történet

A kereszténység történetének egyik felét teljesen elfelejtettük

A mostani, közel-kelet keresztényeit is érintő üldöztetés olyan fenyegetés, amely az emberi történelem egyik legalapvetőbb tanulságát próbálja elhazudni. Mégpedig azt, hogy eltérő hitű és meggyőződésű népek és emberek sokszor voltak képesek együtt építeni és felvirágoztatni azokat a kultúrákat, amelyekben együtt éltek.

Hálaadó istentiszteletet tartottak kettős jubileumért Cinkotán

Budapest – Mennybemenetel ünnepén, 2014. május 29-én kettős hálaadó ünnep volt Cinkotán. Egyrészről a gyülekezet megalakulásának 315., másrészről pedig a gyülekezeti ház felépítésének ötödik évfordulóját tartották.

1956 – versek

Az evangelikus.hu korábbi összeállításaival és versekkel emlékezünk az egykori eseményekre.

Csúcsszuper! – Bibliai történeteket ábrázoltak Lego-figurákkal a pilisi hittanosok

Pilis – 2012 januárjában formabontó hittanórát tartottak a pilisi evangélikus gyülekezet 5. és 6. osztályos hittanosainak. A gyerekek feladata az volt, hogy pár doboznyi Lego kocka segítségével bibliai történeteket ábrázoljanak – tudta meg szerkesztőségünk Krámer György püspökhelyettestől. A pilisiek kreativitása határtalan volt, az égő csipkebokortól kezdve Nóé bárkáján át a tenger lecsendesítéséig mindenféle történetet ábrázolni tudtak. Szöveg: Horváth-Bolla Zsuzsanna, fotó: Krámer György

Oldalak

Feliratkozás RSS - történet csatornájára