Hosszabb lett az út, de mégis célba értünk

Hosszabb lett az út, de mégis célba értünk

Share this content.

Szöveg: Torda Eszter
Hévízgyörk – A Hévízgyörki Evangélikus Egyházközség június 20-án tartotta meg a konfirmációt, melyet eredetileg őszre halasztottak volna a járvány kitörése miatt. A presbitérium közös döntése alapján végül a hétvégén mind a kilenc konfirmandus örömteli mosollyal tért haza az ünnepi eseményről.

A püspöki körlevélben azt javasolták, hogy az egyházközségek a konfirmációkat ősszel tartsák meg a járvány megelőzése végett. Lindákné János Zsuzsanna hévízgyörki lelkésznő azonban a presbitériummal közösen jutott arra a döntésre, hogy mégis megtartják még a nyár elején a konfirmációt: „Úgy döntöttünk, hogy ha a korlátozások engedik, akkor megpróbáljuk megszervezni a konfirmációt még a nyár folyamán. Ebben a konfirmandusok szülői is erősítettek bennünket.”

Mivel a korlátozásokat enyhítették, de el nem törölték, a gyülekezetben fokozottan odafigyeltek a távolság betartására és a maszk használatára: „A kötelező óvintézkedéseket betartottuk, kértem, hogy üljünk egymástól távolabb, a konfirmandusokat is szétültettük. Az úrvacsorán is külön a lányok és külön a fiúk vettek részt, továbbá én is végig maszkban voltam és kézfertőtlenítőt használtam. Most külön kértük a gyülekezetet, hogy a konfirmáción csak a konfirmandusok családjai és rokonai vegyenek részt.”

A hirtelen jött változás azonban nem okozott problémát a konfirmandusoknak. A lelkésznő elmondása szerint, a fiatalok már kifejezetten várták ezt a jeles alkalmat: „Minden órát azzal kezdtünk, hogy mikor lesz meg a dátum, de amíg nem volt konkrét tájékoztatás az enyhítésekről, addig nem tudtunk tervezni. Végül a szülőkkel közösen egyeztettünk.” 

„Egy egészséges izgalom volt a fiatalok részéről a vizsga előtt, hiszen ki kell állni és meg kell szólalni mindenki előtt. De az a gondolat fogalmazódott meg bennünk, hogy hálát adunk azért, mert sikerült idáig eljutnunk – teszi hozzá még Lindákné János Zsuzsanna. – A konfirmáció már nem megvalósíthatatlan, elérhetetlen célként lebegett előttünk, hanem úgy éreztük, hogy végre megérkeztünk, végre itt van a konfirmáció. Ez nagy erőforrás volt a gyerekeknek is, megélhették ezt az alkalmat, nem kell már várni rá. Lehet, hogy hosszabb lett ez az út, de mégis célba értünk.” 

 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!