Látványos látszat

Látványos látszat

Share this content.

Néhány éve Budapesten egy új jelenségre lettem figyelmes: több szépen, ízlésesen, színesen és üveggel felújított, kivilágított kenyérboltra, kis pékségre felírták, hogy „Látványpékség”. Első pillantásra kicsit furcsának tűnt a látványpékség megnevezés, mondhatnám, inkább enyhén nevetségesnek, nagyképűnek. Mi is az, hogy látványpékség? Mitől lesz a pékség, a kenyérbolt látvány? Eddigi tapasztalataim során, leegyszerűsítve a dolgokat, én úgy tudtam, hogy a pékség az a szép és tiszta hely, ahol a kenyeret, veknit, kiflit, a különböző ínycsiklandó péksüteményeket elkészítik, megsütik és kiárusítják. Ennyi és nem több. Miféle bizarr találmány már megint ez a „látványpékség”? Forrás: evangelikus.net, Evangélikus Élet, szöveg: Adorjáni Dezső Zoltán

Gyerekkoromban rendszeresen jártam dédapám államosított bácsfalusi pékségébe, ahol az igazat megvallva a kenyérkészítés, sütés fortélyait bámultam, ami valóban látványos volt. Főleg az tetszett nekem, ahogy a hatalmas téglakemencéket lángszóróval kihevítették, és a hosszú péklapáttal a megformázott, nyers kenyértésztát becsúsztatták a 7-8 méter hosszú üregekbe. S bár, mondom, az egész produkció nagyon látványos volt, mintegy ötvözte magában az alkímia és az akrobatika elemeit, mégsem hallottam egyetlen pék szájából sem azt, hogy ez itt most „látványpékség”.

S hogy mi is tulajdonképpen ez a látvány névvel illetett pékség? Semmi más, mint kicsit jobban kicicomázott, kiszínezett, megvilágított sütöde, ahol a vásárló saját szemével láthatja, hogy miként készül a kenyér meg a péksütemény, s ahol mindezt még kívánatosabban, látványosabban teszik ki a pultra. Az azonban még egyáltalán nem biztos, hogy ettől jobb és minőségibb, netán ízletesebb és egészségesebb a látványosan csomagolt és kiállított portéka.

A látványosság lett a mai, modern üzletfilozófia, a marketing egyik meghatározó kulcsfogalma.

A semmit is jól el lehet adni, ha megfelelő a látvány, ha jó a reklám. Így jelentek meg szépen, lassan, de kitartó céltudatossággal a látványpresszók, látványcukrászdák, látvány-ételbárok és az egyéb látvány-mindenfélék.

Az már rég túlhaladott állítás, hogy „jó bornak nem kell cégér”. Dehogyisnem! A legjobb bort sem lehet eladni a cégéres látvány nélkül, mert nem is annyira a tartalom, a minőség, a belső állag a fontos, mint a külcsín, a csomagolás, a megfelelő, illúziókeltő reklám.

Ami a cégért illeti, nagyon érdekes filozófiája van a legújabb autóreklámoknak is. Egy jó évtizeddel ezelőtt még eléggé részletesen közölték az illető autómárka fontos technikai és egyéb paramétereit: a motor adatait, fogyasztását, tartósságát. A mai reklámok ezt szinte teljesen nélkülözik. Ma nem az a fontos, amit az autó tud, amit a motor teljesít, hanem elsősorban az, hogy milyen látványt nyújt, és ez a látvány, ez a forma milyen életérzést sugall. Hogy a vevő minek, kinek érzi magát ettől a varázslatos látványtól, hogy hogyan is alakít át téged, a mindennapok szürke emberét királlyá, úrrá, gazdaggá, sikeressé, macsóvá, amolyan VIP-vé. A lényeg a boldogság, a beteljesülés illúziója, és így válik a látványosság a dolgok alfájává és omegájává.

A látvány és a látszat rokon értelmű szavak, azonos szótőből származnak. A látvánnyal szemben a látszat az a valami, amiről azt mondják, hogy csal. Csal, mert nincs mögötte valós tartalom, mert többnyire illúzióra, káprázatra épít. A látszat mögött gyakran azt véljük felfedezni, ami nincs. Ezért lehet a látszat egyes esetekben tudatos félrevezetés, netán megtervezett manipuláció vagy közönséges hazugság.

A legutóbbi „hajótöréses” Égtájolóban említettem, hogy vallási, egyházi életünkben egyre nagyobb szerepe van a látványosságnak. Azt is mondhatnám, hogy a mai keresztyénség egyre inkább egyfajta ünnepi, látványkeresztyénséggé kezd átalakulni. Népes, látványos ünnepeink, rendezvényeink vannak bőven. Többször voltam vendége, szereplője a nagy német rendezvénynek, a híres Kirchentagnak. Ott öt-hat napon át egy-egy németországi nagyvárosban több százezer ember is részt vesz ezen a nagyon látványos eseményen. Van itt különböző stílusú, formájú, ritmusú istentisztelet, áhítat, van bőven minden ízlésnek megfelelő zenei show, színház, film, koncert, kiállítás, vásár, világbazár, gasztronómiai kirakodás és rengeteg egyéb. Óriási látvány, fantasztikus hangulatú esemény ez az egész.

Ortodox testvéreink legutóbbi vízkereszti ünnepén hatalmas tömegek mozdultak a látványért, kis szenteltvízért, főpapi áldásért. Ott tülekedtek, könyököltek, taposták egymást az égi malasztért, s bőven akad így dolga a mentősöknek, rendőröknek, katasztrófaelhárító osztagoknak és a mindenható híradósoknak, mert óriási banzáj lett ez az egész.

Elnézem a mi háztáji evangélikus ünnepeinket, rendezvényeinket, amikor végre mi is „teltházasok” vagyunk, amikor lüktet az élet, felemelő a látvány, jó benne lenni a forgatagban. Bárki, aki először csöppen be egy ilyen „vidám vasárnapi” látványos alkalomra, jól láthatja, tapasztalhatja, hogy micsoda élet, lüktetés, dinamika van evangélikus egyházunkban. Milyen jólesik füleinknek ilyenkor a dicséret, milyen felemelő az élmény, a látvány! S hogy mégis micsoda élet van bennünk? El kell menni és meg kell nézni, hogy milyenek is valójában a hétköznapi, szürke, rutinná vált vasárnapok. Minden szépen visszarendeződik a megszokott, a jól bejáratott, az unalmas kerékvágásba. És eszembe jutott az ige, amit a szardiszi gyülekezetnek mond a Lélek: „tudok cselekedeteidről, hogy az a neved, hogy élsz, pedig halott vagy” (Jel 3,1). Akár így is mondhatta volna: az a látszat, hogy élsz, pedig halott vagy.

Ez nagyon fájdalmas kijelentés, ami sok-sok válaszra váró kérdést indított el bennem. Elsősorban azt, hogy látványos, népes ünnepeink, rendezvényeink mögött mi is van – a hit belső, forró megtapasztalása vagy a pillanatnyi látszat? Látványos látszat, ami mögött nincs semmi? Az a látszat, az az illúzió, amit a magunk megnyugtatására vagy a médiának, a közvéleménynek, a nyilvánosságnak szánunk?  Bemutatni mindenáron, hogy bennünk élet van, erő, határtalan lelkesedés, olyan OK-hangulat. Velünk számolnia kell a világnak, társadalomnak egyaránt, és a szép látszat ellenére mégis a halódó, az agonizáló állapot a jellemző. Pedig mi annyi nagyívű, világrengető látványt produkálunk - de valami mégis hiányzik, valami, ami a lényeg, a belső tartalom, a bőséges lelki gyümölcstermés. Nem élek-halok a statisztikákért, de már sokszor leírtuk, elmondtuk, hogy tükröt tartanak elénk, és mi folyamatosan szomorú, lehangoló tükörképet láthatunk. Amíg túl a látványon, ünnepen, reklámon odabenn a szívekben nem történik meg az igazi nagy találkozás Vele, az igazi mély átalakulás, amit egyesek megtérésnek, mások lelki ébredésnek vagy hitre jutásnak neveznek, addig néma, mozdulatlan marad a lélek, és épülnek a kártyavárak, intézmények, a látványok látszatszilánkokból, de nincs, még sincs gyümölcstermés.

Isten Lelke azonban azt üzeni ma nekünk, a 21. század keresztyéneinek, evangélikusainak, hogy eljött az ébredés ideje, eljött a megerősödés, a gyógyulás és gyógyítás ideje, amely nem a saját erőnk, hanem Jézus kegyelme által valósul meg. 

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!