Skip to main content

2024. május 16. 9:16

Hogyan érhetjük el a Z generációt?

Szlaukó-Bobál Orsolya publicisztikája

A legnagyobb nehézség, a legégetőbb feladat ma minden egyház számára az, hogyan érheti el a fiatalokat. Sokszor hallottuk már: „Bezzeg a mi időnkben! Akkor ötven konfirmandus volt, akkor még jártak templomba a fiatalok, volt ifjúság, nem kellett noszogatni őket! A mai fiatalok csak a telefonjukat nyomkodják, nem járnak templomba, közösségbe.ˮ Sűrűn találkozhatunk ezzel a „bezzeg” gondolkodással – de mit lehet tenni a mai fiatalokért?

Z genracio digitalis vilag egyhaz foto freepik

A Z generáció, vagyis a „zoomerek” (az 1997 és 2010 között született fiatalok) a történelem legkevésbé vallásos generációja. Én Y generációs vagyok, korábban az én nemzedékem volt a legkevésbé vallásos. És én is az említett mondatokat hallottam a nagyszüleim korosztályától.

Ma a figyelem a most felnövő Z generáció felé fordul; minden adat és kutatás arra utal, hogy ez a nemzedék még kevésbé vallásos, és sokkal nehezebben köteleződik el, így sokkal könnyebben vált vagy cserél le akár egy tárgyat, akár egy közösséget is. Az egyházak számára kihívást jelent elérni és megszólítani őket, mert egyre inkább eltávolodnak a hagyományos vallásosságtól.

Ennek egyik fő oka az, hogy a Z generáció tagjai a digitális világban nőttek-nőnek fel, így a hagyományos vallási gyakorlatok és intézmények számukra idegennek tűnhetnek. Ők igazi „digitális bennszülöttekˮ; az idősebb generációknak a gyermekkorát nem uralta ennyire a technológia. Illetve ezek a fiatalok általában nagyobb szabadságra törekednek az életükben, és nehezen fogadják el a szigorú szabályokat és konvenciókat. Nem véletlenül aggódunk a mentális egészségük, az okostelefon-függőségük és a vallási identitásuk és elköteleződésük – illetve ezeknek a hiánya – miatt.

A cikk folytatása elolvasható a Kötőszó blogon.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.