Weöres Sándor és az evangélikusok

Weöres Sándor és az evangélikusok

Share this content.

Méltó megemlékezéssorozatot követhettünk figyelemmel az Evangélikus Élet hetilapunk oldalain heteken keresztül abból az alkalom, hogy a magyar költészet egyik múlt századi óriása – Csönge büszkesége, a pannon-varázsló -, Weöres Sándor költő 100 esztendővel ezelőtt született Szombathelyen, és a magyar szellemi jövendőt hosszú időszakra maradandó módon alakította és befolyásolta páratlan szépségű, mélységű, értékű költészetével és egyéniségével. Szöveg: Ribár János. Fotó: dr. Szerdahelyi Péter, a lelkész fia (szegedi lakos, aktív egyháztag). Készült: 1972.

A figyelemreméltó megemlékezések majdnem mindegyike érintette a költő vallásosságát, és többször olvashattunk utalást arra is, hogy milyen szellemi és lelki érintkezési pontjai voltak a költőóriásnak a hazai evangélikussággal. Érdemes erre a tényre is felfigyelnünk, és most igyekezzünk egy rövid, a teljesség igénye nélküli írásban ezt összefoglalva tudatosítani magunk, evangélikus szívünk számára, még ha távol is áll tőlünk az olyan elítélendő szándék – dr. Fabiny Tamás püspök urat idézve -, hogy kisajátítsuk magunknak a nagy költőt, mert ebben az esetben valóban szűkkeblűen járnánk el és éppen az ő egyetemességre törekvő szelleméhez lennénk méltatlanok, aki tényleg az igazi egyetemesség nagy szelleme volt, de soha, még kényes helyzetekben és nehéz időkben sem tagadta evangélikus gyökereit és érintettségét. 

Éppen azért is idézhetjük fel könnyen ezt az érintettséget, mert rendelkezésünkre állnak a nemrégen elhunyt evangélikus lelkész, Szerdahelyi Pál irodalmi értékű anyagai, amelyeket ebben a rövid írásban figyelembe véve érzékeltetjük a nagy költő evangélikus érintettségét. Szerdahelyi Pál (1922-1999, lelkész, utolsó csöngei parókus 1970-80 között, helytörténész, kutató, fordító, emlékérmek és díjak tulajdonosa) írott anyaga nemcsak rendelkezésünkre áll, de az érdeklődő olvasó hozzá is férhet, hiszen először 1978-ban jelent meg az „...ámul széles ország, büszke lehet Csönge” (a megfogalmazás Csukás Istvántól származik) című írása a szombathelyi „Életünk” című folyóiratban, majd ugyanezt az írást befogadta Domokos Mátyás irodalomtudós és szerkesztő a „Magyar Orpheus” című, „Weöres Sándor emlékezetére” irt (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1990) kötetbe, az első helyen. Ebben az írásában Szerdahelyi Pál Weöres Sándor gyermekkori játszótársakat és a barátokat szólaltatja meg, és csodálatosan nagyszerű dolgokat olvashatunk „Cináról”, mert a hajdani játszótársak és barátok így emlegetik őt még most is, több évtized távlatából visszatekintve. Érdemes lenne az apró, de mégis megható részleteket felidézni az emlékezésekből, hogy lássuk, hogyan jártak együtt a játékosság és a szellemi komolyság karonfogva egymással költő gyermeki és ifjúkori személyében. A komolyság, hogy a csöngei evangélikus lelkésztől (Hutter Zsigmond) kölcsönkért Shakespeare drámákat olvasta 7-8 évesen nagy figyelemmel, de az emlékezések felidézik a Rába parti fürdések élményeit, vagy a kiváló versrögtönzéseket emlékkönyvekbe és a szívesen kölcsön adott játékokat, így lehetne még ellenpontozni. Még nagyon sok kedves apróság olvasható, ami miatt az emlékezők nagy szeretettel emlegették, már áhítattal kiejtve a költő nevét. A megszólalók is visszaemlékeznek az evangélikus lelkészekre, evangélikus tanítókra, akik a mélyen hívő katolikus édesanya mellett szeretettel gazdagították az evangélikus édesapa, egykori csöngei evangélikus gyülekezeti felügyelő fiának a metafizikus gondolkodásra született költői lelkét, hozzájárulva a majdan kiteljesedő szellemi egyetemességhez. 

Még ennél is nagyobb segítséget kapunk Szerdahelyi Pál lelkésztől, aki Csönge lelkészeként személyes kapcsolatba került a nagy költővel és a szintén költő feleségével, amit a mellékelt fénykép illusztrál -, és aki „Vonj sugaradba Istenem” címmel írt tanulmányt „Weöres Sándor vallásossága és vallásos költészete” alcímmel a már említett szombathelyi „Életünk” folyóirat 1994-ik évfolyamában. A terjedelmesnek mondható tanulmány (1994. 5-6. sz. 564-570. old) a források mellett a személyes kapcsolatra, emlékekre is támaszkodik. Mentegetőzve említjük, a teljesség igénye nélkül tudjuk figyelembe venni a tanulmányt, a költőnek itt és most csak az evangélikus érintettségét emeljük ki, részben eseményeket említve, részben a saját nyilatkozatait idézve – a tanulmány szerzőjének köszönhetően. A költőnek egész életében voltak evangélikus ismerősei, kapcsolatai. Ifjúkorában Kapi Béla püspökkel volt alkalma 10-15 évesen teológiai eszmecserét folytatni szülei csöngei „kastélyában” (csöngei emlékezők emlegetik így az épületet), de „jó néhány evangélikus lelkészt ismer – olvassuk a tanulmányban -,főleg budapestieket, közülük néhányat jó barátjának nevez”, és szívesen olvasta az evangélikus költők verseit is, és Reményik Sándor erdélyi költő, és Kutas Kálmán lelkész és költő neve kerül elő többek között. 

1970-ben a Vatikáni Rádió ismert szellemi vezetője, Szabó Ferenc jezsuita szerzetes készít vele rádióinterjút. Ennek az időszaknak a politikai konstrukcióját még emlékezetből is ismerjük, akik ezt az időszakot megéltük, igencsak tiszteletreméltó bátorság kellett ahhoz a puhuló diktatúra ellenére is, hogy valaki éppen ekkor és éppen ennek az adónak beszéljen a vallásosságáról. Weöres Sándor itt elmondja, hogy mélységesen tiszteli és ismeri is a katolicizmust, „annak ellenére, hogy evangélikus-lutheránus vagyok”. S ezt a kedves mondatot olvashatjuk a tanulmányban: „..nem szakította meg, sem nem lazította a kapcsolatait az evangélikus egyházzal, de mindenek előtt a csöngei gyülekezettel és annak lelkészeivel tartott szoros kapcsolatot.” Mellesleg, ha fellapozzuk az Evangélikus Énekeskönyvünk „Énekszerzők, Énekfordítók, énekforrások” című részét, akkor Weöres Sándor neve után négy énekünket leljük meg. Ezt illusztrálja az Evangélikus Élet heti lapunk 2013. június 30-i száma – Csöngei ünnep -, amelyben a vezércikk helyén az első a Sulyok dallamra Weöres Sándor által írt énekünket láthattuk. 

Szerdahelyi Pál tanulmányában ő maga, a költő nyilatkozik így: „Evangélikus vagyok, sohasem tértem át más hitre.” Kétségtelen azonban, hogy egy nagyon nagy szellemmel van itt és most dolgunk Weöres Sándor kapcsán, és nem az a célunk, hogy a soviniszta kisajátítás bűnébe essünk, és ebben nagyon bölcsen, körültekintően tovább segít bennünket az 1994-ben megjelent tanulmány, amely pontokba szedhetően felsorolja a költő vallási témáéit. A lehetőséget figyelembe véve sorra vehetjük – érintőlegesen ezeket a témákat. A költő hangsúlyozza ökumenikus és egyetemes nyitottságát, s nem tagadja, távol áll tőle a dogmák világa, és különösen a Szentháromság fogalma okoz neki fejtörést, „nem tudja ésszel felfogni”. A tanulmányíró erre így reagál: „mint papja, igyekeztem meggyőzni..., hogy én sem értem ugyan, mert senki nem is érheti ésszel a Szentháromság titkát, mert... ez a hit szférájába tartozik.” Ezek után inkább a hit valóságára terelődött a szó, és hitét „üres edénynek” nevezi: „a hitem olyan, mint egy üres edény... csak befogadni igyekszik.” 

Talán az egyik legfontosabb hittétele Jézus alakja. A BBC híres rádióadó magyar munkatársa – Cs. Szabó László - kérdésére ezt a választ adja: „Szerintem csak egyetlen ember létezik, s ez Jézus.” S ennek nem a dogmatikai háttere a fontos, hanem az az etikai cél, hogy mindenkinek olyannak kellene lennie, mint Jézus. Olyan embernek! Nincs a tanulmányban, de itt megemlíthetjük, hogy a teljesen más lelkületű Pilátus is ezt fejezi ki a maga módján, amikor – talán – nem is tudta mit beszél, amikor ezt mondta: „Ecce Homo” - és vannak, akik úgy értelmezik ezt az öntudatlan pilátusi tételt, hogy „nézzétek, ilyen egy igazi ember”. Más kérdés, hogy ennek az „igazi embernek” a titka az Ő Istenfiúsága, de ez most nem tartozik a témánkhoz. Weöres Sándor is Jézusról igyekezett leolvasni az igaz emberség alapvető mintáját, és ezt olvassuk tőle: „Azért írok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem, jobban megközelíthessem... Az a célom, hogy a jó szándékú és jó érzésű olvasót közelebb tudjam vinni ehhez a jézusi azonossághoz.” Erről a Jézus-látásáról szól 1970-ben is a Vigília (1970. december) körkérdésere: „Ki nekem Jézus?” Őbenne jelöli meg a minőségi ember legfelső fokát. 

Szól még a tanulmány Weöres Sándor kötődéséről a Bibliához, és még igyekszik sorra venni a költő vallásos verseinek a füzérét, de ezekre most nem térünk ki, annak ellenére, hogy érdemes lenne. Így most eltekintünk az Evangélikus Énekeskönyv létrejöttében játszott tekintélyteremtő szerepének a leírásától is, bár erre már utaltunk is. 

Az evangélikus kötődésnek egy szomorú, de hitben hordozandó eseményét idézzük fel, éppen az Evangélikus Életnek köszönhetően (2013. június 9. „Madárdal a temetőben”), amelyben Deméné Smidéliusz Katalin lelkész mondja el azt a temetési élményt, amikor – közösen a bencésekkel – mint evangélikus lelkésznek ott kellett állnia és szólnia Isten igéjét Weöres Sándor ravatalánál. Mert a nehéz időszak után távozó költő csöngei emlékei miatt ehhez, az evangélikus szertartáshoz is ragaszkodott. 

Szerdahelyi Pál lelkész a tanulmánya végén a költő ugyancsak híres feleségének, szintén költőnek, Károlyi Amynak a szavait így idézi fel, amikor a következőképpen adta tudtul férje halálhírét: „Weöres Sándor hazatért. Engedjük el Isten nevében.” 

Hálát adunk Istennek, hogy Weöres Sándor költő evangélikus kötődéssel is rendelkezett, és mindenkihez szólni akart, hogy a jóérzésű, és jó szándékú emberek világképét tágítsa a költészet csodálatos eszközével, s legfőbb célkitűzése volt a jézusi emberminta megközelítése. 

A szerző nyugalmazott evangélikus esperes

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!