Egybecsengés: Kell-e módszer a hitelességhez? – 5. rész

Egybecsengés: Kell-e módszer a hitelességhez? – 5. rész

Share this content.

Forrás: EPSZTI, szöveg: Vitális Judit,
Budapest – Új sorozatot indított az EPSZTI honlapján. A távolságot találkozásra cserélés jegyében az evangélikus nevelés sokszínűségét és értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. Az ötödik részben Asztalos György EPSZTI pedagógiai szakértőjével és Szabó Pállal a budapesti Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanítójával beszélgettek.

 

Asztalos György és Szabó Pál a pedagóguslét kapcsán ugyanazt vallják: a nevelés és oktatás sikerességéhez a tanár személyisége és hozzáállása a legfontosabb. Szívük csücskében ugyan más-más pálya áll – de azért azoknak is van egy közös vonása…

A kulcs a pedagógus személyisége

„Pali bácsi, annyira szeretlek, hogy ha meghalsz, akkor biztos, hogy viszek virágot a sírodra!” – ezzel a megmosolyogtató, egyben megerősítő visszajelzéssel egy elsős tanítványa lepte meg Szabó Pált.

„Számomra elengedhetetlen, hogy a gyermekeket egyenlő partnerként kezeljem. Nagyon jó „antennájuk” van és rögtön megérzik, ha mismásolunk” – önti szavakba tapasztalatát a Podmaniczky pedagógusa. Egyúttal azt is hangsúlyozza: soha nem tananyagot tanít, hanem gyerekeket!

Alsó tagozatos tanítóként kiemelten is fontos számára, hogy megéreztesse velük: a tanulás csodálatos folyamat, ami nem jár feltétlenül szenvedéssel és nehézségekkel. Ehhez a legfontosabb „eszköze” a saját személyisége. Közel engedi magához őket és őszinte szeretetet, odafigyelést, törődést közvetít feléjük, hiszen csak így érhet el eredményeket.

Asztalos György is hasonlóképpen vélekedik (és ezt számos felmérés is megerősíti): az oktatás hatékonyságát, minőségét nem elsősorban a módszerek vagy az éppen rendelkezésre álló tárgyi feltételek határozzák meg, hanem a pedagógus személye, hozzáállása „dönti el”.

Már nem egy közülük…

A pedagógiai kutatások közel állnak Asztalos Györgyhöz is, lévén pedagógiai szakértőként maga is részt vesz ilyen projektekben.

„Ragaszkodom ahhoz, hogy a mérések szakszerűek legyenek, hogy valódi következtetéseket tudjunk levonni!” – hangúlyozza ennek kapcsán az EPSZTI munkatársa, aki az intézetben sokrétű feladatot lát el: iskolák adatait, kompetenciamérések eredményeit összesíti és elemzi, pályázatokat menedzsel, antiszegregációs program létrehozásában vesz részt.
Több évtizedes tanári múlttal érkezett az EPSZTI-be. Élvezi, hogy egy kreatív csapat tagja lehet, hogy magas szintű beszélgetéseket folytathat a szakmájáról, és hogy szükség van arra a tudásra, amit nyújtani tud. Ugyanakkor nem volt egyszerű a váltás.

„Megrázó volt – idézi fel a szakértő –, amikor egy most is gyakorló pedagógussal való beszélgetés közben ráébredtem, hogy én már nem vagyok egy közülük… Annakidején engem is nagyon zavart, ha valaki kívülről vagy felülről akarta megmondani a „frankót”. Sokszor legyintettem: ugyan mit láthat ő abból a szerepből. Most magam állok ott. Ezért a közös munka során mindig elmondom: Harminc évig a katedrán álltam, ismerem a helyzetet, amiben vagytok.”

De Asztalos György nem csak a hagyományos oktatással kapcsolatban bír tapasztalatokkal: másfél évig vezetett egy tanodát. Délelőtt a magántanuló, délután az iskola után érkező gyerekekkel foglalkoztak, emellett hetente egyszer írástudatlan felnőtteket tanítottak. Ma azonban már azt vallja: „a tanoda, mint műfaj egy magyar szörnyszülött”, hiszen nem lehet „kiszervezni” az elesettekkel való foglalkozást. Ehelyett az iskolákat és a tanárokat kell(ene) abban támogatni, hogy hatékonyan tudjanak segíteni a hátrányos helyzetű tanulóknak.

„Fontos küldetés az egyház és a magam számára is, hogy legyen rájuk nekünk, a kedvezményezett helyzetben lévőknek is szemünk: ne csak a látszat legyen fontos, hanem a valódi szolidaritás!” – fogalmaz ennek kapcsán a pedagógiai szakértő, akinek a példaképei is hasonló értékeket vallanak.

„Márton Áron katolikus püspök és Dietrich Bonhoeffer evangélikus teológus a példa arra, hogy hűségesnek kell maradni az isteni tanításhoz, bármilyenek legyenek is a körülmények, és a reánk bízott emberek mellett kell állni akkor is, ha a menekülés lehetősége adott. Thomas Merton trappista szerzetestől azt tanultam, hogy fontos megállni, befelé figyelni, hogy meghallhassuk Isten szavát, Jean Vanier-től, a Bárka közösség alapítójától pedig azt, hogy mennyi mindent tanulhatunk a fogyatékkal élő embertársainktól” – sorolja Asztalos György.

Mások elé állni…

Szabó Pál eredetileg énekesnek, majd prózai színésznek készült – Szörényi Levente és Rudolf Péter személyében a legnagyobb példaképei is a művészek közül kerülnek ki –, de elsőre nem vették fel a Színművészeti Egyetemre. Akkor azzal az elhatározással ment a tanítóképzőre, hogy egy év után újra próbálkozik, de kiderült, jó érzéke van a gyerekekhez, így nem hagyta ott a főiskolát. A diploma megszerzése után azonban nem tudott rögtön tanítóként elhelyezkedni, így hat évig más területen dolgozott. Végül egyik barátja győzte meg, hogy térjen vissza a tanításhoz.

„Nagyon szeretek tanítani és gyerekek között lenni. Ezen a pályán az ember lelke „örök fiatal” tud maradni. Nincs idő megöregedni, mert mindig jönnek új dolgok, amik érdeklik a gyerekeket, így ezekből mindig naprakésznek kell lennem, ha tartani szeretném velük a lépést” – mondja Pál, aki nem szakított végérvényesen a színpaddal. Musicalszínészként egy félig amatőr, félig profi társulattal most is rendszeresen közönség elé áll.

Asztalos György szabadidejében egy magányosabb műfajnak hódol: az erdőt járja. Ha azonban annak idején 18 évesen, megtérését követően lett volna ereje lemondani a szerelemről és a társról, akkor a papi pályát választotta volna. Utólag úgy látja, nem lett volna neki való az egyedüllét. Később mégis volt módja kipróbálni magát ebben a szerepben is: négy évig volt egy kis Baranya megyei falu világi lelkipásztora és családos hittant vezetett, igeliturgiákat tartott. Akkor és ott közvetlenül adhatta át azt a tudást, amit a legfontosabbnak tart, és amit minden feladata során igyekszik valamilyen módon másokkal is megismertetni:

„Egyedül Isten szavára érdemes hallgatni, a szeretet minden törvény fölött áll, minden dolgot az örökkévalóság fényében kell megvizsgálni.”

„NÉV-JEGYEK”

Asztalos György (1960. október 20.) matematika-fizika szakos tanár, jelenleg az EPSZTI pedagógiai szakértője. Négy felnőtt gyermeke és két unokája van. Érden él és római katolikus közösségbe jár. Életigéje: „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre.” (1Kor 13,12a; Szent István Társulati Biblia) Mottója: „Egyedül Téged érdemes követni, Uram!”

Szabó Pál (1986. augusztus 19.) a budapesti Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola tanítója. Párkapcsolatban él, a rákoskeresztúri evangélikus gyülekezet tagja. Az élete vezérgondolatául szolgáló Móricz Zsigmond idézetet édesapja helyezte a szívére: „A kiejtett szó gyakran olyan, mint az eldobott kő, többet vissza nem fogható, és a repülés irányán már változtatni nem lehet.”  Ennek a felelősségét igyekszik mindig szem előtt tartani.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!