Egyháztörténeti jelentőségű eseményhez méltó módon, ünnepi hangulatban adták át a Magyarországi Evangélikus Egyház legmagasabb kitüntetéseit, az Ordass Lajos- és Prónay Sándor-díjat november 12-én Budapesten, a Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon épületében. Kovács Etelka, a Magyarországi Evangélikus Egyház első, nőként felavatott lelkipásztora az Ordass-, az Evangélikus Országos Gyűjtemény munkatársai pedig a Prónay-díjat vehették át.
Luther Márton reformátor születésnapja (1483. november 10.) és Márton-nap (november 11.) alkalmából immár hagyomány, hogy egyházunk két legmagasabb kitüntetését ezen dátumokhoz kapcsolódóan adják át. Az idei ünnepségen egyúttal a nők ordinálásának ötvenéves évfordulójáról is megemlékeztek.
A Luther Otthon – Evangélikus Diákotthon szeptemberben felavatott új épületében Gombkötő Beáta egyetemi lelkész nyitóáhítatával vette kezdetét az esemény. A lelkésznő Zsid 11,8 alapján hirdette az igét: „És elindult, nem tudva, hova megy.” Nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy ezen a napon ő szolgálhat a megjelentek előtt. Olyan történeteket hozott a Szentírásból, amelyekben a női főszereplők kockázatos utakat kerestek, nem tudva, azok hova vezetnek. Először Celofhád lányainak történetét idézte Mózes negyedik könyvéből, akik hittel, határozottan és bátran álltak Mózes és Eleázár pap elé, és nő létükre apjuk örökségét kérték. Mózes az Úr elé vitte ügyüket. Isten „egy csettintésre” felülírta saját törvényét, mely szerint nő nem örökölhet. Ráadásul ezt egész Izraelre kiterjesztette: „Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fia, juttassák örökségét a leányának.” Másodikként a vérfolyásos asszonyról beszélt az igehirdető, aki minden tilalom ellenére megérintette Jézust. Ő sem tudhatta, hova megy, büntetés vagy helyzetének megoldása jut-e majd osztályrészül számára. A folytatást ismerjük: az asszony meggyógyult, Jézus pedig a tömeg elé hívta, hogy elmondhassa, mi történt vele.
Bátor bibliai nők nyomában
Ezeket a történetetek olvasva nem kérdés, mit csinálhat egy nő ebben a világban, az egyházban. Jézus így bátorít: leányom, hited megtartott téged! Mi, emberek lassabban dolgozunk, mint az Úristen, legyen szó akár a nőági öröklésről vagy a nők lelkészi pályára lépéséről és ordinációjáról. Ma a teológushallgatókat is beleszámítva már kétszáz nő szolgál az evangélikus egyházban. „Törékeny, sérülékeny eredmény. Nem lehet tudni, mikor fogják igazán biztonságban érezni magukat. Ma sem könnyű nőként férfi vezetők elé állni és kéréseket megfogalmazni, hiszen rajtuk is múlhat a hivatásunk. Fontos tudatosítani: a fenti bibliai történetek nem öncélúak, és nem csak a nőkről szólnak. Nagy erőforrásul szolgálnak ezek a bátor bibliai nők, akik hittel és Istenbe vetett bizalommal szóltak és cselekedtek. Isten ma is »csettint a hátunk mögött«, Jézus a tömeg elé hív, hogy szóljunk. Ilyen bátor nők vannak ma itt is. A Magyarországi Evangélikus Egyház nem működne nélkülünk, nélkületek. Elindulunk, nem tudva, hova megyünk, de együtt megyünk” – fogalmazott a lelkésznő.
Az áhítat után az Elindult, nem tudva, hova megy – Feljegyzések az evangélikus női lelkészi szolgálat kezdeteiről című kötet bemutatójával, illetve egy, a női lelkészséghez kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program. (Ezekről külön cikkben tudósítunk.) Emelkedett pillanatoknak lehettek tanúi a résztvevők, amikor a jelen lévő női lelkészeket köszöntötte dr. Fabiny Tamás elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő. A püspök egy, a Zákeus Médiacentrum által 1987-ben a Deák téren forgatott, tizenhárom lelkésznő ordinációját megörökítő kisfilmből hozott „ajándékba” négy percet. Prőhle Gergely pedig egyebek mellett felidézte élményeit, melyeket Takácsné Kovácsházi Zelma lelkésznő szolgálata jelentett számára a Deák téri gyülekezetben. Gyermekként is mély benyomást tett rá az a szeretet és hit, amelyet az általa vezetett közösségben kapott. „Isten éltessen minden lelkésznőt!” – szólt az evangélikus egyház elnöksége mindkét tagjának köszöntése.
Perifériáról a középpontba
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma 2007-ben alkotta meg azt a szabályrendeletet, amely az Ordass Lajos-díj és a Prónay Sándor-díj alapításáról és évente egyszeri odaítélésének körülményeiről szól. A mártírsorsú püspökről elnevezett Ordass Lajos-díj olyan feddhetetlen életű magyar vagy külföldi felszentelt személynek ítélhető, aki kiemelkedően sokat tett a magyar evangélikus egyházért. A báró Prónay Sándor aranysarkantyús lovagra, királyi kamarásra, korábbi egyetemes felügyelőre emlékeztető díj pedig olyan világi személynek vagy intézménynek ítélhető, aki/amely kiemelkedő szellemi vagy anyagi támogatással áll a Magyarországi Evangélikus Egyház mellett.
Az Ordass Lajos-díjat Fabiny Tamás Kovács Etelka lelkésznőnek adta át. Méltatását egy Dietrich Bonhoeffer-idézettel kezdte: „Hol van az egyház tulajdonképpeni helye? Nem egy olyan konkrét hely, melyet előre ki lehetne jelölni. A jelen levő Krisztus helye ez a világban. Ahol Isten az ő gyülekezetével beszél, ott a gyülekezet minden emberi hely tényleges központja lesz […], ez lehet egészen a periférián is. Isten azonban láthatóvá teszi ezt a helyet.”
Kovács Etelka 1962. június 28-án végzett az evangélikus teológián, végzésekor azonban még egy áldásban sem részesült, míg férfi társait lelkésszé szentelték. Ordinációja bő tíz évvel később, 1972. november 19-én a „periférián”, a csöglei templomban történt meg dr. Ottlyk Ernő püspök szolgálatával. Ez valódi egyháztörténeti esemény volt. Kovács Etelka Debrecenben és Veszprémben is szolgált segédlelkészként – bár jogai nem voltak ahhoz, hogy munkáját végezhesse. Mindenkor, a legnehezebb körülmények között is hűséggel szolgálta elhívó Urát. Csöglén és szórványaiban töltötte leghosszabb szolgálatát: harminchárom éven át pásztorolta a terület evangélikusait. Ordinációjának híre már itt érte, s ő lett a Magyarországi Evangélikus Egyház első nőként lelkésszé avatott lelkipásztora. Egyházunk legmagasabb, lelkésznek adható díját nagy meghatottsággal vette át az elnök-püspöktől.
Felbecsülhetetlen értékek őrzői
A Prónay Sándor-díjat idén az Evangélikus Országos Gyűjteménynek (EOGY) ítélték. A laudációt mondó Prőhle Gergely országos felügyelő a két évszázados múltra visszatekintő, felbecsülhetetlen értékeket őrző gyűjtemény munkatársainak szerteágazó értékőrző tevékenységét és az integráció szép példáját húzta alá méltatásában. [Érdemes megemlíteni, hogy a díjalapítás óta az elismerést mindeddig két ízben kapta intézmény vagy közösség: a soproni evangélikus líceum, valamint a Kaláka együttes. – A szerk.]
Az EOGY-ot az evangélikus levéltár (alapítás éve: 1812), könyvtár (1921) és múzeum (1979) integrálásával egyházunk 2017-ben, a lutheri reformáció kezdetének ötszáz éves évfordulóján alapította. A gyűjtemény első igazgatója, dr. Hubert Gabriella munkatársaival együtt múlhatatlan érdemeket szerzett a gyűjteményi munka magas szintű végzése, a megőrzés, a feldolgozás, a korszerű bemutatás, az egyház intézményeivel való folyamatos, illetve projektszerű együttműködés terén. A 2019-ben újraindított Evangélikus Gyűjteményi Kiadványok című sorozat és az Esterházy Péter halála után az egyház tulajdonába került könyvtár feldolgozása és látogathatóvá tétele csak két elem a példaértékű megvalósulások sorából.
A díjat a gyűjtemény idén megválasztott igazgatója, dr. Lackner Pál és Zászkaliczky Zsuzsanna igazgatóhelyettes vette át. Az idén nyugdíjba vonult Hubert Gabriella családi kötelezettsége miatt nem lehetett jelen. Köszönőszavaiban Lackner Pál így fogalmazott: „Felmerülhet a kérdés: a Hegyi beszéd passzusával – »Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön…« (Mt 6,19) – hogyan hozható össze a gyűjteményi munkánk. A válasz nagyon egyszerű: ezek azért vannak, arra használjuk és azért őrizzük őket, hogy a mennyei kincseket hozzuk előtérbe, tegyük mindenki számára megragadhatóvá, és jelezzék azt az utat, amin megyünk.”
Az ünnepi alkalom zenei vonulatát Kasztner Martin, Gellért Dorka és Szőcs Ármin, az Evangélikus Középiskolai Kollégium és az Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziuma diákjai szolgáltatták. A délután fogadással fejeződött be, a záróének (EÉ 329) utolsó sora – „Úgy van, indulok, Uram!” – útravalóként kísérte el a jelenlévőket.
