Nina Faber költő, méghozzá a nonkonformista, öntörvényű fajtából. Valaha megvolt a maga kicsiny, de elkötelezett olvasótábora, mára azonban úgy érzi, vákuumba került. Egyre kevesebbet ír, fiával a kapcsolata nem mondható szorosnak, állandó anyagi problémákkal küzd, de leginkább hajdani hírnevét siratja. Abban reménykedik, hogy hamarosan megjelenő új kötete hozhatja meg számára a várva várt áttörést, és végre elfoglalhatja méltó helyét a norvég költészet panteonjában. A terv hibátlannak tűnik, csak éppen nem számol a vérszomjas kritikusok lelketlen hordáival. Tragikomikus ámokfutásba kezd, amelynek áldozatául esik – mások mellett – egy könyvesbolti készletbeszerző, egy irodalomkritikus vagy éppen egy felolvasóest maroknyi közönsége.
Nem szerettem a piros színt. Nem tudom, kislányként volt-e ilyen ruhám, de valószínű, hogy a szűkös anyagiak miatt inkább olyan dolgokat vettek a szüleim, amelyeket aztán az öcsém is hordani tudott. Később meg szégyenlős kamaszként nem kerestem a feltűnést. A piros olyan volt nekem, mint egy nagy kiáltás: „Ide nézzetek!” A magam részéről a legkevésbé sem vágytam rá, hogy épp én kerüljek a figyelem középpontjába. Aztán ahogy fiatal nőként tanítani kezdtem, már világos volt, hogy a gyerekek miatt muszáj kicsit kilépni a szürke egérke szerepéből. Jó, hát akkor kék, esetleg zöld. De piros?! Na, az nem! Az a magabiztos emberek színe, nem vallana rám.
„Mindig volt egy dédelgetett álmom: hogy egyszer önellátó gazdaságom lesz, és úgy fogok élni, mint a nagyszüleim. Úgy szoktam mondani, hogy jó lenne, ha egyetlen főnököm lenne, a Jóisten, és szerettem volna, hogy ne függjünk senki mástól, csak tőle.” Riportalanyunk, Tomka Anna ma már valóban a saját biogazdaságát vezeti a Somogy megyei Szennán. Megvalósult álmáról és az életében folyamatosan megtapasztalt isteni iránymutatásról beszélgettünk a zselici dombok között a Tomka és Lányai családi vállalkozás vezetőjével.
Bár eleinte furcsa, de hozzá lehet szokni, hogy az új évadban lázméréssel indul a színházi este, és árgus szemekkel figyelik, hogy mindenki szabályosan viseli-e a maszkot. Ám mindez elenyésző kellemetlenség, mert jobbnál jobb előadások várják az érdeklődőket a járvány után újraéledő és még mindig sokszínű budapesti színházi életben. A most ajánlott négy színdarab mindegyikében etikai kérdések, elhibázott döntések, a megoldás és a megbocsátás lehetőségei kerülnek színre, ám más-más módokon. A néző pedig hol nevet, hol a sírással küszködik. Különböző műfajok, eltérő történetek; ami közös: a minőségi szórakozás.
Járvány sújtotta időnkben országokat, egyházakat fenyeget a félelemből fakadó befelé fordulás, elzárkózás kísértése. Talán ezért is indokolt, hogy ne menjünk el szó nélkül egy szerény jubileum mellett: immár negyedszázada, 1995 októberében jelent meg az első magyar nyelvű Missziói Magazin (MM). Fontos, hogy minden hamis nosztalgiázástól mentesen, a mai aktuális kapcsolópontokat keresve, inspiráló hálaadással emlékezzünk meg erről a sok szempontból sajtótörténeti különlegességnek számító úttörő vállalkozásról.
„Valljátok meg bűneiteket egymásnak…” (Jak 6,16) Aki bűnével egyedül marad, teljesen magára marad. Keresztény emberekkel megtörténhet, hogy az áhítatban, az imádságban, sőt a szolgálatban való közösségük ellenére végül mégis magukra maradnak; hogy a végső közösségre mégsem jutnak el, mert csak kegyes hívőkként van közösségük egymással, kegyesség nélküli bűnösökként azonban nincs. A kegyes közösségben nem szabad bűnösnek lenni. Ezért kell rejtegetnie bűnét mindenkinek önmaga elől is, a közösség elől is. Nem szabad bűnösnek lennünk. Sok keresztény hihetetlenül elborzadna, ha a kegyes hívők társaságába egyszer csak igazai bűnös csöppenne! Ezért maradunk magunkra a bűnünkkel hazugul és képmutatóan – mert valójában igenis bűnösök vagyunk!
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, munkájukról, céljaikról. Szvitek Ákosné könyvelőként dolgozik a Bakonycsernyei Evangélikus Óvodában. A gyülekezet és az óvoda összefonódó, egymást erősítő közösségéről beszélgettünk.
Nomád teológia címmel jelent meg a közelmúltban dr. Varga Gyöngyi legújabb kötete a Luther Kiadó gondozásában. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetségi Tanszékének vezetője izgalmas teológiai, hitbeli kalandozásra hív. Általános bibliaismeretnél többre nincs szükség utunkon, csupán az elindulás bátorságára és minden vándor alaptulajdonságára: a felfedezés vágyára, nyitottságra, kíváncsiságra. A három éven át írt, három fő fejezetbe – Indulás, Lépések, Távlatok – rendezett, bőséges jegyzetanyaggal és bibliográfiával kísért teológiai munka hatalmas tudásanyagát a szerző nemcsak a teológusszakma, hanem minden hitben épülni vágyó olvasó számára öntötte formába. – Honlapunkon az Evangélikus Élet magazinban megjelent cikk bővített változata olvasható.
A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre már hosszú és elgondolkodtató címével is felkelti az érdeklődést. Mondhatni, ma, amikor nagy a válások aránya, és rendkívül sokan „csak úgy” együtt élnek éveken át, mindenféle határok, szabályok, célok nélkül, szinte fájó ezt a címet olvasni, mert benne van a társadalmunkat és főleg a párkeresőket körülölelő bizonytalanság, céltalanság. Horvát Lili második nagyjátékfilmje izgalmas romantikus dráma, amelyet nézve folyamatosan azon gondolkodik a néző: vajon mi a történetben a vágy, és mi a valóság?
„Miért történik ennyi rossz, ennyi rengeteg tragédia idén? Vagy mindig ennyi van, csak nem mind a közelünkben, és ezért nem érezzük őket ilyen élesen, húsba vágóan?” A Ragyogó című novella fiatal szereplői töprengve merengnek el a baljós jeleken, amelyek szomorúvá, csendessé teszik fiatalkoruk egyik meghatározó telét. Fájdalmat, betegséget, elmúlást látnak maguk körül, majd az önmagát megrázó, megújulni, felragyogni képes élet győzelme kimozdítja őket abból a holtágból, amelybe tragédiák sokasága közben kerültek.
Nemrégiben egy régiségvásáron járva felfigyeltem egy különösen szép földgömbre. Az óceánok és tengerek kékes kagylóval voltak kirakva, a hegyek, völgyek és a síkságok pedig a megfelelő színű kőzetekkel. Négy erős acélláb tartotta. Szép volt, de az ára borsos, és költözködés után már helyet sem tudtam volna találni neki, ezért végül nem vettem meg.
Gyanítom, az elmúlt hónapokban a Covid-19 miatti leállások közepette mindenkinek volt elég ideje – hogy türelme, lehetősége is volt-e, azt nem tudom – átgondolni életének fontos területeit. Volt, aki most döbbent csak rá, mennyi időt vett el a családjától, volt, aki végre fontossági sorrendet tudott felállítani magának, mások megtanulták ügyesebben kezelni az internetet, s persze bőven akadtak olyanok is, akik az időt – amelyet kényszerűen rájuk mért a Gondviselés – végül semmi tartalmasra nem használták fel.
„Szenteld meg az ünnepnapot!” – olvassuk már a mózesi parancsolatok között. A sabbát, a szombati munkaszünet a teremtő Istennel való lelki közösséggel függ össze. A Biblia a maga képies rendszerében arról szól, hogy Isten a világot hat nap alatt teremtette, és a hetediken megpihent.
A pestszentimrei evangélikus gyülekezet ad otthont november közepétől a Mentál Odú Mentálhigiénés Központnak. Mit jelent a mentális egészség, és miért érezték fontosnak evangélikus lelkészek és mentálhigiénés szakemberek, hogy ilyen formában is segítsék a lelki válságban lévőket? A központ szervezőivel a kezdeményezésről, mentálhigiéné és egyház kapcsolatáról és a lelki egészségről beszélgettünk.
Egyre népszerűbb választás a házasulandók körében a szabadtéren tartott esküvői szertartás. Az egyház igazodik is ehhez az igényhez, hiszen utána – illetve elébe – kell mennie a híveknek, ha nem akarja elveszíteni őket. Az elmúlt évek tapasztalatait osztom most meg az olvasókkal. – A cikk a Lutherrózsa – a Tatai Evangélikus Egyházközség hírlevelében jelent meg, 2020 őszén és a cikk írójának véleménye. A szabadban tartott esküvői istentiszteleteket a Magyarországi Evangélikus Egyház Püspöki Tanácsa nem támogatja.
Amit tévesen hiszünk a hitről. Nem azért hiszünk, mert „mégiscsak kell valamiben hinni”. Nem azért, mert „mégiscsak jobb a templomban ülni, mint a kocsmában”. Nem is azért, mert „nem árt a gyermekemnek a vallás: legalább engedelmességet tanul a szülei iránt”. A hit nem feladat. A hitnek nincsen haszna, és nincsen célja. Nem azért hiszünk, hogy ezért jutalomban részesüljünk. A hit nem csereüzlet: „Én hiszek benned, Uram, te meg cserébe elintézed, hogy én üdvözüljek.”
A festőművész, grafikus, művésztanár a kimagasló rajzkészségét édesapjától, evangélikus egyházi gyökereit édesanyjától kapta. Sosem vágyott el a szülővárosából, Balassagyarmatról: fiatalon rabul ejtette a palóc táj és az emberek szépsége. Az ezerráncú néni, a parasztporta vagy a göcsörtös fa a folyónál szinte megelevenedik rajzain. Személyiségéből és környezetéből harmónia árad; ez azoknak a sajátja, akik – élve a kapott isteni talentummal – helyükön vannak hitük, családjuk, hivatásuk minden szegletében. Lengyel Péter a hetvenedik születésnapja alkalmából nekünk, alkotásai nézőinek ad ajándékot. Tiszta, alázatos életre szóló meghívást papíron, vásznon, Rotring tollal, festékkel, kevés aranyfüstporral. Az Evangélikus Országos Múzeum szervezésében rendezett kiállításának címe: Lengyel Péter 70 – művésztanár az Ipoly mentéről. A kertes, csupa léleknyugtató színnel, fénnyel teli otthonában kerestük fel a művészt.
A Hit Gyülekezetének gondozásában megjelenő Hetek című közéleti hetilap információja szerint „augusztus 18-ával a legnagyobb magyar könyvterjesztő hálózatok, a Libri és a Bookline országosan azonnali hatállyal beszüntették valamennyi boltjukban Bartus László Fesz lesz című könyvének árusítását”. Az Amerikai Népszava online kiadása augusztus 18-án viszont arról tájékoztatott, hogy „a Hit Gyülekezete különféle fenyegetésekkel bombázta a Librit és a könyvet árusító boltokat, hogy a Fesz lesz című könyvet ne árulja”. Az Amerikai Népszava tulajdonosa és főszerkesztője: Bartus László…
A történeti kutatások során gyakran találkozunk azzal a jelenséggel, hogy akár egy néhány soros feljegyzés, cédula is tartalmazhat olyan hasznos adatokat, amelyek segítik a további munkát. Mindig több gyűjtemény anyagában érdemes elvégezni a kutatást, hiszen a kutatott személy az élete során sokakkal levelezhetett, számos hivatallal állhatott kapcsolatban, így az általa írt vagy a rá vonatkozó dokumentumok szétszórva akár az egész országban is megtalálhatók. Számtalan ilyen – mai példánkhoz hasonló – evangélikus vonatkozású feljegyzés feltáratlan még.
A szolgák és az urak különleges élete nyitott könyv azok számára, akik ismerik a Csengetett, Mylord? című BBC-tévésorozatot. Az angol abszurd humor klasszikus alkotása, mely családi és baráti körömben is óriási sikert aratott, hihetetlen pontossággal mutatja be, hogyan is nézhetett ki az élet valamikor az 1920-as évek Angliájában egy lord házában, annak is különböző emeletein. A fanyar humorú, ironikus és cinikus jelenetekben elénk tárul a gazdag urak és a szegény szolgák világa.
Van már egy-két éve, hogy azt olvastam valahol: „Okos embernek a nagyapja ültet diófát.” Azóta is eszembe jut, akkor pedig körülbelül úgy hatott rám, mint egy sípcsonton rúgás. Mi az, hogy okos embernek? Mitől lesz okos az, akinek a szülei, nagyszülei szeretettel készítik elő a jövőt? Miért értékesebb az, aki ilyen háttérrel élhet, mint az, akitől mindezt megtagadta az élet?
Krisztus előtt 597-ben nemzeti tragédia sújtotta Izraelt. A Közel-Kelet akkori leghatalmasabb birodalma, Babilónia meghódította, és deportált több tízezer izraelit, az uralkodó osztály tagjait, az előkelőket, mesterembereket. Az ország szinte működésképtelenné lett. A hódítók lerombolták a jeruzsálemi templomot is. Ez volt a zsidó nép babiloni fogsága, egyfajta akkori „malenkij robot”. Mind az elhurcoltak, mind az otthon maradtak nemzeti gyászként élték meg ezt.
„Eljárásunkban tévedhettünk, de ahhoz kétség nem férhet, hogy a legjobb tudással és szándékkal jártunk el, és így bízva az isteni örök igazságban, biztosan reméljük, hogy a várva várt béke bekövetkezésével a Szent Korona visszakerül, és visszahelyezhetjük azt a budai Várba oda, ahonnét aggódó lélekkel láttuk elindulni. Isten adja, így legyen!” E szavakkal zárta Radvánszky Albert országos koronaőr az 1945. december 20-án kelt emlékiratát, amelyben az utókor számára leírja a Szent Korona hányattatásait a nyilasuralom kezdeti időszakában. A száznegyven évvel ezelőtt, 1880. szeptember 11-én született bárónak az evangélikus egyház egyetemes egyházi és iskolai felügyelőjeként abban is nagy szerepe volt, hogy Luther végrendelete – Hitler szándéka ellenére is – Magyarországon maradt.
Lakos Nóra romantikus filmjét a címben olvasható szlogennel hirdetik, és nem állítanak valótlant: édességekkel teli, szerethető és habkönnyű mozira vált jegyet, aki megnézi. A Kerekes Vica és Mátray László főszereplésével készült Hab kedves humorával, különleges látványvilágával, remek zeneválasztásával egy franciás hangulatú, szórakoztató, mégis elgondolkodtató történetet mutat be.
Amikor az ezredfordulón megalakult a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület, rögtön felvetődött a kérdés, hogy milyen jelképekben mutatkozzon meg az új egyházkerület, mit ábrázoljanak a legfontosabb szimbólumok, a pecsét, a címer, a zászló.
Gyülekezettörténetet írok. A sámsonházi templom százötvenedik szentelési évfordulójára. Én, aki csak jövevény („gyüttment”) vagyok itt – hat éve. Én, aki tulajdonképpen nem is vagyok a gyülekezet múltjának része – és őseim sem azok. Majd évtizedek múlva belekerülhetek egy hasonló írásba, persze csak akkor, ha hagyok magam után említésre méltót. Van egy lelkes munkatársam is, egy tősgyökeres helyi, egyházszerető presbiter hölgy. Így illendő, és így könnyebb is. A munka finisében vagyunk, a határidő az október 11-i ünnepség – érzem, hogy a legjobb múzsa valóban a határidő.
Sok-sok imádság, beszélgetések és hosszú előkészületek után tavaly novemberben megnyílt a közösségi ház Pilisen. Nyár eleji látogatásom végén Gulyás Árpád helybéli nagyapa kérte, hogy üljünk le körben, ne siessünk, nyugodtan hangolódjunk rá az áldásra, egy áldás mindig jól jön, az Úristent is be kell kapcsolni ide, a Bizsu-háznak és munkásainak az életébe: „Uram, áldd meg ezt a házat és a benne tevékenykedőket!” A házon és munkatársain valóban áldás van. De kik is ők?
Egyedi, Luther-rózsával díszített maszkok érkeztek a Luther Kiadó könyvesboltjába. A ma már mindennapi életünk részét képező viseletek nemcsak egyházunk jelképével, hanem mesefigurákkal, növénymotívumokkal vagy éppen matyó mintával készültek. Bereiné Siska Ildikót, a nyíregyházi Oltalom Szeretetszolgálat munkatársát, az ötletgazdát kérdeztük, kik varrják ezeket a textíliákat, merthogy ez sem hétköznapi történet.
A közvetítők nagyon fontos szerepet töltenek be az életben, a kapcsolatteremtésben. Segítenek eljutni ahhoz, akivel valamiért találkozni szeretnénk, de a saját utunkon nem boldogulunk. Kulcsfontosságúak lehetnek a kommunikációban olyan szemben álló felek között, akik közvetlenül képtelenek egymással hangot találni. Kiemelt szerepük van a kereskedelemben is, hogy az eladók és a vevők megtalálják egymást… És a sort sokáig lehetne folytatni.
„Különleges kalandjaival és eszmeiségével a magyar Szent Koronát méltán tarthatjuk számon Európa, sőt a világ legrégibb, legkülönlegesebb sorsú és legértékesebb felségjelvényeinek sorában” – vallja egy tanulmányában dr. Pálffy Géza történész, a Szent Korona elismert kutatója. A magyar állami jogfolytonosságot jelképező kincsnek azonban nemcsak az évszázadok során megélt „kalandjai” érdekesek, de legalább ennyire fordulatokban gazdag őrzésének a története is. A korona 2011 óta az Országházban tekinthető meg, éjjel-nappali védelmét a Magyar Honvédség Vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár 32. Nemzeti Honvéd Díszegység látja el, amelynek alezredes parancsnokhelyettesével, dr. Szolcsánszky Mártonnal beszélgettünk.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház