Skip to main content

2022. december 23. 11:00

Misszió a pályaudvaron

Evangélikus diakónia Nürnbergben

A nürnbergi főpályaudvar kissé zegzugos folyosóinak egyikében a Bahnhofsmission (Vasúti misszió) feliratú üvegajtó előtt egy fiatal hölgy angolul próbálja megérteni az igen megviselt fiatal fiút, aki napok óta nem evett, nem ivott, és kétségbeesetten igyekszik valamiféle emberi segítséget kapni nyomorúságos helyzetében. Talán Ukrajnából érkezett, és ki tudja, mióta keresi a pályaudvaron azt a reménysugarat, amely kiutat mutathat számára a hajléktalanságra ítéltség állapotából. A fiatal hölgy mellett egy idősebb férfi teát és szendvicset hoz, kínálják a fiúnak, de közben mások is várakoznak a meleg teára, a szeretettel készített egyszerű szendvicsre.

 2022 12 23 misszio a palyaudvaron foto

Aki az említett üvegajtón becsönget, az élelmet és információt kap, hozzájut a legszükségesebb ruházathoz, és megértő emberi szót is talál. A Bahnhofsmission ugyanis ökumenikus segítőiroda; evangélikus működtetője a – hivatalos nevén – Stadtmission Nürnberg e. V., a nürnbergi evangélikus diakónia szolgáltatója. A jó szót és tanácsot adó ifjú hölgy pedig Barth Lídia evangélikus lelkésznő, aki Erdélyből érkezve a kétezres évek elején a Deák Téri Evangélikus Gimnázium diákja, majd az Evangélikus Hittudományi Egyetem hallgatója volt. Házasságkötése révén Erlangenben élnek lelkész férjével, és mivel az egyetemet már Németországban fejezte be, és itt avatták lelkésszé, a Bajorországi Evangélikus Egyház lelkésze lett. 2019 óta a nürnbergi Stadtmission – Városmisszió – diakóniai intézményi lelkészeként végzi szolgálatát.

2022 12 23 misszio a palyaudvaron foto 2

Lídiával egy napsütéses novemberi napon találkozunk a főpályaudvar aulájában, egy hatalmas méretű, mozaikkal kirakott fal előtt. Tudom-e, hol állunk? – kérdezi. Azon kívül, hogy a pályaudvaron, sokkal több ötletem nincs. De persze a csillogó szemű válaszból megtudom, hogy az evangélikus diakónia számára a Deutsche Bahn – a Német Vasút –, illetve a nürnbergi pályaudvar menedzsere lehetővé tette, hogy minden év karácsony szentestéjén pályaudvari istentiszteletet és harsonakoncertet tartsanak. A város is támogatja ezt a különleges szentestét: még fizetniük sem kell azért a látványosságért, amely a nürnbergi karácsony elmaradhatatlan hagyománya. Ez a Christkind, egy ragyogó angyalnak öltözött fiatal lány, aki hivatalosan megnyitja Nürnberg főtere templomának erkélyéről a nürnbergi karácsonyt. Az ő jelenléte a városnak az egyházak szeretetszolgálata iránti tiszteletét szimbolizálja.

Közben persze töprengek. Vasúti misszió? Kissé szkeptikusan gyorsan meg is kérdezem: vajon hányan vesznek részt egy-egy ilyen istentiszteleten? Lídia szerint két-háromszázan, így a választ meghallva szkepticizmusomat gyorsan el is hallgattatom. Amikor bemegyünk a Bahnhofsmission irodájába, lassan derengeni kezd számomra is mindannak az értelme, amit ott látok.

Például a játszószobáé. Itt azok a gyerekek várakoznak, akiket a szeretetszolgálat önkéntesei kísérnek el egyik városból a másikba, amikor például a másik szülőhöz vagy valamelyik nagyszülőhöz kell menniük, a Nürnbergben élő szülő pedig dolgozik, nincs lehetősége elvinni a gyereket. Vagy bejön egy menekültcsalád, és míg a misszió munkatársai segítenek a felnőtteknek, a gyerekek játszani, pihenni, enni tudnak.

Az adományok lehetővé teszik, hogy mindig legyen egy-egy bögre forró tea, egy szendvics, és ezért még be sem kell menni, az ajtónál is megkaphatja bárki. Segítenek, ha valakinek nincs pénze továbbutazni, ha nincs hol aludnia, ha valami olyan akut helyzet adódik, amelynek a megoldásához külső segítséget kell hívni. Segítenek az úton bajba jutottaknak, a pályaudvaron hajléktalanként tengődőknek.

A pályaudvarra érkező úton lévők kiszolgáltatottságában valahogyan mindannyian magunkra ismerhetünk. A „hová megyek?” és „mi lesz velem?” kérdései mindannyiunkat elkísérnek, hiszen ki ne tudná, mit jelent a bizonytalant, a reménytelent megélni, és mit jelent egy ilyen helyzetben reménysugárra lelni és lehetőséget kapni.

Lídiával a pályaudvarról elindulva meglátogatjuk azokat az intézményeket és adminisztrációs központokat, amelyekben a diakóniai munka szerveződik, és ahol ő látja el a lelkészi feladatokat. A nürnbergi városi missziónak, a Stadtmission Nürnbergnek (amely tulajdonképpen egy diakóniai intézmény) megszámlálhatatlanul sok tagintézménye van. Ezerkilencszázan végzik a munkájukat a szervezetnél főállású alkalmazottként, és legalább hatszáz önkéntes segít a különböző szolgálati területeken: a hajléktalanellátásban, a szenvedélybetegek segítésében, a családgondozásban, a fiatalok pszichiátriai gondozásában, idősek, fogyatékkal élők intézményi ellátásában. Krízishelyzetek, integrációs munka, gyermekek, felnőttek és családok, egészségügyi ellátás, pszichiátriai gondozás, a börtön utáni önálló élet begyakorlása, terhesgondozás, AIDS-betegek támogatása – csak a legfontosabb területek és korcsoportok, amelyekkel a Stadtmission Nürnberg intézményrendszerén belül Lídia találkozik, és amelyek között lelkészi munkáját végzi.

Egy vele készült interjúban azt a kérdést tették fel a lelkésznőnek, mit lehet kezdeni azokkal az emberekkel, akiknek az életéből kimaradtak a keresztény énekek, az imádkozás, a bibliai igékről való gondolkodás. Válaszában Lídia egy emlékét idézte fel: ádventi időben egy tábortűz körül együtt énekeltek korábban börtönviselt emberekkel. Pontosabban az éneklés inkább közös morgásra hasonlított, mintsem magasztos ádventi, karácsonyváró dalra. Az egyik férfi emiatt elégedetlenkedni kezdett, majd hangosan felkiáltott: „Így kell ezt csinálni!” És tisztán csengő hangon elénekelte a „Pásztorok, pásztorok…” kezdetű éneket, csak úgy zengett a tábortűz fényében. Nem lehetett nem érezni, hogy a rituálék, az énekek, az imádságok minden embert valamilyen módon nagyon mélyen meg tudnak érinteni. Nem volt kérdés abban a percben, hogy Isten közöttük van-e, a bűn mélységét megjáró, mégis a tisztára és szépre vágyakozó emberek között is.

A találkozás után még sokáig gondolkodtam azon, milyen nagy ajándék, hogy az Erdélyből és Magyarországról származó fiatal lelkésznő itt is azt a szolgálatot végzi, amelytől az ember úgy érezheti, egy kicsit belepillanthatott az Isten országának szépségébe. Abba az országba, ahol kivétel nélkül megpróbálnak szeretettel tekinteni minden emberre. A fázós tél felé közeledve bizony nagy kérdés az, akár Németországban, akár Magyarországon vagy akárhol a világban, hogy kinek tudunk adni abból, amink van, amit mi magunk is ajándékba kaptunk.

***

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2022. december 4–11-i 87. évfolyam 47–48. számában jelent meg.
Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető aEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Gyülekezetimunkatárs-képzés 2024
Szélrózsa 2024 regisztráció
Evélet banner 2024-15-16
Lelkipásztor banner 2023-11
Credo banner 2023/3.

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső