Skip to main content

2022. december 7. 15:52

Különórák a Jóistennel

Az evangéliumra emlékeztet a láng – kézműves módon készülnek Kendeh-Kirchknopf Anita egyedi gyertyái

Gyönyörű vidéken, a Vas megyei Kemenesalján, a Kis-Somlyó hegy déli lábánál fekszik Kissomlyó község. Az evangélikus parókián, a kertkapuban Kendeh-Kirchknopf Anita és férje, László vár. A parókus lelkész és felesége igazi paradicsomi kerten kalauzol végig. A templomot – követve II. József 1781. évi türelmi rendeletének előírását – az udvar rejti, magas fenyősor vezet hozzá. Fényért jöttünk Anitához, az Ancsi Gyertyadesign ötletgazdájához és működtetőjéhez. Fényért, amely bevilágít a sötétedő adventi délutánokba, emlékeztetve a reményre, hogy van kiút a nehézségekből.

Különórák a Jóistennel

„Bonyhádi sváb család szülötte vagyok. Német nyelv és irodalom szakos tanárként végeztem Pécsett. Nagyszüleim evangélikus sváb család sarjai. Nagypapám kísért a testvéreimmel együtt a templomba, hittanra. Nagyon szerettem azt az időszakot! Krähling Dani bácsi [a Tolna-Baranyai Evangélikus Egyházmegye akkori esperese – a szerk.] volt a lelkészünk, emlékszem, zsúfolásig volt a gyülekezeti terem hittanosokkal. Még mindig előttem van, ahogy fölrajzolta a táblára Dávid és Góliát történetét” – kezdi a múltidézést Kendeh-Kirchknopf Anita.

Kerek történet

Az esperesnél konfirmált: „Anyukáméknak mondtam, hogy megcsinálom, de utána ezzel az egésszel hagyjanak békén.” Aztán jött a nyár, az egyházmegyei hittantábor Kismányokon, ahová muszáj volt elkísérnie két kisebb testvérét. A táborba – mint mondja – „sírva mentem, mert nem akartam ott lenni, és sírva jöttem haza is, mert már nem akartam hazajönni”. Onnantól minden évben alig várta, hogy augusztus legyen. Ifibe járt, egy hittantáborban ismerte meg leendő férjét, Lászlót is. „Ez egy nagyon kerek történet lett: a Jóisten nem engedett el sosem. Hagyta, hogy egy kicsit elszaladjak, de aztán visszaterelgetett a nyájba. Öcsém, Pfeifer Ottó pedig lelkész lett Iharosberényben.”

Amikor most négyéves kislányuk, Anna megszületett, nagyot változott a világ az anyuka számára. „Némettanárként és intézményvezető-helyettesként dolgoztam. Nagyon szerettem a kis falusi iskolát Csöglén: kicsi a létszám, tudtam minden tanuló nevét. De az autózás Csöglére és a tanítás, az adminisztrációs munkák egy kisgyerek és a papnéi feladatok mellett: mindez döntés elé állított. Egy gyülekezeti tagunk jelentkezett volna az Evangélikus Hittudományi Egyetem hittanár szakos képzésére, de visszalépett. Nálunk heti harminc körüli hittanórát kell ellátni: négy iskola és az óvodák. A férjem ennyit nem taníthat – na de akkor mellette ki?

A felügyelő asszony rám nézett: »Miért nem mész te? Milyen jó lenne!« Végül döntöttem: lehet, hogy ez az utam most, a teológián és itt, a gyülekezetben is. Mára úgy érzem, jó helyen vagyok, megnyugodtam.”

Tavaly kezdte a négy féléves képzést, hitoktatóként már húsz hittanórát át tudott venni. Ezenfelül a kreatív talentumát is mindig kamatoztathatta a gyülekezeti munkában.

Különórák a Jóistennel

„Imádkozzál, az segít!”

Mielőtt a gyertyakészítés titkaiba kérünk beavatást, a lelkészné asszony sváb gyökereiről érdeklődünk.

„Nagyon sokat jelent nekem! Gyerekként mi olvastunk fel a nagymamámnak a gót betűs Bibliájából. Otthon a nagyszüleimmel a sváb dialektust beszéltük, ez indított arra is, hogy a német szakot válasszam nemzetiségi szakirányon. A kis ereklyéim az előszobában egyébként láthatók is: a dédi klumpája, rokkája meg az a láda, amiben mindenüket hozták, amikor kitelepítették őket.”

Majosi a család, s bár édesanyjuk katolikus, mind a három testvér evangélikus lett. Anitának otthona lett a bonyhádi gyülekezet, annak idején segítettek a hírlevelet kihordani, s a hajdani ifi tagjaival ma is tartják a kapcsolatot.

„A felekezeti kötődést tekintve van egy csavar a családban: meg voltunk róla győződve, hogy mi apai ágon evangélikusok, anyai ágon katolikusok vagyunk. Egyszer azonban az anyai nagymamám Bonyhádon elővette a dédimamám keresztlevelét. Őt Egyházashetyén keresztelték a katolikus templomban, de a keresztlevélen szerepel, hogy az édesapja ágostai hitvallású evangélikus. Mondtam Lacinak, a férjemnek, hogy akkor az anyakönyvben benne kell lennie. Meg is találtam a család férfiágát. A nők tényleg katolikusok voltak, de a férfiak mind evangélikusok. Libabőrös élmény volt Anna lányunk keresztelője: belegondoltunk, hogy hány felmenőjét keresztelték ebben a templomban. Tulajdonképpen engem a Jóisten hazahozott ide, Kissomlyóra.”

A sváb ember határozott, ragaszkodó. Amint Anita mondja: „Büszke vagyok arra, hogy sváb vagyok, és igyekszem ezt a kislányomnak is átadni, ahogy azokat az énekeket, imádságokat is, amiket a nagymamám tanított nekem. A népviseletünkkel is megismertetem őt. Anna két nyelven nevelődik, két kultúrát kap.”

A hit tartotta meg a sváb evangélikusokat. Anita így meséli: „Mindig azt hallottuk a nagypapámtól, hogy szeretettel kell élni. Ebben minden benne van. Ő így hirdette az evangéliumot. Szeretni kell a másik embert és ennek megfelelően bánni és beszélni vele. Sokszor elismételte, hogy csak békesség legyen. Nem hallottam a nagyszüleimet sohasem panaszkodni. A mamám azt mondta: »Imádkozzál! Az majd segít. Lehet, hogy nem most, de majd segít.« Mára már megértettem, amit ő a gyerekfejembe próbált plántálni. Hitet tanítani nyilván nem tudunk, a hithez a Szentlélek munkájára van szükség, viszont utat mutatni igen. És ha erre a gyerek rá tud lépni, az nagy csoda.”

Örömünnepek gyertyái

A gyertyadíszítés egy hirtelen ötletből fakadt. „Az esperes asszony, Rostáné Piri Magda mellett volt beosztott lelkész Laci Bobán. Egy alkalommal a húsvéthajnali istentiszteletre készülve megdöbbentünk, milyen drágák az ünnepi gyertyák.

A kreatív énem azt mondta: akkor készítsünk mi magunk!” Anita az előző évi húsvéti gyertya mintáját pauszpapírra rajzolta – és remekül sikerült. A következő évben ismét. „Aztán azon gondolkodtam: mi lenne, ha én rajzolnám a mintát? Apránként jöttek a felkérések az ismerősöktől, barátoktól keresztelési gyertyára, szülinapra, ajándékba esküvőre. Vettem gyertyát, eszközöket, és megcsináltam.”

A hobbiból nőtt ki az Ancsi Gyertyadesign. Immár egyedi gyertyák készülnek a ház kisszobájának sarkában. Alkotójuk sosem rajzolja meg kétszer ugyanazt a megrendelőknek. Betlehemes és húsvéti gyertyából is többféle készül.

Különórák a Jóistennel

„Fontosnak tartom, hogy személyes legyen a gyertyám. Egy beszélgetés után elküldöm a megrendelőnek a tervet, és ha tetszik, már készítem is. Gyülekezetek rendelnek keresztelési emlékgyertyákat. Egyedi mintája van például a bobai gyülekezetnek és persze a kissomlyóinak, de Sárvárra is készítettem.” A kedvence az, amely egy hölgynek a születésnapjára készült: az volt a kérés, hogy virágok legyenek rajta és pici csigák. „Többnyire az örömünnepek gyertyáit készítem: esküvő, keresztelő, születésnap. Akik felkeresnek, az életükből és a hitükből osztanak meg velem egy darabkát” – mereng Anita a legszebb pillanatokon.

Sötétségből fényt

Különórák a Jóistennel

Riportunk közben éppen az adventi koszorú gyertyáit rakja körbe díszekkel. A négy adventi vasárnap üzenete a gyertya dísze, középen pedig a szent család. „Emlékszem, amikor a kétszáznyolcvanadik jászlat vágtam ki szikével a viaszlapból, akkor elgondolkoztam: biztos ezt akarom csinálni? Arra jutottam: igen, mert annyi mindenre tanított meg ezáltal a Jóisten! Én szeretem, ha pörög az élet, de itt óriási türelemre van szükség. Van, hogy hajnalig dolgozom, mégis feltölt.”

Anita egy füzetben gyűjti a mintákat. Megihletik az evangéliumok, de a megrendelők kéréseit is a saját ötletei alapján dolgozza ki. „Ide berajzolom – mutat egy csipkebogyós mintára –, illetve most már digitálisan is dolgozom. Az egyházi minták mellett a másik kedvenc témám a virág.”

Fő eszköze a szike és a vágólap: „Fogok egy puha textilt, amire a gyertyát ráteszem. Kinyomtatom a mintát, átrajzolom a pauszpapírra, majd ráteszem a gyertyára, és átrajzolom a minta körvonalát. Aztán utána jönnek a viaszlapok. Rárajzolom a viaszlapra, és kivágom. A kedvenc részem a vésés, amikor a mintákat belekarcolom, majd kézmeleggel rásimítom, és viaszlakkal áthúzom. Van gyertya, amiben több mint tízórányi munkám van.” Mindent saját maga tanult, ám kreatív képessége és találékonysága révén ma már tanítani tudná a mesterséget.

Miért épp gyertya? – érdeklődünk. „A gyertya nagyon gazdag szimbólum. Egész életünkben gyertyát gyújtogatunk: szülinapokon, a szeretteink sírjánál, az ünnepekkor. Születésünktől halálunkig végigkísér. A fény Jézus szavaira emlékeztet: »Ti vagytok a világ világossága«, »Én vagyok a világ világossága…« Amikor ilyen gyertyákat készítek, a Jóistennel vagyok együtt. Nekem az a »különórám« vele. Most, amikor odakint a legnagyobb sötét van, meggyújt az ember egy gyertyát, és ahogy ég a lángja, látjuk az éles kontrasztot a sötétség és a világosság között. Észre kell venni, hogy nincsen sötét. Nem vagyunk egyedül” – vallja.

Élő láng

Anita álma a távoli jövőben egy pici műhely: „Egy állvány a gyertyáknak, a viaszoknak. Világos legyen, nem vágyom többre. Nekem ez nem vállalkozás, amiből élek, hanem egy kipróbált kreatív ötletből indult, lélekgazdagító hobbi.” A lelkészlakban szinte mindig ég egy gyertya; ez, mondhatjuk, természetes. A mai LED-es égősorok világában Anita ragaszkodik a gyertyafényhez: „Nekem fontos az élő láng. Nem véletlen, hogy a templom oltárán is élő lánggal égnek a gyertyák. Szenteste valódi gyertya is ég a karácsonyfánkon.”

Az adventi délutánokra, estékre azt javasolja: gyújtsunk fényt. Lelkileg, belülről is megmozgató dolog, amikor az ember elmélyed az igeolvasásban, és ha fölnéz, akkor ott pislákol előtte egy gyertya. A fénye az evangéliumra emlékeztet. „Nagyon szeretem az ilyen sötét, ködös adventi reggeleket. Kijövök a konyhába, gyújtok az asztalon egy gyertyát, úgy iszom meg a kávémat, olvasom el a napi igéket. Elcsendesíti a lelkemet.”

A világ szó szerint is sötétségben van most, de vajon miben látja Kendeh-Kirchknopf Anita a reményt? „A kereszténységnek mindig is voltak küzdelmei. De a Jóisten velünk van. Van honnan erőt meríteni. A másik emberből, aki fogja a kezem. Vagy aki mellettem ül a templomban. Abból, ahogy látom a hittanórán a gyerekek mosolyát. Azt gondolom, van jövőnk. Persze történhet olyan, amitől meg tud rendülni az ember hite, de Isten mindig nyit egy kiskaput, jön egy fénysugár, akármilyen nehéz időket élünk. Nem szabad, hogy lenyomjanak a gondjaink, nem a mi vállunkon van a világ minden terhe. Ha ezt észrevennénk, tovább tudnánk menni, ahogy a nagymamámék is túlélték a kitelepítést, föl tudtak állni, és átadták nekünk az Istenbe vetett hitet, bizalmat. Azt, amit én próbálok most átadni a gyermekemnek, a hittanosaimnak: Isten a tenyerén hordoz minket.”

* * *

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december 4–11-i 87. évfolyam 47–48. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető aEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső