Még az ősszel a főváros egyik legforgalmasabb villamosmegállójában, a Blaha Lujza téren érdekes tábla jelent meg az esővédő pavilon plexifalán. Rajta, a szokásos reklámplakát helyett, egy kérdés szólította meg az utasokat: „Kimondtad ma már, hogy »Köszönöm«?” Alatta pedig egy piros betűvel írt „igen” és egy szintén pirossal írt „nem” felirat díszelgett a hozzájuk tartozó nyomógombokkal és digitális szavazatszámláló kijelzőkkel. A nyomógombok alatt a lehetőséget felkínáló, de inkább szavazásra buzdító mondat virított: „Itt válaszolhatsz!”
Többgyerekes családban felnőni – ez igen sok előnnyel jár. A homokozóban játszástól kezdve a közös hóemberépítésen át egészen a kert végi bunkesz felépítéséig. Együtt, közösen, egy közös cél érdekében vagy csupán a játék öröméért. Mindig lehet valakivel rugdosni a focilabdát, tekerni a csocsóasztal rúdjait vagy éppen pöckölni a gombfoci játékosbábuit. Mindig van játszótárs, ugyanakkor mindig van valaki, akire tovább lehet mutatni, akire át lehet testálni a felelősséget.
Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Könyvtára ez évtől több száz értékes könyvet és folyóiratot tett elérhetővé az interneten egyházunk munkatársai számára. Az élethosszig tartó tanulás támogatásának jegyében született, a professzionális munkát segítő kezdeményezésről Mészáros Kornélia könyvtárvezetőt kérdeztük.
Nemrégiben jelent meg az Esteledik, a nap már lemenőben – Robert Sarah bíborossal Nicolas Diat beszélget című kötet a Szent István Társulat gondozásában. A guineai származású bíboros a Vatikán Istentiszteleti és Szentségi Fegyelmi Kongregációjának prefektusa, szerző- és beszélgetőtársa pedig francia újságíró. Művük felkavaró, egyben reményt sugárzó.
Bennem többször felmerül a csodálat a vasárnapi istentiszteletre megérkezve: milyen jó, hogy van a gyülekezetünkben egy „láthatatlan szolgáló”! Hogy ki lehet ez? Az egyházfi.
Az Oszthatatlan (Indivisible) című amerikai film Darren Turner katonai lelkésznek és családjának igaz történetét dolgozza fel.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végző munkatársakat szólaltatjuk meg indíttatásukról, tevékenységükről, céljaikról. Ez alkalommal Németh Ádámmal, a budapesti Rózsák terei Evangélikus Középiskolai Kollégium nevelőtanárával a keresztény nevelésről, a „pótszülővé” válásról és a labdarúgó-játékvezetői pedagógiájáról beszélgettünk.
Egyszerű, hétköznapi ember vagyok, mint bárki más. Csak egy a több milliárdból a földön. Nincs semmi különleges képességem, sem adottságom. Mindennap eltűnődöm az élet nagy dolgain, már amikor egyáltalán van erre időm, mert az életem egy rohanás, egy állandó hajsza. Mindenkinek meg kell felelni. A családnak, a barátoknak, a munkatársaknak, az ismerősöknek, a társadalomnak, a keresztyén értékrendnek és még ki tudja, hogy kinek, mert erre neveltek és erre tanítottak a szüleim, a tanáraim.
Budapesten tavaly november óta látható – az eredeti tervek szerint március 1-jéig – a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás. Bár a kiállított tárgyak nem önmagukban hordozzák az igazi értéküket, hiszen egytől egyig replikák, vagyis másolatok, mégis egy olyan titokzatos világba vezetik be az érdeklődőt, amely teljesen elvarázsol.
Életünk során szinte mindennap halljuk ezt a szót: vigyázz! De mi mindenre is kell vigyáznunk? A potenciális veszélyek listája szinte végtelen. A reklámok állandóan figyelmeztetnek, hogy vigyáznunk kell az egészségünkre. Vigyázz az étkezésre! Ne egyél cukrot, húst! Szedj vitaminokat! Hasznosak ezek a figyelmeztetések, ám némelyek ebből is üzletet csinálnak, alaptalan félelemkeltéssel, gátlástalanul kihasználják, hogy a maguk termékeit eladhassák.
Ezzel a tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmükbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassák szeretettel az Evangélikus Életet és vigyék a jó hírét!
Mikor forduljunk orvoshoz? 100 tünet, amelynél azonnal hívjon mentőt címmel hiánypótló kötetet írt dr. Kullmann Tamás. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház onkológus főorvosa a párizsi Szent Lajos Kórház sürgősségi osztályán is bővítette szakmai tapasztalatait. Könyve közérthető nyelven, a betegek szemszögéből megfogalmazva világítja meg a panaszok hátterét. Vészhelyzetben pillanatok alatt fellapozhatók a praktikusan, tünetcsoportok szerint rendezett szócikkek, s eligazítanak, mikor indokolt azonnal mentőt hívni, avagy sürgősségi osztályra menni, mikor elég otthon várni a jobbulást, illetve másnap felkeresni a háziorvost. A szerzőt, aki apai ágon budapesti evangélikus gyökereit is őrzi, egy onkológiai konferencia szünetében kérdeztem.
Kárpátalja legnagyobb településén, Ungváron, a Hegyalja utca végén a szép neogótikus templom sok mindent átélt évszázados fennállása óta, még könyvtár és tornacsarnok is volt. Leverték tornyát és keresztjét, elvittek belőle minden értéket. Amíg az evangélikusokat szolgálta, mindössze három lelkész váltotta egymást. A gyülekezet pedig végül annyira megfogyatkozott, hogy az 1990-es években az épületet egyszerűen nem volt kinek visszaigényelni az államtól. Ezért ma már a hetednapi adventisták büszkélkednek az érdekes történetű templommal.
Konczos Éva festőművész, rajztanár evangélikus vidéken, Csanádalbertiben született, és egész életét a gyermekek nevelésének szentelte. Az anyag, a forma szépségét igyekezett megmutatni tanítványainak, ám mindig ügyelt arra is, hogy a látható világ művészi értelmezésén túl az Úr üzenetét is megláttassa a nebulókkal. A teremtett világ szépségét igyekezett megragadni rajzban, festményekben vagy akár egy ügyesen megformált csuhébabában. Most is ezt teszi, amikor a Budavári Hírmondót illusztrálja.
Száz éve, 1920. április 8-án indult útjára – Raffay Sándor evangélikus püspök útra bocsátó áldásával – az első „gyermekmentő” vonat, amely a világháború után nyomorba süllyedt Magyarországról szállított nélkülöző gyermekeket Hollandiába. A nagyszabású, tíz éven át zajló – aztán a második világháború után újrainduló, majd 1948-ban betiltott –, később politikai okokból méltatlanul feledésbe merült humanitárius összefogásról Réthelyi Orsolya történész-irodalmárral, a gyermekvonatok történetét vizsgáló nemzetközi kutatócsoport oszlopos tagjával beszélgettünk.
„Erőss Zsolt tovább emelkedett a szokásosnál” – ezzel a címmel jelent meg az egyik hírportálon Földes András írása 2013-ban, azután, hogy Zsolt egyszer és mindenkorra eltűnt a Kancsendzönga megmászása után. Földes így summáz: „Erőss valóban nem értette, hogyan vonhatják kétségbe a hegymászás értelmét. Számára kétfajta élet létezett: amit az ember teljes valójában megél, fájdalmaival, nehézségeivel, légszomjával, kimerültségével, és a csúcson átélt lebegő élménnyel. És az, amelyikben az ember külső elvárásoknak megfelelő, látszatéletet él, amelyben foglalkozhat divatos dolgokkal, viselhet divatos ruhákat, csak éppen egy nem létező sorsot valósít meg. Mindig is furcsállta, hogy miért vállalják mégis ezt a félszívű életet olyan sokan. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera.”
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. „Nálunk a pedagógusok nemcsak a tárgyukat oktatják, hanem saját hitükből, reménységükből kiindulva az evangéliumot is képviselik” – fogalmaz Koren Pálné. A Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium történelem–olasz szakos tanárát, hitoktatót az iskola lelkiségéről és az elmúlt harminc évről is kérdeztük.
Mi minden nem azonos a bölcsességgel? Az év elején sokan gondolkodnak azon, milyen bölcs döntéseket hozhatnának az új évben. Nagyon sokan azonosítják az okosságot vagy a tudást a bölcsességgel. Az emberi életfejlődés nagyon más fokán állnak ezek a fogalmak. Egy nagyon kicsiny gyermek is lehet okos, bölcsnek (igen kevés kivételtől eltekintve) mégsem mondanánk. A nagyon nagy tudást felhalmozó emberek is híján maradhatnak a bölcsességnek. (Nem egy, nem két Nobel-díjassal találkoztam már, aki mindennek volt mondható, de bölcsnek nagyon nem.)
Nagy a divatja manapság a családi múlt, a családi minták pszichológiai szempontú vizsgálatának. E témában az egyik legújabb kötet az Otthonról hoztuk – Családi mintáink és a párkapcsolatok címet viseli. A könyv ismert, népszerű szerzők írásaival hozza közelebb a fontos témát a pszichológia iránt eleve érdeklődő olvasókhoz éppúgy, mint azokhoz, akik még nem ismerik ki magukat a lélek dolgaiban, ám megvan bennük az ez irányú nyitottság.
Megmosolyogtató a kifejezés, hogy a házasságkötéssel valaki „révbe ér”. Talán ennél a meghatározó, nyilvános elköteleződési állomásnál is fontosabb az az új felelősség, az az életfeladat, amelyet az ember ilyenkor kap. „Talpig nehéz hűségben” vajon sikerül-e átvinnie a szerelmet a túlsó partra? Tarisznyájában kap-e erre az útra elég muníciót az útra bocsátó szép üzenetek mellé?
Nem a mostani fogyasztói társadalom sajátja a böjt. Valahogy idegen ettől a ma minket körülvevő világtól. Mi, evangélikusok pedig sokszor mutatjuk, mennyire maiak, korszerűek és világhoz igazodóan „természetesek” vagyunk. Felvetődik a kérdés: nem zavar minket évről évre ez a „böjtügy”? Tudunk egyáltalán valamit kezdeni vele?
„Ha Isten is megsegít, újra találkozhatom feleségemmel, gyermekeimmel és kollégáimmal. Ha viszont nem kapom meg ezt a lehetőséget, az is Isten akarata lesz. Ne sírjatok, ne aggódjatok, mindent Isten kezéből veszek.” Lawan Andimi lelkész szavai ezek, akit idén január 3-án raboltak el Nigériában a Boko Haram terroristái. Az emberrablók által közzétett videóban üzente mindezt, és egyidejűleg segítséget is kért a kormánytól, valamint az egyházvezetéstől.
Hívogató fény árad ki a tatai Bárány utcai evangélikus templom ablakain az alkonyatba forduló, hideg januári délutánon. Franko Mátyás, a gyülekezet lelkipásztora jön elénk, és invitál szívélyesen a Tatán és a környező településeken élő mintegy félezer evangélikus hívő lelki otthonába. A gyülekezet lapját, a Lutherrózsát magazinunk rendszeresen szemlézi a Tallózó rovatban, így olvasóink számára bizonyára nem ismeretlen az itteni közösség és lelkésze sem. Ez alkalommal egy személyes közelkép, egy gyülekezeti és családi portré felvételére érkeztünk Tatára.
Valamelyik adventi készülődésem során olvastam egy novellában, hogy egy gyermek felnevelése körülbelül ezer hét. Utánaszámoltam, és tényleg. Körülbelül akkorra lesz önálló keresettel rendelkező, saját lábán megálló felnőtt abból a három-négy kilogrammal született apró csomagból, akit születésekor megpillantottam.
„Az úrvacsorában a bűnbocsánat és az örök élet reménysége mellett – amelyek mindenképpen a központi ajándékai a szentségnek az öröm és a hálaadás mellett, amelyet a hívőkben ébreszt – fontosnak találom a közösségi jelleg, az étkezési jelleg, a nyitottság és az ünnepélyesség megjelenését és megtartását” – mondja Bencze András. A Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspökhelyettesét, székesfehérvári lelkészt Franko Mátyás tatai lelkész kérdezte az úrvacsora gyakorlatáról.
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. „Az iskolavezetés szolgálat, amely nemcsak a diákok, hanem a szülők felé is kiterjed” – vallja Margittai Edit. A Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium biológia–kémia szakos tanárával, gimnáziumi igazgatóhelyettesével a keresztény nevelésről, a teremtésvédelem oktatásáról és az építő iskolai légkörről is beszélgettünk.
Héttagú családomból mindenki más-másfelé futkos a hétköznapokon. Legtöbbször egyedül vagyok itthon dél körül. Ha nem felejtem el, és időben kiveszek valamit a fagyasztóból, akkor meleget ebédelhetek. Hogy mit, azt szinte soha nem tudom. Pedig már nagyanyám megmondta, hogy a befőttes-, lekvárosüvegekre és legfőképpen a fagyasztóba kerülő dolgokra rá kell írni, mi van bennük. A dátumot még rá szoktam firkantani, de a tartalmat elég gyakran lehagyom. Minek, hiszen látszik, mit rejtenek a dobozok! Persze, amikor elteszem, még tényleg, de amikor keresgélek közöttük, akkor már fogalmam sincs. Kikapok egyet: ha kiolvad, éppen jó lesz. Biztosan ehető, hiszen azért tettem ide.
Különös életút az, amelyet a háromszázötven évvel ezelőtt elhunyt Vitnyédy István bejárt. Jogászként és politikusként korának széles körben ismert tagja – többek között Zrínyi Miklós horvát bán, hadvezér és költő jogtanácsosa és bizalmasa –, megszállott levélíró, aki több száz levelet hagyott hátra, kivételesen olvasott és művelt nemesember, aki rengeteget tett az evangélikus oktatásügyért is. Vagyonát élete végéig gyarapította, de örökösei ebből már semmit sem élvezhettek. Vitnyédy regénybe illő életrajzát először Fabó András írta meg 1871-ben.
A címeres nemeslevelek jogi és művészeti jelentőségük okán gyakran kutatott dokumentumok, de a heraldikai vizsgálódásokon túl egyéb szempontból is tartogatnak érdekességeket. A sokszor nagyon színvonalas címerfestmények a viselettörténet vagy éppen a különböző mesterségek, foglalkozások, hivatások szempontjából is vizsgálhatók. Hogyan jelenítették meg például a lelkészi hivatást, e spirituális „foglalkozást” a címereslevelek, illetve milyen címereik voltak a protestáns lelkészeknek?
Amikor elvállaltam ezt az összeállítást, nem tudtam, hogy ilyen nehéz és egyben ilyen gyönyörű lesz. Házaspárokat kerestem, akik elmesélik közös életük elejét: találkozásukat, harcaikat, szerelmüket. És ehhez bizony nagy bátorság kell, hiszen aki őszintén feltárulkozik, az sebezhetővé válik. Végül mégsem bántam meg a sok munkát. A történetek, amelyeket megismerhettem, bátorítók, biztatók, szívet melengetők a még keresőknek, de a már házasoknak is. És nem mesebeliek, hanem valósak, a közelünkben estek meg. Akár velünk is megtörténhetnek…
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház