„...ösvényeidre taníts meg engem!" – Csendesnap és fórum Nyíregyházán

„...ösvényeidre taníts meg engem!" – Csendesnap és fórum Nyíregyházán

Share this content.

Nyíregyháza – Az Északi Egyházkerület elnöksége újra közös szolgálati lehetőséget kapott, amikor is mind a püspök, mind pedig a felügyelő saját szakterületén szólalhatott fel fiatalok előtt. A Nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium 2013. május 22-i, tavaszi csendesnapján Fabiny Tamás igei gondolatokkal, Fábri György pedig előadással foglalta le a közel négyszázötven diák (és tanár) figyelmét a nyíregyházi Nagytemplomban, Bozorády Ildikó iskolalelkész meghívására. A program az „...ösvényeidre taníts meg engem!" vezérgondolatát követte. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron

A püspök három újszövetségi történet alapján három útra invitálta a hallgatóságot: az emmausi, a damaszkuszi és a gázai útra. A gyászoló tanítványok, a magabiztos Pál és a kereső etióp kincstárnok életébe különböző módon, mégis ugyanazon szándékkal lépett be Jézus: melléjük állt az úton, keresztezte útjukat, az írásokon keresztül felfedte magát. Bármilyen úton is járunk, Jézusnak megvan a hatalma, hogy megszólítson bennünket, és megváltoztassa életünket, hogy onnantól kezdve az Ő ösvényén járjunk.

Felügyelő úr interaktív, a templompadsorok között sétálva elmondott előadását is a vezérige határozta meg. A fókuszban a „Miért éri meg Jézus útján, Jézussal járni a világban?” kérdés, az elköteleződés, a hűség és a hitelesség állt. A közvetlen, laza eleganciával, a fiatalok nyelvén megszólaló felügyelőnek sikerült az, ami minden előadó álma: tartósan lekötni négyszázötven tíz és tizennyolc év közötti diák figyelmét. 

A nap folyamán – mintegy visszatérő interlúdiumként – az Evangélikus Hittudományi Egyetem liturgikus szemináriuma szolgált Finta Gergely vezetésével. A templomi, első rész után a diákok a gimnázium épületébe vonultak, ahol egy-két osztályonként beosztott csoportokban dolgozták fel a délelőtt hallottakat. 

Az egyházkerület elnökségének – Nyíregyházán talán első – közös jelenlétét kihasználva délután a gimnáziumi, az általános iskolai és kollégiumi, valamint a régióban szolgáló lelkészek fóruma vette kezdetét. Az elnökség nyitó gondolatai után kötetlen, de célirányosan moderált beszélgetésben az oktatás-állam-egyház kapcsolatrendszerét és annak konkrét örömeit és buktatóit vették nagyító alá a jelenlévők. Az egyre intenzívebb beszélgetést befejezni nem sikerült, csak félbeszakítani, azzal a reménnyel, hogy további fórumok adnak majd lehetőséget a közös, konstruktív gondolkodásra.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!