A híres író a színműveiben kiválóan rajzolta meg az emberi konfliktusokat, gyöngeségeket, mindezt mesteri történetszövéssel és remek humorral, így aztán a színrevitel sikere garantált. Ezért az a színház, amelyik Molnár Ferenc-művet választ, szinte biztosra megy. Kérdés: mer-e kockáztatni és újítani? Márciusban két Molnár-premier is volt a fővárosban. A két előadás teljesen eltérő stílusú, mégis – vagy pont ezért – mindkettőt érdemes megnézni.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen is meg túl is élt két fiatal. A fiú innen. Persze nem volt ez mindig így, mert a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumban még egyszerre voltak innen, és jó pajtások is voltak, csak – ahogy az már lenni szokott – tanulmányaik végeztével a saját útjukra tértek. Előbb a leány. Diplomával a kézben a közeli kisvárosban lett jó állása, aztán még vőlegénye is. Majd a fiú is mozdult – na, ő kacskaringósabban, mert erősen szerette a tudományos munkát, míg csak lehetett, ragaszkodott a tanuláshoz, két mesterképzést is elvégzett az egyetemen, de már akkor Debrecenben.
Ma egy közeli ismerősömet mutatom be a kedves olvasóknak. A püspöki szolgálatba lépésemet követően került hozzám közel. Azóta gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk. A reggeli munkakezdéskor mindig rám pillant. Komoly tekintetével végigmér, aztán munka közben is csendesen figyeli minden mozdulatomat, hallgatja minden szavamat. Andreas hivatalunk számtalan fontos megbeszélésének, kerületi programjaink tervezésének, a győri lelkészi szolgálatok beosztásának, lelkipásztori beszélgetéseknek, sőt még a parókusi vizsgáknak is tanúja. Andreas előtt nincs és nem is lehet titkunk, mert ő mindig itt tartózkodik a püspöki dolgozószobában.
Legyen az ázsiai keresztyének imádsága a mi nyitányunk: Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam. Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem. (EÉ 737. o.)
Annyi mindent szeretnék most megbeszélni veled, Istenem! Gyakran eléd viszem ennek a gyülekezetnek a gondját-örömét. Mindig arcok villannak föl előttem: testvérek, akiket ismerek, akikkel közös az utunk, akikkel téged keresünk: szándékaidat kutatjuk, útmutatásodat várjuk.
Reménnyel teli izgalommal érkeztünk a jól megpakolt IFA teherautóval 1984-ben első szolgálati helyünkre, Gerendásra. Feleségem a második babát várta. Erzsike nagy szeretettel fogadott, tudta, hogy a fárasztó útról érkezve jólesik a jó szó és az étel.
Kiindulásunk legyen a presbiter szó eredeti értelme: „idősebb”. Ez azonban ma sem életkort jelent – miként egykor sem azt jelentette –, hanem a Krisztus-követésben „előbbre” lévőt, „haladót”, aki tapasztalt, megállapodott a hitben, s ezért rá lehet bízni az egyház dolgait, döntéseit, vezetését. (A katolikus egyház hivatalos szóhasználatában a presbiter teljesen más – papi – tisztséget jelent, ezért most erre nem térünk ki.)
A Magyarországi Evangélikus Egyházról szóló törvényünk alapelvként rögzíti, hogy az egyház egyházközségekből épül fel, az egyházközségek egyházmegyét, az egyházmegyék egyházkerületeket alkotnak, a három egyházkerület pedig az országos egyházat alkotja. Egyházunk törvényei biztosítják a törvényhozás, az egyházkormányzás és a bíráskodás mint hatalmi ágak szétválasztását. Ugyancsak meghatározó alapelv a paritás elve, azaz minden hatalmi ágon belül és egyházkormányzati szinten a lelkészi és nem lelkészi elem azonos mértékű befolyása érvényesül.
Magyarországi Evangélikus Egyházunkban az alulról jövő kezdeményezés és az egyházvezetés szándéka találkozott, amikor két alkalommal országos evangélikus presbiteri találkozót (EPOT) szerveztek – először Pestszentimrén, majd a Tüskecsarnokban. Az első ilyen találkozó után született meg a gondolat, hogy a testvéregyházakhoz hasonlóan a gyülekezeteinkben és magasabb egyházkormányzati szinten tevékeny presbiter testvéreinknek belső képzést biztosítunk.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének felügyelője, Mészáros Tamás 2012-től viseli ezt a tisztséget, és az idei tisztújításkor elvállalta a jelölést az újabb ciklusra is. Feladatokról, célokról és a presbitereknek adható jótanácsokról kérdeztük őt.
Már korán reggel ébresztett az egyik. „Sok a tennivaló” – mondta, és sorolni kezdte: El kellene kezdeni a templomtakarítást, hogy az ünnepre kész legyen minden! A gyülekezeti teremben is meg kell reparálni a recsegő székeket. A kiégett izzókat is ki akarja cserélni… Alig kezdett munkához, máris csörgött a telefonom: súlyos beteg van a gyülekezetben – mondta egy másik presbiter –, ő is járt nála, de a beteg úrvacsorát szeretne venni.
Talán egy fél éve sem voltam még lelkész, amikor első szolgálati helyemen akaratomon kívül megbántottam az egyik presbiter testvéremet. Ma is hálás vagyok azért, hogy akkor kezdeményezte a kialakult helyzet tisztázását, és nem engedte, hogy a nem kívánt feszültség elhatalmasodjon közöttünk.
Fiatalok és idősek, evangélikusok és katolikusból lett evangélikusok, nők és férfiak, fiatal fiúk, lányok, családapák, többszörös nagy- és dédmamák – nem reprezentatív válogatásunk is arról tanúskodik, hogy egyházunk „emberi erőforrása” szívet melengetően gazdag. Összeállításunkban az ország legkülönbözőbb gyülekezeteiben élő, szolgáló presbitereknek tettük fel kérdéseinket. Válaszaik megfontolandók, és a feltáruló sokszínűség sok mindent elárul evangélikus egyházunkról az Úr 2018. esztendejében.
A tanítványság, avagy a gyülekezeti tagság nemcsak a krisztusi szó meghallását, hanem az elkötelezett és cselekvő életet is jelenti. Miként lehetünk keresztyén szolgálók? Erre keressük különböző megközelítésekből a válaszokat.
Egyházunkban a kegyességi irányzatok mellett meghatározó a földrajzi elhelyezkedés, egy-egy gyülekezet történelme is. A különböző testvéri közösségekben különféle presbitériumok szolgálnak. Lelkészeket kértünk arra, összeállításunkban mutassák be, náluk hogyan működik, miben különleges a presbitérium. Azt reméljük, a helyi példákból sokan tudnak majd inspirálódni, ötleteket gyűjteni, imáikban az épülő gyülekezetekre gondolni.
Mi a feladata annak, aki ma presbiteri szolgálatot vállal? Mi az, amit fontos tudnia, és nem szabad szem elől tévesztenie? Mi teszi a presbitert igazán jó presbiterré? Hogyan tehet eleget az elvárásoknak? Honnan merítsen erőt és hitet, ötleteket és célokat? Kitől kérjen tanácsot? Mikor szólaljon meg, és mikor hallgasson inkább? Meddig terjed a megbízatása? Mikor biztasson, támogasson, és mikor kérjen számon valamit?
Abban az évben, amikor egyházunkban általános tisztújítás zajlik, talán nem haszontalan áttekintenünk a gyülekezeten belüli presbiteri tisztségvállalás biblikus előzményeit, alapjait, jellemzőit.
Nagy áldása egyházunknak, hogy a presbiteri szolgálatot teológiai és gyakorlati oldalról egyaránt gondosan és nagy tudással támogató intézményeink, szakembereink munkálkodnak közöttünk évek óta. Az ő – jelen összeállításban olvasható – gondolataikhoz az egyházunk konkrét helyzetéből és teendőinkből adódó megfontolásokat igyekszem hozzáilleszteni.
Húsvét evangéliuma nem csupán az üres sír ténye, a feltámadás híre, hanem sokkal inkább annak a jézusi ígéretnek a beteljesedése, amelyet a Mester már halála előtt bejelentett tanítványainak: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” (Mt 26,31–32)
Kedves Presbiter Testvérem! A cím megfogalmazza az alapelvet, amely egyházunk országos irodája működésének alapját, lényegét adja. Azért vagyunk, azon dolgozunk, hogy a gyülekezeti élet, a hitoktatás, az iskoláink, óvodáink, a diakóniai intézményeink működését, mindennapi életét segítsük. Döntéseket készítünk elő az országos presbitériumnak, a zsinatnak, és az így megszülető döntéseket hajtjuk végre. A gyülekezetek és az intézmények mindennapi élete adja a feladatainkat, általános megoldásokat keresünk a mindennapi élet kihívásaira. Munkánk sokszor a háttérben marad, de egy-egy feladatnál a gyülekezeti presbitériumok is közvetlenül találkoznak velünk.
Országszerte lezárultak a gyülekezeti választások, felügyelők, presbiterek százai kezdik meg vagy folytatják szolgálatukat. Ritka egybeesés, hogy az országgyűlési választásokra is ebben az időszakban kerül sor, így világossá válik az a kettős felelősség, amely minket, ennek az évszázadok óta demokratikusan működő egyháznak a tagjait terhel s egyben felemel.
Magazinunknak ez a tematikus száma a presbiteri szolgálatot helyezi középpontba. Ezzel is szeretnénk minden régi és új szolgálót személyesen is megszólítani. Amikor azt kérjük, hogy fogadják szeretettel ezt a lapszámot, akkor azzal a nem titkolt reménnyel is vagyunk, hogy minden szolgálattevő rendszeres olvasója lesz az Evangélikus Életnek.
Presbiternek lenni jó, pedig igen komoly kihívás, bizalmi „állás”, de megtiszteltetés is egyben, mert azt üzeni: a közösség valakit méltónak talált arra, hogy bízzon a tudásában, adjon a véleményére, a nagyobb döntéseket a szívére helyezze. Egyházunkban hatévenként van tisztújítás – ehhez kapcsolódva idén az Evangélikus Élet presbiteri különszámával szeretnénk segítséget nyújtani a presbitériumok régi és új tagjainak.
Mosolyogva nyit ajtót, majd kedvesen invitál a nappali szobába, ahol a falakon férjének néhány festménye, míg a dolgozósarokban, a könyvespolcokon családi fényképek hívják fel magukra a figyelmet. Különös sorsok ismertetőjegyei ezek: egy teológiai végzettséget szerzett, írói vénával megáldott nő és egy festőtalentumokkal földre küldött, lelkésszé lett férfi viszontagságos életének fejezetcímei is lehetnének. Ezek a fejezetcímek pedig perceken belül megtelnek tartalommal is, ahogy Szita Istvánné Bérczi Margit – vagy ahogy egyházunkban ismerik őt: Margó – mesélni kezd az életéről.
Miközben Krisztus nevében szolgálunk, partnerei akarunk lenni a magyar társadalomnak abban, hogy a közösség jobb minőségű életet tudjon biztosítani a fogyatékos, idős, rászoruló embereknek. Így összegezte az evangélikus diakónia talán legfontosabb célját Gregersen-Labossa György. A Magyarországi Evangélikus Egyház Diakóniai Bizottságának elnökét, szombathelyi lelkészt annak apropóján kérdeztük, hogy idén év elején újabb ápolási intézmények működtetését vette át az államtól az evangélikus egyház.
„Szita István alkotásai amellett, hogy együttműködésre késztetik a szemlélőjüket, mégsem kötik meg. Szabadon engedik elmerengeni, asszociálni, ringatózni az elevenen lüktető áramlásban, melyben egymástól elválasztott formák által behatárolt színek, a belőlük épített alakzatok úgy nyúlnak, zsugorodnak, mozognak, olyannyira humanizáltak, hogy nemcsak emberi alakokat, gesztusokat, de érzelmeket, konfliktusokat, élményeket, izgalmakat, tragédiákat és a megvilágosodás pillanatait is hozzájuk képzelhetjük” – mondta a budapesti Négy Évszak Klubban 1986-ban megrendezett kiállítás megnyitóján Haulisch Lenke művészettörténész, a 19–20. századi magyar festészet kiváló ismerője, aki évtizedekig kísérhette figyelemmel az autodidakta festő életét, és számos alkalommal segítette őt abban, hogy festészeti tudását fejleszteni tudja.
Az aprófalvas Zala megyében a nagyobb települések közé tartozik a Nagykanizsától mindössze öt kilométerre délnyugatra fekvő Szepetnek. Kedvező földrajzi elhelyezkedése következtében évezredek óta lakott hely. Az evangélikus szempontból szórványvidéknek tekintendő megyében itt van az egyetlen német gyökerű evangélikus gyülekezet. A történelmi Vas vármegye nyugati részéből – a trianoni béke után Ausztriához csatolt Kukmér, Némethidegkút, Drumoly és más községekből – érkezett mintegy ötven család 1757-ben lelt a településen új otthonra.
Sok oka lehet annak, ha valaki elhagyja a felekezetét, gyülekezetét: például költözés, házasságkötés, helyi botrányok, elhalászás. Az ökumené idejét éljük. Évszázados küzdelmek, harcok, sok esetben vérontások után végre azt keressük a másik felekezetben, ami összeköt bennünket. Erre sarkallja az egyházakat az államegyház korszakának elmúltával a tömeges elvilágiasodás és közömbösség is. Ma nem az a legnagyobb kérdés, hogy ki milyen felekezetű, hanem az, hogy egyáltalán keresztyén-e, tartozik-e gyülekezethez, gyakorolja-e a hitét.
Idén április 2-án a húsvétot ünnepeljük, ami teljesen rendjén való. Ha azonban olvasóink aznap látnak valahol egy kékbe öltöztetett parkot, egy kékkel kivilágított épületet vagy egy kék zászlócskákkal vonuló kis csapatot, akkor jusson eszükbe: az autizmus spektrumzavarral élők világnapja is van.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Gyóni Martin a domonyi gyülekezetben nevelkedett, érettségi után rögtön a teológiára jelentkezett. Önkéntességről, a történelem szeretetéről és a 21. század egyházáról beszélgettünk a negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatóval.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház