Kihelyezett konzuli napot tartottak Bajsán

Kihelyezett konzuli napot tartottak Bajsán

Share this content.

Bajsa – Először tartottak kihelyezett konzuli napot Bajsán. Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának a munkatársai az evangélikus egyház meghívására érkeztek Bajsára, a fogadónap is az evangélikus parókia nagytermében zajlott. Forrás: Magyar Szó

Dolinszky Márta, a bajsai evangélikus egyházközösség lelkésznője elmondta, hogy azzal a szándékkal szervezték meg a fogadónapot, hogy segítsenek az embereken.

„A szabadkai evangélikus egyházközösség példáját követve úgy gondoltuk, hogy az egyház is megszervezhet egy kihelyezett konzuli napot. Látva az itteniek helyzetét, hogy ők is igényelnék ezt, de sokaknak nehézséget okoz, hogy eljusson Szabadkára, úgy gondoltuk, hogy ilyen módon segítünk az embereknek” – mondta el a lelkésznő, majd arról is beszámolt, hogy kb. 80-an kérelmezték az egyszerűsített honosítási eljárást a fogadónapon. A bajsaiak mellett érkeztek kérelmezők Topolyáról, Kuláról, Verbászról és a környező kisebb falvakból is, tudtuk meg tőle.

Az állampolgárságot kérvényezők papírjai Bajsán, mint Vajdaság-szerte, általában  rendben voltak, ám a nyelvtudással akadtak gondok, mondta el Gara Katalin, a Szabadkai Főkonzulátus konzulja.

„Az átlagot meghaladó mértékben találkoztunk olyan kérelmezőkkel, akik nem beszélik megfelelő szinten a magyar nyelvet. Az ő esetükben további nyelvgyakorlást javasoltunk. Általában nem ez a jellemző, de most egy olyan csoportot fogtunk ki, amelyből sokan úgy szerettek volna állampolgárságot, hogy néhány betanult mondatot kívül nem tudnak többet” – mondta Gara, majd hozzáfűzte, hogy ettől eltekintve a szervezők nagyon jól előkészítették a konzuli fogadónapot.

Címkék: Bajsa - állampolgárság - magyar -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!