Szeged – Két közkedvelt tévéműsor házigazdája, számos nagy sikerű színházi előadás szereplője, alkotója, és egyik arca volt az evangélikus hit- és erkölcstanoktatást népszerűsítő plakátnak, szórólapnak. Szente Vajk rendező, műsorvezető, színművész szakmai igényességének, vidám és kedves személyiségének hátterében ott áll az evangélikussága. Hogy miként, erről beszélgettünk vele Szegeden.
Az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot? című kötet idén látott napvilágot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában. A kötet kézbevétele bátran ajánlható mind a laikusok, mind a segítő szakmában tevékenykedők számára. Már csak azért is, mert bár sajnálatos módon hazánkban is számos családot érint a szenvedélybetegség, a témával kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalom mindeddig nem jelent meg.
Az igetanulmányozás nehéz munka. A felületes bibliaolvasás gyakran vezet téves következtetésekhez Isten akaratával kapcsolatban. Éppen ezért döntő fontosságú bizonyos alapelvek ismerete ahhoz, hogy megértsük a Szentírás adott szakaszának valódi jelentését. A bibliaértelmezés mai helyzetéről kérdeztem lelkészi munkaközösségi ülésre meghívott előadónkat, dr. Bácskai Károly adjunktust, Evangélikus Hittudományi Egyetemünk Újszövetségi Tanszékének vezetőjét.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Borbíróné Balla Fruzsina metodistaként tanul az evangélikus teológián. A harmadik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a fiatalok megszólításáról, ökumenéről és a misszió fontosságáról is beszélgettünk.
Adolf Hitler hatalomra jutásával egy időben Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész és teológus (1906–1945) csatlakozik az egyházon belüli ellenzékhez. Szembefordul az egyház és az állam feltétlen együttműködésének igényével, és az elsők között ismeri fel a zsidókérdést. Ebben az időben, nyolcvanöt évvel ezelőtt fogalmazta meg híres mondatát, miszerint késznek kell lennünk „nemcsak a kerék alá került áldozatokhoz csatlakozni, hanem önmagunkat a kerék küllői közé vetni” („…nicht nur die Opfer unter dem Rad zu verbinden, sondern dem Rad selbst in die Speichen zu fallen”).
Milyen felekezetű volt Szent István? Természetesen katolikus – vágjuk rá a választ, hiszen szentek a katolikus egyházban vannak. Akkor azonban Szent Máté, Szent Lukács, Szent Pál és a többiek is katolikusok voltak? Őket bizony már első ránézésre sem adnánk oda olyan könnyen. Valójában Istvánról is csak azt mondhatjuk el, hogy keresztyén volt.
Régóta szerettem volna már eljutni erre a történelmünkben oly fontos szerepet játszó vidékre. A helyre, ahol magyar felmenőink Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe érkeztek, de amelyet a trianoni békediktátum kiszakított az anyaország testéből.
Kapkodok. Félúton két nyári tábor között épp elmaradt feladataimat próbálom pótolni. Sietnem kell, hogy időben elkészüljek a heti hirdetések összeírásával, mert nemsokára kezdődik az istentisztelet. Gépelni, nyomtatni, lefűzni a papírt a hirdetőkönyvbe… Mindjárt kész, már csak gyorsan kilyukasztom, amikor…
Kibontott ajtók, ablakok, törmelék közül lépett elő poros munkaruhában. Kőművesnek néztem. Kedves természetességgel kérdezte: „Te vagy az új szolgatárs?” Két oldalról megcsókolt, és nyomban azt kérdezte, hogy az ajtót hová is kellene beépíteni. Így találkoztam első szolgálati helyem, Gerendás katolikus plébánosával, Szigeti Istvánnal.
Több alkalommal is jártam a kárpátaljai Nagydobronyban. Korábban Horkay László püspök végezte, most Kolozsy András lelkipásztor végzi ott nagyon hűségesen a szolgálatot. A komoly gyülekezeti és diakóniai munka mellett igen jelentős a cigányok közötti tevékenységük is. A település melletti cigánytelep északi részén templom áll, ahol a helyi népes roma közösség tarja istentiszteletét.
Nem vagyok egy nagy fesztiválozó. A tömeget sem kedvelem, a hangzavart sem és az egyidejű programok gazdag kínálatából adódó frusztrációt sem: mivel nem lehetek egyszerre két helyen, biztosan kimaradok valami jóból. Éppen ezért lepődtem meg én magam a leginkább azon a lassan, évek alatt tudatosodó felismerésemen, hogy van számomra valami lenyűgöző, egyenesen megható a fesztiválok hangulatában.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Kutyej Dániel Sámuel negyedik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval a lelkészi hivatásról, a békéscsabai evangélikusságról és a fiatalok megszólításáról is beszélgettünk.
„Az Úr az én pásztorom!” – szólt az ige a június 30-án elhunyt Sághy András lelkész testvérünk gyászjelentésén, és jelzi a sírkövön is földi nyughelyét. Annak a követségében járt, aki ezt mondta magáról: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.”
Teremtő Urának utolsó, ezúttal az örök hazába hívó szavát fogadta el Endreffy Jánosné, Mária diakonissza testvér százkettedik születésnapja előtt huszonhat nappal, július 3-án hajnalban, amikor csendesen elaludt.
Kapolcs mellett Taliándörögdön, Vigántpetenden és Monostorapátiban zajlottak július 20–29. között a 28. Művészetek Völgye programjai. Az idei fellépők között volt Hobo, Ferenczi György, a Bagossy Brothers Company, Csemer Boggie, Sebestyén Márta, Sebő Ferenc, Palya Bea, Szvorák Kati, a Kiscsillag, a Quimby, a Kaláka és még sokan mások… A kapolcsi evangélikus templomban és a közeli pincesor egyik pincéjében szervezett evangéliumi programoknak ebben a profi közegben kellett vonzónak, érdekesnek, egyben biblikusnak és megszólítónak lenniük.
A hazánkban meghirdetett Semmelweis-emlékévben a magyar kulturális diplomácia külföldön is igyekszik ráirányítani a figyelmet Semmelweis Ignác Fülöp (1818–1865) orvosdoktor munkásságának történelmi jelentőségére. A berlini magyar nagykövetség május 25-én szimpóziumot rendezett, egy hónappal később pedig Európa legnagyobb egyetemi klinikájának, a Charité Universitätsmedizinnek a parkjában avatták fel „az anyák megmentőjének” mellszobrát.
A nyár sokak számára a várva várt szünidő, a pihenés alkalma. Az elmúlt hetekben többen is nyaralásból visszatérve mesélték nekem élményeiket. Elgondolkodtam azon, hogy bár sok mindent láttak, megtapasztaltak, gyönyörű helyeken jártak, mégis fáradtabban érkeztek haza, mint ahogy elindultak. Nem is olyan egyszerű jól nyaralni, és ez nem anyagiak kérdése, mint első hallásra gondolnánk.
Kicsit haragudtam az Úristenre mostanában. Na, nem így nyilvánosan, hisz jó keresztény sose tenne ilyet, csak úgy magamban morgolódva. Több okom is volt rá, hogy morcos legyek. Egyrészt az imameghallgatásokkal volt egy kis gondom. Az rendben, hogy a közösség összefog, és munkát kér a munka nélküli tagoknak, gyermeket az arra vágyó házaspároknak, párt a társtalan fiataloknak. Na de nem kellett volna ezt mind egyszerre elintézni!
A Szélrózsa ifjúsági találkozók – hál’ Istennek – nem bővelkednek protokolláris formaságokban. A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitóitól eltekintve egyházunk lelkészi és világi vezetői ritkán kapnak megkülönböztetett figyelmet. Az általuk tartott előadásokra, avagy a részvételükkel (is) zajló programokra Bükön sem voltak feltétlenül többen kíváncsiak, mint bármi másra. Respektet inkább épp az táplált irántuk sokakban, hogy közönségként is jelen tudtak lenni rendezvényeken. Többen közülük kezdettől végig résztvevői voltak a Szélrózsa kötetlen közösségének: közvetlenül megszólíthatók – közvetlenül megszólítók. Három egyházvezetőt mi is megszólítottunk, tudván, hogy néhány szavas értékelő véleményük mindazonáltal a Szélrózsa jövőjére is hatással lehet.
Képtelenség lenne átfogó képet adni a büki Szélrózsa találkozó négy napjáról, hadd meséljek csak elejtett hangulatokról, gondolatokról, hátha bennük lesz a teljesség íze is…
Az idei Szélrózsa találkozónak látszólag nem túl szerencsés, a külvilág számára teljesen érthetetlen mottót választottak: „Mégis!” Se alany, se állítmány, se valami kapaszkodó, valami (meg)határozó szó, csak egy kötőszó. A táborba vezető útjelző táblákon, a nagyszínpad mögötti óriás transzparensen, a sátrak bemutatkozó tábláján, füzetlapokra nyomtatva, pólókra nyomva… Mégis, miről van szó?
Kaptam ajándékba egy kirakót a Lehetőségek Piaca egyik standjánál. Egy kör alakú puzzle-t, amely a Szélrózsa témáját és logóját ábrázolja. Egy kicsit olyan, mint maga a találkozó: sok-sok apró darabból, villanásokból, színekből és pillanatokból áll össze egy egésszé. Vannak köztük szavak és gesztusok, mosolyok és érintések, ízek és illatok is. Kiöntöm most ide, és mindenki hozzáteheti a magáét. Ha együtt összerakjuk, a sokféle darabkából kirajzolódhat egy nagy kép. Talán annak a képe, aki minden történés mögött láthatatlanul jelen van.
Szombat este van. Az áhítat most kivételesen a koncert után volt, hogy sok énekkel, imádsággal, gyertyával lecsendesítsen, és ráhangoljon a másnapi záró istentiszteletre. Mi is hamarabb térünk nyugovóra ma éjjel.
A természettudományok és a hit között sokak fejében kibékíthetetlen az ellentét. Raffai Balázs, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium kémia és hittan szakos tanára rácáfol erre a hiedelemre. BibLab elnevezésű előadásaiban a bibliai történetekben említett csodákat szemlélteti kémiai kísérletekkel. A Szélrózsán nagy sikerrel tartott háromnapos előadás-sorozatot Mózesről, a prófétákról és Jézusról. A fiatalok és az idősebb korosztályok tagjai egyaránt lelkesedéssel vettek részt az alkalmakon.
Azon a hétvégén, amikor ezeket a sorokat írom, Pride fesztivál volt Budapesten. Színes, hangulatos, határozottan vonzó. Szeretem a színes és hangulatos dolgokat, ez a fesztivál mégis elszomorít.
Drog. Mindenkinek van véleménye róla, valójában azonban alig tudunk valamit a kábítószerek romboló hatásáról. A szülők féltik tizenéves gyermekeiket – csak ki ne próbálják! –, de vajon képesek-e felvértezni őket hathatós érvekkel és tudással is a mesterséges bódulattal szemben? Mit tudnak mondani a tiltó szón kívül? S itt a keresztény felelősség is. Hívőként valljuk, hogy testünk és lelkünk Isten teremtése és ajándéka az életre, sőt: a test a Szentlélek temploma – mit teszünk vele? És a fiatal generáció védelméért mi, felnőttek mozgósíthatók vagyunk-e?
A Lutheránus Világszövetség Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként Fabiny Tamás elnök-püspök és Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője Nigériába látogatott. Útinaplójából – amelynek első részét előző számunkban közöltük – képet kaphatunk a nyugat-afrikai országról és evangélikusainak mindennapjairól.
Akik hallóként élik mindennapjaikat, azoknak a fejében valószínűleg meg sem fordul, hogy a siketek számára az írott szöveg értelmezése nehézséget okozhat. Siket keresztény testvéreink számára tehát nagy segítség lenne, ha a Biblia szövege hozzáférhető lenne jelnyelvre fordítva. A munka már folyik; nehézségeiről és örömeiről Bokros Andrea jelnyelvi tolmácsot, a Magyarországi Baptista Egyház Speciális Missziójának vezetőjét és Ponicsán Erzsébetet, a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség lelkészét kérdeztük.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház