Jézus hét szava a kereszten

Jézus hét szava a kereszten

Share this content.

Nagypénteki elmélkedés Ordass Lajos evangélikus püspök A keresztfa tövében című könyve alapján. Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Uram!

Sokszor nem tudom, hogy merre induljak. Mi az előre és mi a hátra. Köszönöm neked, hogy akkor, amikor Jeruzsálem felé mentél, te nem fordultál vissza. Te tudtad, hogy mi fog ott várni rád, hogy az emberek nem téged, hanem csodáidat látják csupán benned. Te mégis kiálltál értük, és elindultál azon az úton, amely nekünk az Istenhez tartozás lehetőségét kínálja. Engem sok minden meghatároz. Keresem helyemet a világban. Keresem azt a pontot, azt a centrumot, melyből biztosan tudok tekinteni életemre. Sokszor van, hogy mindez önző magánmitológiává válik. Mikor nem általad, hanem magam által kívánom életemet megérteni. Milyen csodálatos, hogy te, aki útnak indultál, te, aki kísértések közül bűn nélkül tudtál továbbmenni, ebben is példát mutatsz számomra! Olyan jó lenne, ha a te példád életem részévé válna! Ha nem a mindennapi gondok, a megélhetés, a szeretet újra meg újra bennem megfogalmazódó hiánya, hanem a te életedből való őszinte és igaz tanúvallomás lenne hétköznapjaim része.

Te tudtad, hogy hova mész. Tudtad, hogy bevonulásod alázat az Atya és megváltás az ember számára. Te láttad akkor a sokaságot, akik köréd gyűlve ünnepeltek téged. Felsőruhájukat eléd fektették, ágakat tartottak feléd, emberi, profán pompában lehettél. Te mégsem helyezted kívülre magadat, és nem váltál azonossá a néppel, aki nem tudja, hogy mit ünnepel. Te tudtad, hogy miért jöttél, és előrébb láttál a nép önfeledt, téged magasztaló ünneplésén. Te már láttad, ahogy a megváltást váró sokaság a valódi órában, önmaguk bensőjében elpártol mellőled és magadra hagy.

Uram!

Én is sokszor ünnepellek ehhez hasonlóan. Egy vagyok azok közül, akik mikor érzik közelségedet, megbocsátásod tiszta valóját, magam mellett tudlak. Én is megélem nap mint nap azt az örömöt, amely a felsőruhát a te szamarad elé terítő emberekben megfogalmazódott, hogy benned van reményem, de ritkán jutok el odáig, addig a tiszta szóig, amikor azt tudom mondani, hogy általad van életem. Tudom, magamhoz, a világi egzisztenciámhoz kereslek sokszor, a hozzád tartozás őszinte megvallása nélkül.

Köszönöm, Uram, hogy te ezzel tisztában vagy, és mégis szeretni tudsz. Hogy úgy, ahogy a téged ünneplőkön nem rökönyödtél meg, hanem csendben tűrted az ő önfeledt, valótlan örömüket, ugyanúgy eltűrsz és elfogadsz engem is.

Áldott a király, aki jön az Úr nevében! Békesség a mennyben és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38)

Tanítványaid mondták ezeket a szavakat, és mondom mindezt én is. Mégis, bármennyiszer eszembe jut ez a zsoltáridézet, eszembe jut az is, hogy immáron évezredek óta csendül fel papok, családfők, édesanyák és gyermekek száján egyaránt. Vajon tudome egyszer úgy kimondani, olyanformán átélni mindezt, hogy ezzel neked tegyek tanúságot? Válaszoloke magamban a hozzád kapcsolódás megélésének hitvallásaként, vagy csak örömömben, felszabadultságomban mondom mindezt?

Te azt mondtad tanítványaidnak: „Shalom, azaz békesség néktek.” Ezzel biztatsz engem is. Te nem mai, hanem holnapi békességet is tudsz az embernek, így nekem is adni, ha én hozzád kötődöm. Köszönöm kegyelmedet.

Uram!

Milyen gyarló és értetlen az ember, így én is. Te, aki megmostad tanítványaid lábát, jól tudtad, az én lábamat is együtt mosod az övéikkel. Milyen sokszor van úgy, hogy amikor veled találkozom, nem tudom, hogy mi történik. Értetlenül állok melletted, mint Péter, aki ellenkezik, hogy lábát kezébe vedd és vízzel megtisztítsd. Én is sokat tusakodom veled, miközben te értem cselekszel.

Nem értem kegyelmedet. Bármennyire is jelen vagy és szavamat várod, én kerüllek téged, hogy megtaláljalak. Mint József Attila, én is szeretném úgy mondani:

„Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..................................
Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.”

Uram!

Te az utolsó vacsoránál nemcsak tanítványaidnak, de nekem is lehetőséget adtál. Megmutattad azt a helyet, azt az irányt, magadat, a te áldozatodat, amelyet látnom kellett ahhoz, hogy el tudjam dönteni, veled szeretnéke közösségben élni.

Te nemcsak vállaltál engem, hanem megnyugvást, feloldozást, magadat adtad. Nem kérsz mást, mint hogy én is oda tudjak hozzád menni, megosztva örömömet és lerakva lábadnál terhemet.

Te vagy az, aki ma is önmagát adja, aki felajánlja azt, ami emberi értelemmel nem érthető.

Uram!

Én nem érdemlem meg a te áldozatodat, te mégis megtetted ezt értem. Nem vagyok jogosult rá, te mégis magadhoz fogadsz engem. Milyen csodálatos, hogy mindezt nemcsak kereszteden, hanem előtte az utolsó vacsora alkalmával is értésemre adtad! Te tudod, hogy szükségem van jelekre, kézzelfogható, megélhető jelenlétedre. Ezt nyújtottad ott, és nyújtod ma is nekem.

Köszönöm, hogy megérted esendőségemet. Te tudod, milyen fontos áldozatodat ilyen módon magamon átélnem.

Uram!

Csodálom hozzáállásodat. Azok a tanítványok, akik körülötted voltak, és én is, tegnap is, ma is és valószínűleg holnap is, amíg azt gondolom, feléd megyek, valójában legtöbbször távolodom tőled. Te mégis mindezt tudva és megértve megtörted a kenyeret és kezembe is adtad, mondván, szükségem van rá. Ugyanígy cselekedtél a pohárral is. Nyújtottad és nyújtod felém, hogy megtapasztaljam a melletted lét, az általad való megtisztulás felemelő, magadhoz emelő, szent erejét.

Te vagy, aki tisztaságoddal megtörölted nemcsak lábamat, hanem teljes testemet és lelkemet is. Te vállaltad a rajtam és bennem lévő tisztátalant azért, hogy ha én hozzád megyek, meg tudjak tisztulni.

Uram! Te, aki életet adtál nekem, nem kérsz tőlem egyebet, hanem csak hogy hozzád tartozva örök életem lehessen. Nem tudom, miért vagyok fontos számodra, ezt a fajta szeretetet nem szoktam meg, hisz csak tőled kapom. Te mégis, az isteni szeretet valós erejével közelítesz és kívánsz megtisztítani engem, tékozlót. Arra kérsz csupán, hogy úgy, ahogy korábban a tékozló fiú történetében kifejezted, forduljak a te utad felé, és éljem meg a nincstelenség helyett a veled való valós élet közösségét.

Vajon tudome a te szeretetedre válaszul alázattal Weöres Sándorral együtt mondani?:

„Én is világot hódítani jöttem,
s magamat meg nem hódíthatom,
csak ostromolhatom nehéz kövekkel,
vagy ámíthatom és becsaphatom.

Valaha én is úr akartam lenni;
ó bár jó szolga lehetnék!
De jaj, szolga csak egy van: az Isten,
s uraktól nyüzsög a végtelenség.”

Uram!

Tudom, sokszor földhözragadtan közelítek feléd, miközben te a világ és ezáltal az én Megváltómmá is váltál. Hogy bízhatnék magamban, ha hozzád tartozásomat nem tudom megélni? Jó lenne mondani: te járod át életemet, te határozod meg mindennapjaimat, és nem hétköznapjaim kérdései uralják veled való viszonyomat.

Már a Tízparancsolatban találkozhatunk a veled töltött idő fontosságával, amikor azt olvassuk: „szenteld meg az ünnepnapot”. Én mégis sokszor üressé teszem a számomra lehetséges időt, és olyan dolgokban keresem a boldogságot, amelyek nem általad, hanem nélküled vannak.

Uram!

Te megadtad nekünk a feloldozással élés lehetőségét. Köszönöm irgalmazó kegyelmedet, amellyel részednek tekintesz, és megnyugvást adsz arra, hogy bármennyiszer is elbukom és rosszul döntök, hozzád mégis bármikor fordulhatok, mert te nem a bűnt nézed, hanem a bűnöst kívánod a jó, a melletted való életben.

Az ember itt a földön nem is annyira lépésről lépésre vándorol, mint inkább keresztről keresztre száll. Már geometriai formáját tekintve is a kereszt: találkozás és ellentét. Tragikum és reménység egyszerre. A teljes kiszolgáltatottságnak és elhagyatottságnak ama metszéspontja, ahol a lélek egyedül képes önmagát végül is egészében és véglegesen Isten kezére adni.” (Pilinszky János)

Uram!

Köszönöm, hogy te nemcsak emberré lettél, hanem áldozatot is vállaltál értem. Öledbe fogadtál, és vállaltad a földi élet megszégyenítő voltát. Már Betlehemben, mikor még csak angyalok és egy csillag hirdette megérkezésedet, szereteteddel fogadtál minket. Köszönöm, hogy emberré lettél, és Atyádnak engedelmeskedve jártad földi utadat.

Uram!

Te nemcsak engedelmeskedtél, hanem tanítottál és óvtál minket. Tudom, tanítasz ma is. Te nemcsak nevetni tudtál, hanem örvendező lakodalmon osztoztál a jókedvben is. Uram! Köszönöm, hogy megmutattad mindezt.

Uram!

Te sokszor magányos voltál. Mint idős ember, akit nem értenek, osztoztál a meg nem értettek bánatán. Megélted az emberek között a teljes magányt, a meg nem értést egyaránt. Mikor tanítványaid körülvettek, te akkor is magányos lehettél, hisz nem értettek téged. De te nem fordultál el tőlük, hanem türelmes voltál.

Uram!

Te sokszor biztattál és erősítettél. Tudtad, hogy elfordulok tőled, tudtad, hogy Péterhez hasonlóan én is megtagadlak téged. De te ebben is alázatos maradtál.

Uram!

Mikor bevonultál Jeruzsálembe, valami elkezdődött. Tudom, hogy ünnepeltelek, hogy felsőruhámat eléd terítettem. Te ültél a szamár hátán, tudtad hogy hova érkezel – én zsoltárt énekeltem, nem tudtam, hogy ki vagy. Uram! Köszönöm, hogy mindez nem tántorított el téged. El se tudom képzelni, hogy milyen fájdalom járhatta át lelkedet – legbelül biztos sírtál –, hogy azok, akikért jöttél, úgy ünnepelnek Téged, hogy közben nem tudják – nem tudom –, hogy ki vagy.

Uram!

Te még ezen is továbbmentél. Nem térített el téged bensőnk üressége. Te tudtad, hogy hova jöttél, tisztában voltál vele, hogy honnan jöttél, és vállaltad az előtted lévő megpróbáltatásokat.

Uram!

Te a kereszten is szóltál és tanítottál minket. Nem hagytad, hogy a testi fájdalom eltérítsen utadról. Mi akkor már nem a virágvasárnapi barkát tartottuk a kezünkben. Nem vettük le felsőruhánkat, hogy a Jeruzsálembe vezető úton a téged hozó szamár lábai elé terítsük. Sokkal valósabbak lettünk annál. Kezünkben szög volt és kalapács. Saját bűneink terhe. Te nem szálltál le a keresztről, nem mondtad, hogy miértünk ez az áldozat sok, hanem vállaltad a megaláztatást, a testi kínt... érettünk.

„Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, mit cselekszenek!”

Uram!

Te végrendelkeztél. Láttad édesanyádat, ahogyan elesetten áll halálod órájában keresztfád alatt. Tudtad már gyermekkorodban, mikor a templomban maradtál és a vénekkel beszélgettél, már akkor nem értett téged. Gondolom, most is tanácstalanul állt utolsó óráidban melletted. De ott volt, mert szeretett. Te nem akartad elhagyni őt a tanácstalanságban, hanem szeretett tanítványodra bíztad őt, tanítványodat pedig őreá. Micsoda alázat az egyes embernek a tőled áradó gondoskodás megtapasztalása!

„Asszony, ímhol a te fiad... Ímhol a te anyád”

Uram!

Te az utolsó percben is az emberre tekintettél. A melletted levőben megláttad a segítségért kiáltót. Mint a szőlőmunkások példázatában mondtad, itt szenvedésed közben meg is mutattad, hogy nem az idő, hanem az elhatározás, a melletted döntés számít neked. Te még ott is tanítottál és reményt adtál, ahol teljes magadra maradottságodban kellett lenned. Köszönöm, Uram, hogy nemcsak hirdetted és mondtad, de földi életed legnehezebb órájában is igazán és tisztán tudtunkra tudtad adni az isteni szeretetet. Azt a szeretetet, mely a reményt, a hozzá tartozást fogalmazza meg, és nem azt a földi szeretetet, mely téged Jeruzsálembe vonulásodkor körülvett. A te alázatod, hogy felemeled utolsó órádon a melletted kegyelmet kérőt, tartson meg engem is.

„Bizony mondom neked, ma velem leszel a paradicsomban”

Uram!

Téged még kínlódó szenvedésed óráin is félreértettünk. Ott álltunk keresztfád alatt, és hallottuk égbe kiáltó szavaid. Az utolsó küzdelemben mondott imádságodnál azt hittük, Illéshez kiáltasz, benne akarsz fogódzkodni. Nem vettük észre, hogy vívódó lelkeddel Atyádra tekintettél. Milyen csodálatos számunkra ez! Mi elfordultunk tőled. Szégyelltük, hogy vagy.

Te mégis kiálltad a próbát! A világ terhét magadon hordozva nem akartál kibúvót keresni a rád váró megalázó halál elől, hanem ahhoz fordultál, aki azért küldött, hogy mindezt betöltsd. Az erő és hitvallás, az Atyában bízás, a halál árnyékának völgyéből az Atya felé tekintés igaz és tiszta mondata ez, melyet nem magadért, hanem miértünk, így értem is mondtál.

„Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Uram!

Életed történésének leírásaiban nem emlékszem másik helyre, ahol olyan igényed jelent volna meg, amely testi vágyaid tompítását szolgálja. Te nem magaddal, hanem az emberrel voltál elfoglalva. Itt mégis megszomjaztál. A perzselő nap kiszívta meggyötört, szenvedő tested. A kín, melyet ki kellett állnod, nem volt könnyű. Nem úgy, mint számos tanítványodnak, akiknek a benned való hit miatt meg kellett halniuk, s akikre gyors halált mértek. Nem, neked hosszasan és gyötrelmesen kellett szenvedned vétkeinkért. Tested elhagyott, kiszikkadt, Lelked viszont értünk tűrte az élet vizének áldozatát.

„Szomjazom”

Uram!

Egy szó csupán, mely megkülönböztet minket. Én sokszor és sokféleképpen tettem ellened. Nem jártam utamat, nem képviseltelek téged. Te szenvedtél, én szöget adtam hozzá. Ez a mondatod mutatja: te ember voltál, aki azért jött az Atyától, hogy beteljesítse az őáltala mondottakat. Te, aki képes voltál megmosni a bűnösök lábát, így az enyémet is, most véghezvitted azt, amit emberi elme meg nem érthet. Nemcsak leereszkedtél, hanem felvállalva az áldozat szerepét az egész emberiségért, az én bűneimért is keresztre mentél. Te nem tévelyegtél, kiálltad a gonosz csábításának kecsegtetéseit, és egyedül te jártad meg a tiszta emberi utat. Köszönöm, hogy megmutattad a tiszta élet megélésének lehetőségét.

„Elvégeztetett”

Uram!

Utolsó mondatod igazán személyes. Már nem az emberrel foglalkozol, hanem Atyád felé tekintesz. Mint ahogy tanítványaidat tanítottad, úgy búcsúzol földi szenvedésedtől. „Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be abba” – mondtad. És most, mikor szenvedésed óráinak utolsó percénél járunk, íme, a zsidó kisgyermekek esti imájával búcsúzol.

„Atyám! Kezedbe teszem le a lelkemet!”

Uram!

Segíts megnyugvást találnom nálad. Segíts, hogy a te szeretetedben tudjak és akarjak élni. Segíts, hogy ne a világban keressem a jót, hanem veled együtt én is így fogalmazzak: Atyám! Kezedbe teszem le lelkemet. 

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!