A reformáció kezdete ötszázadik évfordulójának tiszteletére elindított, a Luther Kiadó gondozásában megjelenő könyvsorozat kilencedik kötetében az írásmagyarázó Luther két, talán legfontosabb kommentárjával ismerkedhetünk meg: a Római, illetve a Galata-levélhez írott magyarázatokkal.
Az év végének „emberes” hónapjai között szinte észrevétlenül búvik meg október, amelyet a régi magyar kalendárium Magvető, a keresztény pedig Mindszent havaként tart számon. Különleges kettőssége miatt kedvelem e hónapot. A vénasszonyok nyarát ekkor váltja fel a ködös, a vége felé már-már télies idő. Kellemes nyárutói napozás után szinte váratlanul fordul hidegre…
Egyházunk gyermekmunkás-történetének ikonikus alakja, a bibliai események flaneltextílián való bemutatásának hazai népszerűsítője és misszionáriusa, Sátory Tilda 1930. február 22-én született Szolnokon, ahol édesapja átmenetileg tanárkodott. Az ősi ponzichtercsaládból származó Schranz, később magyarosított nevén Sátory Vilmos – visszaköltözve Sopronba – hitvesével, Schwahofer Terézzel mély hazaszeretetre és igazi istenfélelemre nevelték gyermekeiket
„Még hogy Isten ne lenne hétköznapi módon a közelünkben?” – kérdezi a kötetet nyitó írásában a szerző, Koczor Tamás. De mennyire ott van! A Sietős történetek minderre negyvenkét példával szolgál. Az Evangélikus Élet – akkor még – hetilapban megjelent, illetve további, a könyvben most először publikált írásokból álló válogatás rövid jegyzetek, tárcák, egy-két percesek kilenc fejezetbe rendezett sora.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Prekler Katalinnal, a Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium óvodapedagógusával, néptáncoktatóval kreativitásról, irodalomról és önismeretről, valamint a diákok inspirálásáról is beszélgettünk.
Minden családban rögzülnek mondatok. Ezek a családi ünnepségeken jellegüktől függetlenül időről időre visszaköszönnek, és mindenki szó szerint idézi őket az együttlétek alkalmával. A családtagok ilyenkor egymás szavába vágva mondják el ezeket a családi legendáriumba tartozó, időtálló idézeteket.
Lehet, hogy valakinek a következő történet hétköznapi, lehet, hogy meghökkentő, lehet akár ambivalens is. De egy biztos: számomra nagyon nagy dolog, igazi öröm a legnagyobb bajok idején. Az Orosházi Evangélikus Egyházközségben dolgozom munkatársként, jelen esetben elsősorban gyülekezeti nővérként. Ez a státus egy ma még ismeretlen szolgálati forma. Röviden annyit, hogy az emberek egészségi helyzetéből kiindulva adottak a feladataim, egyénekre és közösségre egyaránt. Hozzám tartoznak a komplikált esetek, akut egészségügyi ellátások, szociális problémák és a jelen epidémiai helyzet adta feladatok is.
A művészetek rangsora a nemzeti kultúrában a teremtő művészet, az utánzó művészet és a reprodukáló, vagyis az ismétlő művészet – legalábbis Gárdonyi Géza így vélekedik a honi artisztikáról Én magam című kötetében. Hasonlóan fogalmazhatunk a bibliamagyarázattal, az igehirdetéssel, de tágabban az egyház történelmi és társadalmi szolgálatával kapcsolatosan is. Jellemezhetik ezeket teremtő, utánzó és ismétlő megnyilvánulások, időszakok. Gárdonyi minden valószínűséggel a teremtő művészetet pártolja, miként a biblikus gondolkodás sem nélkülözheti a szó, az ige teremtőerejét. Annak hiányában a teológia és a prédikáció csak utánzás vagy ismétlés marad.
A reformáció hónapjában indult el a Magyarországi Evangélikus Egyház kampánya, amely arra hívja fel az evangélikus testvérek és az egyházunkhoz vékonyabb szállal kötődők figyelmét egyaránt, hogy a jövő évi magyarországi népszámláláskor ne feledkezzünk meg felekezeti hovatartozásunk megjelöléséről. Bátran valljuk meg, ne szégyelljük kimondani: „Evangélikus vagyok.” Ugyanakkor a reformáció üzenetét továbbvíve rokonainkat, barátainkat se féljünk megkérdezni: „És te?” A közelgő népszámlálással kapcsolatban is kérdeztük egyházunk püspökeit.
Október 20-án, a szombat esti buliban feltűnt egy ismeretlen, jóképű férfi, talán Ervin a neve. Fekete hajával, sasorrával, mélyen ülő, sötét szemével, még inkább döbbenetes fejszámoló képességével mindenkit elbűvölt. Főleg a lányokat, köztük Zsókát. Sanyi féltékenyen provokálta, „ha annyira ügyes vagy, jósold meg, hány napig élek még”. Ervin komoran rámordult, „azt te ne akard tudni”. Aztán mégis felírta egy papírlapra: 4.
A mi kényszerrel kezdődik, abból nem sok jó sülhet ki. Akire ráadták a kényszerzubbonyt, akit kényszergyógykezelésre ítéltek, akit annak idején kényszermunkára hurcoltak el, és ott tartották több éven keresztül, az tudja, ez mit jelent. Nem a saját akarata szerint éli az életét, hanem aszerint, ahogyan mások ráerőltetik.
A karantén első időszakában, 2020. májusában Nem állt le az evangélikus élet címmel közöltünk összeállítást arról, milyen megoldásokat találtak egyházunk lelkészei Isten igéjének hirdetésére – ötletességről, leleményességről is tanúságot téve – a veszélyhelyzet miatt bevezetett korlátozások közepette. Most a vártnál súlyosabb második hullám kapcsán érdeklődtünk néhány gyülekezetben a tapasztalatokról. A válaszokból megtudhattuk, hogyan alakult az istentiszteletek rendje, látogatottsága; a kötelező maszkviselés és kézfertőtlenítés mellett milyen egyéb intézkedések, esetleg szigorítások szükségesek az úrvacsoraosztás során vagy a hétközi alkalmakon; milyen visszajelzéseket kaptak az online közvetítésekről; csökkent-e a perselypénz, az adakozási kedv. Képet kaptunk arról is, miként zajlanak most a család-, illetve a beteglátogatások, és a közösségek hogyan készülnek az adventi időszakra. – Az összeállítás még 2020. októberében készült.
Magyarország második legnépesebb településén, a több mint kétszázezer fős cívisvárosban a református Nagytemplomtól, azaz a város főterétől néhány percnyi sétára áll az evangélikus templom és a hozzá tartozó épületkomplexum. Bár a gyülekezet a felekezeti számarányokat tekintve kicsi, de elkötelezett és nyitott közösséget alkotva igyekszik az evangélikusságot képviselni Debrecenben. Hogy miként tud egy ezerötszáz főt számláló egyházközség a három másik történelmi felekezet mellett láthatóan evangélikus lenni? Erről beszélgettünk Asztalos Richárd parókus lelkésszel, Abaffy Zoltán felügyelővel és néhány gyülekezeti taggal.
Nina Faber költő, méghozzá a nonkonformista, öntörvényű fajtából. Valaha megvolt a maga kicsiny, de elkötelezett olvasótábora, mára azonban úgy érzi, vákuumba került. Egyre kevesebbet ír, fiával a kapcsolata nem mondható szorosnak, állandó anyagi problémákkal küzd, de leginkább hajdani hírnevét siratja. Abban reménykedik, hogy hamarosan megjelenő új kötete hozhatja meg számára a várva várt áttörést, és végre elfoglalhatja méltó helyét a norvég költészet panteonjában. A terv hibátlannak tűnik, csak éppen nem számol a vérszomjas kritikusok lelketlen hordáival. Tragikomikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatául esik – mások mellett – egy könyvesbolti készletbeszerző, egy irodalomkritikus vagy éppen egy felolvasóest maroknyi közönsége.
Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.
„Mindig volt egy dédelgetett álmom: hogy egyszer önellátó gazdaságom lesz, és úgy fogok élni, mint a nagyszüleim. Úgy szoktam mondani, hogy jó lenne, ha egyetlen főnököm lenne, a Jóisten, és szerettem volna, hogy ne függjünk senki mástól, csak tőle.” Riportalanyunk, Tomka Anna ma már valóban a saját biogazdaságát vezeti a Somogy megyei Szennán. Megvalósult álmáról és az életében folyamatosan megtapasztalt isteni iránymutatásról beszélgettünk a zselici dombok között a Tomka és Lányai családi vállalkozás vezetőjével.
Bár eleinte furcsa, de hozzá lehet szokni, hogy az új évadban lázméréssel indul a színházi este, és árgus szemekkel figyelik, hogy mindenki szabályosan viseli-e a maszkot. Ám mindez elenyésző kellemetlenség, mert jobbnál jobb előadások várják az érdeklődőket a járvány után újraéledő és még mindig sokszínű budapesti színházi életben. A most ajánlott négy színdarab mindegyikében etikai kérdések, elhibázott döntések, a megoldás és a megbocsátás lehetőségei kerülnek színre, ám más-más módokon. A néző pedig hol nevet, hol a sírással küszködik. Különböző műfajok, eltérő történetek; ami közös: a minőségi szórakozás.
Járvány sújtotta időnkben országokat, egyházakat fenyeget a félelemből fakadó befelé fordulás, elzárkózás kísértése. Talán ezért is indokolt, hogy ne menjünk el szó nélkül egy szerény jubileum mellett: immár negyedszázada, 1995 októberében jelent meg az első magyar nyelvű Missziói Magazin (MM). Fontos, hogy minden hamis nosztalgiázástól mentesen, a mai aktuális kapcsolópontokat keresve, inspiráló hálaadással emlékezzünk meg erről a sok szempontból sajtótörténeti különlegességnek számító úttörő vállalkozásról.
„Valljátok meg bűneiteket egymásnak…” (Jak 6,16) Aki bűnével egyedül marad, teljesen magára marad. Keresztény emberekkel megtörténhet, hogy az áhítatban, az imádságban, sőt a szolgálatban való közösségük ellenére végül mégis magukra maradnak; hogy a végső közösségre mégsem jutnak el, mert csak kegyes hívőkként van közösségük egymással, kegyesség nélküli bűnösökként azonban nincs. A kegyes közösségben nem szabad bűnösnek lenni. Ezért kell rejtegetnie bűnét mindenkinek önmaga elől is, a közösség elől is. Nem szabad bűnösnek lennünk. Sok keresztény hihetetlenül elborzadna, ha a kegyes hívők társaságába egyszer csak igazai bűnös csöppenne! Ezért maradunk magunkra a bűnünkkel hazugul és képmutatóan – mert valójában igenis bűnösök vagyunk!
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Szvitek Ákosné könyvelőként dolgozik a Bakonycsernyei Evangélikus Óvodában. A gyülekezet és az óvoda összefonódó, egymást erősítő közösségéről beszélgettünk.
Nomád teológia címmel jelent meg a közelmúltban dr. Varga Gyöngyi legújabb kötete a Luther Kiadó gondozásában. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője izgalmas teológiai, hitbeli kalandozásra hív. Általános bibliaismeretnél többre nincs szükség utunkon, csupán az elindulás bátorságára és minden vándor alaptulajdonságára: a felfedezés vágyára, nyitottságra, kíváncsiságra. A három éven át írt, három fő fejezetbe – Indulás, Lépések, Távlatok – rendezett, bőséges jegyzetanyaggal és bibliográfiával kísért teológiai munka hatalmas tudásanyagát a szerző nemcsak a teológusszakma, hanem minden hitben épülni vágyó olvasó számára öntötte formába. – Honlapunkon az Evangélikus Élet magazinban megjelent cikk bővített változata olvasható.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre már hosszú és elgondolkodtató címével is felkelti az érdeklődést. Mondhatni, ma, amikor nagy a válások aránya, és rendkívül sokan „csak úgy” együtt élnek éveken át, mindenféle határok, szabályok, célok nélkül, szinte fájó ezt a címet olvasni, mert benne van a társadalmunkat és főleg a párkeresőket körülölelő bizonytalanság, céltalanság. Horvát Lili második nagyjátékfilmje izgalmas romantikus dráma, amelyet nézve folyamatosan azon gondolkodik a néző: vajon mi a történetben a vágy, és mi a valóság?
„Miért történik ennyi rossz, ennyi rengeteg tragédia idén? Vagy mindig ennyi van, csak nem mind a közelünkben, és ezért nem érezzük őket ilyen élesen, húsba vágóan?” A Ragyogó című novella fiatal szereplői töprengve merengnek el a baljós jeleken, amelyek szomorúvá, csendessé teszik fiatalkoruk egyik meghatározó telét. Fájdalmat, betegséget, elmúlást látnak maguk körül, majd az önmagát megrázó, megújulni, felragyogni képes élet győzelme kimozdítja őket abból a holtágból, amelybe tragédiák sokasága közben kerültek.
Nemrégiben egy régiségvásáron járva felfigyeltem egy különösen szép földgömbre. Az óceánok és tengerek kékes kagylóval voltak kirakva, a hegyek, völgyek és a síkságok pedig a megfelelő színű kőzetekkel. Négy erős acélláb tartotta. Szép volt, de az ára borsos, és költözködés után már helyet sem tudtam volna találni neki, ezért végül nem vettem meg.
Gyanítom, az elmúlt hónapokban a Covid-19 miatti leállások közepette mindenkinek volt elég ideje – hogy türelme, lehetősége is volt-e, azt nem tudom – átgondolni életének fontos területeit. Volt, aki most döbbent csak rá, mennyi időt vett el a családjától, volt, aki végre fontossági sorrendet tudott felállítani magának, mások megtanulták ügyesebben kezelni az internetet, s persze bőven akadtak olyanok is, akik az időt – amelyet kényszerűen rájuk mért a Gondviselés – végül semmi tartalmasra nem használták fel.
„Szenteld meg az ünnepnapot!” – olvassuk már a mózesi parancsolatok között. A sabbát, a szombati munkaszünet a teremtő Istennel való lelki közösséggel függ össze. A Biblia a maga képies rendszerében arról szól, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette, és a hetediken megpihent.
A pestszentimrei evangélikus gyülekezet ad otthont november közepétől a Mentál Odú Mentálhigiénés Központnak. Mit jelent a mentális egészség, és miért érezték fontosnak evangélikus lelkészek és mentálhigiénés szakemberek, hogy ilyen formában is segítsék a lelki válságban lévőket? A központ szervezőivel a kezdeményezésről, mentálhigiéné és egyház kapcsolatáról és a lelki egészségről beszélgettünk.
Egyre népszerűbb választás a házasulandók körében a szabadtéren tartott esküvői szertartás. Az egyház igazodik is ehhez az igényhez, hiszen utána – illetve elébe – kell mennie a híveknek, ha nem akarja elveszíteni őket. Az elmúlt évek tapasztalatait osztom most meg az olvasókkal. – A cikk a Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevelében jelent meg, 2020 őszén és a cikk írójának véleménye. A szabadban tartott esküvői istentiszteleteket a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa nem támogatja.
Amit tévesen hiszünk a hitről. Nem azért hiszünk, mert „mégiscsak kell valamiben hinni”. Nem azért, mert „mégiscsak jobb a templomban ülni, mint a kocsmában”. Nem is azért, mert „nem árt a gyermekemnek a vallás: legalább engedelmességet tanul a szülei iránt”. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet: „Én hiszek benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.”
A festőművész, grafikus, művésztanár a kimagasló rajzkészségét édesapjától, evangélikus egyházi gyökereit édesanyjától kapta. Sosem vágyott el a szülővárosából, Balassagyarmatról: fiatalon rabul ejtette a palóc táj és az emberek szépsége. Az ezerráncú néni, a parasztporta vagy a göcsörtös fa a folyónál szinte megelevenedik rajzain. Személyiségéből és környezetéből harmónia árad; ez azoknak a sajátja, akik – élve a kapott isteni talentummal – helyükön vannak hitük, családjuk, hivatásuk minden szegletében. Lengyel Péter a hetvenedik születésnapja alkalmából nekünk, alkotásai nézőinek ad ajándékot. Tiszta, alázatos életre szóló meghívást papíron, vásznon, Rotring tollal, festékkel, kevés aranyfüstporral. Az Evangélikus Országos Múzeum szervezésében rendezett kiállításának címe: Lengyel Péter 70 – művésztanár az Ipoly mentéről. A kertes, csupa léleknyugtató színnel, fénnyel teli otthonában kerestük fel a művészt.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház