Wroclawi-találkozó: Egy lengyel sors

Wroclawi-találkozó: Egy lengyel sors

Share this content.

Szöveg és fotó: Horváth-Bolla Zsuzsanna
Wroclaw – A közép- és kelet-európai keresztyén találkozón alkalmunk volt városnézésre is. A szakszerű segítséggel vezetett csoportok nem csak a város történetével, hanem személyes életekkel is megismerkedhettek. Íme a mi idegenvezetőnké.

Mária Magdolna templom, 2014. július 4. 14.00

Az első nap délutánján csoportos városnézésre volt lehetőség. A templom mellett gyülekező egyik német cosporthoz társultunk, akik a protestáns Wroclawot szerették volna megismerni. Idegenvezetőnk, akit Jadwigának hívtak, kedvesen köszöntött bennünket, majd a templom árnyékos oldalára húzódtunk ismerkedni. Elmondta, hogy ő maga katolikus, így a reformáció konkrétumairól nem fog tudni beszámolni, de sétánk folyamán megpróbál olyan helyekre elvinni bennünket, amelyek a protestantizmust mutatják be.

Utunk során idegenvezetőnk személyes élményeit is elmondta. Egyik nagyszüleit a háború alatt elvitték, a másik nagyszülők pedig wroclawi lengyelek voltak, akik a keleti határhoz menekültek a németek és a harcok elől. Ott azonban a szovjet hadsereg túlkapásaitól kellett szenvedniük. Amikor végetért a háború elhatározták, hogy nem mennek vissza többet, mert bár a város ezúttal lengyel uralom alá került, mégis féltek a németektől, nehogy újabb háborút kezdjenek. Az ő szülei azonban visszatértek Wroclawba, így ő már itt született, de egy más környezetben, mint amelyben addig éltek.

Az ő fiatal korában a lengyelek a németeket nem szerették. Mély volt a második világháború okozta seb. Bár mindenütt lengyelül beszéltek, az ő szülei fontosnak tartották, hogy otthon a lengyel mellett németül is beszéljenek és ezt a nyelvet is elsajátítsa. „Bár sosem jártam Németországban, igyekeztem jól megtanulni németül. Később a nyelvtudásom járult ahhoz hozzá, hogy idegenvezető lettem” - mondta.

„Milyen volt az élet a szocializmusban?” - kérdezték tőle a német és osztrák turisták.
„Tudják, nem volt hús, mosópor, szinte semmit nem árultak a boltokban. Wroclawban már az is ünnepnek számított, ha nőnapra a szakszervezettők kaptunk egy guriga vécépapírt meg szegfűt. A város a nyolcvanas évektől az ellenállás egyik jelképe lett. 
Amikor 1980-ban Gdanskban megalakult a Szolidaritás Szövetség és elkezdődtek az ellemzéki mozgalmak, Wroclaw második városként állt a rendszer elleni hangadó városok oldalára. Sok tüntetés volt és illegális sajtótermékek jelentek meg. A háborús állapot bevezetése után azonban mindezek tovább folytak” - emlékezett vissza idegenvezetőnk. 

„A Wojciech Jaruzelski ellenes szövegeket nehéz volt eltüntetni a házak faláról, mert a hiány állapotában nem csak húst és vécépapírt, de festéket sem lehetett nagyon beszerezni. Az egyik ellenállási mozgalom, az Alternatív Narancsok apró, naracssárga sapkájú törpéket kezdett festeni mindenfelé. Ezek a törpék szimbólummá váltak, majd a rendszerváltás után a város vezetése úgy döntött, hogy elkészíttet egy törpe szobrot annál az aluljárónál, ahol annakidején a legtöbb tüntetés zajlott. Az óriás papatörpe elkészülte után pedig azt tervezték, hogy minden éven további aprócska törpéket készítenek, évente egyet-egyet. Az emberek azonban annyira lelkesek voltak, hogy később a bankok, kereskedőházak, éttermek és üzletek is készítettek maguknak törpéket ábrázoló szobrot. Ma már több mint 300 ilyen törpe díszíti Wroclawot.”

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!