Trianon. Több mint szó: fogalom. Velünk él száz éve. Diktátum, oktrojált „béke”. Egy nép, közösségek, egyházak, családok, egyének drámája, amely magába foglal küzdelmet, reményt, veszteséget, megbékélést, összefogást, összetartozást. Az első világháborúban győztes hatalmak diktátumának következményeiről így írt az irodalmi Nobel-díjas Winston Churchill brit miniszterelnök: „Az egykori Habsburg Birodalmat alkotó népek és tartományok számára a függetlenség olyan kínszenvedéseket hozott, amelyeket a régi költők és teológusok csak az elkárhozottak számára tudtak elképzelni.” Gyökeres átalakulást hozott az új helyzet egyházunkban is. Ennek részleteit dr. Lackner Pál korábbi tábori püspök, egyházunk püspöki tanácsának titkára tárta fel doktori disszertációjában. Őt kértük elemző beszélgetésre.
Bizonyára olvasóink közül is sokan nehezen viselik, hogy a koronavírus-járvány miatt nem léphetik át szeretett templomuk küszöbét. Azét az épületét, amelyben lelkileg töltekezni lehet, amelyhez oly sok kedves emlék fűz, amely összeköti az egyházközségi múltat a jelennel. Érdemes fellapozni a gyülekezettörténeti iratokat, mert elődeink a nehéz időszakra is bőven kínálnak követendő példákat egyházszeretetből, evangélikus elkötelezettségből, erőn felüli áldozatkészségből vagy épp a jó ügyek melletti kiállásból. Ezekből ismertetünk néhányat..
Sorozatunkban a Magyarországi Evangélikus Egyház intézményeiben szolgálatot végzőket szólaltatjuk meg indíttatásukról, feladataikról, céljaikról. Tóth Beátával, az Evangélikus Hittudományi Egyetem könyvtárának olvasószolgálati könyvtárosával az ismeretterjesztés fontosságáról és az olvasási szokásokról is beszélgettünk.
Online tanulás. Az utóbbi hetekben gyakran találkozhattunk ezzel a kifejezéssel, gyakorló szülőként pedig megismerkedhettünk ennek az újfajta „iskolának” minden örömével és nehézségével is. Az osztályterem beköltözött a laptopunkra, tabletünkre, ahol biztosan nem zsúfolódnak és nem is sugdolóznak a diákok, talán jobban is tudnak koncentrálni a feladatokra, hiszen nem zavarják egymást. Az időkorlátok egészen mások. Aki felfedezi ennek a szabadságát, és élni is tud vele, az még eredményesebb is lehet, mint a hagyományos oktatás keretei között.
Egyedül. Nyári táboraink bátorságpróbáin a fiataloknak önállóan kell végigmenniük egy éjszakai akadálypályán. Az egyik évben a résztvevők fele úgy döntött, inkább egymásba karolva sétálnak végig a sötét erdei ösvényen, velem együtt. Mert elérkezik az idő vagy a helyzet, amikor nem akarunk egyedül maradni.
Különösen tarka csoport veszi körül a szekszárdi evangélikus templom oltárképén Jézus Urunkat, aki – meglepő módon – a szekszárdi dombok előtt állva hívogat magához mindenkit: itt egy fiatal nő gyermekével, mellette fejkendős asszony, amott egy középkorú értelmiségi és egy öreg szaki, aztán egy kamasz lány és mellette az évek terheitől meghajlott hátú idős parasztember.
Igen, pontosan ezt olvasta fel egy alkalommal a hirdetés végén a presbiter, aki a soros volt azon a héten. „Az akadozásról ne feledkezzenek el!” Én meg rögtön fogtam a ceruzámat, kinyitottam az énekeskönyvemet a végén, ahova a vicces elszólásokat szoktam írni, és lejegyeztem. Akkor még jól megfért a félrehallások, megcsúszott szavak között, aztán valahogy mégsem maradt ott. Az akadozás ugyanis gond, komoly gond.
Néhány hónappal ezelőtt hallottam először az Isten tenyerén című verset. Előadója Hamvas Béla költeményeként konferálta be, s ezt az adatot később az interneten fellelt források is megerősítették. A jövő évi Evangélikus naptár szerkesztőjeként arra gondoltam, jó lenne helyet adni a költeménynek a Luther Kiadó készülő kiadványában, ezért a közlés engedélye ügyében megkerestem Hamvas Béla jogutódját. Ekkor derült ki, hogy a források tévedtek, ugyanis az Isten tenyerén című versnek valójában Földes Lívia a szerzője.
Az időjárás-előrejelzést olyasmi műfajnak tekintem, mint a könyvkiadást. Ha már megvolt, akkor biztos. Szóval, hiába szólt a szomszéd, hogy „bemondta a pesti ember, havazni fog”, nem nagyon hittem. Másnap reggel aztán tényleg pilinkázott a hó. Ja, hogy ez ennyi? Jól van, akkor most a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad, nyugodtam meg.
Sok mindent megváltoztatott a jelenlegi világhelyzet mindannyiunk életében. Olyan kérdések vetődtek fel sokakban, amelyeknek eddig nem is volt létjogosultságuk, eszünkbe sem jutottak. A mindennapi életet annyira át kellett alakítani, újragondolni sok tekintetben, hogy szükség volt bizonyos kérdések megválaszolására is. Az egyik ilyen kérdés volt az is, hogy vajon a kijárási korlátozás alatt hogyan érjük el gyülekezetünk tagjait, hogyan éljük meg az istentiszteleteket, és miként szervezzük meg a nagyhét, a húsvét máskor felemelő, úrvacsorai közösségben megélt ünnepét.
Nem, kedves Olvasó, nem néztem el a naptárt. Pontosan tudom, hogy most húsvét és pünkösd ünnepe között járunk, és nem a szenteste története „aktuális”. Azonban vannak közöttünk olyanok, akik számára mégis.
1998-ban jelent meg a Kispál és a Borz zenekar Holdfényexpressz című albumán az Űrturista című szám. Nem gondoltam volna, hogy kilenc évre rá, 2007-ben minden hírműsor első híre ez lesz: magyar származású űrturista az űrben.
Az úrvacsorával kapcsolatban érdemes annak újszövetségi teológiai alapjait megkeresni: 1Kor 10–11-et, a szinoptikusok leírásait vagy Jn 6-ot. Az e szövegekben megbújó hivatkozások keresetlenül is arra utalnak, hogy a merítési terület szélesebb az Újszövetségnél.
Maglódon, ahol hatodéves teológiai hallgatóként a gyakorlati évemet töltöttem, nem mindennapi alkotás az evangélikus templom 1770-ben készült szószéke. Péter és Pál apostol által közrefogva meseszép festmény látható rajta a magvető példázatáról, valamint itt találjuk egy Luther-kabátos lelkésznek a hazánkban – tudtommal – legkorábbi ábrázolását. A kép egyik felén vet a magvető, egy kancsó az égből öntözi a földet, a másik oldalán pedig az oltár előtt térdel a lelkész, és fohászkodik. A kép tetején a „Sine me nihil”, azaz „Nélkülem semmi” felirat áll.
Fót – Budapest – A koronavírus-járvány miatt ezekben a hónapokban szinte minden tevékenység és program kényszerűen áttevődött az online térbe. Véletlen egybeesés, hogy éppen most készült el a Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézetének eleve kétféle verzióban – valóságosan is, virtuálisan is – tervezett énekeskönyv-kiállítása.
Elég hamar el szoktunk eddig a kérdésig jutni kicsikkel-nagyokkal egyaránt. „Te, aki beszéltél róla, aki úgy viselkedsz, mintha az ismerősöd lenne, mondd már el, akkor milyen is ez az Isten!” És alaposan feladja nekem a leckét ez a kérdés. Nem könnyű a válasz. Csöppet vigasztal, hogy Jézus is rengeteg példázatban beszélt erről.
„Magyarország 1100 éves történetének egyik legjelentősebb éve 1989” – olvasható a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján és a kiállítás nyitó szövegében. A harmincadik évfordulón a múzeum számos rendezvénnyel emlékezett meg erről az esztendőről, amelyek között a legtöbb embert megmozgató, leglátványosabb a Közös időnk című közösségi kiállítás volt. A partnerintézmények, magángyűjtők, ismert emberek és – ami a legszebb – magánszemélyek, múzeumlátogatók által gyűjtött tárgyakból, fényképekből, dokumentumokból és történetekből a múzeumok majálisán nyílt a tárlat, amelyet az év során tovább alakítottak. Ez az anyag adta az alapját az idén februárban megnyílt időszaki kiállításnak.
Míg a két világháború közötti időszak a győri diakonissza-anyaház életében a stabilitás és prosperitás korszakát jelentette, addig a második világháborút követő esztendők sokkal inkább a nehézségekkel s a folyamatos átalakulásokkal való megküzdés jegyében teltek. A győri evangélikus diakóniai munkát bemutató sorozatunk befejező része.
Nemcsak a benne dolgozók professzionális szakmai felkészültségéről híres a környéken a bakonycsernyei evangélikus intézmény, hanem a gyermekek és a szülők felé nyitott evangéliumi szellemiségéről is, ez pedig méltán vonzza a családokat. Nem is csoda, ha az óvodában sétálva Szalézi Ferenc gondolata jutott a tudósító eszébe: „A szeretet mértéke a mértéktelen szeretet.” A Fejér megye legnyugatibb fekvésű elepülésén működő Bakonycsernyei Evangélikus Óvodát megismerve arra is rájövünk, hogy amit megtapasztaltunk, az a gyülekezet és az intézmény közötti szimbiózisból és a mindezekből következő Krisztus- és emberközpontúságból fakad. Riportunkban Osgyán Gáborné óvodavezetővel, illetve a helyi gyülekezet pásztoraival, Szarka Éva lelkésszel és Szarka István esperessel beszélgettünk.
Egy nap, huszonnégy óra, ezernégyszáznegyven perc. Egy hasáb a határidőnaplóban, a jegyzetelgetni szeretők vastag noteszében egy teljes oldal. Idén ilyennel is, olyannal is felszerelkeztem. Előbbi kicsi, praktikus, mindig nálam: táskában, irodában, interjún, boltban; nélküle, azt hittem, mozdulni sem fogok tudni. Utóbbi célra meg éppen az idén először megjelentetett Luther-határidőnaplót szántam, amely otthon állt készenlétben a lelki, hitbeli gondolatok, igék, kérések, hálás felismerések feljegyzésére. (Otthon, ez jó… mint sokaknak most, nekem is az irodám lett egyúttal.) Amióta nem kell a megszokott tempómban időpontokat, határidőket, neveket, címeket és telefonszámokat, halaszthatatlan tenni- és mennivalókat rögzítenem az egyikben, félre is tettem – s megsokasodtak a felírandók a másikban.
Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormánya és a szövetséges hatalmak 1945. január 20-án írták alá a fegyverszünetet, a második világháború utolsó fegyveres harcai pedig hazánkban április 13-án fejeződtek be, bár évtizedeken keresztül április 4-ről „szólt az ének”. A háború borzalmait túlélt emberek 1945 tavaszán felejteni akartak. Érthető hát, hogy a csepeli Weiss Manfréd-gyár munkásai között nagy sikert aratott a számukra szervezett, három éven át gazdag programkínálattal működő szabadegyetem. Ötletgazdája és motorja a gyár kulturális osztályára újonnan került munkatárs, Schelken Pálma volt. Az evangélikus újságíró, könyvtáros, tanár nevével később az Evangélikus Élet olvasói is rendszeresen találkozhattak a lap állandó szerzői között.
A Nagykanizsa és Környéke Társult Evangélikus Egyházközség fiatal lelkészét, Makoviczky Gyulát – sok más mellett – közösségépítő tálentummal is gazdagon megáldotta az Úristen. Emellett nagyszerű humorérzékkel bír. Keresztény karikatúrák és vicces fotók sokaságát osztja meg évek óta a közösségi oldalakon. A kényszerű bezártság idején gondolt egyet, írt, kottát másolt, mobiltelefont ragadott, és… sok lelkes követője lett ötletének. Annak nevezetesen, hogy esténként ki-ki az erkélye vagy tárt ablaka keretében zárja a napot – Istent dicsérő énekkel. „Balkonúrral” beszélgettünk.
Teleki Miklós orgona- és zongoraművész a székesfehérvári zeneművészeti szakgimnáziumban tanít, alkalmanként kántorizál a siófoki evangélikus templomban, közben folyamatosan koncertezik. Feleségével együtt hitben nevelik harminchárom hónapos kislányukat.
Magyarországon kívül szolgálatot végző lelkészek beszámolói a külföldi evangélikusság mindennapjairól.
„Ha azt a habitust tudjuk követni, amit Sztehlo egy vérzivataros időszakban képviselt, és példájával kijelölt a számunkra, akkor, azt hiszem, büszkék lehetünk arra, hogy a nyomdokain járunk” – vallja Borsai György. A Budapest XVIII. kerületében működő Sztehlo Gábor Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium földrajz–történelem szakos tanárával a keresztény nevelésről, az építő iskolai légkörről és a visszacsatolásról is beszélgettünk.
Nem titkolom, hogy közel huszonnégy évi szombathelyi lelkészi szolgálatom legnagyobb öröme, hogy a gyülekezet úrvacsorázó gyülekezetté nemesedett. Minden vasárnap és ünnepnap az oltáriszentség ünnepe is, és a gyülekezet örömmel veszi az úrvacsorát. Miként lehet ezt még a filiában is megvalósítani?
Budapest – Az egyszázalékos kampány keretében csak most – egyszeri alkalommal – ingyenesen elérhetővé tette a Luther Kiadó az Evangélikus Élet pünkösdi lapszámát. Ráadásul a magazin történetében olyan még nem volt, hogy a megjelenés előtt több nappal digitális formában már kézbe vehető a lap. Dühöngés helyett örömhír címmel Kézdi Beáta ajánlja az olvasók figyelmébe a sokszínű tartalommal megjelenő újságot. Fontos információ, hogy a Püspöki Tanács legújabb körlevele, felülírja a lap 7. oldalán megjelent korábbi rendelkezéseket.
„Nem élhetünk egy országban úgy protestánsok és katolikusok, mint előtte évszázadokig, mintha semmi közünk nem lenne egymáshoz. Hiszen akkor Jézushoz sem lehetne semmi közünk” – vallja Hegyi Péter mérnök.
Örülök, hogy végre evangélikus szerző könyvét ajánlhatom. Carl E. Braaten 1929-ben született Madagaszkáron, norvég származású amerikai misszionárius családban. 1965–1991 között annak a chicagói evangélikus teológiának a rendszeres teológiai tanszékét vezette, ahol számos hazai lelkészünk is tanulhatott ösztöndíjasként. Mintegy száznegyven oldalas, Vitatott Jézus – Kicsoda Ő? címet viselő műve teológiai munkásságának tömör summája. Központi kérdése Jézus identitása, amely hitünk szíve közepe. Erre utal a könyv igei mottója: „Kinek mondanak engem az emberek? Ti kinek mondotok engem?” (Mk 8,27.29)
Templomok, várak Alsópeténytől Zabarig. „A történeti Nógrád vármegyének a ma Magyarországhoz tartozó déli része hazánk műemlékekben egyik leggazdagabb vidéke” – olvassuk a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum közelmúltban megjelent reprezentatív kötetének bevezetőjében. A hit és a hatalom házai – Középkori templomok és várak Nógrád megyében című kiadványban ezek közül jó néhánynak feltárulnak a titkai.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház