Luther Márton szerint „a zene Isten adománya és ajándéka, nem pedig emberi vívmány”. A hazai evangélikus egyházzene sokrétűségével és gazdagságával ismerkedhetünk meg az Evangélikus Országos Múzeum legújabb időszaki kiállításán. A június 11-ig látogatható tárlatot Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Béla Emlékház igazgatója, valamint Finta Gergely és Mekis Péter orgonaművészek játékán keresztül maga a zene nyitotta meg március 4-én.
Különös vállalkozás a zenét kiállításon „bemutatni”, hiszen ez azt jelenti, hogy a tárlat rendezőinek a „hangzót” kell láthatóvá tenniük. Az Evangélikus Országos Múzeum tudományos főmunkatársa, Kertész Botond a tárlat kurátoraként nemcsak maga is kísérletezett ezzel, hanem bravúrosan meg is oldotta ezt a feladatot.
A Harmati Béla László múzeumvezető és Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész közreműködésével, Ágoston István installációjával, Rezessy Szabolcs grafikai munkájával létrehozott kiállítás „koncepciója a tavalyi évben ötvenéves Deák téri orgona szerkezetét követi. A pedál jelenti az alapokat, a Hauptwerk (főmű) az egyházzene gerincét, a Rückpositiv (hátpozitív) a szervezett egyházzenét, a Schwellwerk (redőnymű) pedig az egyházzeni képzést” – olvashatjuk a kihelyezett leírásban.
Valóban nemcsak régi kottákkal, egyháztörténeti ritkaságokkal, egyházzenei emlékekkel és relikviákkal ismerkedhetünk meg, ha ellátogatunk a budapesti Deák téren található múzeumba, hanem az evangélikus egyházzenei képzéssel és a zenei élettel, a kántorok szolgálatával ugyanúgy, mint a fóti Evangélikus Kántorképző Intézet és a Lutheránia Ének- és Zenekar történetével is. Az informatív kiállítás egyrészt rámutat, hogy milyen hatással volt és van az egyházzene az egyház életére, a hit elmélyítésére és az imádság megélésére, másrészt arról is impulzust kapunk, hogy a zene kapcsán misszióról is beszélhetünk. Pilinszky János költő Johann Sebastian Bach János-passiójáról írt soraira utalva rádöbbenhetünk, hogy a zene által „[m]egérkeztünk az öröklét zsengéire” (Bach: János-passió).
A transzcendens megéreztetése a zene valódi missziói lehetősége. Mert – Luther Márton szavaival – a „zene elűzi az ördögöt, és felvidítja az embereket”, és hozzátehetjük, hogy a néma üresség helyett teret ad a szépnek, a jónak, az igaznak a befogadására. Ezért is örömteli, hogy e kiállítás révén nemcsak tárgyi emlékekkel, hanem sokkal inkább azzal az évszázadokon átívelő szemlélettel találkozhatunk, amely összeköti Luther Mártont Johann Sebastian Bachhal, Szokolay Sándorral és a falusi kántortanító szolgálatával. A kiállítás így válik az egyházzene szolgálói előtti tisztelgéssé és a közelmúltban elhunyt egyházzenészek, Bálint József karnagy, Kormos Gyula orgonaszakértő és Trajtler Gábor lelkész, orgonaművész, egyházzenei igazgató előtt tett főhajtássá.
„Háborúban a zene tart meg – mondta a kiállítás címére utalva megnyitó beszédében Farkas Zoltán zenetörténész, a Bartók Béla Emlékház igazgatója. – Huszár Gál reformátor, lelkész, nyomdász, énekszerző egész életének vezérfonala a menekülés volt. Bornemisza Péteré nemkülönben. Dolgozni Isten ügyén, állandó veszélyeztetettség közepette is. Ebben az élethelyzetben fakadtak fel az evangélikus, illetőleg a közös protestáns énekkincs legértékesebb első darabjai. Ezek a hittel teli mélységből kiáltó énekelt imádságok számunkra is erőt adhatnak ezekben a zivataros időkben. Huszár Gál 1574-es énekeskönyvére vagy Bornemisza Péter 1582-es Énekek három rendben című munkájára is rácsodálkozhatunk kiállításunkon.”
Farkas Zoltán arra is rámutatott, hogy az evangélikus egyházzenén máig érződik annak építő hatása, hogy Luther Márton „kiváló muzsikus volt. Lanton játszott, komponált, tévedhetetlen értékítélettel látta meg Josquin des Prez-ben korának legnagyobb zeneszerzőjét. A formálódó gyülekezeti énekkincs alapvető darabjainak nemcsak a szövege származik tőle, de soknak a dallamán is igazított. S ami perdöntő: olyan alapító atya, aki a teológia mellett a zenének adta a legfontosabb helyet, s a zenét az istentiszteleten is szívesen látta a Teremtő szolgálatában. Nemcsak hogy szívesen látta: az igehirdetés egyenrangú fegyvertársává tette a cantio és contio, az ének és a beszéd, igemagyarázat egymást erősítő párbeszédében. Luther azt vallotta, hogy a zene Istenhez vezeti az embert, megtanít jobban megérteni Isten szavát, és előkészít Isten kegyelmi ajándékainak elfogadására.”
Farkas Zoltán szólt továbbá a magyarországi evangélikusság elmúlt ötszáz évének zenei életéről is. Felidézte, hogy a felekezetek szétválása harcok közepette történt. Először az ellenreformációval, majd a felvilágosodást követően az elvallástalanodással kellett hitvalló módon szembenézni. Mindemellett „a belső megosztottság – a felekezeten belüli teológiai irányzatok vitája – sem kedvezett a zene helyzetének”. Erre példaként Pozsonyt említve Bél Mátyás igényességre törekvő egyházzenei kezdeményezéseit hozta, akinek törekvéseit a helyi gyülekezet rendre visszautasította. De zenei szempontból kedvezőbb artikuláris gyülekezetről is hallhattunk: „Sopronban még a legnehezebb időkben is tarthattak istentiszteletet, és művelhették az igényes egyházi zenét.”
„[A]hol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17b) – idézte Pál apostolt a Bartók Béla Emlékház igazgatója, hangsúlyozva, hogy a páli, egyúttal lutheri felfogás jelenlétét fedezi fel a mai magyar evangélikus egyházban. Farkas Zoltán elmondta: „A legmagasabb szintű kortárs szellemi alkotások befogadására nyitott, azokban a Szentlélek munkáját meglátó magatartás gyümölcse például az egyébként katolikus Esterházy Péter munkásságához való termékeny viszony, amely legfrissebben a nagy író könyvtárának gondozásában is testet ölt, de ugyanez a nyitottság teremtett kereteket az egyébként ugyancsak katolikus Jeney Zoltán zeneszerző számára Aus tiefer Not kantátájának megkomponálására, amely a reformáció emlékévének zárókoncertjére készült, és az utóbbi évtized magyar zeneszerzésének legjelentősebb oratorikus műve lett.”
Farkas Zoltán a kiállításról megállapította: „Az orgonasípoktól a lantig, a szépen metszett énekeskönyvektől a kéziratos korálkönyvecskéig, a Lutheránia dokumentumaitól a fóti kántorképző emlékeiig a kiállítás valamennyi tárgyán felismerhető Krisztus lábnyoma.”
A kiállítás minden korosztály számára érdekességekkel szolgál. Sőt a múzeum Borókay Zsófia és Kondor Boglárka munkatársak közreműködésével múzeumpedagógiai foglalkozásokkal és szabadulószobával is várja az érdeklődőket.
* * *
„Békeidőben a zene uralkodik” – A magyarországi evangélikusok zenéje. A kiállítás megtekinthető június 11-éig az Evangélikus Országos Múzeumban.
