Skip to main content

2021. november 15. 15:45

Hűséges szolgálókat díjaztak

Közgyűlés a Déli Egyházkerületben

Két év után újra személyes jelenléttel tartotta meg közgyűlését november 12-én a Déli Evangélikus Egyházkerület a Budapest-Angyalföldi Evangélikus Egyházközség nemrég felszentelt új gyülekezeti termében.

20211112 deli keruleti kozgyules foto Hajdu Tibor

Az alkalom nyitóáhítatát a házigazda lelkész, Grendorf Péter tartotta, aki az ülést levezető Font Sándor egyházkerületi felügyelő felkérésére a gyülekezetet is bemutatta a nap során.

A közgyűlés résztvevői meghallgatták Kondor Péter püspöki, Font Sándor felügyelői, valamint Horváth-Csitári Boglárka missziói lelkészi jelentését, mindhármat egyhangúan elfogadták, akárcsak a Gusztáv Adolf Segélyszervezet egyházkerületi felelősének, Koskai Erzsébetnek a korábban a közgyűlési tagok számára elküldött jelentését.

A közgyűlés hivatalos lezárása után került sor az egyházkerület díjainak ünnepélyes átadására. (Ezt eredetileg 2020-ban és 2021-ben is a kerületi családi és missziói napra tervezték, de a járványhelyzet miatt a rendezvények elmaradtak.) A kitüntetettek a Déli Egyházkerület hűségérmeit, Tessedik Sámuel-díjait, valamint – 2020-ra vonatkozóan – az Ordass Lajos- és a Prónay Sándor-emlékplakettet vehették át Kondor Pétertől és Font Sándortól.

A Déli Evangélikus Egyházkerület díjazottjainak teljes névsora

2020

Tessedik Sámuel-díj:

  • Az év lelkésze: Sefcsik Zoltán
  • Az év pedagógusa: Hajdó Ákos
  • Az év diakónusa: Szöllősiné Kassai Judit

Prónay Sándor-emlékplakett: Győri András Timótheus

Ordass Lajos-emlékplakett: Lupták György

Hűségérem:

  • Dérné Csepregi Klára
  • Dr. Kovács Pál László
  • Kovács Kálmánné
  • Szabó József
  • Szarka János

2021

Tessedik Sámuel-díj:

  • Az év lelkésze: Tamásy Tamásné
  • Az év pedagógusa: dr. Dávid Péter
  • Az év diakónusa: Bíró Kornélia

Hűségérem:

  • Hollós Károly
  • Kesjár Mátyás
  • Kovács Imréné
  • Nyári Mihály
  • Pallai Pálné
Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső