templom

Velünk élő néphagyomány – pünkösdi zöldágazás a maglódi evangélikus templomban

Maglód – Sokak számára az esztendő legszebb hónapja a május. Zöldbe borul a természet. Színpompás virágok jó illata tölti be a levegőt. Május egyben a szerelem hónapja is. Első napjára virradóan a legények sok helyen még napjainkban is „májusfát” állítanak kedvesük kapujába. Azonban kevesen tudják azt, hogy pünkösd havában nemcsak lakóházakat, hanem templomokat is díszítettek zöld ágakkal. Különösen a hazai szlovák evangélikusok körében élt ez a vallási népszokás. Fotó: Kákonyi András, szöveg: Németh Mihály

Öt templom fesztivált tartanak csütörtöktől Győrött

Győr – Öt nagy felekezet templomai öt napon át adnak otthont Győrött az Öt templom fesztivál csütörtökön kezdődő kulturális és vallási programjainak. Forrás: MTI

Evangélikus templom Diósgyőrben – akkor és most…

A diósgyőri vár szomszédságában ma is meglévő parókiát 1898–1899 között építették. Ugyanazon a telken 1898 nyarán kezdtek az evangélikus templom építéséhez, s azt 1902-ben szentelték fel. Forrás: minap.hu (Sáfrány Gy. József képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)

Műemlék templomot véd az Ökumenikus Segélyszervezet Tiszaburán

Tiszabura – Újabb helyszínen, Tiszaburán kapcsolódott be a belvíz elleni küzdelembe az Ökumenikus Segélyszervezet. A Közép Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatósággal együttműködésben a szervezet szivattyúi és önkéntesei a település református templomának megóvásáért dolgoznak. Az árpád kori műemlék a Tisza emelkedésével került veszélybe. A hiánypótló készülékek a nap 24 órájában működnek a Segélyszervezet munkatársainak folyamatos felügyelete mellett. A védekezésre előreláthatólag további egy hétig lesz szükség, annak elkerülése érdekében, hogy a víz az épületbe jutva maradandó károkat okozzon. Forrás: segelyszervezet.hu

A kicsik is fontosak – Nyolcvan éve áll a lenti evangélikus tempom

Lenti – Templomuk megújulásáért adtak hálát a lenti gyülekezet tagjai az április 7-én, vasárnap délután tartott ünnepi istentiszteleten. A kicsiny templom, amelynek nemrég voltnyolcvanadik „születésnapja”, a Gusztáv Adolf Segélyszervezet segyítségével szépülhetett meg a jeles évfordulóra. A megemlékezőalkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiát Smidéliusz Zoltán, a Somogy-Zalai Egyházmegye esperese, Szabó Vilmos helyi lelkész és Hodánics Péter református lelkipásztor végezte. Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Adámi Mária

Hálaadás Nagyalásonyban: Szigetelést kapott a korábban vizesedő templom

Nagyalásony – A nagyalásonyi evangélikus templom részleges felújításáért istentisztelet keretében adtak hálát az építési munkák lezárultával. Szöveg és fotó: Pethő Judit

Fotósorozatot adunk közre a nyíregyházi evangélikus Nagytemplom nagypénteki és húsvéti oltáráról

Nyíregyháza – Fotósorozatot adunk közre a nyíregyházi evangélikus Nagytemplom nagypénteki és húsvéti oltáráról. A kompozíciókat Sztankó Gyöngyi lelkésznő készítette. Fotó: Csutkai Csaba

Húsvét vasárnapján a gerendási gyermekek szolgáltak az ünnepi istentiszteleten

Gerendás – Húsvét vasárnapján a gerendási gyermekek szolgáltak az ünnepi istentiszteleten az evangélikus templomban. Téren Lászlóné tanárnő, az énekkar vezetője által összeállított húsvéti énekcsokrot szólaltatott meg Botyánszki Katalin, Sárközi Krisztina, Tóth Fanni, Lipták-Galó Viktória, Zoltán Karolina, Fátyol Tünde és Fátyol Noémi. Az úrvacsoraosztás alatt evangélikus ifjúsági énekeket énekeltek. Fotó: Liptákné Gajdács Mária

Különleges zenei csemegében volt részük az érdeklődőknek a kecskeméti evangélikus templomban

Kecskemét – 2013. március 25-én hétfőn este még a szakadó hóesésben is megtelt az evangélikus templom, ahol igazán különleges zenei műsort adtak a finn és indiai művészek. Forrás: kecskemet.hu, szöveg és fotó: Komlós József JR

Exkluzív passiótörténet – Nálunk megnézheti a teológusok passiójátékának felvételét!

Budapest – 2013. március 21-én a zuglói evangélikus templomban volt az Evangélikus Hittudományi Egyetem többségében harmadéves hallgatói által előadott passiójáték főpróbája és bemutatója. Ezt rögzítette stábunk, amelyet az alábbiakban tekinthetnek meg. A passiójátékot az Észak-Pest Megyei Egyházmegye gyülekezeteiben, 16 állomáson adják majd elő a teológusok. Videó: Győri András Timótheus, Győri-Szisz Anna, Horváth Dániel Olivér, fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára