Az emberiség lelkületét szorongás nyomasztja, hogy minden hiábavaló, egy pillanat alatt széthullhat az élet. Nap mint nap találkozunk a „nem érdemes” vagy a „kár a fáradságért” hozzáállással. A hiábavalóság érzése demoralizálja az embert. Elveszi a bátorságot attól, hogy terveket szőjünk, távlatokban gondolkozzunk. Elveszítjük ideáljainkat, és olyan emberré válunk, akit már semmi sem érdekel, semmi sem mozgat; aki úgy veszi az életet, ahogy éppen van. Se nem rossz, se nem jó; nem árt a légynek sem, és nem tesz jót senkivel.
„Tanárnő, szólni kéne Juliskának, hogy ne tegyen fel olyan képeket magáról az osztálycsoportba, mert szerintem nem is érzi, hogy, hogy…” – mondja a lelkiismeretes tizenegy éves, de elakad a mondatfűzésben, mert végül is nem tudja megmondani, pontosan mi is a baj Juliska képeivel. És én is gondban vagyok, mert hát nem is vagyok „fent”, és Juliska is visszahúzódó, csöndes lányka, aki épp próbálja túlélni, hogy apja egy másik családhoz költözött. Nem lehet csak úgy lerohanni.
Amióta híre ment, hogy a kormány törvényi úton megszüntetné a társadalmi nemek tanulmánya elnevezésű mesterszakot az állami finanszírozású egyetemi képzésben, parázs vita alakult ki a keresztény közösségekben is arról, hogy pontosan mi ez a tudomány, egyáltalán beszélhetünk-e tudományról, és legfőképp: a jézusi utat kereső keresztényekként hogyan kell viszonyulnunk hozzá.
Sok szál köt Beledhez. Ott él és dolgozik gyerekkorom óta barátom, Antal tanár úr; huszonöt éven át ott szolgált évfolyamtársam, Béres Laci; Beledről került Tatára katolikus kollégám, Bálint atya, sőt a tatai gyülekezetünkben is van beledi származású. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy majd két évtizeden át kolléganőm, Ihász Beatrix evangélikus lelkész is Beledre került, s nem sokkal később esperesnek is megválasztották.
A társadalomban egyre erősödő agresszió felettébb próbára teszi az oktatási intézményekben dolgozó pedagógusok cselekvőképességét és konfliktuskezelési módszereit, de a szülőknek is újfajta kihívásokkal kell szembenézniük. A zaklatások eddig ismert formái a virtuális világ megjelenésével kiegészültek egy kevésbé felügyelhető, sokkal átláthatatlanabb térrel, amelynek sajátos szabályai folyamatosan alakulnak, és a felnőttek számára sokszor érthetetlenek. Ezt a témakört próbáltuk meg körbejárni lelkészekkel és pedagógusokkal, egyúttal megoldásokat is keresve a problémák megelőzésére, kezelésére.
Ideje felébredni! Ezzel a két szóval lehet a legtömörebben összefoglalni a lényegét annak az előadásnak, amely a júliusi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó Ökosátrában hangzott el. Amiről Antal Bálint, a Luther Kiadó munkatársa bő egy órán keresztül beszélt, az a mi mindennapjainkban is megtapasztalható. A klímaváltozás itt, Európában sem csak teória ma már, hanem valóság, a globális felmelegedésről nemcsak beszélünk, hanem a saját kontinensünkön is szembesülnünk kell a következményeivel.
Egy harminchárom évvel ezelőtt készült fényképen a nyugat-clevelandi templom oltára előtt állok hét amerikai magyar lelkésszel. Közülük már senki sem él. Rájuk és a végóráit élő tengerentúli magyar evangélikusságra emlékezem. Mintha jégtáblán halódó virágokat látnék.
Szeptember hatéves korom óta egyet jelent számomra a tanévkezdéssel. Azóta járok iskolába. Igaz, közben átkerültem a katedra másik oldalára, tanár lettem, mégis éppolyan fontos nekem, mint a diákjaimnak.
Tizennyolc évesen futotta élete első maratonját úgy, hogy saját bevallása szerint azelőtt sosem szeretett futni. Arra nem vágyik, hogy profi futó legyen, amatőrként szeretné a távokat újra teljesíteni Isten dicsőségére. Példaképei a ketrecharcosok és a küzdősportok művelői. Mostanság nagy vállalkozásra készül: úgy tervezi, szeptemberben három hivatalos félmaratont fut végig egymás után három hétvégén, de ezúttal nem magáért, hanem jótékony céllal. Jakab Ádámmal beszélgettünk egy nyár végi délutánon Óbudán.
Amikor megkérdezem az ismerőseimet, vajon tudják-e, milyen összetevőkből áll a kenyér, elkezdik sorolni: liszt, víz, só és élesztő. Ilyenkor azt mondom: tévednek. Amikor kiül az arcukra a csodálkozás, így folytatom: az első három összetevő még rendben is van, de élesztő nem kell. Hogy miért? Mert az első kettő segítségével akár egy hét alatt lehet készíteni olyan kovászt, amely már megkeleszti a tésztát. Most olvasóinkkal is megosztom, hogyan.
„Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.” (Jn 6,35)
Megkérdeztük a most már „főállású” nagyapaként tevékenykedő nyugalmazott elnök-püspökünket, Gáncs Pétert, milyen is a nagyapalét, mik az örömei, feladatai.
Fitt marad, aki unokázik – szól a tudományos megállapítás. Sőt mivel nagyszülőként már nem állunk az idő és a gyermeknevelés kényszere alatt, jobban is élvezzük az unokákkal töltött pillanatokat. Sok férfi számára tehát még egyszer valami egészen új veszi kezdetét, amikor nagypapa lesz.
Hatalmas áradások sújtják augusztus 8-a óta a dél-indiai Kerala államot, és majd három hétig csak rossz híreket hallottunk. Ekkor, hál’ Istennek, elállt az eső, és folytatódhattak a mentési munkálatok.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Veczán Zoltán negyedik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval a soroksári plántáló misszióról és arról is beszélgettünk, miért jó evangélikusnak lenni.
Nem tudom, hogy van ez, de úgy tűnik, ahogy telnek az évek, egyre kevesebb dologban leszek biztos. Tizenévesként olyan határozottan tudtam, hogy mi bűn, ki bűnös, és mi a jó, sőt tökéletes. Ma egyre gyakrabban gondolkodom el rajta. Itt van például a hazugság. És itt van a füllentő Józsi bácsi…
Az alkoholizmus súlyos problémája a felnőttek számára is nehezen megközelíthető, nemhogy a gyerekeknek. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat azonban tett egy – tegyük hozzá, sikeres – kísérletet arra, hogy az óvodás korosztályt is megszólítsa. Bolyhos címmel jelent meg a nekik szánt kiadvány.
Szeged – Gyülekezeteket bemutató sorozatunkban Szegedre érkeztünk a nyár egyik legmelegebb napján. A napfény városában ifj. Cserháti Sándor, a Szegedi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze fogadott, és mesélt a gyülekezet mindennapjairól. A közösség története mélyen gyökerezik a múltban, ma is sok ágat hajt, és fiatal hajtásaira is büszke lehet. Egyszóval Isten áldása van rajta. Ismerkedjünk meg vele!
„Több jel utal arra, hogy Jézus eredetileg azt gondolta, tanításával, példájával meg tudja győzni az embereket. Volt erre esélye? Ha nem, bennünket hogyan győz meg?” Sokak érdeklődését keltették fel ezek a sorok az idén júliusi Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozó programfüzetében.
Tehetetlen, dühöngő szülők, kétségbeesett fiúk és síró lányok a rendőrőrsön. Hogy mi az előzmény? Néhány fotó. Sok kamasz azt hiszi, hogy teljesen elfogadott, rendben lévő dolog, ha a saját magukról készített intim képeket megosztják egymással, sőt a fiúk ezt el is várják a lányoktól – és közben mit sem tudnak arról, hogy a hatályos magyar törvények szerint az ilyen képeknek nemcsak az interneten való közzététele, hanem már a birtoklása is bűncselekmény.
A Lutheránus Világszövetség Kölcsönös tanulás a vezetők cseréjén keresztül (Mutual Learning through Exchange of Leaders) elnevezésű projektjének a Magyarországi Evangélikus Egyházat érintő első lépéseként Fabiny Tamás elnök-püspök és Buda Annamária, az országos iroda diakóniai osztályának vezetője Nigériába látogatott. Útinaplójából – amelynek most a harmadik részét közöljük – képet kaphatunk a nyugat-afrikai országról és evangélikusainak mindennapjairól.
Szeged – Két közkedvelt tévéműsor házigazdája, számos nagy sikerű színházi előadás szereplője, alkotója, és egyik arca volt az evangélikus hit- és erkölcstanoktatást népszerűsítő plakátnak, szórólapnak. Szente Vajk rendező, műsorvezető, színművész szakmai igényességének, vidám és kedves személyiségének hátterében ott áll az evangélikussága. Hogy miként, erről beszélgettünk vele Szegeden.
Az Apa, anya, pia – Hogyan találhatják meg szenvedélybeteg szülők felnőtt gyermekei mégis a boldogságot? című kötet idén látott napvilágot a Magyar Máltai Szeretetszolgálat gondozásában. A kötet kézbevétele bátran ajánlható mind a laikusok, mind a segítő szakmában tevékenykedők számára. Már csak azért is, mert bár sajnálatos módon hazánkban is számos családot érint a szenvedélybetegség, a témával kapcsolatos magyar nyelvű szakirodalom mindeddig nem jelent meg.
Az igetanulmányozás nehéz munka. A felületes bibliaolvasás gyakran vezet téves következtetésekhez Isten akaratával kapcsolatban. Éppen ezért döntő fontosságú bizonyos alapelvek ismerete ahhoz, hogy megértsük a Szentírás adott szakaszának valódi jelentését. A bibliaértelmezés mai helyzetéről kérdeztem lelkészi munkaközösségi ülésre meghívott előadónkat, dr. Bácskai Károly adjunktust, Evangélikus Hittudományi Egyetemünk Újszövetségi Tanszékének vezetőjét.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Borbíróné Balla Fruzsina metodistaként tanul az evangélikus teológián. A harmadik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a fiatalok megszólításáról, ökumenéről és a misszió fontosságáról is beszélgettünk.
Adolf Hitler hatalomra jutásával egy időben Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkész és teológus (1906–1945) csatlakozik az egyházon belüli ellenzékhez. Szembefordul az egyház és az állam feltétlen együttműködésének igényével, és az elsők között ismeri fel a zsidókérdést. Ebben az időben, nyolcvanöt évvel ezelőtt fogalmazta meg híres mondatát, miszerint késznek kell lennünk „nemcsak a kerék alá került áldozatokhoz csatlakozni, hanem önmagunkat a kerék küllői közé vetni” („…nicht nur die Opfer unter dem Rad zu verbinden, sondern dem Rad selbst in die Speichen zu fallen”).
Milyen felekezetű volt Szent István? Természetesen katolikus – vágjuk rá a választ, hiszen szentek a katolikus egyházban vannak. Akkor azonban Szent Máté, Szent Lukács, Szent Pál és a többiek is katolikusok voltak? Őket bizony már első ránézésre sem adnánk oda olyan könnyen. Valójában Istvánról is csak azt mondhatjuk el, hogy keresztyén volt.
Régóta szerettem volna már eljutni erre a történelmünkben oly fontos szerepet játszó vidékre. A helyre, ahol magyar felmenőink Árpád vezetésével a Kárpát-medencébe érkeztek, de amelyet a trianoni békediktátum kiszakított az anyaország testéből.
Kapkodok. Félúton két nyári tábor között épp elmaradt feladataimat próbálom pótolni. Sietnem kell, hogy időben elkészüljek a heti hirdetések összeírásával, mert nemsokára kezdődik az istentisztelet. Gépelni, nyomtatni, lefűzni a papírt a hirdetőkönyvbe… Mindjárt kész, már csak gyorsan kilyukasztom, amikor…
Kibontott ajtók, ablakok, törmelék közül lépett elő poros munkaruhában. Kőművesnek néztem. Kedves természetességgel kérdezte: „Te vagy az új szolgatárs?” Két oldalról megcsókolt, és nyomban azt kérdezte, hogy az ajtót hová is kellene beépíteni. Így találkoztam első szolgálati helyem, Gerendás katolikus plébánosával, Szigeti Istvánnal.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház