templom

Húsvétváró családi délutánt tartottak Káposztásmegyeren

Budapest – Káposztásmegyer – 2018. március 24-én húsvétváró családi délutánt tartottak Káposztásmegyeren, ahol a missziói gyülekezet meghívására Gryllus Dániel és barátai a Tíz példázatot adták elő. Amíg a felnőttek „az atyafiak együtt muzsikálását” hallgatták, addig a gyerekek kézműveskedésen vehettek részt.

Koncert, kiállítás és előadás is volt Dunaújvárosban

Dunaújváros – A dunaújvárosi evangélikus templomban március 21-én 17 órakor Marcin Dominik Gluch lengyel zongoraművész koncertje volt hallható, és egy kiállítás nyílt a lengyel szabadság 100. évfordulóján a krakkói Wawelről készült fotókból. Március 22-én pedig Szántai Lajos tartott előadást a csillagos égboltról. KÉPRIPORT!

Kifelé szolgálunk – Épülő gyülekezet Vecsésen

„Gyertek el Vecsésre, rengeteg minden történt mostanában, látnotok kell!” – invitált szívélyesen a lelkésznők fasori találkozóján még novemberben a Vecsési Evangélikus Egyházközség lelkésze. A meghívásnak örömmel tettünk eleget, így idei első vidéki gyülekezeti riportutunk a Pest közeli településre vezetett. Január legelején hóvirág a parókiakertben, az idén ősszel éppen tíz éve a vecsési szolgálatba beiktatott Heinemann Ildikó és egy kívül félkész, de belül gyönyörű, már otthonosan „belakott” új templomépület fogadott.

Felújították a veresegyházi evangélikus templomot – VIDEÓ!

Veresegyháza – Kívül és belül is felújították a veresegyházi Isten házát. Az átadásra ünnepi istentisztelet keretében 2017. december 2-án került sor. A külső felújítást a önkormányzat 18 millió forinttal támogatta, a gyülekezet ehhez 2 millió forintot tett. A belső felújításra pályázattal nyertek 8 millió forintot, az országos egyház pedig 11 millió forintot adott a felújításhoz. A gyülekezeti tagok szintén adakoztak. Összesen 40 millió forint volt a beruházás – mondta Albert Gábor evangélikus lelkész.

Kínában ismét leromboltak egy templomot

Peking – Miközben a napokban Németországban gazdasági érdekből leromboltak egy templomot, addig Kínában már évek óta zajlik a templomrombolás, melynek oka a kommunista rezsim keresztényellenessége. Bár ebben az épüetben is aktív hitélet zajlott, nem kegyelmeztek az Isten házának.

Sirató az immerathi templomért

A németországi Immerath kéttornyú temploma 1888 és 1891 között épült neoromán stílusban. A második világháborúban súlyosan megrongálódott, de a helyi lakosok adományaiból és munkájával újjáépítették. A városrészt a külszíni barnaszénfejtés munkaterületének nyilvánították. A Szent Lambert-templomot 2014 áprilisában átadták egy cégnek, majd – évekig tartó tiltakozó akciók ellenére – 2018. január 8-án munkagépekkel megkezdték, és két nap alatt be is fejezték a lebontását. Fabiny Tamás elnök-püspök gondolatait közöljük a templombontásról.

Előadás volt és kiállítás nyílt Dunaújvárosban a hétvégén

Dunaújváros – A karácsonyi ünnepkör lezárásaként Dunaújvárosban a hétvégén a következő aktuális alkalmak voltak az istentiszteletek mellett: 2018. január 6-án szombaton, vízkereszt ünnepén az istentisztelet után dr. Fehér András tartott előadást a Szent Korona visszatérésének 40. évfordulója alkalmából, utána szeretetvendégséggel egybekötve hallhatták az érdeklődők Molnár József előadását Krisztus-nap címmel.

Megújult templomban tartották a 71. KÖSZI Megálló istentiszteletet advent kezdetén

Budapest – 2017. december 3-án a Józsefvárosi Evangélikus Egyházközség temploma adott otthont a Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért Egyesület (KÖSZI) 71. Megálló istentiszteletének. Különleges esemény volt, mivel a templom felújítása óta ez volt az első az istentiszteletek sorában. Az igehirdető Bolba Márta volt, a liturgiai szolgálatot Lénárt Viktor végezte.

Koncert és mézeskalács

Dunaújváros – A dunaújvárosi evangélikus templomban a hétvégén ismét értékes alkalmak voltak. 2017. december 9-én, szombaton a városi vegyeskar Reformáció című koncertjén jeles zeneszerzők darabjait énekelték, de az adventi ünnepkőrhöz kapcsolódóan számos ismert karácsonyi dallam is felcsendült.

Lélekemelő dallamok a kaposvári evangélikus templomban

Kaposvár – Felemelő programmal várta az evangélikus gyülekezet az elcsendesedni, töltekezni vágyókat advent második vasárnapján Kaposváron. A több mint 15 éves múltra visszatekintő Evangélikus Adventi Koncert idén is számos különlegességet tartogatott.

Oldalak

Feliratkozás RSS - templom csatornájára