„Írok nektek, ifjak…” – Órarend

„Írok nektek, ifjak…” – Órarend

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet. Szöveg: Fabiny Tamás
Egy új tanév kezdetén mindig izgalmat jelent az órarend közzététele. Hatványozottan érvényes ez egy régi-új iskola indulására. Lássuk most, hogy az ünnepségsorozaton mely tantárgyak íródtak be egy képzeletbeli ellenőrzőbe.

Magyar irodalom. Szívbemarkoló volt Scholz Lászlót hallgatni, amint saját versét mondja a meghatott öregdiák. Mellette Orsi mint az igazi mai tinédzser a mostani diákokat képviselte, s Reményik Sándor versével minden magyar jogáért kiáltott: jogért templomra, iskolára, anyanyelvi prédikálásra és oktatásra. „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” – hangzott újra és újra a vers refrénje. Nemcsak a halállal megjelölt, ősi erdélyi templomokra és iskolákra gondoltam, hanem arra a küzdelemre is, melyet sokan folytattak azért, hogy egyházunknak is legyen iskolája a templom mellett. „A holtak is mellétek ülnek” – hallom az utolsó szakasz egyik sorát, s azokra gondolok, akiknek bátor álmuk volt az iskola újjászületése, de a napot már nem érhették meg. Legyen áldott az emlékük!

Földrajz. A világ számos országából sereglettek össze magyarok a nyitóünnepségekre. Jó tudni, hogy ez a gimnázium sokak szívügye, határainkon túl is. Ez az igazi határtalan öröm…

Történelem. Periklész kora, aranybulla, harmincéves háború, Trianon: ezek és hasonlók mélyreható elemzése bizonyára megtörténik majd a kiváló tanárok irányításával. Reményem tárgya azonban az is, hogy a történelmi-egyháztörténeti félmúlt eseményei is feltárulnak majd, például az iskola államosításának körülményeiről. A tévé dokumentumfilmjében is elhangzott kérdés, hogy az egykori egyházvezetés – Dezséry Lászlót és másokat – mennyiben kényszerítettek külső körülmények és hatalmak, lényegében megválaszolatlan maradt. Harminchét év távlatából jó lenne végre tisztán látni – sine ira et studio, harag és részrehajlás nélkül.

 Rőzse István, Zászkaliczky Péter, Takácsné Kovácsházi Zelma, Harmati Béla, Fabiny Tamás, Gáncs Péter

Számtan. Az ilyen jeles napok gyakori kísérője a nagy számokkal való dobálózás: hány százan vagy hány ezren vettek részt egy-egy alkalmon. Természetesen csak örülni lehet a Deák téri kétezres tömegnek pénteken vagy a fasori zsúfolt templomnak. Mégsem szabad a számok bűvöletébe esni. Aki a megnyitót végigsírta, az elsősorban nem a sokaságnak örült. Könnyeit nyelve – vagy éppen szabad folyást engedve nekik – boldog, áldott egyedüllétben szorongott a tömegben. Személyesen élte át az ünnepet.

Túlzottan körülnézni már csak azért sem volt ajánlatos, mert az emberben könnyen keserű gondolatok támadtak. Istenem, hányan feszítenek itt ünneplőben – még az emelvényen is – azok körül, akik annyira ellenezték az iskola újbóli életre hívását! Akik szemében a Fasor szó kiejtése zavarkeltésnek, lázadásnak számított. De ne pellengérezzünk ki senkit! Az viszont valóban fáj, hogy néhányan az egykori „zendülők” közül nem voltak jelen. Sokan hordoznak sebeket. Bárcsak gyógyulást találnának!

Hittan. A tanévnyitó istentisztelet prédikációja az istenfélelem hangsúlyozásával megjelölte a követendő irányt. Diákoknak–tanároknak egyaránt új lesz a gimnáziumi hittanóra. Már csak azért is – egyik érintettként állapítom meg –, hogy a püspöki prédikáció egyik kitételét a „tizenkettős vagy huszonkettős nevelésről” nem szabad úgy értelmezni, hogy az egyedül megtartó Krisztus-hitet bárki is fel akarná adni. A tanításban a legkülönfélébb irányzatokat is ismertetik, de a nevelés csakis a keresztyén értékek alapján történik.

Ének. A zeneakadémiai ünnepi koncert legvégén, a gazdag program befejezéseképpen Peskó György orgonaművész adta elő orgonán az Erős vár a mi Istenünket. A darab végén széles karmozdulattal talpra parancsolta a hallgatóságot, s máris több száz torokból és több száz szívből zengett a lutheránus himnusz. Ilyen sem volt még a Zeneakadémián…

Peskó, egyházzenénk örök fenegyereke, szinte önkívületi állapotban, sírással küzdve állt fel az orgonától.

Íme, kis ízelítő az órarendből. A tanítás elején a hetes szokott jelenteni. Ez a szerep most Frenkl Róbertnek jutott, aki a fasori díszteremben meghatódva mondta a nyolcvannyolc éves Léviusz tanár úrnak, egykori osztályfőnökének: „Nagyon nagy tisztelettel és szeretettel jelentem: a feladatot teljesítettük.”

A fasori gimnázium újra él.

A cikket eredetileg az Evangélikus Élet 1989. szeptember 17-i száma közölte.

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!