Egybecsengés – Identitás és kapcsolódás – 9. rész

Egybecsengés – Identitás és kapcsolódás – 9. rész

Share this content.

Forrás: EPSZTI, szöveg: Vitális Judit, fotó: Magyari Márton
Nyíregyháza – Pécs – Az EPSZTI honlapjának sorozatát a távolságot találkozásra cserélés jegyében indították és az evangélikus nevelés sokszínűségét, értékgazdagságát hetente egy-egy páros portrén keresztül mutatják be. A cikkekben mindig két olyan embert szólítanak meg, akik valamilyen módon kapcsolódnak az evangélikus oktatáshoz. Az egymást személyesen nem feltétlenül ismerő interjúalanyok egyazon kérdéssor alapján válaszolnak, és válaszaik alapján hasonlóságról, egybecsengésről árulkodó pontokat keresnek. A kilencedik részben roma szakkollégiumokhoz kapcsolódó embereket szólítottak meg.

Mi visz rá valakit arra, hogy a többségi társadalom tagjaként az egész életét a cigány közösségek felkarolására fordítsa? Mi szükséges ahhoz, hogy valaki roma származásúként pedagógusnak készüljön? Békési Andreával és Tóth Csabával beszélgettünk.

„NÉV-JEGYEK”
Békési Andrea szociálpolitikus, a Pécsi Evangélikus Roma Szakkollégium intézményvezetője. Mottója: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban." (Mahatma Gandhi)
Tóth Csaba a Nyíregyházi Egyetem történelem és állampolgári ismeretek osztatlan tanári szakos hallgatója, a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium tagja. Mottója: „Ki mint vet, úgy arat!”

Megpróbálták távol tartani tőlük – ma velük foglalkozik

Elektromos áram és víz nélküli, 12 négyzetméteres putriban élt az a kisiskolás tanítványa Békési Andreának, akihez pályakezdőként, 1988-ban ment családlátogatásra a gilvánfai cigány telepre. Az ötfős család „otthonában” járva mellbevágó élmény volt számára testközelből tapasztalni azt a szegénységet és kiszolgáltatottságot, melyet korábban csak harmadik világbeli országokról szóló dokumentumfilmekben látott.

– Gyerekkoromban az összes szabadidőmet a szomszédos Magyarmecskén töltöttem a nagyszüleimnél, de soha nem engedték, hogy Gilvánfára menjek, mondván, ott mindenféle nem nekem való dolgok történnek – idézi fel Andrea, hozzátéve, ezzel a tiltással végső soron pont az ellenkezőjét érték el nála.

– Mindig is mélységesen felháborított a faji előítélet, mert úgy gondolom, hogy az emberek egyfelől annál érdekesebbek, értékesebbek minél többfélék, másfelől pedig végső soron mindenki ember, bármilyen a bőrszíne, bárhonnan származik is – jelenti ki határozottan, egyúttal magyarázatot is adva arra, milyen indíttatásból kezdett el pont romákkal, illetve hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozni.

Ha nem ez lenne a hivatása, akkor is radikális lépések megvalósulásáért fáradozna: a fölösleges csomagolóanyagok betiltásáért küzdene, alternatív energiák alkalmazását, ésszerű vízhasználatot sürgetne.

– „Energiatakarékos emberiség" működtetésén dolgoznék, ebben nagyon szigorú lennék – fogalmaz.

Örökbefogadottként tapasztalta meg, milyen egy jól működő család

„A nem megfelelő életkörülmények” nem voltak ismeretlenek Tóth Csaba számára. A most 21 éves fiatalembert annak idején ezzel az indokkal emelték ki vér szerinti családjából és vették állami gondozásba. Hatévesen került nevelőszülőkhöz.

– A vér szerinti családomról semmi jóra nem emlékszem sajnos. A nővéremmel együtt szakadtam ki abból a környezetből, és csöppentem egy teljesen új világba. Jó, hogy ezt az utat nem egyedül kellett végigjárnom, hanem ott voltunk egymásnak a testvéremmel, akivel minden gondolatomat, félelmemet megoszthattam. Az újdonságok eleinte megijesztettek: nem volt bűnözés és nem erőszakkal győzték meg egymást az emberek, hanem szép szóval, és ez számomra szokatlan volt – fogalmaz Csaba. – Egy magyar családba kerültem, ahol minden jóra megtanítottak, és ahol megismerhettem, milyen egy jól működő családban élni – teszi hozzá, mit köszönhet leginkább a nevelőszüleinek.

A kitörés kulcsa a tanulás

Békési Andrea eredetileg állami gondozott, nehéz sorsú gyerekekkel akart foglalkozni, tanítónőnek készült, de végül az élet részben másfelé sodorta. Szociálpolitikusként végzett, húsz éve civil és egyházi szervezetek vezetőjeként dolgozik. Tizenegy dél-baranyai, cigányok által lakott kistelepülésen működtetnek hiánypótló oktatási és szociális szolgáltatásokat, közel negyven munkatárssal.

– A gyerekeken keresztül a legkönnyebb kapcsolatba kerülni a nehéz sorsú emberekkel: ha nekik jót adunk, a felnőttek is hamar elfogadóak lesznek velünk. A nyitottság és a feléjük forduló figyelem jó útlevél egy ilyen közösségben – még ha sokszor nem is értik, miért akarunk segíteni… A hátrányos helyzetből elsősorban a tanulás révén van lehetőség kitörni. Ezért minden tevékenységünk leginkább az ahhoz szükséges feltételek megteremtéséről, megszervezéséről és magának a tanulásnak a támogatásáról szól – magyarázza Andrea, aki a már említett feladatai mellett közreműködött például a Gandhi Gimnázium létrehozásában, valamint a Pécsi Tudományegyetem Wlislocki Henrik Szakkollégiumának munkájában is. Ez utóbbit vette át 2018-ban az evangélikus egyház.

– Nagyon rossz az az út, amikor elkülönítünk valakit, valakiket, még ha jó szándék vezérel is bennünket, hiszen az egész életünknek az embertársainkkal való együttműködésről kellene szólnia – szögezi le határozottan az intézményvezető. – Ezért is fontos, hogy ne kizárólag cigány hallgatóink legyenek, hanem a szakkollégium keretei között legyen lehetőség a kapcsolódásra, a megismerésre és az együttműködésre a többségi társadalom tagjaival.

Egyidejűleg harminc diákot karolhatnak fel, akiknek a háromnegyede roma származású és a többiek is jellemzően hátrányos helyzetűek.

– Biztos, támogató közeget, találnak nálunk és állandóságot, amely a bolognai rendszer, a nagy átjárhatóság miatt nem igazán jellemző a mai egyetemi életre. Célunk, hogy a hallgatóinkkal együtt önsegítő közösséget hozzunk létre.

Ma már büszke a származására

Az összetartozás fontossága Tóth Csaba szavaiból is visszaköszön. Számára a nyíregyházi szakkollégium egyet jelent azzal a közösséggel, amelyben származása ellenére is segítik és támogatják. Emellett az intézmény révén van kapcsolódása a roma kultúrához is. Egy magyar családban nevelkedve ugyanis először csak szokatlan volt számára, hogy ő cigány, aztán kezdte titkolni, elutasítani a származását, és ha bárhol szóba került az identitás kérdése, akkor magyarnak vallotta magát. Amikor nevelőszülei észlelték ezt, az önmeghatározás kérdésében is terelgetni igyekeztek:

– Anya mondta nekem, hogy ne szégyelljem a roma mivoltomat, inkább legyek büszke arra, amit már így is elértem. Mára tudom, hogy ha a cigányságot megtagadnám, az olyan lenne, mintha saját magamat tagadnám meg.

Gimnáziumi osztályfőnöke a legfőbb példaképe

Csabának több példaképe is van: egyrészt a nevelőszülei, akik mindig biztos pontok voltak az életében, kitartottak mellette és megvédték, ha arra volt szüksége. Másrészt felnéz mentorára, Oláh Róbertre, akit még középiskolás korában ismert meg, és aki azt mutatta meg neki, hogy roma származásúként is van út a számára.
Nem utolsó sorban pedig minden tisztelete gimnáziumi osztályfőnökéé, Albertonné Szuhár Kataliné: – Hitt bennem és biztatott, hogy menjek egyetemre és ne féljek nagyot álmodni. Olyan szilárdsággal állította, hogy nekem pedagógiát kell tanulnom, hogy elhittem neki. Pedig engem nem lehet könnyen befolyásolni, de neki sikerült. Én is olyan nagyszerű tanár szeretnék lenni, mint ő.

Tudás, segítőkészség, egyéni bánásmód, szeretet, tolerancia – Csaba ezeket az értékeket szeretné közvetíteni mások felé. Reméli, hogy el tud majd helyezkedni pedagógusként, és a hátrányos helyzetű tanulókat is képes lesz felkarolni. Azért dolgozik majd, hogy a „cigány” szó ne bélyeget jelentsen. A saját példáján keresztül is szeretné megmutatni, hogy ki lehet törni az előítéletekből.

A leendő pedagógusok menjenek ki a „terepre”!

Andrea példaképe Mahátma Gandhi indiai politikus, emberjogi aktivista. „Elkötelezett, rendíthetetlen, tántoríthatatlan, kitartó, hiteles” – sorolja, hogy milyen tulajdonságai miatt esett rá a választása. Ő a maga részéről a partnerséget, az együttműködést és a tanulást tekinti a legjobb eszközöknek a társadalom különféle csoportjai között húzódó ellentétek feloldására.

– A marginális helyzetben élők megérzik, ha nyitottsággal, odafigyeléssel, kíváncsisággal, segítő szándékkal közelítenek feléjük – ad kulcsot ahhoz, hogyan lehet hosszú távon eredményeket elérni.

Meggyőződése, hogy csak a saját tapasztalat tudja az előítéleteket lerombolni. Épp ezért a jelenlegi pedagógusképzés nagy hibájának tekinti, hogy a leendő tanítók, tanárok a tanulmányaik során alig-alig találkoznak nehéz sorsú, szociálisan hátrányos helyzetben lévő – köztük cigány/roma – diákokkal, mert szükségesnek tartja, hogy ilyen terepen is gyakorlatot szerezzenek.

– Az az igazság persze – ismeri el, – hogy sokszor még a szakkollégistákat is nehéz rávenni, hogy visszamenjenek az eredeti közösségeikbe. Ez valahol érthető is: ha valakinek sikerült eltávolodnia a nehézségektől, akkor nem szívesen tekint már hátra. Mi mindenesetre arra biztatjuk őket, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az önkéntesség, a rászorultabbaknak való segítségnyújtás is a mindennapjaik része legyen.

Címkék: pedagógus - nevelés - oktatás -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!