Az egyház a gyülekezeteiben él – szoktuk hangoztatni, miközben azért őszintén reméljük, hogy mint szervezet sem vegetál. A Magyarországi Evangélikus Egyház XI. Zsinatának november 22-én megtartott negyedik ülésszakán országos tisztségviselők, különböző munkaágak, bizottságok vezetői összegezték idei tevékenységüket. Mindez jó apropót kínált arra, hogy Prőhle Gergely országos felügyelővel – aki a testület előtt szintén megtette éves jelentését – magazinunk hasábjain is visszatekintsünk a mögöttünk hagyott esztendőre.
Nyáron a szokásos éves túrán jártunk az idei konfirmanduscsapat és a békéscsabai jaminai ifjúság tagjaival. A Káposztafalvi-karszt egy szurdokvölgyét jártuk be Szlovákiában. Az egyik fiatal egyszer csak szóvá tette – amit mindannyian észleltünk –, hogy tulajdonképpen egy patak medrében megyünk. A vízmosta, kisebb-nagyobb kövek és kavicsok jelentették az utat számunkra. Érdekes módon víz viszont nem volt. Pedig öt perccel azelőtt még a bővizű patak melletti úton kellett mennünk. Majd egyszer csak eltűnt. A vélhetően vastag kőréteg alatt azonban nyilvánvalóan ott folyt a víz. Előlünk elrejtetten, mit sem mutatva magából. Az úton a szurdokban föl a hegytetőig még többször játszotta velünk ezt a játékát a búvópatak. Olykor megmutatva, máskor elfedve előlünk folyását.
„Nem minden misszió, amit annak mondanak, és lehet az is misszió, amit nem így nevezünk. Életet, hitet mi nem adhatunk. Koldusok vagyunk, ahogy Luther is látta. Rászorulunk Isten kegyelmére, áldására, aki kövekből is támaszthat egyházat magának” – mondja Szeverényi János. Küldetés rovatunkban ezúttal egyházunk országos evangelizációs és missziói lelkészét kérdezzük.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Bízik Eszterrel, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium magyar–német szakos tanárával a Biblia üzenetének a tanórákba csempészéséről és az evangélikus nyitottságról is beszélgettünk.
Azt hiszitek, olyan könnyű angyalokat látni? Mindenki azt gondolja, hogy az valami szép és könnyed élmény! Hát nem! Az embert hirtelen olyan fényesség öleli körül, hogy azt hiszi, menten megvakul. Mint a villámlás, egészen közelről. Hatalmas és meghatározhatatlan. Nem vidám és felszabadult lesz tőle az ember, hanem rémült. Mi a társaimmal mind a földre estünk.
Bár a Magyar életrajzi lexikon egyszerűen művelődéstörténet-írónak titulálja a százhetven éve, 1849. március 1-jén született radványi és sajókazai báró Radvánszky Bélát, az evangélikus főnemes életútja ennél jóval szerteágazóbb volt. Nemcsak a művelődés területén tett le sokat az asztalra, de többek között országgyűlési képviselőként, Zólyom vármegyei főispánként, császári és királyi kamarásként, illetve koronaőrként szintén becsülettel látta el feladatait. Közmegbecsültségét jelzi az is, hogy 1905-ben őt is jelölték a Magyar Tudományos Akadémia elnöki tisztére. Az evangélikus egyház elismert, tevékeny tagja volt, életének utolsó húsz esztendejében országos vezető tisztséget is betöltött.
„Magyarország legnagyobb földesura vagyok” – büszkélkedett viccesen Zsugyel Kornél, akinek körzetébe összesen százkét település tartozik. A Zalaegerszegi Evangélikus Egyházközség lelkészével autóba ültünk hát – miután megismerkedtünk a zalai megyeszékhelyen működő anyagyülekezettel –, és ellátogattunk a Közép-Zalai-dombság, azaz Göcsej evangélikus közösségeibe.
A Nemzeti Galériában látható M. S. mester megrendítően szép képe, a selmecbányai főoltár Vizitáció című festménye. Mária és Erzsébet találkozása. Az 1506-ban készült festmény két áldott állapotban levő asszony találkozását örökíti meg.
„A teológia tudományosságának egyik kritériuma a párbeszédre való képesség. Ennek akkor teszünk eleget, ha a mai tudományos közélet sodrában odafigyelünk és reflektálunk a mindannyiunkat egyetemesen érintő kérdésekre” – mondja Orosz Gábor Viktor. A Lelkipásztor evangélikus lelkészi szakfolyóirat főszerkesztőjével, az Evangélikus Hittudományi Egyetem docensével többek között a 2020 januárjától megújuló kiadványról, a teológia szépségéről, 21. századi útba igazító hatásáról és a valláspedagógiáról is beszélgettünk.
Rowan Williams világszerte ismert és elismert anglikán teológus. A volt canterburyi érsek, aki jelenleg a cambridge-i Magdalene College rektora, százharminc oldalas művében kísérletet tesz arra, hogy hat fejezetben summázza a kereszténység esszenciáját. Utódja, a jelenlegi canterburyi érsek, Justin Welby így vall a könyvről: „Ez a legszebb írás a tanítványságról, amelyet valaha olvastam. Hálás vagyok az inspirációért, amit a lapjairól meríthetek. Ajánlom ezt a könyvet mindazoknak, akik már régóta ezen az úton járnak, és bárkinek, aki azon töpreng, vajon mi a csudát jelent Jézus követése.”
„Mindig örülök annak, ha az egyházban a megfelelő emberek kerülnek a megfelelő helyekre. Sok problémától és nehézségtől kíméljük meg egymást és magunkat is, ha bátorítjuk és buzdítjuk azokat, akik valamit tenni szeretnének, ahelyett hogy csak a problémákra helyeznénk a hangsúlyt, és elvennénk az emberek kedvét a szolgálattól” – vallja Baranyay Csaba. Küldetés rovatunkban ezúttal a kőszegi evangélikus gyülekezet pásztorát, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület missziói lelkészét kérdezzük.
Egy harcos természetű erdélyi nagymama, egy tettre kész erdélyi lelkész, egy maréknyi, de lelkes csapat és egy mustármagnyi hit az összefogásban – ezeknek a tényezőknek az együttállására volt szükség ahhoz, hogy a Sztehlo Gábor Gyermek- és Ifjúságsegítő Alapítvány közreműködésével Kemény Zalán és barátai megkezdjék a határon túli magyar könyvtárakat, közösségi házakat és gyermekotthonokat támogató-látogató, immáron kilencedik éve tartó tevékenységüket. Vajon mit ad ez az együttműködés az adakozóknak és mit a fogadó intézmények lakóinak, dolgozóinak? Milyen benső motivációi vannak az önkénteseknek, fáradozásuk milyen gyümölcsöket terem, és hogyan lehetnének többen?
Délelőtt tíz óra. Megszólal a harangjáték a budapesti Belvárosban, a még kissé álmos Deák téren: a Dicsérjük Istent! című korál dallama csendül fel. Rögtön utána felemelkedik a neves lutheránusok időtálló gondolatait közszemlére tevő spaletta, és kinyílik az Evangélikus Országos Múzeum ajtaja. Borókay Zsófia és Kondor Boglárka, a szeptemberben életbe lépett új, széles körű múzeumpedagógiai program kidolgozói és népszerűsítői már várnak. Ekkor még nem sejtem, hány érzékszervre ható múzeumi barangolás veszi kezdetét…
Meddig maradjon a karácsonyfa a lakásban? Slágerkérdés, slágertéma minden évben. Meddig őrizzük meg a hangulatot a karácsonyfa alatt, törökülésben álmodozva? Meddig szólhatnak még a karácsonyi dalok a lemezjátszón, kazettás magnón, CD- vagy online zenelejátszón? Meddig lehet még ádventi koszorún gyertyát vagy éppen csillagszórót gyújtani egy-egy vacsora után? Meddig lehet átmenteni a karácsonyi idill ünnepi varázsát a hétköznapokra?
A közelgő ünnep alkalmából arra kértük Fabiny Katalint, Kondor Klárát és Szemerei Enikőt, osszák meg olvasóinkkal egy-egy olyan étel receptjét, amely nélkül családjukban elképzelhetetlen a karácsony. Arra is kíváncsiak voltunk, honnan ered a recept, és miért fontos a család életében, hogy ezek az étkek az ünnepi asztalra kerüljenek. A három püspökné a felkérésnek készségesen eleget téve nemcsak frissiben elkészítette a szóban forgó ételt, hanem fotókon dokumentálta is az eredményt.
„De az angyalok nem fognak prüszkölni tőle?!” – kiáltott fel nyugtalanul Anna, amikor a szegfűszeggel teletűzdelt narancsokat az ablakpárkányra helyeztük. Néhány nappal jártunk 2016 karácsonya előtt, az adventi naptár „meglepetéscetlijének” értelmében ez volt az aznapi ráhangolódásunk az ünnepre, és nagylányunk azon aggódott, nem hátráltatjuk-e majd ezzel a karácsonyfa-állításban a mennyei hírnököket…
Nem, nem számoltam el magam… Tudom: az adventi koszorún négy gyertyát gyújtunk meg. A hagyomány szerint három lilát és egy rózsaszínt. De vannak, akik szerint létezik egy ötödik is. Ha a négy gyertyát szalag köti egybe, keresztet formálva a koszorú közepén, a kereszt metszéspontjába kerül az ötödik, amelyet csak karácsony vigíliáján helyeznek fel és gyújtanak meg. Egy hófehér, a tisztaság jelképe. A Krisztus-gyertya.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, feladataikról, céljaikról. Tegzes Béla római katolikus teológiát tanult, majd a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola könyvtárában dolgozott. Egy éve az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtárának munkatársa. Ökumenéről és elhivatottságról is beszélgettünk vele.
A visszhang gazdag jelentésű szó. Egyrészt ezzel jelöljük azt a jelenséget, amikor egy hangsor egy távolabbi felületről visszaverődik, és többször is hallható. Átvitt értelemben olyan személyt jelent, aki mások szavait, véleményét magáévá teszi, követi, hirdeti. Kifejezi továbbá a szó a másokban keltett érdeklődést, hatást is. A Luther Kiadó Visszhang című, immár harmadik kiadásban megjelent kötetében százhuszonhat kortársunk léleképítő fohászait találjuk, hogy segítségünkre legyenek (hit)életünk hol örömteli, máskor nehézségekkel terhelt időszakaiban. Az egyházi év, a hét, a nap minden szakára, a családi és közösségi élet számtalan helyzetére – a születéstől a koporsóig – találunk a könyvben olvasmányokat, imádságokat.
A Püspökkenyér című tévéműsor századik adásának felvételén az Evangélikus Élet munkatársai is jelen lehettek a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap – közkeletű betűszóval MTVA – budapesti Kunigunda úti székházában. Rendkívüli, ünnepi pillanatok részesei lehettünk október végén: bő nyolc éve fut a közmédiában – először a Duna Televízióban, az utóbbi néhány esztendőben pedig az M5 kulturális csatornán – e program, amelyben három keresztény felekezet egy-egy vezetője üli körül az asztalt, időszerű, sokakat érdeklő témákról beszélgetve.
Hívogatok karácsonyra. Van, aki megígéri, és csendben reménykedem, hogy valóban oda is ér, ellentétben az előző évekkel, amikor szintén megígérte, illetve csak megígérte. De olyan is akad, aki felháborodva utasít vissza. Hogy képzelem, hogy éppen karácsonykor, ami egyértelműen a család és a szeretet ünnepe, ők elhagynák az otthonukat?!
Hogy micsoda tévképzetei lehetnek az egyik embernek a másikról, és mennyi társadalmi elvárásnak kell megfelelni például „kettős lényű és identitású” papnéként, azt a zenész és hittanár végzettségű, egyébként ötgyermekes édesanya és „szabadidejében” író lelkészfeleség, Füller Tímea nagyon is néven nevezi a Luther Kiadónál frissen megjelent kötetében. Az Egy papné titkos naplója a szerzőtől megszokott elbeszélői hangon, játékosan, de kendőzetlenül tárja olvasói elé a valóságot.
Amint lapunk is hírül adta, 2016 januárjának végén Szegeden élelmiszergyűjtő szekrényt szereltek az evangélikus templom kerítésére. Hamar megtelt, igen gyorsan ki is ürítették, majd újratöltötték. Akkori riportunkban – amely Kivét és betét címmel az Evangélikus Élet február 21-i számában jelent meg – a szekrény egy-egy „feltöltőjét” és „kivételezőjét”, illetve Cserháti Sándort, a szegedi egyházközség lelkészét kérdeztük, mostani írásunkban pedig az újabb ládák evangélikus lelkész ötletgazdái számolnak be a „dobozolással” kapcsolatos tapasztalataikról.
Krízisben lévő embertársaink megsegítésében a leleményes szeretet jó példáira mindig nagy szükségünk van. Mai írásomban ezért is osztom meg azt az élményemet, amelyet többedmagammal élhettem át a múlt évben Savonlinnában a finn testvérkerületi látogatásunk alkalmával. A helyi gyülekezetben egy olyan segítő szolgálat működik, amely az időskorban megözvegyült férfiak számára kínál lelki és életmódbeli támogatást – méghozzá főzőtanfolyam keretében.
Csendkirály már biztosan nem leszek. Megszólalok. Aki bújt, aki nem, itt vagyok. Emlékezem, tehát vagyok. Tíz éve Gáncs nagypapám egy csütörtök reggel elköltözött oda, ahol folyamatosan Bach muzsikája szól, és színről színre látható minden, ami fontos, minden, ami most, tükör által, csak homályosan.
Az Evangélikus Élet előző számában Mit tehet a szülő, ha bántalmazzák a gyermekét? címmel közöltünk írást. Gimnáziumi tanár szerzőnk ezúttal az oktatási intézményekben munkájukat végzők – iskolavezetők, tanárok, egyéb iskolai dolgozók, diákok – rendelkezésére álló számos lehetőségből, módszerből mutat be három rendszerszintű, az egész iskolát érintő prevenciós és intervenciós programot.
„A krisztusi szeretetnek az átadása mindennél fontosabb. Ez legyen az a mérték, az az érték, aminek segítségével az emberek tájékozódhatnak az élet bármely helyzetében. Ezt pedig nekünk, lelkészeknek kell megmutatnunk olyan jelenléttel, tettekkel, nyitottsággal, amilyennel Jézus tette” – mondja Horváth-Csitári Boglárka. Küldetés rovatunkban ezúttal a pestszentimrei evangélikus missziói gyülekezet pásztorát, a Déli Egyházkerület missziói lelkészét kérdezzük.
A reformkori, majd a dualista Magyarország színes egyéniségét, a főváros megújítását életcéljául kitűző báró Podmaniczky Frigyest Krúdy Gyula nevezte el Budapest vőlegényének. Az aszódi birtokot és kastélyt magáénak tudó ősi nemesi család férfiágon nemzedékről nemzedékre evangélikus volt; mindennapjaikban fontos szerepet játszott a műveltség és a közjóért tenni akarás. Mindezek az 1824. június 20-án Pesten született és öltözékéről „kockás báróként” is közismert Podmaniczky Frigyesre is jellemzők voltak.
Amikor valakin elhatalmasodik a vágy, hogy megismerje családja múltját, az első forrástípus, amelyhez fordulni szokott, vagy amelyre a hozzáértők felhívják a figyelmét, az anyakönyv. Vaskos fóliánsokról van szó, amelyekbe évszázadok óta a teljesség igényével vezetik be minden megszületett, megházasodott és elhunyt ember adatait. Ez a gyakorlat ugyan egészen a középkorig nyúlik vissza, de igazán csak a reformáció évszázadában kezdték sürgetni a bevezetését.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház