ÁRVÍZ: Kisapostagon az evangélikus templomtól 300 méterre állt meg a Duna

ÁRVÍZ: Kisapostagon az evangélikus templomtól 300 méterre állt meg a Duna

Share this content.

Kisapostag – Kisapostagnál vált eddig a legveszélyesebbé az árvíz Fejér megyében, ám megállították a Duna terjeszkedését. Az evangélikus templomtól úgy 300 méterre lehetett a Duna, de az épület magasabban van, így csak a volt evangélikus iskolát vette körbe a víz – tudta meg szerkesztőségünk Stermeczki András lelkésztől. Fotó: Stermeczki András; szöveg: evangelikus.hu, forrás: duol.hu

„Elérte várható legmagasabb vízállását a Duna hétfőn délután Kisapostag környékén - írta a duol.hu. - Nagyobb baj sehol nem történt. Kiköltöztetésre Adonyban volt szükség, de Kisapostagnál vált eddig a legveszélyesebbé az árvíz Fejér megyében.”

A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egy óra után a kisapostagi Panoráma út végén öt-hét méter hosszan áttört a víz a gáton, és három épület udvarára befolyt. Az árvízi védekezésben részt vevő Nógrád és Heves megyei hivatásos katasztrófavédelmi mentőcsoportok, valamint önkéntesek mintegy háromórás megfeszített munkájával sikerült megállítani a folyam terjeszkedését két újabb homokzsákos mentővonal építésével. A belső vonalat bordás megtámasztással erősítették meg. A folyam a lakóépületeket nem érte el.

A hétfő hajnali védekezésben mintegy hatvanan vettek részt. Délelőtt már ott találtuk például a tiszaújvárosi tűzoltókat vagy a Fejér megyei közgyűlés képviselőit Velencéről, Mórról, Csákvárról, Bicskéről homokzsákot töltve. Az áradás miatt a kisapostagi Panoráma úton néhol még délelőtt ki kellett építeni egy harmadik homokzsák-védővonalat is. Kisebb átfolyások miatt több plusz homokzsák-körívvel is meg kellett állítani az áttörést.

A területen folyamatosan szivattyúznak. A Bárka vendéglő teljesen a vízszint alatt van, csak a homokzsákok védik. A védekezésben a pálhalmai börtön önként jelentkező fogvatartottjai is részt vettek. A védekezést nehezítette a hétfő délután négy óra körül érkező felhőszakadás és jégeső is.

Kulcs és Ercsi között 3,5 tonna feletti járművel nem lehetett felhajtani a 6. számú főútra. Adonynál víz alatt van az üdülőövezet és a Lórévi út, Kulcsnál a hajóállomást fenyegeti a legnagyobb veszély, Rácalmáson a Nagyszigetet teljesen ellepte a víz.

Dunaújvárosnál további védművek kiépítése nem szükséges, a szigeti trafóállomásokat körbevette az árvíz, de a vízmű áramellátását kerülő úton biztosították, az ivóvízellátás folyamatos. Baracson két lakóházat és egy vendéglőt homokzsákokkal kellett körberakni, további védekezésre nincs szükség. A Duna keleti oldalán több helyen átfolyt a víz a töltésen, Szalkszentmárton és Dunavecse között óriási tó alakult ki.

Címkék: Kisapostag - árvíz -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!