Skip to main content

2024. április 13. 8:42

Hogy támasszá válhasson az ige

Az emberek forgatagában: Réz-Nagy Zoltán

Sorozatunkban lelkészekkel találkozhatnak olvasóink „háttérmunka” közben: elsősorban arról kérdezzük őket, miként készülnek a prédikációra, s eközben milyen tárgyak veszik őket körül. Réz-Nagy Zoltánt, a Csillaghegyi Evangélikus Egyházközség lelkészét az aluljáró lépcsőjén, a sétálók forgatagában kérdeztük istentiszteletre készülésének műhelytitkairól.

Az emberek forgatagában: Réz-Nagy Zoltán

Illusztrációk. „Számos teológiai, irodalmi, eszmetörténeti és művészeti példát szoktam a prédikációimban »illusztrációként« említeni. A történetmesélés fontos az igehirdetésben, közel hozza a lényeget” – árulja el a lelkész. A mélyebb rétegekről kérdezve kifejti: „Az elmondott történeteink is mi vagyunk, vagyis amit mástól idézek, vagy körbeírok, az is valamiért hozzám, legfőképpen pedig az általam megfogalmazott üzenethez köthető.”

Az igehirdetői szolgálattal és az arra való készüléssel kapcsolatban az argentin költőnek, írónak, Jorge Luis Borgesnek az 1975-ben megjelent Homokkönyv című elbeszélését említi. „Ebben a misztikus és metafizikus jellegű írásban a homokkönyv sosem nyílik ki ugyanott – vagyis mindig más, és a változatok száma végtelen. Nem tudhat az ember mindent, és valószínűleg nem is kell mindent tudnia. Vannak azonban rejtett vagy kevésbé rejtett értékek, amiket meg kell keresnünk. Erre az értékkeresésre, saját helyünk megtalálására próbálom igehirdetéseimben is invitálni a jelenlévőket.”

Réz-Nagy Zoltán evangélikus lelkész

Igehirdetések. „1992-től vagyok lelkész. Az elmúlt évtizedek alatt minden igehirdetésemet leírtam. Ezeket elő szoktam venni, merítek belőlük. Vannak olyan textusok, amelyekhez már négy-öt igehirdetésem is van. Ritka, ha olyan igeszakaszról kell beszélnem, amelyről még nem írtam prédikációt. Ezek az alkalmak nagyon inspirálóak.” A magyar nyelvű igehirdetések mellett elsősorban német prédikációkat olvas. „Többek között a Göttinger Predigten oldalt szoktam tanulmányozni, ahol rengeteg kiváló kortárs prédikáció érhető el.”

Néha tabletet visz a szószékre, de alapvetően papírról olvassa fel az igehirdetését. „Ha időnként el is térek a leírtaktól, biztonságérzetet ad, hogy nálam van a szöveg. Legtöbbször olyan újrapapírra nyomtatom ki a prédikációimat, amelynek a másik oldalán már volt valamilyen írás vagy nyomtatás” – teszi hozzá a teremtésvédelemre utalva.

Emberarcok tablója. Találkozásunk helyszíne nem véletlenül lett Budapest egyik forgalmas pontja. Réz-Nagy Zoltán ugyanis a város lüktetésében él, figyeli annak változását, az emberi interakciókat, és az így szerzett élményekből gyakran merít prédikációihoz is. Az őt körülvevő emberek kérdései foglalkoztatják, ezért meggyőződése, hogy Isten igéjéről úgy érdemes szólni a szószékről is, hogy az egzisztenciális támaszává válhasson másoknak.

„Az 1990-es években még fasori lelkészként én tartottam a vasárnap esti istentiszteleteket. Soha nem lehetett tudni azokon az alkalmakon, hogy kik lesznek jelen. Ez megnehezítette a készülést, hiszen nem tudtam magam elé képzelni az arcokat. Debreceni lelkészként más volt a helyzet: pontosan tudtam, hogy kik az állandó jelenlévők, magam előtt láttam, hogy alapvetően kiknek fogok majd szólni. Az már csak ajándék volt, ha más is ott volt. Csillaghegyen is erre törekszem. Nagy öröm, hogy itt is vannak ismeretlenek, akik időről időre eljönnek az istentiszteleteinkre” – fejti ki.

Réz-Nagy Zoltán a személyes kapcsolatokból, lelkipásztori látogatásokból inspirálódó igehirdetésről is szól:

„Csillaghegyen, látogatva a gyülekezet tagjait, megtapasztalom, hogy ezek milyen fontos alkalmak, többszörösen visszahatnak a prédikációimra. Egyrészt megismerem az egyes emberek nézeteit, problémáit, örömeit, azt, hogy milyen kérdések foglalkoztatják őket. Másrészt a gyülekezet is megismer engem, vagyis azt követően másképp, a gondolataim mélyebb rétegeit is jobban értve hallgatják az igehirdetéseimet.”

* * *
A cikk eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2024. március 10–17-i 89. évfolyam 9–10. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), a Huszár Gál könyvkereskedésben (Budapest V., Deák tér 4.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-​​​mail-címen, nyomtatott vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-19-20
Lelkipásztor banner 2023-11

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső