templom

A kecskemétiek bőségesen találtak okot a hálaadásra

Kecskemét – A kecskeméti, Ybl Miklós által tervezett gyönyörű evangélikus templomot igazán széppé a benne lelki otthonra találó gyülekezet teszi – vallja Kis János igazgató lelkész, aki éppen ezért tartotta fontosnak, hogy a templom felszentelésének 150. évfordulója a gyülekezet ünnepe legyen. A 2013. október 13-án tartott hálaadó istentiszteleten a közösség az immáron negyedszázada itt szolgáló lelkipásztorát is köszöntötte. Szöveg: Hulej Enikő. Fotó: Arnoldné Ladányi Hajnalka, Bogdándi Lilla, Katona József

Kelenföld 85: A reformáció és kultúra jegyében sokszínű programokkal ünnepeltek

Budapest – A Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség 2013. október 11–13. között ünnepelte temploma felavatásának évfordulóját. A három napos hálaadáson részt vett a gyülekezet finn és erdélyi testvérgyülekezete is. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Országos evangelizáció: Kegyelemből van üdvösségetek a hit által – Ajándék ez a nap – Bevezetés

Budapest – 2013. október 12-én, immáron hagyományosan a Deák téri evangélikus templom adott otthont az országos evangelizációnak. Most először egyházunk történetében a roma misszió került középpontba az eseményen, számos bizonyságtételre is sor került. Számos videófilmet készítettünk, amelyeket itt tekinthetnek meg. Riporter: Kőháti Dorottya, operatőr-vágó: Győri András Timótheus

Október 6.: A Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola diákjai is megemlékezést tartottak

Szombathely – A szombathelyi evangélikus templomban tartották a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola október 6.-i megemlékezését. Forrás: Facebook.com

Zenés áhítatot tartottak a nyíregyházi nagytemplomban

Nyíregyháza – A Harmónia Kamarakórus közreműködésével zenés áhítat volt hallható 2013. október 6-án, vasárnap este az evangélikus nagytemplomban. Forrás: szon.hu, fotó: Sipeki Péter

Szombathelyen megújul az evangélikus templom

Szombathely – Szociális városrehabilitációra nyert 1,6 milliárd forintos uniós támogatást négy nyugat-dunántúli település az Új Széchenyi Terv keretében. Az összegből Nagykanizsa, Sopron, Szombathely és Zalaegerszeg fejlesztheti leromlott területeit. Forrás: szombathelyi7.hu

Koncz Zsuzsa a békéscsabai evangélikus templomban koncertezett

Békéscsaba – A magyar könnyűzene nagyasszonya adott nagy sikerű koncertet 2013. szeptember 24-én e a békéscsabai evangélikus nagytemplomban. Forrás: beol.hu, fotó: Imre György

Itthon otthon vagy!

Hol vagyok igazán otthon? Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Vizek háza – A Kulturális Örökség Napjai Orosházán

Orosháza – 2013. szeptember 21–22-én a kulturális örökség napjai rendezvénysorozat ebben az esztendőben a „Vizek háza” kiemelt témával várta szerte az országban és Európában a különböző épületek, kiállítások látogatóit. Természetesen a kiemelt témához kapcsolódó épületek mellett az előző évekhez hasonlóan most is minden értékes, érdekes vagy egy közösségnek sokat jelentő épület is megnyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Szöveg: Ördög Endre

Asztaltársaságban – A százéves pusztaföldvári templomban adtak hálát

Pusztaföldvár – „A pusztaföldváriak tudnak ünnepelni” – jegyezte meg rögtön Gáncs Péter elnök-püspök, amikor 2013. szeptember 21-én igehirdetőként fellépett a Békés megyei gyülekezet templomának szószékére. Jóllehet az utóbbi néhány évben többször járt püspök a faluban, mint korábban egy évszázad alatt. Legutóbb, tavaly júniusban új gyülekezeti házukért, ezúttal pedig százéves templomukért adtak hálát a földváriak. Szöveg és fotó: László Jenő Csaba

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára