri Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium tanulói voltak, és ma is örömmel tekintenek vissza iskolás éveikre. Tekintettel arra, hogy a beszélgetőtársak mindannyian egyetemisták, az interjút az e korosztályra jellemző tegeződő formában közöljük.

Játék a sport – avagy a világ legfontosabb mellékes dolga?

Gyerekkorom óta kedvelem a sport világát. A verseny izgalma, az eredmények, a győzelem mindig is foglalkoztatott. A játékok terén is így gondolkoztam, legyen szó társasjátékról, célbadobásról, vagy éppen fociról. A sport játék! Örömmel, jókedvvel végzett tevékenység, ahol a végén valahogyan mindenki győztes.

Ötödjére futottuk körbe

Balatonaliga – Egyetlen kör. Igaz, az 220 km. A Balaton gyönyörű környezetében, mindig csak balról tekintve a tóra, idén is körbefutottuk, immár ötödjére: tízen az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatói, oktatói és munkatársai közül az utolsó pillanatban beugró két külsős segítségével. A fizikai teljesítmény során nem tudtunk nem a lelki háttérre gondolni. Ezekből foglaltunk írásba pár gondolatot.

Isten áldása a tehetség – Világbajnok a ceglédi gyülekezetben

Majorosi-Lázár Anita ügyvédből lett profi sportoló. Legutóbb a kettlebellsport magyar bajnoki címét nyerte el, negyedik helyezést ért el a szöuli világbajnokságon, korábban pedig amatőr kategóriában lett világbajnok. A világbajnokságokon és a gyülekezetben is otthon érzi magát. Sportágáról, a hit és a sport viszonyáról, nem utolsósorban pedig gyülekezeti elköteleződéséről is kérdeztük.

Templom- és sportélmények Novotny Zoltántól

Egy olimpiai siker rádióközvetítésének hatására kezdett úszni, aztán egész életét meghatározta a sport és a rádió. Novotny Zoltán rádiós kommentátor tizenhárom nyári olimpiáról tudósított. A Magyar Rádió sportszerkesztőségének vezetőjeként azért harcolt, hogy legyen közvetítés a téli ötkarikás játékokról is. A sportújságíró abban bízik, hogy harmincnyolc évvel legutóbbi éremszerzésünk után ismét a dobogóra léphet magyar sportoló a téli olimpián, a dél-koreai Phjongcshangban.

Bravúros hétvégét zártak a vajdás sportolók

Szarvas – Az elmúlt napokban az egész ország a vizes világbajnokság lázában égett. Mi is folyamatosan figyeltük a híreket, mivel iskolánk tanulói közül többen is vízen voltak, igaz kissé messzebbre kellett tekintenünk. Kajakosaink és sárkányhajósaink küzdöttek a különböző nemzetközi versenyeken.

Bokor Ábel különleges évfordulóra gyűjti a kilométereket – Félmaraton Mánia (nem egész) tizenhárom évesen

Csákvár – Bokor Ábel alighanem rekorder: október 10-én töltötte be a tizenhármat, de már néhány héttel előtte megcsinálta a Félmaraton Mániát: a Budapest Sportiroda (BSI) sorozatában minden évszakban teljesített egy félmaratont. De nem csak erre lehet büszke. A futás iránti fogékonysága egy másik ember életét is megváltoztatta. Az édesapjáét.

Gumiudvaron pattog a labda a nyíregyházi Túróczyban

Nyíregyháza – Az utolsó szakaszként elkészült a minifocipálya is a nyíregyházi Túróczy Zoltán Evangélikus Óvoda és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában.

Oldalak

Feliratkozás RSS - sport csatornájára