A farkaspóktól az ősemberig – Herman Ottó emlékezete

A farkaspóktól az ősemberig – Herman Ottó emlékezete

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Boda Zsuzsa
Természettudós, néprajzkutató, régész, nyelvújító, politikus – ezek a „címkék” mind ráillenek a száznyolcvanöt évvel ezelőtt született evangélikus polihisztorra, Herman Ottóra. A magyar tudományos élet máig meghatározó, gazdag és szerteágazó életutat bejárt alakjának nevét nyughelyén, Miskolcon a városi múzeum, a Bükk hegységben pedig fokozottan védett barlang viseli.

Breznóbányán (ma Brezno, Szlovákia) népes német ajkú családba, ötödik gyermekként született a kis Ottó 1835. június 26-án. Az evangélikus Hermann Károly kincstári orvosként dolgozott 1854-ben bekövetkezett haláláig. S bár anyagi jólétet nem tudott biztosítani családjának, elsőszülött fiára gazdag örökséget hagyományozott: a természetszeretetet. Szenvedélyes amatőr ornitológusként maga is madárgyűjtő volt – Ottó tőle tanulta meg többek között a madártömést és a tojások szakszerű konzerválását.

A tizenéves diáknak a miskolci evangélikus főgimnáziumban töltött időszakáról Székely Sándor Herman Ottó című könyvében a következőket írja: „A miskolci iskolaévek kitörölhetetlen nyomot hagytak Herman Ottóban. Itt vált igazán magyarrá, itt vált hazafivá. […] a 48-as idők forradalmi szelleme ültette lelkébe a magyar népért, a hazáért folytatandó harc eszméjét. Ez eredményezte azt, hogy a németes Hermann helyett Hermannak írta nevét. Ez eredményezte azt, hogy – holott csak hétéves korában tanult magyarul beszélni, mert a szülői háznál a német szó járta – a magyar nyelv mesterévé képezte ki magát.”

Gimnáziumi tanulmányai után lakatosinasnak állt, majd a bécsi politechnikum mérnökhallgatója lett, de tanulmányait apja halála miatt nem fejezhette be. Bécsben azonban autodidakta módon rendszeres természettudományi tanulmányokat folytatott, bejárt a bécsi Természettudományi Múzeumba.

A fiatalembert 1857 tavaszán katonának vitték, noha – egy gyermekkori betegség szövődményeként – egész életében nagyothalló volt. Miután öt év múlva hazatért, Kőszegen harmadmagával fényképészműtermet nyitott. A városban ismerkedett meg a híres természettudóssal, Chernel Kálmánnal, akinek ajánlásával Herman az erdélyi magyar szellemi élet központjába, Kolozsvárra ment dolgozni.

Pókhálótól halászhálóig

Az Erdélyi Múzeum országos hírű polihisztor igazgatója, Brassai Sámuel mellett a fiatal munkatárs – konzervátor lett az intézményben – szárnyakat kapott. A gyűjtemény rendbetételén túl a meglévő állomány gyarapítását is feladatul kapta. Gyakori gyűjtőkörútjain „zsákmányolt” darabjaival létrehozta a múzeum állattárát. Emellett elkezdte publikálni a saját tapasztalatokon alapuló megfigyeléseit is.

A politika is egyre jobban kezdte érdekelni ekkoriban. A kiegyezés évében alapított Magyar Polgár című kolozsvári újságban a kezdetekben útirajzokat, illetve társadalmi vonatkozású cikkeket írt, de 1871 januárjától már mindennaposak voltak a politikai vezércikkei. Még ugyanebben az évben otthagyta múzeumi állását, hogy a lap főállású munkatársa legyen, ám három évvel később, 1872-ben a politikából kiábrándulva, huszonkét krajcárral a zsebében elhagyta Kolozsvárt.

Másfél éves házitanítóskodás után újra felkerekedett. A gyarmatvilágba indult felfedezőútra, de csak Pestig jutott, ugyanis a Természettudományi Társulat megbízásából lehetőséget kapott, hogy megírja hiánypótló művét Magyarország pók-faunája címmel. Ez tette a nevét országosan ismertté. A háromkötetes, több mint ötszáz oldalas munkát a szerző több száz saját kezű illusztrációja gazdagítja. Mivel abban az időben a magyar rovartani szaknyelvben nem volt még meg minden szükséges szakkifejezés – például a pókhálókészítés folyamatára –, Herman sokszor a takácsmesterség, szövő-fonó ipar szakszavait ültette át. E nyelvújító tehetsége élete végéig megmutatkozott.

Említett műve első kötete megjelenésének évében, 1875-ben már elismert szakemberként nevezték ki a Nemzeti Múzeum állattári osztályának őrsegédjévé. Két év múlva Természetrajzi Füzetek címmel elindította a múzeum tudományos folyóiratát, amelynek tíz éven át volt a szerkesztője.

A Nemzeti Múzeumban egyik feladata volt Petényi Salamon János tudományos hagyatékának feldolgozása. Az evangélikus lelkész és természettudós Magyarország gerinces állatainak kutatásával foglalkozott. Jegyzeteinek jelentős része halála után elkallódott, egy töredéke pedig feldolgozatlanul a Nemzeti Múzeumba került. Így vehette kézbe Herman Ottó Petényi hatvanhét magyar halfajtáról szóló feljegyzésgyűjteményét, amely a halfajták népies elnevezéseit is tartalmazta.

A hagyaték hatására Herman maga is gyűjtőútra indult, és közben olyan alapos szakismeretekre tett szert a szerszámok, a halfélék és a halászati módszerek terén, hogy még a halászokat is bámulatba ejtette. Ebből állította össze 1885-ben a városligeti országos kiállítás halászati anyagát, a kiállításhoz pedig brosúrát is írt. A munka folytatásaként jelent meg A magyar halászat könyve című kétkötetes munkája 1887-ben. Gyűjtőmunkájának eredménye alapozta meg a Magyar Néprajzi Múzeum halászati anyagát.

Herman Ottó kivette a részét a közéletből is: 1879-től függetlenségi-liberális politikusként országgyűlési képviselő volt. Életének fontos pillanatai közé tartozott, hogy kétszer is – 1877-ben és 1893-ban – felkereshette száműzetésében Kossuth Lajost.

A madártan tudósa

Gyermekkori „szerelme”, az ornitológia egész életét végigkísérte. Az 1880-as években madártani érdeklődése újabb lendületet vett: cikkeket írt, könyveket publikált, részt vett az ornitológusok nemzetközi szervezetének kongresszusain. 1888 nyarán újabb gyűjtőkörútra indult – ez alkalommal Észak-Norvégia madárvilágát igyekezett a saját szemével felderíteni. 1893-ban megalapította Magyar Ornithológiai Központot, a mai Madártani Intézet elődjét, egy évvel később pedig az Aquila című madártani folyóiratot.

Herman Ottó legkedvesebb és legismertebb madártani műve 1901-ben jelent meg A madarak hasznáról és káráról címmel. A kötet népszerűségét mutatja, hogy a megjelenéstől számított tíz éven belül négy kiadást ért meg, nyolcezer példányban. Német és angol nyelvre is lefordították.

A szárnyasok iránti érdeklődése egészen irodalmi magaslatokba is ragadta a köztiszteletben álló tudóst. Az Arany, Tompa, Petőfi és a népköltés madárvilága címet viselő munkája a három költő műveiből, illetve a magyar népköltészetből gyűjti össze a madarakat, és azt vizsgálja, men - nyire hitelesen, pontosan ábrázolják őket költőink, illetve népköltészetünk. Kötetben 1983-ban jelent meg Schelken Pálma szerkesztésében.

Az ősember nyomában

A Szinva patak partján 1891-ben Bársony János házat akart építeni. Az alap kiásásánál három különös alakú kődarab is a felszínre került. Ezeket tüstént el is vitték Herman Ottóhoz, aki éles szemével rögtön felismerte: a jégkorszaki ember fenőkövei lehetnek. S bár korának geológus szakemberei megkérdőjelezték Herman állítását – tudniillik azt, hogy a Bükkben élhettek emberek a jégkorszak idején –, ő kitartott mellette. A vitában mellette szólt az, hogy hamarosan a miskolci temetőben is hasonló leletekre bukkantak. A hazai geológusok ekkor már nagyobb erővel megmozdultak, és a kutatásoknak köszönhetően – Herman Ottó útmutatása alapján – a bükki Szeleta-barlangban nagyszámú értékes leletet találtak. Így aztán véglegesen Herman javára dőlt el a sokéves geológiai vita.

Az időskorára szinte teljesen megsüketült tudós nagy tervei között szerepelt a magyar ősfoglalkozásokat bemutató többkötetes könyv is. Egész kutatócsapatot szervezett maga mellé, de a teljes mű már nem készülhetett el, A magyarok nagy ősfoglalkozása címmel 1909-ben megjelent kötet az alcíme szerint előtanulmányokat tartalmaz (illusztrációink ebből a kötetből valók – a szerk). Az ősfoglalkozásokkal kapcsolatos második, egyben utolsó műve A magyar pásztorok nyelvkincse címet viseli, ez röviddel a tudós halála előtt került az olvasók kezébe.

Herman Ottó 1914. december 27-én hunyt el Budapesten. Kívánságára hamvai 1965 óta Miskolcon, a hámori temetőben pihennek, az 1899-ben alapított – akkori nevén – Borsod-Miskolczi Múzeum pedig 1953-ban felvette a sokoldalú evangélikus tudós nevét.

A cikk az Evangélikus Élet magazin 85. évfolyam, 27–28. számában jelent meg 2020. július 19-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a kiadó oldalán.

Címkék: Herman Ottó -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!