Pozsony környéki nagyszülők, szülők, ungvári gyermekkor, ruszin nyelvű görögkatolikus elemi iskola, soproni evangélikus teológia – már ez a néhány momentum is sejteti, nem átlagos életutat tudhat magáénak az idén a kilencvenedik életévében járó evangélikus lelkésznő. Mintha a sors szándékosan tartogatott volna számára különleges helyzeteket. A maga korában – 1948-at írunk – nemcsak pályaválasztásával tűnt ki a barátnői közül, de lelkésszé avatásával is egyháztörténelmet írt. Ugyanis az egyház hibájából az utolsók között, hatvanévesen (!) szentelték lelkésszé harminc évvel ezelőtt, 1988. március 20-án. Az a nap Judica vasárnapjára esett, amikor a zsoltáros így kiált: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem…”
Az Evangélikus Élet egyáltalán nem bulvárlap, most mégis egy igazi botrányt, ráadásul az egyházat érintő világbotrányt kell az olvasóval megosztanom. Ne gondoljon senki anyagi vagy erkölcsi visszaélésekre vagy valamilyen pikáns politikai tartalomra. A kereszt botrányáról szeretnék szólni. Arról, amelyről Pál apostol így ír: „…a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. […] Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? […] miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük…” (1Kor 1,18–23)
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Sztupkai Kristóf metodistaként tanul az evangélikus teológián. Az ötödik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a 21. századi egyház képéről és a misszió fontosságáról beszélgettünk.
Számos evangélikus rendezvényen – Deák téri gimnáziumi koncerteken, Szélrózsa találkozón – fellépett már Várnagy Andrea, zongoraművész férjével négykezesekkel varázsolta el hallgatóságát. Két tehetséges leányuk, Laura és Lili is közreműködött előadásaikon. A színművészeti pályára készülő Laura bibliai szakaszokat, irodalmi részleteket olvas fel, míg Lili lassacskán édesanyjának egyenrangú partnerévé vált a zongoránál. Anyaságról, karrierről, a zene öröméről, a szeretet áramlásáról, az Isten adta talentumokról, a velük járó felelősségről beszélgettem a zongoraművésszel, aki nemcsak a csillogó koncerttermek pódiumain van otthon, hanem borsodi, szabolcsi, kárpátaljai iskolák tornatermeibe is elviszi a muzsikát. Szavai így, anyák napja közeledtével különösen is megszívlelendők.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény 2013. szeptember 1-jétől az általános iskolák első és ötödik évfolyamán és a hat évfolyamos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként bevezette az etikát, illetve a hit- és erkölcstant. E rendelkezés sok vitát váltott ki a közéletben, de még egyházon belül is, hiszen a megnövekedett óraszámok, feladatok olykor rendkívüli terhet róttak lelkészeinkre, hitoktatóinkra. A nehézségek mellett azonban sokan meglátták a feladat pozitív oldalát, hozadékát is, és a gyülekezetplántálást már a legkisebbeknél elkezdték, így gyarapítva aztán testvérekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel is egy-egy közösséget. Összeállításunkban az iskolai hittanoktatásban részt vevő evangélikus lelkészek véleményéből kötöttünk csokrot.
Az asszonyverés szünetel. Erdélyi lelkipásztortól hallottam a falujában élő cigányok fogadalmi szokásáról. A pap előtt ígéretet tesz valaki, hogy például két hónapig nem fogyaszt alkoholt. Ilyenkor az egész család, több esetben a rokonság elmegy a templomba. Ezt az ígéretet aztán halálosan komolyan veszi és betartja a családfő. Egy férfi azt ígérte, hogy két hónapig nem fogja verni a feleségét. Az asszony azóta is hálás a lelkipásztornak, hiszen az ő segítségével kapott nyolc hét békességet.
A kollégiumi lét egy életre meghatározó lehet a felsőoktatási tanulmányaink során, főleg, ha még szakkollégiumok keretében is bővíthetjük tudásunkat. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kollégiumában 2016 decemberében alakult meg a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium. Oktatási céljai között egyszerre van jelen a magas színvonalú, tudományos értékű képzés, kutatás, valamint a szaktudományok művelésében élenjáró egyetemi hallgatók egyházi kötődésének erősítése, tanulmányaik segítése. Ezt szeretnénk most bemutatni olvasóinknak, a diákoknak pedig kedvet csinálni a csatlakozáshoz.
A híres író a színműveiben kiválóan rajzolta meg az emberi konfliktusokat, gyöngeségeket, mindezt mesteri történetszövéssel és remek humorral, így aztán a színrevitel sikere garantált. Ezért az a színház, amelyik Molnár Ferenc-művet választ, szinte biztosra megy. Kérdés: mer-e kockáztatni és újítani? Márciusban két Molnár-premier is volt a fővárosban. A két előadás teljesen eltérő stílusú, mégis – vagy pont ezért – mindkettőt érdemes megnézni.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen is meg túl is élt két fiatal. A fiú innen. Persze nem volt ez mindig így, mert a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumban még egyszerre voltak innen, és jó pajtások is voltak, csak – ahogy az már lenni szokott – tanulmányaik végeztével a saját útjukra tértek. Előbb a leány. Diplomával a kézben a közeli kisvárosban lett jó állása, aztán még vőlegénye is. Majd a fiú is mozdult – na, ő kacskaringósabban, mert erősen szerette a tudományos munkát, míg csak lehetett, ragaszkodott a tanuláshoz, két mesterképzést is elvégzett az egyetemen, de már akkor Debrecenben.
Ma egy közeli ismerősömet mutatom be a kedves olvasóknak. A püspöki szolgálatba lépésemet követően került hozzám közel. Azóta gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk. A reggeli munkakezdéskor mindig rám pillant. Komoly tekintetével végigmér, aztán munka közben is csendesen figyeli minden mozdulatomat, hallgatja minden szavamat. Andreas hivatalunk számtalan fontos megbeszélésének, kerületi programjaink tervezésének, a győri lelkészi szolgálatok beosztásának, lelkipásztori beszélgetéseknek, sőt még a parókusi vizsgáknak is tanúja. Andreas előtt nincs és nem is lehet titkunk, mert ő mindig itt tartózkodik a püspöki dolgozószobában.
Legyen az ázsiai keresztyének imádsága a mi nyitányunk: Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam. Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem. (EÉ 737. o.)
Annyi mindent szeretnék most megbeszélni veled, Istenem! Gyakran eléd viszem ennek a gyülekezetnek a gondját-örömét. Mindig arcok villannak föl előttem: testvérek, akiket ismerek, akikkel közös az utunk, akikkel téged keresünk: szándékaidat kutatjuk, útmutatásodat várjuk.
Reménnyel teli izgalommal érkeztünk a jól megpakolt IFA teherautóval 1984-ben első szolgálati helyünkre, Gerendásra. Feleségem a második babát várta. Erzsike nagy szeretettel fogadott, tudta, hogy a fárasztó útról érkezve jólesik a jó szó és az étel.
Kiindulásunk legyen a presbiter szó eredeti értelme: „idősebb”. Ez azonban ma sem életkort jelent – miként egykor sem azt jelentette –, hanem a Krisztus-követésben „előbbre” lévőt, „haladót”, aki tapasztalt, megállapodott a hitben, s ezért rá lehet bízni az egyház dolgait, döntéseit, vezetését. (A katolikus egyház hivatalos szóhasználatában a presbiter teljesen más – papi – tisztséget jelent, ezért most erre nem térünk ki.)
A Magyarországi Evangélikus Egyházról szóló törvényünk alapelvként rögzíti, hogy az egyház egyházközségekből épül fel, az egyházközségek egyházmegyét, az egyházmegyék egyházkerületeket alkotnak, a három egyházkerület pedig az országos egyházat alkotja. Egyházunk törvényei biztosítják a törvényhozás, az egyházkormányzás és a bíráskodás mint hatalmi ágak szétválasztását. Ugyancsak meghatározó alapelv a paritás elve, azaz minden hatalmi ágon belül és egyházkormányzati szinten a lelkészi és nem lelkészi elem azonos mértékű befolyása érvényesül.
Magyarországi Evangélikus Egyházunkban az alulról jövő kezdeményezés és az egyházvezetés szándéka találkozott, amikor két alkalommal országos evangélikus presbiteri találkozót (EPOT) szerveztek – először Pestszentimrén, majd a Tüskecsarnokban. Az első ilyen találkozó után született meg a gondolat, hogy a testvéregyházakhoz hasonlóan a gyülekezeteinkben és magasabb egyházkormányzati szinten tevékeny presbiter testvéreinknek belső képzést biztosítunk.
A Magyarországi Evangélikus Egyház Nyugati (Dunántúli) Egyházkerületének felügyelője, Mészáros Tamás 2012-től viseli ezt a tisztséget, és az idei tisztújításkor elvállalta a jelölést az újabb ciklusra is. Feladatokról, célokról és a presbitereknek adható jótanácsokról kérdeztük őt.
Már korán reggel ébresztett az egyik. „Sok a tennivaló” – mondta, és sorolni kezdte: El kellene kezdeni a templomtakarítást, hogy az ünnepre kész legyen minden! A gyülekezeti teremben is meg kell reparálni a recsegő székeket. A kiégett izzókat is ki akarja cserélni… Alig kezdett munkához, máris csörgött a telefonom: súlyos beteg van a gyülekezetben – mondta egy másik presbiter –, ő is járt nála, de a beteg úrvacsorát szeretne venni.
Talán egy fél éve sem voltam még lelkész, amikor első szolgálati helyemen akaratomon kívül megbántottam az egyik presbiter testvéremet. Ma is hálás vagyok azért, hogy akkor kezdeményezte a kialakult helyzet tisztázását, és nem engedte, hogy a nem kívánt feszültség elhatalmasodjon közöttünk.
Fiatalok és idősek, evangélikusok és katolikusból lett evangélikusok, nők és férfiak, fiatal fiúk, lányok, családapák, többszörös nagy- és dédmamák – nem reprezentatív válogatásunk is arról tanúskodik, hogy egyházunk „emberi erőforrása” szívet melengetően gazdag. Összeállításunkban az ország legkülönbözőbb gyülekezeteiben élő, szolgáló presbitereknek tettük fel kérdéseinket. Válaszaik megfontolandók, és a feltáruló sokszínűség sok mindent elárul evangélikus egyházunkról az Úr 2018. esztendejében.
A tanítványság, avagy a gyülekezeti tagság nemcsak a krisztusi szó meghallását, hanem az elkötelezett és cselekvő életet is jelenti. Miként lehetünk keresztyén szolgálók? Erre keressük különböző megközelítésekből a válaszokat.
Egyházunkban a kegyességi irányzatok mellett meghatározó a földrajzi elhelyezkedés, egy-egy gyülekezet történelme is. A különböző testvéri közösségekben különféle presbitériumok szolgálnak. Lelkészeket kértünk arra, összeállításunkban mutassák be, náluk hogyan működik, miben különleges a presbitérium. Azt reméljük, a helyi példákból sokan tudnak majd inspirálódni, ötleteket gyűjteni, imáikban az épülő gyülekezetekre gondolni.
Mi a feladata annak, aki ma presbiteri szolgálatot vállal? Mi az, amit fontos tudnia, és nem szabad szem elől tévesztenie? Mi teszi a presbitert igazán jó presbiterré? Hogyan tehet eleget az elvárásoknak? Honnan merítsen erőt és hitet, ötleteket és célokat? Kitől kérjen tanácsot? Mikor szólaljon meg, és mikor hallgasson inkább? Meddig terjed a megbízatása? Mikor biztasson, támogasson, és mikor kérjen számon valamit?
Abban az évben, amikor egyházunkban általános tisztújítás zajlik, talán nem haszontalan áttekintenünk a gyülekezeten belüli presbiteri tisztségvállalás biblikus előzményeit, alapjait, jellemzőit.
Nagy áldása egyházunknak, hogy a presbiteri szolgálatot teológiai és gyakorlati oldalról egyaránt gondosan és nagy tudással támogató intézményeink, szakembereink munkálkodnak közöttünk évek óta. Az ő – jelen összeállításban olvasható – gondolataikhoz az egyházunk konkrét helyzetéből és teendőinkből adódó megfontolásokat igyekszem hozzáilleszteni.
Húsvét evangéliuma nem csupán az üres sír ténye, a feltámadás híre, hanem sokkal inkább annak a jézusi ígéretnek a beteljesedése, amelyet a Mester már halála előtt bejelentett tanítványainak: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.” (Mt 26,31–32)
Kedves Presbiter Testvérem! A cím megfogalmazza az alapelvet, amely egyházunk országos irodája működésének alapját, lényegét adja. Azért vagyunk, azon dolgozunk, hogy a gyülekezeti élet, a hitoktatás, az iskoláink, óvodáink, a diakóniai intézményeink működését, mindennapi életét segítsük. Döntéseket készítünk elő az országos presbitériumnak, a zsinatnak, és az így megszülető döntéseket hajtjuk végre. A gyülekezetek és az intézmények mindennapi élete adja a feladatainkat, általános megoldásokat keresünk a mindennapi élet kihívásaira. Munkánk sokszor a háttérben marad, de egy-egy feladatnál a gyülekezeti presbitériumok is közvetlenül találkoznak velünk.
Országszerte lezárultak a gyülekezeti választások, felügyelők, presbiterek százai kezdik meg vagy folytatják szolgálatukat. Ritka egybeesés, hogy az országgyűlési választásokra is ebben az időszakban kerül sor, így világossá válik az a kettős felelősség, amely minket, ennek az évszázadok óta demokratikusan működő egyháznak a tagjait terhel s egyben felemel.
Magazinunknak ez a tematikus száma a presbiteri szolgálatot helyezi középpontba. Ezzel is szeretnénk minden régi és új szolgálót személyesen is megszólítani. Amikor azt kérjük, hogy fogadják szeretettel ezt a lapszámot, akkor azzal a nem titkolt reménnyel is vagyunk, hogy minden szolgálattevő rendszeres olvasója lesz az Evangélikus Életnek.
Presbiternek lenni jó, pedig igen komoly kihívás, bizalmi „állás”, de megtiszteltetés is egyben, mert azt üzeni: a közösség valakit méltónak talált arra, hogy bízzon a tudásában, adjon a véleményére, a nagyobb döntéseket a szívére helyezze. Egyházunkban hatévenként van tisztújítás – ehhez kapcsolódva idén az Evangélikus Élet presbiteri különszámával szeretnénk segítséget nyújtani a presbitériumok régi és új tagjainak.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház