Skip to main content

2023. május 17. 15:30

Pedagógusként a ballagásról

Hegedűs Attila publicisztikája

Izgalmas számomra a gondolat, hogy a pedagógus szó eredetileg gyerekkísérőt jelentett: azt a rabszolgát, aki elvitte a gyereket a mesterhez, ő maga is végighallgatta az oktatást, így otthon tudott segíteni a tanulásban. Nem ő volt a lényeg – ő csak elkísérte a gyereket a tudás forrásához. Pedagógusként nem vagyok más, mint „gyerekkísérő”, aki a tudás vizéhez vezetem a diákot, és jobb esetben igyekszem szomjassá tenni. Vele tartok az úton. Egy ideig.

 20230517 ballagas foto Nagy Jacint Savariaforum.hu

Ballag már a vén diák…és itt marad a még vénebb. Romantikus lelkületű tanárként megélni a ballagást különleges élmény. Ez az az alkalom, amely mindenkinek, aki kijárta a középiskolát, egyszeri és megismételhetetlen. (Kivéve azokat, akik három éve végeztek, és akiktől a Covid miatti karantén ezt az egyetlen, vissza nem térő élményt is elvette – örökre. Az iskolában, ahol dolgozom, mi annak idején készítettünk egy ballagási videót az akkor búcsúzóknak az üres templomban – ennél szomorúbb videót el sem tudok képzelni, azóta se volt erőm újra megnézni.)

Idén azonban itt vannak a végzősök, akiknek életük egyetlen gimnáziumi ballagása most van. Mindenkinek egyetlen van. Csak a tanároknak nem. Ami a diáknak egyszeri alkalom, az nekünk ismétlődés. És ahogy múlik az idő, mintha egyre gyorsabb ütemben ismétlődne.

Közeledők, távolodók

Elbúcsúzunk a diákoktól, hogy aztán elkezdjük kísérni a következőket. Ennyit látunk belőlük: négy (esetleg hat vagy nyolc) évet. És jön a következő nemzedék. Közeledő arcok, távolodó hátak.

Izgalmas számomra a gondolat, hogy a pedagógus szó eredetileg gyerekkísérőt jelentett: azt a rabszolgát, aki elvitte a gyereket a mesterhez, ő maga is végighallgatta az oktatást, így otthon tudott segíteni a tanulásban. Nem ő volt a lényeg – ő csak elkísérte a gyereket a tudás forrásához. Pedagógusként nem vagyok más, mint „gyerekkísérő”, aki a tudás vizéhez vezetem a diákot, és jobb esetben igyekszem szomjassá tenni. Vele tartok az úton. Egy ideig.

Amikor a diákokról beszélünk, önző módon mindig elkezdem magamat is diáknak érezni: milyennek látnának most a tanáraim? Milyennek láttak annak idején? Beszédtéma voltam a tanáriban, vagy egyszerűen elkönyveltek olyannak, amilyen vagyok? Szidtak? Dicsértek? Kinézték volna belőlem azt, ami lettem? Többet reméltek? Kevesebben bíztak? Gondolkodtak egyáltalán azon, hogy merre megy tovább az életem?

A cikk folytatása a Kötőszó blogon olvasható.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.