Hatalmas érdeklődő tömeg torlaszolta el a budapesti Zappa kávézó kijáratait, és töltötte meg a folyosóit szeptember 18-án, a Szólj be a papnak! kezdeményezés által életre hívott rendezvény kezdetekor. Mindenki kíváncsi volt a három felekezet képviselőinek a véleményére a bioetika bizonyos kérdésköreivel kapcsolatban. Az érdeklődő fiatalok előzőleg írásban névtelenül feltették az őket izgató kérdéseket. Evangélikus részről Gombkötő Beáta budapesti egyetemi lelkész, baptista szempontból Boros Dávid lelkipásztor válaszolt, a római katolikus oldalt pedig Fábry Kornél, a budapest-terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia kisegítő lelkésze képviselte.
„Olyan környezetben nőttem fel, ahol sosem kellett választanom Nyírő József, Herczeg Ferenc és Esterházy Péter között, sem stílusuk, sem politikai nézeteik különbözősége miatt, csak írásaik színvonala volt az érdekes. Meggyőződésem, hogy ez olyan stratégia, amely az irodalmi múzeumhoz hasonló közintézmények számára is vállalható” – mondja Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője az Evangélikus Életnek adott interjúban. A Petőfi Irodalmi Múzeum egykori vezetője tizenkét évnyi felügyelői szolgálatáról, az őt ért támadásokról, menekültekkel kapcsolatos vitáról, reformációról és a jövő teendőiről is beszélt.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Tiborcz Dániel negyedik évfolyamos teológus-lelkész szakos hallgatóval a teológia szépségéről, a 21. századi igehirdetésről és az ökumenéről is beszélgettünk.
„Templomaimnál nem az építészeti bravúrokat helyeztem előtérbe, sokkal inkább azt, hogy az épület minél inkább az adott közösség igényeit tudja kiszolgálni” – fogalmaz a hetvenötödik születésnapját ünneplő építész, aki a tevékenységét nem munkának, hanem szolgálatnak tartja. Az Ybl-díjas Benczúr László több evangélikus templomot tervezett, valamint nevéhez köthető a Megyeri híd építészeti megfogalmazása is. Az Északi Evangélikus Egyházkerület tiszteletbeli felügyelőjét családi hátteréről, pályájáról is kérdeztük.
Számunkra természetes, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban egy lelkész és egy nem lelkészi személy (felügyelő) együtt alkotja a gyülekezeti, az egyházmegyei, az egyházkerületi és az országos elnökséget is. A testvéregyházakban ez a modell szinte teljesen ismeretlen, de más országok evangélikus egyházaiban sem jellemző ez a nálunk kialakult berendezkedés. A Bibliában nincs kötelező előírás egyházszervezeti kérdésekben, és a lutheri reformáció is csak érintőlegesen foglalkozott a struktúrával, mivel a hit szempontjából közömbös ügynek tekintette.
„Szervusz! Legutóbb ugye Erdélyben találkoztunk?” „Annika! Örülök, hogy látlak. Azt hiszem, múltkor Németországban beszélgettünk a misszióról.” „De rég találkoztunk! Igaz, akkor a Balaton másik partján, a révfülöpi finnugor konferencián.” A nemzetközi téren is igen aktív, temperamentumos Annika Laats lelkésznőt sokan ismerősként köszöntik egyházunkban. Élénk visszhangot keltett diakóniai témájú előadását követően sokszínű gyülekezeti szolgálatáról beszélgettünk.
Alig huszonöt évesen lettem papné, és állíthatom, hogy fogalmam sem volt, mibe vágok bele. Persze ezt bárki elmondhatja magáról, mert minden új dolog ezer titkot rejt, és egy teljesen átlagos – az milyen? – házasság már maga sokat nevel és formál az emberen. De a lelkészfeleség-státusz, azt hiszem, valamiben mégis különbözik minden más feleségétől: az ember lánya hirtelen nemcsak a férjének a párja, hanem gyülekezetének a first ladyje is lesz.
Rádiós kollégám, Hajdú Tibor – aki szenvedélyes motoros – egy ideje szóban és levélben is úgy nyugtázza munkaügybéli egyeztetéseinket, hogy „Jau”. Én, bár nem értettem ezt a furcsa szócskát, nem firtattam a dolgot. Úgy gondoltam, nyilván jókedve van, következésképpen így hangzik nála a „jó”. De nem erről van szó. Ez ugyanis egy hitvallás! Megvilágosodásom ez ügyben az idei Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón történt, a Bogdányi Gáborral készített villáminterjú során. Az evangélikus motorosok sátránál találtam őt, akit egyházuk internetes munkacsoportjának vezetőjeként olvasóink közül sokan ismerhetnek.
Soltvadkerten és környékén fogalom a Szent Korona cukrászda. Aki megkóstolta igazán magas minőséget képviselő fagylaltjaik vagy süteményeik valamelyikét, okvetlenül visszavágyik. Mindamellett külön öröm, hogy tősgyökeres soltvadkerti evangélikus vezeti a cukrászdát, aki beavat bennünket a családi és a szakmai hátterébe is.
Odesszai utazásunk terve régen érlelődött. A Fekete-tenger partján fekvő, Ukrajnához tartozó kikötőváros az elmúlt évtizedekben a legkülönfélébb témák kapcsán bukkant fel az életemben.
A Lutheránus Világszövetség Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként Fabiny Tamás elnök-püspök és Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője Nigériába látogatott. Útinaplójából – amelynek most a befejező részét közöljük – képet kaphatunk a nyugat-afrikai országról és evangélikusainak mindennapjairól.
Szeptember 22-én, szombaton iktatták be tisztségébe a Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerületének új felügyelőjét, Font Sándort. Az itt közölt beszélgetést húsz nappal az esemény előtt, Budapesten rögzítette az Evangélikus Élet.
Az általános tisztújítás során a Déli Evangélikus Egyházkerület élén a felügyelői tisztségben is stafétaváltásra kerül sor. A két cikluson át megválasztott Radosné Lengyel Anna szeptember 22-én adja át tisztségét az új kerületi világi vezetőnek, Font Sándornak. A leköszönő felügyelőasszonnyal a mögötte álló tizenkét év örömeiről és nehézségeiről beszélgettek az Evangélikus Életben.
Megtelt a surdi templom minden négyzetmétere. A gyülekezet búcsúzott nyugdíjba vonuló lelkészétől. Smidéliuszné Drobina Erzsébet harminchat éve szolgál ebben a közösségben. Testvérek, sokat panaszkodunk, jajgatunk a világ és az egyház állapota miatt, pedig annyi jele van az életnek, Isten szeretetének, a hívő elkötelezettségnek! Augusztus 26-án ebben a templomban mindenki átélhette, hogy él az Úr, fontos a hűséges, szeretetteljes lelkészi szolgálat, hogy nem szabad, nem lehet élni egészséges közösség nélkül. Jelen volt az evangéliumi, lutheri derű, Krisztus-központúság és mértéktartás. Mosolyt csalt az arcokra az egyik presbiter visszaemlékezése: „Nagyon rosszak voltunk, de szerettünk hittanra járni.”
Roszík Ágnes és férje, Roszík Gábor evangélikus lelkész huszonöt évvel ezelőtt megalapították a Tessedik Sámuel Alapítványt. Akkor még nem gondolták, hogy később egy több munkaágat ellátó, integrált intézmény lesz a kezük alatt. Az alapítvány akkor az ország első anyaotthonát működtette, mára már idősek otthonának, családok átmeneti otthonának vezetése és az alapellátás is a feladataik közé tartozik. De a munka itt nem áll meg, Roszík Ágnes új feladatkörrel bővítené a Tessedik Sámuel Evangélikus Szeretetszolgálat tevékenységét. Az intézmény vezetőjével és munkatársaival beszélgettünk a tervezett új munkaágról, a nevelőszülői hálózatról.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Varga Nárcisz negyedéves hittanár szakos hallgató már ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek a tagjai az óvodától kezdve egyházi iskolába járhattak. Mesélt a győri evangélikus tanintézmény szellemiségéről, és kérdeztük pályaválasztásáról, az evangélikusságról és az egyházon belüli önkéntes szolgálatról is.
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa – a korábbi évekhez hasonlóan – azzal a reménységgel tekint a szeptember utolsó és október első vasárnapja közötti időszakra (szeptember 30. – október 7.), hogy azokban a napokban gyülekezeteink és intézményeink a szervezett rendezvényeken együtt gondolkodnak a megtérésről, az ökológiáról és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja egyen e tekintetben.
Az emberiség lelkületét szorongás nyomasztja, hogy minden hiábavaló, egy pillanat alatt széthullhat az élet. Nap mint nap találkozunk a „nem érdemes” vagy a „kár a fáradságért” hozzáállással. A hiábavalóság érzése demoralizálja az embert. Elveszi a bátorságot attól, hogy terveket szőjünk, távlatokban gondolkozzunk. Elveszítjük ideáljainkat, és olyan emberré válunk, akit már semmi sem érdekel, semmi sem mozgat; aki úgy veszi az életet, ahogy éppen van. Se nem rossz, se nem jó; nem árt a légynek sem, és nem tesz jót senkivel.
„Tanárnő, szólni kéne Juliskának, hogy ne tegyen fel olyan képeket magáról az osztálycsoportba, mert szerintem nem is érzi, hogy, hogy…” – mondja a lelkiismeretes tizenegy éves, de elakad a mondatfűzésben, mert végül is nem tudja megmondani, pontosan mi is a baj Juliska képeivel. És én is gondban vagyok, mert hát nem is vagyok „fent”, és Juliska is visszahúzódó, csöndes lányka, aki épp próbálja túlélni, hogy apja egy másik családhoz költözött. Nem lehet csak úgy lerohanni.
Amióta híre ment, hogy a kormány törvényi úton megszüntetné a társadalmi nemek tanulmánya elnevezésű mesterszakot az állami finanszírozású egyetemi képzésben, parázs vita alakult ki a keresztény közösségekben is arról, hogy pontosan mi ez a tudomány, egyáltalán beszélhetünk-e tudományról, és legfőképp: a jézusi utat kereső keresztényekként hogyan kell viszonyulnunk hozzá.
Sok szál köt Beledhez. Ott él és dolgozik gyerekkorom óta barátom, Antal tanár úr; huszonöt éven át ott szolgált évfolyamtársam, Béres Laci; Beledről került Tatára katolikus kollégám, Bálint atya, sőt a tatai gyülekezetünkben is van beledi származású. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy majd két évtizeden át kolléganőm, Ihász Beatrix evangélikus lelkész is Beledre került, s nem sokkal később esperesnek is megválasztották.
A társadalomban egyre erősödő agresszió felettébb próbára teszi az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok cselekvőképességét és konfliktuskezelési módszereit, de a szülőknek is újfajta kihívásokkal kell szembenézniük. A zaklatások eddig ismert formái a virtuális világ megjelenésével kiegészültek egy kevésbé felügyelhető, sokkal átláthatatlanabb térrel, amelynek sajátos szabályai folyamatosan alakulnak, és a felnőttek számára sokszor érthetetlenek. Ezt a témakört próbáltuk meg körbejárni lelkészekkel és pedagógusokkal, egyúttal megoldásokat is keresve a problémák megelőzésére, kezelésére.
Ideje felébredni! Ezzel a két szóval lehet a legtömörebben összefoglalni a lényegét annak az előadásnak, amely a júliusi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó Ökosátrában hangzott el. Amiről Antal Bálint, a Luther Kiadó munkatársa bő egy órán keresztül beszélt, az a mi mindennapjainkban is megtapasztalható. A klímaváltozás itt, Európában sem csak teória ma már, hanem valóság, a globális felmelegedésről nemcsak beszélünk, hanem a saját kontinensünkön is szembesülnünk kell a következményeivel.
Egy harminchárom évvel ezelőtt készült fényképen a nyugat-clevelandi templom oltára előtt állok hét amerikai magyar lelkésszel. Közülük már senki sem él. Rájuk és a végóráit élő tengerentúli magyar evangélikusságra emlékezem. Mintha jégtáblán halódó virágokat látnék.
Szeptember hatéves korom óta egyet jelent számomra a tanévkezdéssel. Azóta járok iskolába. Igaz, közben átkerültem a katedra másik oldalára, tanár lettem, mégis éppolyan fontos nekem, mint a diákjaimnak.
Tizennyolc évesen futotta élete első maratonját úgy, hogy saját bevallása szerint azelőtt sosem szeretett futni. Arra nem vágyik, hogy profi futó legyen, amatőrként szeretné a távokat újra teljesíteni Isten dicsőségére. Példaképei a ketrecharcosok és a küzdősportok művelői. Mostanság nagy vállalkozásra készül: úgy tervezi, szeptemberben három hivatalos félmaratont fut végig egymás után három hétvégén, de ezúttal nem magáért, hanem jótékony céllal. Jakab Ádámmal beszélgettünk egy nyár végi délutánon Óbudán.
Amikor megkérdezem az ismerőseimet, vajon tudják-e, milyen összetevőkből áll a kenyér, elkezdik sorolni: liszt, víz, só és élesztő. Ilyenkor azt mondom: tévednek. Amikor kiül az arcukra a csodálkozás, így folytatom: az első három összetevő még rendben is van, de élesztő nem kell. Hogy miért? Mert az első kettő segítségével akár egy hét alatt lehet készíteni olyan kovászt, amely már megkeleszti a tésztát. Most olvasóinkkal is megosztom, hogyan.
„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35)
Megkérdeztük a most már „főállású” nagyapaként tevékenykedő nyugalmazott elnök-püspökünket, Gáncs Pétert, milyen is a nagyapalét, mik az örömei, feladatai.
Fitt marad, aki unokázik – szól a tudományos megállapítás. Sőt mivel nagyszülőként már nem állunk az idő és a gyermeknevelés kényszere alatt, jobban is élvezzük az unokákkal töltött pillanatokat. Sok férfi számára tehát még egyszer valami egészen új veszi kezdetét, amikor nagypapa lesz.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház