Székesfehérvár

Székesfehérváron Szemerei János püspök prédikált az imahét nyitó alkalmán

Székesfehérvár – Az ökumenikus imahét első alkalmán, 2016. január 17-én, vasárnap Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét a székesfehérvári római katolikus bazilikában. A nyitó istentisztelet házigazdája Spányi Antal római katolikus megyéspüspök volt. A liturgiában részt vettek a helyi református és baptista közösségek vezetői is, valamint evangélikus részről Bencze András püspökhelyettes, és Fehér Károly nyugalmazott lelkész.

Ünnepre hangoló – Megtartották a IV. Újszövetség Maratont

Székesfehérvár – Amikor Szikora János a székesfehérvári Vörösmarty Színház élére került, 2012. adventjén rendezte meg az első Újszövetség Maratont. Azzal ünnepelte a Színház – és vele együtt a város népe – az új egyházi esztendő kezdetét, hogy végigolvasta az Újszövetséget a Jézus eredetét jelző teológiai alapvetéstől a visszajövetelét sürgető kiáltásig. Szikora János azon fáradozik, hogy adventben eseménnyé, lelkes szokássá válnék – talán nemcsak a színházban, hanem otthon is –, hogy családok együtt olvasnák a Bibliát.

Negyedik alkalommal rendezik meg az Újszövetség Maratont Székesfehérváron

Székesfehérvár – Idén már negyedik alkalommal rendezik meg az Újszövetség Maratont a székesfehérvári Vörösmarty Színház szervezésében. Az alkalom ökumenikus, de nem csak lelkészek, hanem önkéntes felolvasók jelentkezését is várják. Kovács Emőkével, a székesfehérvári Vörösmarty Színház marketingmenedzserével beszélgettünk a kezdeményezésről.

Ökumenikus imahét 2015: A református templomban nyitották meg az idei ökumenikus imahetet Székesfehérváron

Székesfehérvár – A székesfehérvári ökumenikus imahét nyitó alkalmán összegyűltek a város katolikus, református, evangélikus és baptista hívei, hogy brazil keresztények útmutatásai alapján együtt imádkozzanak a Széchenyi úti református templomban.

Harmadszor rendezik meg az Újszövetség Maratont Székesfehérváron

Székesfehérvár – Harmadik alkalommal rendezik meg a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadán az Újszövetség Maratont advent első hétvégéjén.

Nagy Tibor evangélikus lelkészre emlékeztek Székesfehérváron

Székesfehérvár – 2014. március 15-én a száz éve született Nagy Tiborra, az evangélikus gyülekezetben negyven éven át, a legnehezebb időkben is hűséggel szolgáló lelkészre emlékeztek. Forrás: Evangélikus Élet

A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület születésnapját ünnepelték a székesfehérvári istentiszteleten

Székesfehérvár – 1997. február 22-én döntött a zsinat a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület megalakulásáról; negyvennyolc év után újjáéledt, új életre indult a nyugati kerület. Az egyházkerületi elnökséget 2000. szeptember 23-án iktatták be a győri öregtemplomban, a közgyűlés október 7-én volt, a februári zsinati döntés időpontjáról azonban minden évben megemlékeznek a kerületben. Szöveg: Balla Emőke, fotó: Bokor Béla

Az ökumenikus imahét hatodik napja Székesfehérváron – VIDEÓVAL

Székesfehérvár – Együtt Krisztushoz tartozunk, és keressük a megegyezést – hangzott el az ökumenikus imahét hatodik napján a székesfehérvári baptista imaházban. Az est idehirdetője Tóth Tamás katolikus esperes-plébános volt. Forrás: Magyar Kurír

Megkezdődött az ökumenikus imahét Székesfehérváron – VIDEÓVAL

Székesfehérvár – A székesfehérvári Szent István-bazilikában kezdődött az egyházmegye idei ökumenikus imahete. Az alkalmon az evangélikus egyház részéről Szemerei János püspök, Fehér Károly nyugalmazott evangélikus esperes és Bencze András evangélikus püspök-helyettes szolgált. Forrás: Magyar Kurír, Székesfehérvári Római-Katolikus Egyházmegye

Tanácskozást tartottak a Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye felügyelői – Képriport!

Székesfehérvár – A Fejér-Komáromi Evangélikus Egyházmegye gyülekezeti felügyelői és helyetteseik együtt tölöttték az elmúlt hét péntekét (2013. 11. 15.). A gyülekezeti vezetők többek között meghallgatták Bárdossy Tamás szolidaritási alapról szóló tájékoztatását, valamint a hitoktatással és más aktuális kérdésekkel kapcsolatos tapasztalatokat osztották meg egymással. Fotó: Bokor Béla, szöveg: Kadlecsik Tibor

Oldalak

Feliratkozás RSS - Székesfehérvár csatornájára