Az idén ötvenéves Leuenbergi konkordia szövegében és örökségében mélyültek el a résztvevők az Európai Protestáns Egyházak Közössége (CPCE/GEKE) március 9–11. között Debrecenben megrendezett, Együtt egyházzá lenni című konferenciáján. Az 1973 márciusában aláírt dokumentum lehetővé teszi a szószéki és oltárközösséget a protestáns egyházak között. Az alkalom középpontjában a protestáns egyházak európai kontextusban betöltött jelentősége, jövője és jelenléte, valamint a közös tanítás és még inkább a közösen megélt hit lehetőségei álltak.
Debrecenben, a református kollégium történelmi épületében mintegy nyolcvan különböző életkorú, különböző országokból érkező evangélikus, református és metodista érdeklődő gyűlt össze, hogy közösen gondolkodjanak arról, mit jelent ma keresztény, protestáns közösséghez tartozni Európában, és hogyan lehet ezt a közösséget testvéri párbeszéddel olyan egységgé formálni, amely nem takarja el különbözőségeinket, hanem képes hidat építeni közöttünk.
Hazai protestáns egyházak nemzetközi porondon – megbékélt sokféleségben
A program a GEKE tanácsa tagjainak gyűlésével, majd a konferencián jelen lévő és a nyitóünnepségre érkező egyházvezetők fogadásával kezdődött, ahol a házigazda Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke mutatta be egyházkerülete helyzetét és kihívásait, Fazakas Sándor szociáletika-professzor pedig a Debreceni Református Hittudományi Egyetem és a teológiai képzés történetét ismertette. Ezt követte az egyetem zsúfolásig megtelt dísztermében rendezett – német nyelvű – nyilvános megnyitó, ahol Fekete Károly hangsúlyozta: „Több mint ötszáz évvel a reformáció után a Leuenbergi konkordia aláírásának ötvenedik évfordulója lehetőséget kínál arra, hogy ne csak formális részesei legyünk az európai protestantizmus és a világkeresztyénség 21. századi történetének, hanem elkezdjük jobban megismerni és megérteni egymást.” Kiemelte továbbá, hogy „a párbeszéd és a találkozás reményt ad arra, hogy európai protestantizmusunk megújulhat, és szerepet vállalhat egy békésebb, emberibb és szolidárisabb – vagyis keresztyénebb – világ kialakításában.”
Papp László, Debrecen polgármestere felszólalásában rámutatott, hogy a település már az 1560-as évek elejétől református várossá vált, napjainkban pedig az ökumenikus gondolkodás jegyében hozzájárul „a szoros vallási együttműködéshez, a lelki egységhez”.
„Együttes kihívásunk Európában megtanulni azt, hogyan tudunk megállni a saját lábunkon, a saját erőnkből, hogyan tudunk nem támogatásokból működni – de leginkább azt, hogyan tudjuk egymást támogatni lelkileg” – fogalmazott köszöntőbeszédében Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Hangsúlyozta, hogy bár a GEKE tagegyházait meghatározza az eltérő történelmi múlt, ez nem elválasztó különbség, hanem örökség, amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül.
A reprezentatív ceremónia után a következő napok a tudományos-teológiai előadások és beszélgetések jegyében teltek. Michael Weinrich rendszeres teológiai professzor, a GEKE tanácsának korábbi elnöke nyitó előadásában kiemelte: a GEKE célja, hogy a szilárdan megalapozott teológiai tisztánlátásra és egyetértésre törekedve hangot adjon az európai protestánsoknak. Az előadó szerint a szervezet jelenleg „serdülőkorban” jár, annak minden pozitívumával és negatívumával. Nem hallgatta el, hogy vannak turbulens, ellentmondásos időszakok, ezért a kritikára is oda kell figyelni, nem feledkezhetünk meg azonban a Leuenbergi konkordiában foglalt „a megbékélt különbözőségek egysége” kifejezésről sem, amely esetében a hangsúly a „megbékélt” jelzőn van. De ma már a GEKE kapcsán a „megbékélt sokféleség egysége” a meghatározóbb: a különbség arra emlékeztet, ami elválaszt, a sokféleség pedig arra, hogy minden, a közösségben részt vevő félnek önmagában is értéke van.
Közös perspektívák és közösen vállalt szenvedés
„Az elsődleges jelentősége ennek a találkozónak itt, Debrecenben az, hogy megmutassuk: a GEKE közösségének ünneplése nem csupán ünnepi alkalom, hanem egyben azt is jelenti, hogy el kell mélyítenünk a teológiai munkánkat az egység érdekében” – fogalmazott Heike Springhart a Badeni Protestáns Tartományi Egyház (EKD) püspöke a GEKE-nek adott interjújában. A rendszeres teológia professzor asszonya hangsúlyozta, hogy a Leuenbergi konkordia azt is kiemeli: barátságban vagyunk a keresztényekkel az egész világon. „Az ökumené az identitásunk része, ami azt jelenti, hogy az egyház mindig átlépi a saját határait, túlmutat rajtuk.” A püspök asszony szerint az új kihívások ma abban állnak, hogy világosnak és szókimondónak kell lennünk, és az egyháznak kulcsszerepet kell vállalnia a társadalomban, hogy egyértelmű legyen „a mi sajátos protestáns, evangélikus, egységes perspektívánk korunk kihívásai közepette”.
Konferencia-előadásában Heike Springhart a közös asztal jelentőségéről beszélt, amelynél különböző irányokból érkezve bár, de mindannyian helyet foglalhatunk. Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke erre válaszul elsősorban a magyarországi helyzetből kiindulva ismertette a két nagy protestáns felekezet, a „nagytestvér” református és a „kistestvér” evangélikus egyház közös történelmi hátterét és kortárs megítélését. Előbbivel kapcsolatban olyan népi hiedelmeket hozott példaként, amelyek szerint Luther és Kálvin testvérek voltak, utóbbival kapcsolatban pedig kitért a politikai térhódítás teológiai veszélyeire. Véleménye szerint a kereszténység „elnemzetiesítése” az egyik legnagyobb kihívás, de nemcsak Magyarországon, hanem akár az USA-ban és Brazíliában is. Ahogyan Fabiny Tamás kiemelte: mindez a felekezeteken és nemzeteken átívelő ökumenikus mozgalom számára is kihívás. Az MEE elnök-püspöke az ökumenikus szolidaritás erősítésében látja a kiutat: „Ha egy rész szenved, akkor mindenki szenved”, miközben a közös szenvedés „elvezethet minket az egységhez”.
Nem csupán papír
A leuenbergi megállapodás „nem csupán egy teológusoknak szóló papír, hanem az egyház, pontosabban az érintett egyházak közös tanúságtétele az evangéliumról” – fogalmazott Ulrich Körtner, a Bécsi Egyetem rendszeresteológia- és vallástudomány-professzora. Christiane Titz, a rendszeres teológia professzora, a Zürichi Egyetem Hermeneutikai és Vallásfilozófiai Intézetének társvezetője az evangélium közös értelmezéséről mint az egyházi közösség alapjáról beszélt. Hangsúlyozta, hogy a Jézus Krisztusba vetett hiten alapuló egységet nem teológiai iratok hozzák létre. De ha a Szentírásra figyelő és értő hallgatás közös teológiai párbeszédet és dokumentumokat eredményez, amelyek kijelentései túlmutatnak a meglévő felekezetek határain, és a Szentírás közös hallgatásával továbbfejlesztik az egyházi tanítást, akkor ez új ökumenikus modellhez vezethet.
„Lehet, hogy Istennek nincs szüksége az egyházra, de nekünk, keresztényeknek szükségünk van rá, hogy benne meghallgassuk Isten szavát, hogy szavakban és tettekben megosszuk a szentségeket és az evangéliumot a szenvedő teremtéssel” – fogalmazott Stephanie Dietrich norvég teológusprofesszor asszony, aki előadásában az egyház látható egységére helyezte a hangsúlyt, Bonhoeffert idézve, aki szerint „Krisztus mint közösség létezik”.
A nem teológiai tényezők: fiatalok, migráció és kommunikáció
A főelőadások mellett a panelbeszélgetések több teret engedtek a gyakorlati példáknak és a szűkebb körű párbeszédnek, és ezen a ponton mindenképpen meg kell említenünk a fiatalabb generáció helyzetét – ahogyan Michael Weinrich is tette nyitó előadásában. Felidézte a leuenbergi egyezmény negyvenedik évfordulóját, amikor a harminchat éves John Bradbury, a GEKE akkori ügyvezetője szólalt fel, és ahol a fiatalok hangját kellett volna képviselnie, ott generációja tagjai nem voltak jelen. Habár az európai protestáns egyházak ma is sok „nem teológiai tényezővel” is szembesülnek (mint amilyen például az egyházak elöregedése), az azonban a konferencia után kijelenthető, hogy a GEKE-nek a fiatalabb teológusok megszólítására és bevonására irányuló erőfeszítései nem voltak hiábavalók az elmúlt évtizedben, és a fiatalabb, húszas-harmincas generáció képviselői számos aktuális témával és élő beszélgetéssel gazdagították az ötvenéves évforduló alkalmából rendezett konferenciát. A migráció és az egyházak kihívásairól például Pia Dieling német evangélikus teológushallgató, a konkordia kommunikációs aspektusairól pedig Farkas Zsuzsanna református doktoranda tartott panelbeszélgetést, míg Debreczeni Istvántól érdekes teológiai értékelést hallhattunk a gazdálkodás és a vidéki élet teológiai-agrár hátteréről.
Az összetartozás mint új valóság
A leuenbergi egyezmény fontosságáról és jövőjéről szóló teológiai viták után a konferencia záró plenáris üléssel és többnyelvű (angol–német–magyar–francia) istentisztelettel zárult, ahol a résztvevők az úrvacsora közösségében is megtapasztalhatták a különbözőségeken túlmutató, valódi közösséget.
Mario Fischer, a GEKE főtitkára prédikációjában így fogalmazott: „Nagy napok állnak mögöttünk. Debrecenbe, a kálvinista Rómába Európa minden tájáról érkeztek teológusok, hogy megvitassák a Leuenbergi konkordia következményeit, megvalósítását és lehetőségeit. A Leuenbergi konkordia nem akármilyen ökumenikus párbeszéd eredménye. Nem: új valóságot teremt – egyházközösséget, amelyben az egyházak megmaradhatnak önállónak, ugyanakkor Jézus Krisztus egyetlen egyházának részeként értelmezhetik magukat. Azzal, ami ötven évvel ezelőtt, ezekben a márciusi napokban Leuenbergben történt, évszázados belső protestáns küzdelmeket győztek le, és egyházközösség jött létre. Ezért helyes, hogy ezt a közösséget nemcsak a teológiai elmélkedésben, hanem az istentisztelet közös ünneplésében is megünnepeljük. Mert ebben lüktet közösségünk szíve: hogy az Úr asztalánál egyesülünk.”
