verseny

Bibliaismeretei versenyt hirdettek középiskolásoknak

Budapest – A Magyar Bibliatársulat Alapítvány idén másodszor hirdet bibliaismereti versenyt középiskolásoknak. A verseny nem titkolt célja rávenni a fiatalokat arra, hogy minél gyakrabban és minél nagyobb kedvvel vegyék a kezükbe a Szentírást. Úgy véljük, ezt a célt elérni az egyik legjárhatóbb út, ha különféle feladatokat kell megoldaniuk, amihez forgatniuk kell a Bibliát. A mostani verseny alapötletét egy Hemingwayhez kapcsolódó anekdota adta – írták közleményükben.

Nagyon megverték a baptistákat Szarvason az evangélikusok

Szarvas – Az Ótemplomi Szeretetszolgálat meghívására szakmai látogatáson vettek részt a Kiskörösi Baptista Szeretetház munkatársai Opauszki György igazgató vezetésével. A tartalmas egész napos munkát Sárkányhajó verseny követte, ahol a hazai csapat „jól megverte a baptistákat”. Természetesen szépen csillog az ezüst érem is. Egy biztos: lesz visszavágó! A sportág még bizonytalan, a helyszín biztos: Kiskőrös.

III. Országos Teremtésvédelmi Verseny kiírása

Budapest – A református Ökogyülekezeti Mozgalom és az evangélikus Ararát Teremtésvédelmi Munkacsoport meghirdeti a III. Országos Teremtésvédelmi versenyt középiskolások részére. A rendezvény feletti szakmai felügyeletet a fenti szervezetek látják el, ők delegálnak tagokat is a zsűribe.

Jubileumi Neumann Kupát rendeztek a Rózsák terén

Budapest – Az evangélikus iskolák informatikus diákjai 15 éve mérhetik össze tudásukat a világhírű egykori fasori tanítványról, Neumann Jánosról elnevezett verseny keretében. Idénnyolc iskola csapata versengett a Vándorserlegért a budapesti Evangélikus Középiskolai Kollégiumban a Rózsák terén.

Természettudományi versenyt tartottak a Fasorban

Budapest – 2015. április 17-én a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium adott helyet a kétévenként megrendezésre kerülő Szent-Györgyi Albert természettudományi versenynek. Legnagyobb örömömre minden eddiginél nagyobb létszámban jelentkeztek az evangélikus intézmények e rendezvényre, amelyen 20 intézményből 114 diák mérte össze erejét biológia és kémia tantárgyakból. A versenyen elméleti és gyakorlati feladatlapot oldottak meg a diákok, és válaszoltak a Szent-György Albert életével és munkásságával kapcsolatos kérdésekre.

„Életem ideje kezedben van.” (Zsolt 31,16a) – XXIV. Országos Evangélikus Hittanverseny iskolai döntőjének végeredménye

Soltvadkert – A múlt hétvégi piliscsabai ragyogó napsütés után kicsit borongósabb idő fogadta az április 18-án Soltvadkertre érkező fiatalokat, akiket azonban ez nem zavart abban, hogy jó hangulatban és eredményesen töltsék a XXIV. Országos Evangélikus Hittanverseny iskolai döntőjét.

A penicillintől a dzsesszig – Versenyben prezentáltak – angolul

BUdapest – Tizennyolc angoltanár kíséretében tizenkét evangélikus középiskola 31 diákja vett részt április 9-én a Deák Téri Evangélikus Gimnáziumban az angol nyelvből – a házigazda intézmény szervezésében – immár tizedik alkalommal megrendezett országos prezentációs versenyen. A diákok három kategóriában versenyezhettek. Az ötperces kiselőadások között voltak bibliai és egyháztörténeti (Anyák a Bibliában, Sztehlo Gábor), szépirodalmi (Alice Csodaországban, Óda a nyugati szélhez), természettudományos (Globálisfelmelegedés;Indonézia, a vulkánok földje), művészeti témájúak egyaránt (Minden, ami dzsessz; Jobb agyféltekés rajzolás), illetve személyes hitvallások (Örökbefogadás) is. A részletekről Victor Mónikát, a gimnázium igazgatóhelyettesét kérdezte az Evangélikus Élet.

Másodikok lettek a Vajdás színjátszók – Országos olasz nyelvű találkozót tartottak Szegeden

Szeged – 2015. március 27-28-án a Szegedi Tömörkény István Gimnáziumban rendezték meg a 41. Festival d’Italiano országos olasz nyelvű találkozót. A rendezvényen az ország olasz nyelv oktatását végző középiskoláiból több száz diák mérte össze a nyelvterületen szerzett tudását közel 40 kategóriában. Országismereti vetélkedőtől, meseíráson át, társalgási gyakorlatokon keresztül, ének-zenei produkciókig mindenféle műfajban lehetőségük volt megnyilatkozni a diákoknak. Egyetlen feltétel: mindezt olaszul tegyék.

Vajdás sikerek az Ábrahám Örzse Emlékversenyen

Szarvas – Nagy sikerrel zárták a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium diákjai az egyházi iskolák számára már ötödik alkalommal kiírt országos angol nyelvi Ábrahám Örzse Emlékversenyt.

Sikerré érlelődött a petőfisek kreativitása

Paks – A Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium diákjai szerepeltek legjobban a XXI. Tolna megyei Szilárd Leó fizikaversenyen idén. A fizikaversenyen a második helyet a szekszárdi Garay János Gimnázium tanulói szerezték meg. Nemcsak csapatban, hanem egyénileg is díjazták a résztvevőket.

Oldalak

Feliratkozás RSS - verseny csatornájára