Szarvas

Méltó helyen, méltó módon – Felavatták Melis György operaénekes síremlékét

Budapest – Már négy éve pihen a Farkasréti temető művészparcellájában Szarvas nagyívű pályát befutó operaénekese, nevéhez méltó síremléket azonban csak most kapott. A Belcanto Opera-Barátok Magyarországi Társasága szervező munkájának és egy a gávavencsellői Petró Tamásnak, a Nyírmárvány Kft. vezetőjének nagyvonalú támogatása nélkül ez az esemény nem jöhetett volna létre. November 27-én került sor Melis György operaénekes születésének 90. évfordulóján síremlékének avatójára. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Kutas Ferenc

Ételosztással és gyertyagyújtással kezdődött, angyali reggelekkel folytatódik az új egyházi esztendő Szarvason

Szarvas – Advent első vasárnapja egyben az új egyházi esztendő kezdetét is jelenti. Az Ótemplomi Evangélikus Egyházközségben már hagyomány, hogy ilyenkor teológus hallgatókat hívnak meg a gyülekezetbe. Így volt ez 2013. december elsején is, egy mozgalmas vasárnapi napon is Szarvason. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Lipták Judit, Babák Zé, evangelikus.hu

Muzsikás a Benkában

Szarvas – Szokatlan időpontban indultak a benkás diákok az Ótemplomba 2013. november 15-én, pénteken délelőtt. Forrás: szarvasihet.hu, szöveg: Megyikné Bagi Erika

Megosztották télikabátjukat a rászorulókkal a szarvasiak

Szarvas – Megszokhattuk, hogy a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat a hideg közeledtével mindig egyedülálló akciókat szokott meghirdetni. Nem volt ez másként idén sem, amikor is kabátmegosztási akciót szerveztek a Békés megyei városban. 2013. november 14-én sokaknak segítettek napi gondjuk megoldásában. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Ótemplomi Szeretetszolgálat

Szent Márton nap: 1200-an vettek részt az Ótemplom és a Benka lampionos felvonulásán

Szarvas – Szent Márton napjára emlékezve a Benkás iskolások és óvodások hagyományőrző lámpásfelvonuláson vettek részt, az iskola épületétől az Ótemplomig. Ez a néphagyomány számunkra is alkalmat ad arra, hogy megtapasztaljuk az emberek jószívűségét, segítőkészségét és adni tudás fontosságát. Kicsik és nagyok együtt énekelve, kezükben lámpásokkal világítva szimbolikusan jelenítették meg az összetartozás, az együttlét csodálatos érzését. Személyes beszámoló képekkel. Szöveg: Kós Nóra

Eleink tisztelete a jövő becsülete

Szarvas – A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban a tanársírok gondozása hosszú múltra tekint vissza. Forrás: newjsag.hu, szöveg: dr. Bondorné Kondor Edit

NYITOK: ingyen oktatást nyújtó központ nyílt a szarvasi Csatai iskolában

Szarvas – 2013. november 8-án, a korábbi „Tessedikkel a XXI. századba” Népfőiskola helyszínén, a Csatai-iskola épületében megnyílt a Szarvasi Nyitott Tanulási Központ. Forrás: newjsag.hu, szarvasihet.hu

Ótemető: az utak elkészültek, az őzek maradtak, feljelentést fontolgat az egyházközség

Szarvas – Hatszáz méter hosszan több mint 1500 négyzetméternyi új út épült az Ótemetőben. A beruházás október 30-án befejeződött – jelentette be szerdai, helyszíni sajtótájékoztatóján Lázár Zsolt esperes és dr. Czinkóczky Mihály egyházközségi felügyelő. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Lipták Judit

Jövőre költözik a szarvasi gimnázium

Szarvas– A 2014/2015-ös tanévet már a Kossuth u. 43. szám alatti épületben (az egykori Petőfi-iskolában) kezdi meg a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium. A képviselő-testület 2013. október 17-i ülésén elfogadták az épület felújítására és bővítésére vonatkozó terveket, melyeket a város főépítészi feladataival is megbízott tervező, Lukácsi László készített. Forrás: newjsag.hu, szöveg: Lipták Judit

Dzsungelharc a szarvasi Ótemetőben

Szarvas – Az Evangélikus Ótemető takarításához kért segítséget Lázár Zsolt esperes a Szarvasi Fórum elnevezésű facebookos csoporttól. Forrás: newjsag.hu, szöveg és fotó: Babák Zoltán

Oldalak

Feliratkozás RSS - Szarvas csatornájára