Jégtáblán halódó virág

Jégtáblán halódó virág

Share this content.

Forrás: Evangélikus Élet, szöveg: Fabiny Tamás
Egy harminchárom évvel ezelőtt készült fényképen a nyugat-clevelandi templom oltára előtt állok hét amerikai magyar lelkésszel. Közülük már senki sem él. Rájuk és a végóráit élő tengerentúli magyar evangélikusságra emlékezem. Mintha jégtáblán halódó virágokat látnék.

A bal szélen látható Markovits Pál akkor talán már nyugdíjban volt, korábban a pittsburghi magyar gyülekezetben szolgált. A mellette álló Buthy Dénest akkori gyülekezetemben, Siófokon sokan emlegették, hiszen 1956-os emigrálásáig ott volt lelkész. Többen azt remélték, hogy Amerikából ő majd segíthet a tervbe vett templomépítésben. Mit tudtunk mi arról, hogy a kinti magyarok többsége nem volt igazán tehetős? (Kétségtelen ugyanakkor, hogy a hívek rendszeresen támogatták az óhaza egyházi közösségeit: a nyolcvanas évek végén az újrainduló fasori gimnáziumot, az erdélyi menekülteket vagy épp a cserkészmunkát.) Az Egyesült Államokba kerülve Buthy a buffalói gyülekezet lelkésze lett. A közösség teljes fizetést nem tudott neki biztosítani, így a munkáját részidőben végezte. Idővel fájdalmasan csökkent a magyarul tudók száma, a vége felé már csak az énekek hangoztak anyanyelven.

Találkozás egy fiatalemberrel – Karinthy novellájának címével szemlélem akkori önmagamat a képen. Emlékszem, chicagói ösztöndíjasként mennyire izgatott az emigránsok sorsa, szívesen mentem a magyarok közé. Megtisztelőnek tartottam, hogy az Amerikai Magyar Evangélikusok közgyűlésén prédikálhattam 1985 őszén. Ekkor készült ez a fotó is.

A mellettem álló Juhász Imre volt akkor a gyülekezet lelkésze. 1957-ben az ő munkája által szerveződött újra a kinti magyarság, amely jelentős utánpótlást kapott az ’56-os emigránsok személyében. Pár éves szünet után ekkor indult újra az Erős Vár című lap. Ennek szerkesztőjeként így biztatta az olvasókat: „Magyar Evangélikus Testvérek! Kevesen vagyunk. Fogjuk meg egymás kezét az Erős Váron keresztül.”

Bernhardt Béla következik a sorban. Számos lelkészünk jól ismeri őt, hiszen a rendszerváltást követően vagy két évtizeden át ő szervezte a chicagói és a columbusi ösztöndíjasok útját. Amíg fizikai ereje engedte, otthonában fogadta személyes felkészítésre a fiatalokat. 1926-ban született, a fasori gimnáziumba járt. Sopronban erdőmérnöknek tanult, majd fél évig katona volt. Hadifogolyként került Nyugatra, és kapcsolatba került a Magyar Evangéliumi Lelkigondozói Szolgálattal. Ekkor döntött a lelkészi hivatás mellett. Hosszú időn át Melbourne és Sydney magyar evangélikusait pásztorolta, majd 1966-ban Amerikába ment. Itt angol nyelvű gyülekezetben szolgált, és fáradhatatlanul szervezte a magyarság életét. Prőhle Gergely országos felügyelővel 2009-ben jártunk nála: egyházunk hálájaként átadtuk neki az Ordass-emlékérmet.

A mellette álló Brachna Gábor évtizedekig az amerikai magyar evangélikusság nagy tekintélyű vezetője volt. Személyesen még nem is ismertük egymást, de Chicagóba küldött levelében egyebek mellett ilyen atyai tanácsokkal látott el: „Figyeld az új Lutheran Church kialakulását, a mozgatóerőket. Az iskolatársaid közül azokat, akik majdan az élen fognak állani. Tapasztalatom szerint semmi sem pótolja a személyes kapcsolatokat. Próbáld azokat kiépíteni, mielőtt hazamész, és tovább erősíteni, ha majd te hívhatod meg őket. Ugyancsak ismerd meg intézményeinket, főként a sajtót.” Gábor bácsival kapcsolatban is számos emléket őrzök. Egymással szemben ülünk, és meghitten beszélgetünk. Észre sem vesszük, hogy közben ránk sötétedik. Mesél soproni diákéveiről, barátságáról Keken Andrással és Sztehlo Gáborral, majd arról, hogy éppen a gazdasági világválság idején volt ösztöndíjas New Yorkban. Itt ismerte meg egy kivándorolt magyar család sarját, Etelt, akit aztán feleségül vett. Két éven át Makón szolgáltak, aztán visszakerültek az Újvilágba. A főesperesi tisztséget negyvenegy éven keresztül töltötte be! Teológiánk tiszteletbeli doktora. Az ő szolgálati idejére esett Cleveland magyar negyedének radikális átalakulása: a Buckeye Road és környéke a színes bőrű lakosság lumpenrétegének gyűjtőhelyévé vált, aminek következtében a legtöbb fehér bőrű lakos elköltözött innen. Gábor bácsi nem mondta, de mástól tudom: a parókia bejáratánál fegyveres támadás is érte. Szerette volna, ha még egy évet Amerikában maradok: ott fejezem be doktori munkámat, közben pedig gondozom a már akkor is erősen fogyó magyar gyülekezeteket. A hazai egyházvezetés nem járult hozzá ehhez. Szívbe markoló az a költői kérdés, amellyel Brachna Gábor egy 1986-os jubileumi füzetben megfogalmazta aggodalmát: „Mi lesz magyar templomainkkal, magyar anyák kezével díszített oltáraival, székeivel? Kihal belőlük a magyar szó, s nem száll magyar ajkú imádság szülőföldünk népéért és egyházainkért?”

Végül a kép jobb szélén a református Juhász Shepherd Ferenc áll. A paphiányos helyzetben beszolgáló lelkész volt Kelet-Cleveland templomában. A vége felé már csak hárman-négyen jöttek istentiszteletre.

Ravasz László református püspök jégtáblán úszó virágoskertként jellemezte az amerikai magyarságot. A jégtábla sajnos egyre kisebb, a virágok is halódnak. Ám elmúlásukban is szépek, fájdalmasan szépek. 

A cikk az Evangélikus Élet magazin 83. évfolyam, 35–36. számában jelent meg 2018. szeptember 9-én.

Az Evangélikus Élet magazin kapható az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a Luther Kiadónál a kiado@lutheran.hu címen, vagy digitális formában megvásárolható és letölthető a Digitalstand oldaláról.

Címkék: Fabiny Tamás -

Az evangelikus.hu cikkeihez a Magyarországi Evangélikus Egyház Facebook profiljában szólhat hozzá, itt mondhatja el véleményét, oszthatja meg másokkal gondolatait: www.facebook.com/evangelikus
A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!