Az év szakkollégistája Nyíregyházán

Az év szakkollégistája Nyíregyházán

Share this content.

Nyíregyháza – Kertészné Uhrin Klára, az Evangélikus Roma Szakkollégium tagja kapta az „Év szakkollégistája” címek egyikét decemberben, a Keresztény Roma Szakkollégiumok Hálózatának találkozóján Balatonszárszón. Azóta már azt is tudhatjuk róla, hogy kitűnőre értékelték diploma-koncertjét a Zeneakadémia hangversenytermében a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterképzésén, ahol népi furulya tanszakon tanul… Forrás: meersz.hu, Evangélikus Élet

- A hangszerek többsége zenekarban is meg tud szólalni, a népi furulyánál ez ritka – kalauzol hivatása rejtelmeiben szélesen mosolyogva. -  Moldvában, Gyimesben használják zenekarban, tánckísérő hangszernek, de ez elsősorban pásztorhangszer. Egyéni és egyedi megszólaltatásra vár, ezért sajátos kihívás. Most nagyon boldog vagyok, örülök, hogy mesterem, Juhász Zoltán is elégedett. Egyébként épp most tudtam meg, hogy a félévem is kitűnőre sikerült.

Hogy népi furulyás lett Uhrin Klári, annak gyakorlati és érzelmi oka egyaránt van: némi kacskaringózás után, viszonylag későn döntött a pályájáról, amikor sok választási lehetősége már nem volt, ha magas szinten akart muzsikálni:

- Kisgyerekként, még Gyomaendrődön, a zongora volt az első hangszerem, de sok sikerélményt nem adott, senki sem bíztatott, támogatott – folytatja. -  Mégis végig kellett csinálnom a zeneiskolában mind a hat évet, mert otthon azt hallottam, hogy amit elkezdtünk, azt befejezzük.

Amikor Békéscsabára, az evangélikus gimnázium művészeti szakára mentem, már drámatagozaton folytattam a tanulmányaimat, de jellemző, hogy a zenei szakközépiskolásokkal barátkoztam és bejártam az óráikra is, szolfézsra, zeneelméletre, zenetörténetre és olykor jobban teljesítettem, mint akik valóban odajártak. Csellóztam is két évig akkoriban… játszottam blockflötén, a klasszikus furulyán csak kedvtelésből, és megvolt a gitár is, még mielőtt a valódi hangszeremre rátaláltam volna.

De az már a Nyíregyházi Főiskola népzene tanszakán történt, ahol Dsupin Pál tanítványaként csodálkozott rá Klári az ismerős kultúrára, nem mellesleg közelebbi kapcsolatba kerülve még a citerával is:

- Édesapám húsz évig csikós volt…

És ott volt a tarisznyájában a hangszer?

- Nem, de a dalok igen! Nekünk – hárman vagyunk testvérek – még rengeteget énekelt gyerekkorunkban az apám és a nagymamám. Meg rengeteget olvastak és verseltek is. Ez így lenne természetes egyébként, azért küszködünk most a gyerekekkel a zeneiskolában vagy az énekórán, mert nincs zenei anyanyelvük. Csak a beszédhang képzését ismerik és gépzenét hallgatnak. 

Mindenesetre a pásztorkultúra úgy ivódott belém, hogy nem is tudtam róla. Elvesztegettem a hangszertanulás számára legértékesebb középiskolás éveket, de kiváló nyíregyházi tanáraim – Juhász Erika nevét is meg kell említenem – felismertették velem a lehetőséget, hogy a népzenében 19 éves korom után is magas színvonalra juthatok és ráadásul ez a világ a sajátom.

A tanárképzős diplomával a nagyhalászi zeneiskolában kezdett tanítani, s már az első év után egy teljes kihelyezett tagozatot kapott az újdombrádi iskolában, ahol a negyven gyerekből rögvest harminckilenc zenesulis lett. Hat éven át tartó módszeres munkával számos sikert ért el velük. E sikersorozatot saját gyermekeinek érkezése szakított meg:

- A két kisfiammal öt évig voltam otthon, s ezalatt újra kellett rendeznem magamban a dolgokat. Szeretek tanítani, de eszembe jutott, hogy zenélni jobban. Közben pedig a hangszertudásomban megrekedtem, úgy éreztem, hogy nem haladok előre. Amikor pedig megszűnt az állásom, tehát nem lett volna hova visszamenni, már igazán nem volt nehéz eldönteni, hogy mesterképzésben folytatom a tanulást.

Állami finanszírozással, de csak nappali tagozaton tanulhatott, az egész családért viselt felelősséget hordozva, Nyíregyházáról ingázva – ehhez azért nagyon kellett az a lehetőség, amit az Evangélikus Roma Szakkollégium nyújtani tud tagjainak.

Az ösztöndíj komoly motiváció, de tesz-e hozzá még valamit az életéhez az ERSZK?

- Nagyon sokirányú ez a képzés, és sok múlik azon, hogy az ember mennyire veszi komolyan. Nekem a legmeghatározóbb, legfontosabb a spirituális, lelki töltekezést adó része. De minden elemének, minden tárgynak látom hasznát…
Van ennek a szakkollégiumnak egy filozófiája, egy vállalt küldetése: kettős identitással élő roma értelmiségiek képzését tekinti hivatásának. Az Ön számára ez mit jelent?

- Apámról már elmondtam, hogy hagyományos – és a népi hagyományokat őrző –  paraszti családból származik, anyám családja pedig roma. A kettősség tehát velem van kicsi gyerekkorom óta – a nyarakat a jászsági cigány rokonság körében töltöttem. Ez a kettősség meg is határozta az én utamat, és mindig visszatér. Először akkor láttam nagy hasznát, amikor az újdombrádi iskolában a tanítványaimnak 90 százaléka roma, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyermek volt. Amikor oda szerződtem a zeneiskolába, fogalmam sem volt, kiket fogok tanítani! Most pedig itt, a szakkollégiumban bukkan fel ismét ez a motívum… Ahogy azonnal szót értettem az iskolában a gyerekekkel és a szüleikkel – nekem sose voltak fegyelmezési gondjaim, mert értem ezt a közeget –, a szakkollégium világa is otthonos számomra.

Nem lehet nem észrevenni, hogy azok a roma fiatalok, akik rendkívüli erőfeszítésekkel meg sok szerencsével eljutnak a diplomáig, gyakran inkább minél messzebbre igyekeznek a népüktől, mert a tapasztalat azt tanítja meg nekik, ha nem ezt teszik, a cigány mivoltuk inkább visszahúzza őket is és segíteni nem tudnak.

- Én azt gondolom, hogy akiknek nem elég széles a látókörük, azokat lehet visszahúzni. Akiknek vannak olyan meghatározó személyek az életükben, akik támaszt, inspirációt tudnak nyújtani, elég szélesre tárják előttük a világot, azokat nem fenyegeti ez a veszély. Én nem félek telepi iskolát bevállalni, ha úgy hozza az élet. De nem is muszáj mindenkinek „visszamenni”, nem csak úgy lehet segíteni.

Kertészné Uhrin Klárát a színpad iránti vágy vezette a zeneművészeti egyetemre, s az elmúlt időszak kiteljesítette a zenészéletét. Debrecenben táncházi muzsikosokhoz csatlakozott, az autentikus népzenét játszó Sugallón kívül azonban két-három másik zenei formáció is az élete része lett. A szakkollégium nyári rendezvényén, a Nemzetközi Ökumenikus Szabadegyetemen is bemutatkozott Belibuba tagjaként világzenével varázsolt, bár a koncert után csaknem ugyanazokkal a muzsikusokkal moldvai népzenével teremtettek fergeteges hangulatot. Azóta pedig valahogy lett egy régi zenét játszó együttese is.

Az Evangélikus Roma Szakkollégium egyik oszlopos tagja, néha pedig helyettesíteni, tanítani hívják, valahová a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza háromszögben...  A finom célzást, hogy ez esetleg sok lenne, vagy nehéz, még csak nem is érti. Szerinte minden éppen jól van.

 

Megjelent az Evangélikus Élet 2014.január 26-i számának 6. oldalán.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!