Alkalmas-e egy nő a papi hivatásra?

Alkalmas-e egy nő a papi hivatásra?

Share this content.

Forrás: kotoszo.blog.hu
Elbírja a keresztelőkancsót egy nő, és közben el tudja mondani a kereszteléskor elmondandó igeszakaszokat? Tud úrvacsorát adni egy nő más embereknek két szín alatt, miután elmondta a szerzési igéket? Tud tanúskodni a Feltámadottról szóval és tettel, azaz alkalmas más emberek tanítására, attól még, hogy két x kromoszómája van?

A Lett Evangélikus Egyházban a hetvenes évek óta engedélyezték a nők lelkésszé szentelését. Ez a rendszerváltást követő konzervatív fordulat révén csak papíron maradt lehetőség: a konzervatív amerikai evangélikusok támogatását élvező új érsek nem szentelt fel nőket a továbbiakban. E hónap elején azonban a lett evangélikus zsinat egyházi törvényben rögzítette a nők lelkésszé szentelésének tilalmát. A szokásból írott szabály lett: nőnek nem való a papság.

A hír hallatán a nyugati egyházi és világi sajtóban sokan hangot adtak felháborodásuknak, aggasztónak, elkeserítőnek, diszkriminatívnak vagy éppen a reformátori hagyományok megcsúfolásának nevezve a döntést. Az ügyről a magyar evangélikus sajtó is tudósított, a KötőSzó véleményt is nyilvánított. Olvasván az érveket és az ellenérveket, úgy éreztem, én is hozzá szeretnék szólni a vitához egy-két új szemponttal.

A diszkrimináció kérdése 

A diszkrimináció emlegetése az egyik leghangosabb érv a vitában. De ez egy egyházi kérdésben nem döntő, még ha esélyegyenlőség szempontjából valóban súlyosan diszkriminatív az, ha valamilyen hivatás űzéséből kizárjuk a felnőtt társadalom több mint felét. Kierkegaard nagyon szépen fogalmazza meg azt, hogy a vallásos egzisztencia (ezalatt ő a transzcendenssel személyes kapcsolatban álló személyt érti) az éppen aktuális morális szabályokon felülemelkedik, már nem köti őt az erkölcs. Ha komolyan veszi istenkapcsolatát, akkor nem fogja különösebben érdekelni, hogy mik az adott korban és helyen a követendő normák. Egyedül vélt vagy valós istenkapcsolatára, az innen érkező impulzusokra figyel. Az egyház „normaszegésére” lehet példa a császár képmása előtti áldozás megtagadása, vagy a termet blokkoló ülősztrájk a hajléktalanok fővárosból való kizárásának megszavazásakor.

A teljes írást a blogon olvashatják el.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!