Skip to main content

2024. május 28. 15:48

Jobb beszélni róla, mint a szőnyeg alá söpörni!

Bemutatták Joób Máté A hallgatás terhe című könyvét

Hogyan küzdenek meg az ügynökmúlt sokrétű terheivel a kommunista állambiztonság által beszervezett lelkészek gyermekei, unokái? Milyen stratégiákat alkalmaznak annak érdekében, hogy felmenőik váratlan öröksége hordozhatóvá váljon számukra? Ezekről a kérdésekről is szó esett május 16-án Budapesten, a Deák téri Huszár Gál Könyvesboltban, ahol bemutatták Joób Máté evangélikus lelkész A hallgatás terhe – A kollaboráció transzgenerációs hatásai című könyvét.

Bemutatták Joób Máté A hallgatás terhe című könyvét

A hazai egyházak között a Magyarországi Evangélikus Egyház volt az első, amely konkrét lépéseket tett annak érdekében, hogy felkutassa, majd nyilvánosságra is hozza kapcsolatát a kommunista rendszer belbiztonsági szerveivel – ennek a feltáró munkának az eredményeként jelentek meg a Háló sorozat kötetei. A feltáró munkákhoz kapcsolódva került nyomdába 2024-ben A hallgatás terhe – A kollaboráció transzgenerációs hatásai című könyv is, amely ennek a rendkívül összetett témakörnek arra a szempontjára helyezi a hangsúlyt, hogy a kommunista hatalommal együttműködő egyháztagok ügynökmúltja, az ő titkos életük hogyan hatott és hat máig az érintettek családtagjaira.

Bemutatták Joób Máté A hallgatás terhe című könyvét

A Luther Kiadó gondozásában megjelent kötet bemutatóján Kovács Viktor evangélikus lelkész beszélgetett a szerzővel, Joób Máté evangélikus lelkésszel, lelkigondozóval, a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének egyetemi docensével és Ittzés András matematikussal, mentálhigiénés szakemberrel, egyetemi oktatóval.

„Vizsgálódásunk egyik legsokrétűbb kérdése maga a hallgatás, elhallgatás. Vajon a rendszerváltást követően miért nem beszéltek az érintettek a legtöbb esetben kényszer alatt folytatott titkos ügynöki tevékenységükről? Miért nem érezték megfelelőnek azt az egyházi közeget, amelyben beszámolhattak volna korábbi tevékenységükről?” – olvasott fel részletet a könyvből Kovács Viktor. Megszólalásában Joób Máté hangsúlyozta, fontos arról beszélni, hogy mi fogalmazódik meg bennünk, amikor azt a kifejezést halljuk, hogy „a hallgatás terhe”. Mint rávilágított: „A hallgatás érinti magát a titkos ügynöki tevékenységet, ami pedig még nehezebb, az a hallgatás azután, amikor már lehetett volna róla beszélni. Nemcsak az érintettek, az ő családtagjaik, hanem mi, egyháztagok is átérezhetjük, hogy nem olyan könnyű ezt a kérdést megközelíteni, hiszen egy nagy teherről van szó, de egyúttal egy olyan teherről, amiről érdemesebb beszélni, mint hallgatni róla és szőnyeg alá seperni.”

Ittzés András emlékeztetett, hogy miközben az evangélikus egyházon belül működő tényfeltáró bizottságnak a Háló-kötetekben testet öltő szisztematikus, alapos történészi munkája komoly elismerést váltott ki nem egyházi közegben is, „idővel hiányérzetet okozott bennünk, hogy emellé nem sikerült olyan pluszt hozzátenni, ami ezeknek a terheknek a feldolgozását igazán segítené”. Mint felhívta rá a közönség figyelmét, munkájával Joób Máté éppen ebbe az irányba tett komoly lépést, könyvének ez adja az óriási jelentőségét.

Joób Máté: A hallgatás terhe – A kollaboráció transzgenerációs hatásai című könyv megvásárolható a Luther Kiadó webáruházában és könyvesboltjaiban.

Bemutatták Joób Máté A hallgatás terhe című könyvét

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Evélet banner 2024-23-24

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső