Skip to main content

év igéje

Riport

Énekkel, humorral, bátorsággal

A könyvespolccal szemben: Bence Imre
Az igehirdető műhelyében című sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Bence Imrével, a Budavári Evangélikus Egyházközség lelkészével dolgozószobájában beszélgettünk az istentiszteletre készülés műhelytitkairól.
Interjú

Egyértelmű iránytű

Szemerei János püspök a fiatalok útkereséséről
A korlátok nehézséget jelentenek, a hiányuk viszont frusztrációt okozhat – mutat rá Szemerei János. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke nem irigyli a mai fiatalokat. Az ifjúság és az elköteleződés éve apropóján középiskolai élményeiről is kérdeztük az egyházvezetőt, de természetesen a tisztújítás és az év igéje kapcsán is kíváncsiak voltunk a gondolataira.
Interjú

Isten ma is megtalálható

Kondor Péter püspök a szolgáló szeretetről
A boldogságot, belső békét kereső utat minden fiatalnak magának kell végigjárnia. De van valaki, aki ebben is az útitársuk tud lenni – mondja Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület lelki vezetője. Egyházunk ifjúságért felelős püspökét saját fiatalkorának emlékei-tanúságai mellett a tisztújításról és az az év igéjéről is kérdeztük.
Interjú

Vegyük komolyan a tisztújítást!

Interjú Prőhle Gergely országos felügyelővel
„A jelöltek mondják el, milyennek látják a rájuk bízott közösség állapotát, és milyen terveik vannak a jövőre nézve” – fogalmaz az általános tisztújítás kapcsán Prőhle Gergely. Az egyházi választások mellett a népszámlálás konklúzióiról, illetve az ifjúság és az elköteleződés tematikus évének fontosságáról kérdeztük egyházunk országos felügyelőjét.
Interjú

Minden téren legyünk önazonos keresztények!

Interjú Fabiny Tamás püspökkel
A tanítás tisztaságából nem engedhetnek, de hivatásukat tekintve „bárányszagúvá” kell válniuk a lelkészeknek – hangsúlyozza Fabiny Tamás, egyházunk elnök-püspöke, az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője. A népszámlálás adatai pedig azt mutatják: megoldást kell találni bizonyos strukturális és szemléletbeli hibákra. Évértékelő-évindító interjúnkban tervekről és reményekről is beszé...
Publicisztika

Változást hozni az emberek életébe

Erre hív a 2024-es év igéje
Az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei könnyen megfojtják azt a szeretetmagot, amely pedig – miként azt a 2024. év igéje, a „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (1Kor 16,14) mondat is üzeni számunkra – minden dolgunkat meg kellene, hogy határozza.
Teológia

A betiltott adventi ének

A Magnificat „kemény, erős, kíméletlen”
 A 2023. év igéjéül választott mondat – „Te vagy a látás Istene” (1Móz 16,13) – az ószövetségi Hágár szájából hangzott el. Kiszolgáltatott, megszégyenített volta vajon mennyire egyedülálló a Bibliában? Vagy épp ellenkezőleg: még az Újszövetségben is akad párja? Népszerű teológia című rovatunk mostani cikke erre keresi a választ.
Itthon

Fókuszban a látás

Hitmélyítő csendesnap az év igéjéről
Ötödik alkalommal tartottak csendesnapot február első szombatján Budapesten a több évtizedes múltra visszatekintő piliscsabai hitmélyítő csendeshéthez kapcsolódóan. A zuglói evangélikus templomban mintegy nyolcvanan gyűltek össze – a nyári hét és a korábbi csendesnapok résztvevői mellett újak is; a fővárosból és a környékbeli gyülekezetekből, de Erdőkertesről, Kecskemétről, Salgótarjánból, Vácr...
Interjú

Minden sivatag egy kutat rejt valahol

Varga Gyöngyi az év igéjéről – az Ószövetség tükrében
„Te vagy a látás Istene” – vallotta az Ábrahám gyermekét a szíve alatt hordó, mégis menekülésre kényszerülő Hágár a pusztában a Lahajrói-kútnál. Az idei év igéjéül választott mondat ószövetségi hátteréről, a nők társadalmi helyzetéről és a pusztai kutakról dr. Varga Gyöngyivel, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Teológia Tanszék tanszékvezető docensével beszélgettünk.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet, és vigyék a jó hírét!
Teológia

Aki mélyebbre és messzebbre lát

„Te vagy a látás Istene.” (1Móz 16,13)
A 2023-as év igéjéül szolgáló szentírási szakasszal – „Te vagy a látás Istene.” (1Móz 16,13) – Ábrahám történeteinek egyik mellékágán találkozhatunk, de a mondat gazdag tartalommal bír.
A hagyományokhoz híven az év igéje – „Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el” (Jn 6,37) – áll a középpontjában az idei országos evangelizációnak. Október 8-án, szombaton ezúttal is Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban tartják az alkalmat. Akik személyesen nem tudnak jelen lenni, az online közvetítés révén élőben követhetik azokat a programokat, amelyeknek a templom ad otthont.
Itthon

„Aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el”

Belmissziói konferencia Piliscsabán
Az idei missziói konferenciának – melyet július 3-tól 6-ig a piliscsabai Béthel Evangélikus Missziói Otthonban tartottunk az Evangélikus Missziói Központ szervezésében – az év igéje (Jn 6,37) volt a mottója.
Hagyomány, hogy január elején együtt keressük az induló év igéjének útmutató üzenetét. Vajon hol találjuk Urunkat, akinek születésnapját és névadását nemrég ünnepeltük? Vajon hová, merre akar vezetni minket 2022-ben? Az irány egyértelmű, hiszen Jézus biztatása így szól hozzánk János evangéliumából, a 6. fejezet 37. versében: „…aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el…”
Teológia

Van hely!

Csepregi Zoltán gondolatai az év igéjéről
A 2022-es Evangélikus naptár címlapján színes (papír)emberek láthatók. Van, amelyik fut, a másik sétál, a harmadik botra támaszkodva, lassan halad, míg más kerekesszékkel közlekedik. Gyerek, fiatal, középkorú vagy idős. Sokféle szempontból lehet őket jellemezni. Különbözők, egyvalamiben mégis közösek: mindannyian a kereszt felé mennek. Azokat jelképezik, akikről Jézus így szól az év igéjéül kij...
Evangélikus Élet magazin

A 2021. esztendő igéje

„Legyetek irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas!” (Lk 6,36)