Hatvan évvel ezelőtt történt: Kiállás Ordass mellett

Hatvan évvel ezelőtt történt: Kiállás Ordass mellett

Share this content.

Szöveg: id. dr. Harmati Béla
A Magyarországi Evangélikus Egyház egyik központi épületében (püspöki hivatal, teológiai hallgatók diákotthona, józsefvárosi egyházközség lelkészi hivatala, az egyház központi levéltára és könyvtára, lakások stb.) a forradalom alatt tankgránátbelövést kapott, de használható állapotban maradt épülete nagytermébe 1958. január 24-re az akkori rettegett Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) elnöke táviratilag megbeszélésre rendelte össze a Déli Evangélikus Egyházkerület lelkészeit.

Ez volt az az egyházkerület, amelynek püspökét, D. Ordass Lajost 1948-ban az egyházi iskolák államosítása elleni tiltakozása miatt letartóztatták és börtönre ítélték devizával történt állítólagos bűntényei miatt. Az 1956-os forradalom idején a kerületbe az állam által korábban a püspöki székbe ültetett Dezséry László lemondott, és Ordass Lajos püspök 1956. október 31-én, a reformáció emléknapján a Deák téri püspöki templomban végzett istentiszteleti szolgálatával tért vissza püspöki tisztségébe.

Az állami szervek és az egyházak közötti feszült viszonyok ellenére még engedélyt kapott arra, hogy evangélikus küldöttség élén 1957. augusztus 1525. között részt vehessen a Lutheránus Világszövetségnek az amerikai Minneapolisban tartott nagygyűlésén, ugyanis a Világszövetség 1947-ben a svédországi Lundban tartott nagygyűlése a szervezet alelnökévé választotta, és mivel közben tisztségét nem gyakorolhatta, Minneapolisban 1957-ben újra alelnökké választották. Hazatérése után az állami szervek igyekeztek megnehezíteni életét és munkáját, rendőri felügyelő ült a hivatalába, és belső egyházi ellenzéket szerveztek ellene, és nyugállományba kényszerítették. Utóda Káldy Zoltán pécsi esperes lett.

Visszatérve a január 24-i eseményre: bizony nem volt könnyű hallgatni a lelkészeknek és nekünk se, leskelődő fiataloknak, hogy az ÁEH elnöke kifejtette, Ordass püspök és vele egyházunk az „ellenforradalom” táborához állt, és ezt az állam nem tűrheti. Ezért most felhívja a kerület lelkészeit, hogy nyilatkozatban határolódjanak el püspöküktől itt és most vagy minél előbb. Jött a fenyegetés is, hogy aki ezt nem teszi, attól megvonják az állami személyi támogatást, azaz a lelkészeknek az 1948-as állam-egyházi megállapodásban az államosított egyházi ingatlanok, iskolák, földtulajdon után könyöradományként járó, úgyevezett kongruát”, mely például nálam mint kezdő segédlelkésznél 1959-ben havi nyolvszáz forintot jelentett Veszprémben. Voltak azonban olyan szegény szórványgyülekezetek is, ahol ez a kongrua a lelkészi fizetés nagyobb felét jelentette, mint például nekem később Rudabányán 196062-ben, ahol tizenkét szomszédos, de messzi istentiszteleti helyre jártam kerékpáron és később kismotoron.

Az ÁEH elnökének beszéde legvégét meg sem várva az előadói asztalnál összetörten kuporgó Ordass püspök felállt, és szótlanul távozott. Amikor pedig az elnök és kísérete Vető Lajos északi kerületi püspökkel együtt elhagyták a termet, először lélegzet nélküli csend, majd ordítozás, szitkozódás, szaladgálás kezdődött, és többen is akartak egyszerre szólni.

A tanácstalan zűrzavar lázas húsz perce után szót kért a legfiatalabb, a lelkészi szolgálatot éppen kezdő segédlelkész, Bolla Árpád. Bátran fejtette ki, hogy nem tudja elképzelni szolgálatát Ordass püspök nélkül, és azt javasolta, hogy a gyűlés tegyen hűségnyilatkozatot püspöke mellett. Sokan helyeselték, többen elutasították, majd mindenki zavartan távozott!

Mi néhányan, teológiai hallgatók a karzaton frusztráltan tanácskoztunk a reánk váró jövőről, majd elhatároztuk, menjünk el egy budapesti gyülekezetünk szokásosan este tartott ifjúsági csoportjához imádkozni és énekelni, igei vigasztalást és útmutatást keresni.

Egyik társunk javasolta, menjünk a fasori gyülekezetbe, ott sok helyes lány van! Így is történt, beözönlöttünk a már elkezdett alkalomra, és bemutatkoztunk. Személyesen számomra azért maradt meg emlékezetemben ez a nap, mert ott találkozhattam először Polgár Rózsával, aki később (1962–2014) hűséges társam, feleségem volt. Erre emlékezve szoktuk többször énekelni a 328. számú korálunkat: „Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van...!”

Bolla Árpádot megbüntették, nem lehetett lelkész, villanyszerelői munkát vállalt, és csak később térhetett vissza egyházunk szolgálatába. Lelkésze volt évekig a brazíliai magyaroknak is, Dunakeszi és Rákospalota után ő szervezte meg az erdélyi és délvidéki menekültek közötti segélyszolgálatunkat, és nyugdíjasként kórházlelkész volt. Hálát adunk életéért Istennek, és őrizzük emlékét! Soli Deo Gloria!

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!