Itt találkoztunk először 1991-ben. A rendszerváltás utáni lendületben, ébredésben számtalan konferenciát, tábort, képzést szerveztünk. Jó néhányat a tiszadobi Andrássy-kastélyban és gyönyörű parkjában. Itt működött egy állami gyermekotthon. A roma származású kiskamaszokat nem lehetett nem észrevenni. Programjaink alatt megálltak az ajtóban, onnan figyeltek. Meghívtam őket a kézműves foglalkozásokra, éneklésekre, előadásokra, az esti tábortüzekre.
Időutazás! Ezt ígérte-ajánlotta az apuka, amikor az általam a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákjainak tervezett utazás helyszínének Erdély helyett Kárpátalját javasolta. Időutazás! – mondta újra. Azt hittem, tudom, miről beszél. Láttam már ökrös szekeret, lovas kocsit, házi barkácsban átalakított Daciát.
A hátrányos helyzetű emberek sorsának jobbra fordulása iránt elkötelezett, tizenöt évvel ezelőtt fiatalon elhunyt Andorka Eszter evangélikus lelkésznőről elnevezett program 2017-ben támogatott projektjeit május 27-én mutatták be a Deák Téri Evangélikus Egyházközség gyülekezeti termében. Egyúttal bejelentették a 2018-ban odaítélt támogatásokat, amelyeknek célja az elesettek felkarolása, az előítéletek leküzdése és az egyház aktív társadalmi jelenlétének segítése.
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Fekete Adrienn Mercédesz ötödéves teológus-lelkész szakos hallgatót elhívásáról, a hitoktatásról és a lelkészi feladatokról is kérdeztük.
A címben feltett kérdést Paul M. Zulehner bécsi teológus provokatív könyvcíme, az Auslaufmodell (Patmos Verlag, 2015) ihlette, amely az egyház jövőjét vizsgálja Európában.
Életem egyik legnagyobb tévedésére egy szekrényben ülve jöttem rá. Tízéves voltam, és olyan sokat betegeskedtem, hogy az orvos azt javasolta a szüleimnek: vetessék ki a mandulámat. Otthon a család sokáig tanakodott, mi legyen velem.
Budapest – Hogyan vészelte át családjával az ostromot Budapesten 1944–45-ben, és milyenek voltak a teológusévek Sopronban, majd a fővárosban? Hogyan lehetett szolgálni az ötvenes–hatvanas évek evangélikus egyházában a szocializmus Magyarországán, és miért kellett lelkészként gyárban dolgoznia? Milyen változásokat hozott a rendszerváltás? Madocsai Miklós nyugalmazott evangélikus lelkésszel beszélgettünk életéről, szolgálatáról.
Nem felejtem a pillanatot: a fürdőszobában guggolok, velem szemben Lilla, és amíg én szárazra törlöm, ő mélyen a szemembe néz. „Hogy figyel engem!” – suhan át az agyamon, de aztán leesik a tantusz: pupilláimban tükröződő önmagát szemléli…
A Szentlélek az utcán is szól. Igazságérzetem nem hagyott nyugodni, és kissé indulatosan mentem egy értekezletre néhány hete. A metróból kilépve a járólapra írt Melanchthon-idézetre néztem… A nagy református püspök, Ravasz László gondolata is megszívlelendő.
Budapest – Az Evangélikus Hittudományi Egyetemen április 18-án tartott dies academicus – akadémiai nap – fórumbeszélgetésének vendége volt Lackfi János, a Luther-rajzfilm szövegkönyvírója. A Fabiny Tamás püspök által vezetett diskurzus után alkalom nyílt megkérdezni a József Attila-díjas költőt egyebek mellett hitbeli életéről, megtéréseiről (!), imádságos életéről és a Lutherhez fűződő különleges kapcsolatáról.
„Befogad és kitaszít a világ.” (François Villon: Ellentétek balladája) Amikor hitoktatni kezdtem, huszonegy évesen, egy rendszerváltás után éppen csak éledező országban, nem jutott volna eszembe ez az idézet a munkámról. Lelkes és elsodorhatatlan voltam. Na jó, ez alig változott, csak ma nagyobb imaerő kell mindehhez.
Sára, Ráhel, Ruth, Anna – csak néhány jól ismert bibliai példa a különleges anyasorsokra. Az utcán, a kútnál vagy a piacon velük találkozók talán nem is sejtették, mennyi bánat- és örömkönny, reménytelen kétségbeesés és bizakodó fohász vagy megalázó magyarázkodás jellemezte mindennapjaikat – mindez a legnagyobb ajándék, azaz az anyaméh gyümölcse, vagyis a hőn áhított, de érkezni csak nem akaró gyermek miatt. Mert nekik – és férjeiknek – a gyermekáldás előtt még egy hitpróbán kellett átmenniük. Nem kell azonban több ezer évet visszamennünk az időben, ha hasonlóan szép és megindító életutakat szeretnénk megismerni; elég, ha csak evangélikus házunk táján „nézünk a bölcső mélyére”. Anyák napja alkalmából hadd mutassak be négy – hiszem, az Úristen által megáldott – sorsot. Az elgondolkodtató történetek sok olvasónak adhatnak megerősítést vagy bátorítást.
„Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, akinél nincs változás vagy változásnak árnyéka.” (Jak 1,17; Károli-fordítás)
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Nagy Ádám negyedéves teológus-lelkész szakos hallgatót a pályaválasztásáról, a fiatalok megszólításáról, a közösség fontosságáról és a teológia szeretetéről is kérdeztük.
Pozsony környéki nagyszülők, szülők, ungvári gyermekkor, ruszin nyelvű görögkatolikus elemi iskola, soproni evangélikus teológia – már ez a néhány momentum is sejteti, nem átlagos életutat tudhat magáénak az idén a kilencvenedik életévében járó evangélikus lelkésznő. Mintha a sors szándékosan tartogatott volna számára különleges helyzeteket. A maga korában – 1948-at írunk – nemcsak pályaválasztásával tűnt ki a barátnői közül, de lelkésszé avatásával is egyháztörténelmet írt. Ugyanis az egyház hibájából az utolsók között, hatvanévesen (!) szentelték lelkésszé harminc évvel ezelőtt, 1988. március 20-án. Az a nap Judica vasárnapjára esett, amikor a zsoltáros így kiált: „Szolgáltass nekem igazságot, Istenem…”
Az Evangélikus Élet egyáltalán nem bulvárlap, most mégis egy igazi botrányt, ráadásul az egyházat érintő világbotrányt kell az olvasóval megosztanom. Ne gondoljon senki anyagi vagy erkölcsi visszaélésekre vagy valamilyen pikáns politikai tartalomra. A kereszt botrányáról szeretnék szólni. Arról, amelyről Pál apostol így ír: „…a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. […] Nem tette-e bolondsággá Isten a világ bölcsességét? […] miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük…” (1Kor 1,18–23)
Sorozatunkban az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológusi, lelkészi hivatásra készülő hallgatóit szólaltatjuk meg indíttatásukról, a szolgálattal kapcsolatos elképzeléseikről, céljaikról. Sztupkai Kristóf metodistaként tanul az evangélikus teológián. Az ötödik évfolyamos, teológus-lelkész szakos hallgatóval elhívásáról, a 21. századi egyház képéről és a misszió fontosságáról beszélgettünk.
Számos evangélikus rendezvényen – Deák téri gimnáziumi koncerteken, Szélrózsa találkozón – fellépett már Várnagy Andrea, zongoraművész férjével négykezesekkel varázsolta el hallgatóságát. Két tehetséges leányuk, Laura és Lili is közreműködött előadásaikon. A színművészeti pályára készülő Laura bibliai szakaszokat, irodalmi részleteket olvas fel, míg Lili lassacskán édesanyjának egyenrangú partnerévé vált a zongoránál. Anyaságról, karrierről, a zene öröméről, a szeretet áramlásáról, az Isten adta talentumokról, a velük járó felelősségről beszélgettem a zongoraművésszel, aki nemcsak a csillogó koncerttermek pódiumain van otthon, hanem borsodi, szabolcsi, kárpátaljai iskolák tornatermeibe is elviszi a muzsikát. Szavai így, anyák napja közeledtével különösen is megszívlelendők.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény 2013. szeptember 1-jétől az általános iskolák első és ötödik évfolyamán és a hat évfolyamos gimnáziumokban a hetedik évfolyamon kötelezően választható tantárgyként bevezette az etikát, illetve a hit- és erkölcstant. E rendelkezés sok vitát váltott ki a közéletben, de még egyházon belül is, hiszen a megnövekedett óraszámok, feladatok olykor rendkívüli terhet róttak lelkészeinkre, hitoktatóinkra. A nehézségek mellett azonban sokan meglátták a feladat pozitív oldalát, hozadékát is, és a gyülekezetplántálást már a legkisebbeknél elkezdték, így gyarapítva aztán testvérekkel, szülőkkel, nagyszülőkkel is egy-egy közösséget. Összeállításunkban az iskolai hittanoktatásban részt vevő evangélikus lelkészek véleményéből kötöttünk csokrot.
Az asszonyverés szünetel. Erdélyi lelkipásztortól hallottam a falujában élő cigányok fogadalmi szokásáról. A pap előtt ígéretet tesz valaki, hogy például két hónapig nem fogyaszt alkoholt. Ilyenkor az egész család, több esetben a rokonság elmegy a templomba. Ezt az ígéretet aztán halálosan komolyan veszi és betartja a családfő. Egy férfi azt ígérte, hogy két hónapig nem fogja verni a feleségét. Az asszony azóta is hálás a lelkipásztornak, hiszen az ő segítségével kapott nyolc hét békességet.
A kollégiumi lét egy életre meghatározó lehet a felsőoktatási tanulmányaink során, főleg, ha még szakkollégiumok keretében is bővíthetjük tudásunkat. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem kollégiumában 2016 decemberében alakult meg a Melanchthon Evangélikus Szakkollégium. Oktatási céljai között egyszerre van jelen a magas színvonalú, tudományos értékű képzés, kutatás, valamint a szaktudományok művelésében élenjáró egyetemi hallgatók egyházi kötődésének erősítése, tanulmányaik segítése. Ezt szeretnénk most bemutatni olvasóinknak, a diákoknak pedig kedvet csinálni a csatlakozáshoz.
A híres író a színműveiben kiválóan rajzolta meg az emberi konfliktusokat, gyöngeségeket, mindezt mesteri történetszövéssel és remek humorral, így aztán a színrevitel sikere garantált. Ezért az a színház, amelyik Molnár Ferenc-művet választ, szinte biztosra megy. Kérdés: mer-e kockáztatni és újítani? Márciusban két Molnár-premier is volt a fővárosban. A két előadás teljesen eltérő stílusú, mégis – vagy pont ezért – mindkettőt érdemes megnézni.
Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren innen is meg túl is élt két fiatal. A fiú innen. Persze nem volt ez mindig így, mert a nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégiumban még egyszerre voltak innen, és jó pajtások is voltak, csak – ahogy az már lenni szokott – tanulmányaik végeztével a saját útjukra tértek. Előbb a leány. Diplomával a kézben a közeli kisvárosban lett jó állása, aztán még vőlegénye is. Majd a fiú is mozdult – na, ő kacskaringósabban, mert erősen szerette a tudományos munkát, míg csak lehetett, ragaszkodott a tanuláshoz, két mesterképzést is elvégzett az egyetemen, de már akkor Debrecenben.
Ma egy közeli ismerősömet mutatom be a kedves olvasóknak. A püspöki szolgálatba lépésemet követően került hozzám közel. Azóta gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk. A reggeli munkakezdéskor mindig rám pillant. Komoly tekintetével végigmér, aztán munka közben is csendesen figyeli minden mozdulatomat, hallgatja minden szavamat. Andreas hivatalunk számtalan fontos megbeszélésének, kerületi programjaink tervezésének, a győri lelkészi szolgálatok beosztásának, lelkipásztori beszélgetéseknek, sőt még a parókusi vizsgáknak is tanúja. Andreas előtt nincs és nem is lehet titkunk, mert ő mindig itt tartózkodik a püspöki dolgozószobában.
Legyen az ázsiai keresztyének imádsága a mi nyitányunk: Uram, ébreszd egyházadat, és kezdd rajtam. Uram, építsd gyülekezetedet, és kezdd velem. (EÉ 737. o.)
Annyi mindent szeretnék most megbeszélni veled, Istenem! Gyakran eléd viszem ennek a gyülekezetnek a gondját-örömét. Mindig arcok villannak föl előttem: testvérek, akiket ismerek, akikkel közös az utunk, akikkel téged keresünk: szándékaidat kutatjuk, útmutatásodat várjuk.
Reménnyel teli izgalommal érkeztünk a jól megpakolt IFA teherautóval 1984-ben első szolgálati helyünkre, Gerendásra. Feleségem a második babát várta. Erzsike nagy szeretettel fogadott, tudta, hogy a fárasztó útról érkezve jólesik a jó szó és az étel.
Kiindulásunk legyen a presbiter szó eredeti értelme: „idősebb”. Ez azonban ma sem életkort jelent – miként egykor sem azt jelentette –, hanem a Krisztus-követésben „előbbre” lévőt, „haladót”, aki tapasztalt, megállapodott a hitben, s ezért rá lehet bízni az egyház dolgait, döntéseit, vezetését. (A katolikus egyház hivatalos szóhasználatában a presbiter teljesen más – papi – tisztséget jelent, ezért most erre nem térünk ki.)
A Magyarországi Evangélikus Egyházról szóló törvényünk alapelvként rögzíti, hogy az egyház egyházközségekből épül fel, az egyházközségek egyházmegyét, az egyházmegyék egyházkerületeket alkotnak, a három egyházkerület pedig az országos egyházat alkotja. Egyházunk törvényei biztosítják a törvényhozás, az egyházkormányzás és a bíráskodás mint hatalmi ágak szétválasztását. Ugyancsak meghatározó alapelv a paritás elve, azaz minden hatalmi ágon belül és egyházkormányzati szinten a lelkészi és nem lelkészi elem azonos mértékű befolyása érvényesül.
Magyarországi Evangélikus Egyházunkban az alulról jövő kezdeményezés és az egyházvezetés szándéka találkozott, amikor két alkalommal országos evangélikus presbiteri találkozót (EPOT) szerveztek – először Pestszentimrén, majd a Tüskecsarnokban. Az első ilyen találkozó után született meg a gondolat, hogy a testvéregyházakhoz hasonlóan a gyülekezeteinkben és magasabb egyházkormányzati szinten tevékeny presbiter testvéreinknek belső képzést biztosítunk.
Evangélikus Élet
Luther Kiadó
Missziói Központ
Zákeus Médiacentrum
Evangélikus Közlöny
Hírszolgálat • Hírlevél
Médiumok az evangélikus honlapon
Fraternet-mindenki
A MEE Facebook oldala
A MEE Twitter oldala 
A MEE Youtube oldala
A MEE Google+ oldala
A MEE Instagram oldala
A MEE Linkedin oldala
Evangélikus bloggerek
Evangélikus linkgyűjtemény
Magyarországi Evangélikus Egyház