Internationale Bewegnungen – Nemzeti határokat felülmúló találkozások

Internationale Bewegnungen – Nemzeti határokat felülmúló találkozások

Share this content.

Ausztriai, magyarországi illetve romániai ifjúsági vezetők konferenciáztak az elmúlt héten (július 9-12 között)a tiroli Innsbruckban. Az Internationale Bewegnungen címet viselő konferencia célja, hogy közép és kelet-európai országokban végzett ifúsági munkatársak találkozzanak, egymással megosszák gondolataikat az ifjúsági munkával kapcsolatosan, illetve közösen egy tervet dolgozzanak ki, amely majd lehetővé teszi egy közép- és keleteurópai ifjúsági találkozó megszervezését. Forrás: evangelikus.net, szöveg: Nánási Sámuel

A négy napos konferencián sor került  egymás megismerésére, a  különböző országokban végzett ifjúsági munka,  az egyházak, illetve országok (Ausztria, Magyarország, Románia) bemutatására, városi sétára, illetve hegymászásra. A változatos programok keretén belül alkalom adódott a személyes beszélgetésekre, ismerkedésre. A konferencia végén a jelenlevők egy következő találkozó megszerevezését fontolgatták.  A lelkes ifjak nemcsak gondolatok szintjén beszélgettek,  hanem a gondolatok gyakorlati megvalósításának lehetőségeit fektették papíra: a következő év augusztusában Magyarországon kerül sor a következő találkozóra. Erre nem csak a fent említett országokból várnak jelentkezőket, hanem Felvidékről, Újvidékről és Vajdaságból is. Előre láthatólag ötven fiatal számára lesz biztosítva a konferencián való jelenlét, ami országonként 5-10 tagot jelent. 

Egyszerű, de ugyanakkor Krisztus iránt elkötelezett emberek kezdeményezése volt, ami jó reménység szerint egy sokakat megmozgató illetve befogadó mozgalommá válhat. Hordozzuk imáinkban  ezt a „merész” kezdeményezést, hogy alkalom illetve lehetőség adódjon a következő évben tervezett találkozó megszervezésére.

(A konferenciáról készült fényképeket, illetve a következő találkozóval kapcsolatos híreket, újdonságokat a következő facebook oldalon lehet követni: https://www.facebook.com/groups/537459746289582/ )

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!