Skip to main content

2024. június 3. 11:06

A dallamok szárnyán repültek Finnországba

Kórustalálkozón járt az orosházi evangélikus énekkar

Tampere adott otthont az Országos Finn Kórustalálkozónak május 17-19. között. Az eseményre meghívást kapott a 2012-ben alapított VIVIT Kórus is, amelynek legtöbb tagja az Orosházi Evangélikus Egyházközséghez tartozik.

20240603 Tampere korustalalkozo foto Ordog Agnes 2

Tampere Orosháza testvérgyülekezete. A finnországi település déli egyházközsége 1982 óta ápol jó kapcsolatot az Orosházi Evangélikus Egyházközséggel. Kapcsolatuk alapvetően nem kóruskapcsolat, korábban jellemzően a gyülekezeti tagok és a lelkészek kommunikáltak egymással, ők tudtak egymás munkájáról, céljairól, terveiről. Idén viszont a tampereiek kezdeményezésére bővült és erősödött a két közösség közti kötelék – tájékoztatta az Oros Café hírportált a VIVIT Kórus vezetője, Ördög Ágnes.

„Idén Tampere adott otthont az Országos Finn Kórustalálkozónak, amelyre mi is meghívást kaptunk. Már maga az út is hatalmas élmény volt. A rigai átszállásunkkor sokat kellett várnunk, így – részben unaloműzésként – a reptéren is tartottunk egy kóruspróbát. A várakozó utasok nagy tapssal hálálták meg a minikoncertet. Mindannyiunknak nagyon jól esett a kedvességük” – mesélte a kórusvezető.

A teljes cikk elolvasható az oroscafe.hu-n.

Ha érdeklik a Magyarországi Evangélikus Egyházzal kapcsolatos hírek, események, szívesen olvassa interjúinkat, riportjainkat, iratkozzon fel hírlevél-szolgáltatásunkra.
Evélet banner 2024-23-24

Lelkigondozás

Névtár kereső

Térképes kereső