Skip to main content

2023. május 26. 12:19

Krisztusi emberekre van szükség

Hálaadó istentisztelettel kezdődött a Sztehlo Gábor-emlékév

A budapesti Hűvösvölgyben, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat Sarepta-otthonának templomában vette kezdetét a Sztehlo Gábor-emlékév. A hálaadó istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Kondor Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház diakóniáért felelős püspöke végezte. A liturgiában Gregersen-Labossa György, a szeretetszolgálat vezető diakóniai lelkésze mellett Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkész, a Sztehlo Gábor (1909–1974) által 1945-ben alapított Gaudiopolis gyermekköztársaság egykori lakója is részt vett.

Sztehlo-emlékév megnyitása 1

„Akármekkorát változott a világ az elmúlt évtizedekben, mióta Sztehlo Gábor hazaköltözött a mennyei otthonba, és akármennyit változott is ez a világ az elmúlt évszázadokban és évezredekben, az ember szíve ma is ugyanolyan, mint régen. Ugyanarra van szüksége. Nem szép eszmékre, amikből sosincs hiány, hanem megváltóra. Megváltó kell az embernek. Isten pedig ezt adott a világnak: Megváltót” – kezdte 1Tim 3,16 alapján tartott prédikációját Kondor Péter.

A püspök a kegyesség jelentésének félreérthetőségéről szólva arról beszélt, hogy a kifejezés nem az áhítatos képű, vallásoskodó, szenteskedő, kegyeskedő embert jelenti, hanem egy egészen új embertípust: a krisztusi embert.

Sztehlo-emlékév megnyitása 2

„Hálát adunk Istennek azért, hogy Sztehlo Gábor szolgálatát úgy áldotta meg, hogy ilyen emberré tette és formálta. Olyan szolgatársat látunk benne, aki a szenvedésben és a reménységben is egy a teremtett világgal. Ebből a látásból valami egészen különleges, együttérző szeretet, szolidaritás támadt benne az egész világgal. A mások baját szeretettel hordozó szenvedésben vesz részt ma is az, aki igazán Krisztushoz tartozik. Aki együtt szenved a teremtett világgal, az fog igazán szívvel-lélekkel könyörögni és cselekedni azért a világért, amelynek az igazán krisztusi emberre van szüksége” – fogalmazott igehirdetésében Kondor Péter.

A Déli Egyházkerület püspöke kiemelte, hogy akkor emlékezünk méltóan Sztehlo Gáborra, ha hozzá hasonlóan készek vagyunk testet adni Isten irgalmas gondoskodó szeretetének, látható és megfogható módon odaadni szívünket, lelkünket, testünket, hogy Isten jóakarata általunk is megvalósulhasson ebben a világban.

Sztehlo-emlékév megnyitása 3

„Mi teszi hozzánk közel álló emberré Sztehlo Gábort?” – tette fel a kérdést megemlékező beszédében Buda Annamária, a Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat intézményvezetője. A választ így összegezte: az, hogy ő mindenből tudott valamit teremteni. A két világháború között Sztehlo fiatalokkal dolgozott, gyülekezeteket épített, ekkor nem a halál, a szenvedés, hanem a fejlődés határozta meg az életét. Ő a második világháború idején is – amikor az emberek élete a rombolásról, gyűlöletről, pusztulásról szólt – épített, és Isten irgalmának tudott az eszköze lenni.

A Sztehlo Gábor halálának jövőre esedékes ötvenedik évfordulója alkalmából megnyitott emlékév hálaadó istentiszteletének végén Kondor Péter köszöntötte a kilencvenötödik születésnapját ünneplő Keveházi László nyugalmazott evangélikus lelkészt, egykori Sztehlo-gyereket, Gaudiopolis lakóját, a gyermekköztársaság első miniszterelnökét.

Az istentisztelet után a Farkasréti temetőben rövid ünnepi alkalom keretében Kondor Péter felszentelte a Sztehlo család felújított sírboltját.

Sztehlo-emlékév megnyitása 4

A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat állt élére a kezdeményezésnek, amely a család egyetértésével azt célozta, hogy a Farkasréti temetőben lévő Sztehlo családi sírbolt megújulhasson. A szeretetszolgálat – amely megelőlegezte a felújítás összegét – a Fébé Evangélikus Diakóniai Alapítványt bízta meg, hogy adományokat gyűjtsön a költségek fedezésére. A hozzájárulásokat a következő bankszámlára várják, feltüntetve az adományozó adatait is: Fébé Evangélikus Diakóniai Alapítvány; székhely: 1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 193. Bank: OTP 11702081-21455106. HU27117020812145510600000000. SWIFT: OTPVHUHB.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-19-20
Lelkipásztor banner 2023-11

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső